A SZORONGATTATÁS ÉVEI. HARC A RATIO EDUCATIONIS KÖRÜL Küzdelem a fennmaradásért

Mária Terézia 1752. évi rendelete anyagi alapjaiban rendítette meg a Kollégiumot. A helyzet főleg a fizetés nélkül maradt tanárokat sújtotta. Tehát elsősorban róluk kellett gondoskodni. A felségfolyamodványon túl a consistorium ez irányba tette meg az első lépéseket. Különböző adományok gyűjtésével létrehozta az ún. tanszéki alapot. Első adományozója Szeremlei Sámuel akkori főbíró s az iskola kurátora volt 200 forinttal. Őt követte Bánffy Farkas báró, Sződi István lelkész, a túrkevei egyház s mások. 1772-ben az alap 2558 forint tőkével rendelkezett, s 1796–1797-ig külön kezeltetett, az alapítók neveivel.¹⁸² A debreceni református egyház már 1756-tól magára vállalta egy tanszék fenntartását s vállalását 1789-ig teljesítette. Ugyancsak az egyház fizette a köztanítókat 1827-ig. Ezenkívül az egyház kisebb adományokkal is támogatta az iskolát, az alumnusok eddigi segítésén kívül más módon is, például nagy ünnepek alkalmával per-selypénzeknek a Kollégium részére való juttatásával. 1782 húsvétján pl. a három temp-lomban lelkészi felhívás alapján a hívek 143 magyar forintot adományoztak a Kollégium részére, pünkösdkor pedig 143 forint 36 dénárt. Ez utóbbiból a 155 remanens diák között

(ezek a Kollégiumban kötelezően visszamaradt tanulók) 118 forint 46 dénárt osztottak szét.¹⁸³ Természetesen nem maradt el a vidéki református egyházak segítsége sem. A vá-ros sem feledkezett meg szívéhez nőtt iskolájáról. 1755-ben például 55 rajnai forintot adott a szolgadiákok közt való szétosztásra.¹⁸⁴ Az anyagi helyzetének mélypontjára jutott iskola¹⁸⁵ professzorai, a város és az egyház vezetői szorongatott helyzetükben a külföldi protestáns egyházakhoz is fordultak segítségért. 1753. okt. 2-i keltezéssel a Zürichben tanuló volt kollégiumi diák, Weszprémi István révén segélykérő iratot juttattak el Zürich első papjához, Conrad Wurzhoz, Weszprémi az irat két másik példányát Thomas Herring canterbury-i érsekhez s az utrechti hittudományi karhoz továbbította. A kérelmeknek meglett az eredménye. A svájci református kantonok 18 egymást követő évben 400 fo-rintot, a hollandi szövetséges rendek (Belgium Foederatum) 24 éven át ugyancsak 400 forintot küldtek a Kollégium segítségére. A canterbury-i érsek pedig az angliai püspök-ségek s cambridge-i, oxfordi egyetemek gyűjtéséből alapítványt létesített, melynek keze-lését a „Societas de propaganda fide apud exteros evangelio” nevű társaságra bízta, s an-nak kamatait évenként igyekezett eljuttatni a Kollégium részére.¹⁸⁶ Az igyekezet azon-ban nem mindig járt sikerrel. Az angol alapítvány kamatai például 1786–1803 között egyáltalán nem érkeztek meg (összege 1804-ben 326 fontsterlinget tett ki).¹⁸⁷ A befolyt összegből (s egyéb forrásokból) éppen csak kikerült a professzorok és a praeceptorok fi-zetése. Ezért 1773-ban ismét kéréssel fordulnak a professzorok a Helytartótanácshoz, hogy engedélyezze számukra a város részéről a kezelésében lévő alapítványok fejében élvezett tűzifa-, szén-, só-, kaszáló- és borjavadalmakat. A kérés Dobozy Mihály egy-házkerületi főgondnok buzgólkodása következtében eredménnyel járt. A Helytartótanács 1774-ben úgy intézkedett, hogy a visszatartott szepesi dézsma fejében a város juttasson a Kollégiumnak évenként 150 öl tűzifát, hetenként 20 köböl búzát és naponként 8 hordó ivóvizet.¹⁸⁸

1754-ben az egyházkerület is segélyt rendelt a Kollégium számára, s 1757-ben 25 arannyal járult a tanári fizetési alaphoz, s mivel a szorongattatások kezdetétől a Kollégi-um is többször menekült a superintendencia szárnyai alá, 1765. jún. 6-án hivatalosan is magára vette az iskola feletti felügyeletet és irányítás jogát (censura ac animadversio)¹⁸⁹. Természetes módon azonban a városi Tanács ha közvetett módon is, továbbra is részt vett a Kollégium irányításában, anyagi gondjai intézésében, de támogatta oly módon is az iskolát, hogy a világi hatóságokkal kapcsolatos ügyeiben, mint láttuk, mindig mellé állt, s valóságos védőburkot alkotott körülötte, annak ellenére is, hogy Mária Terézia in-tézkedései következtében a városban lakó csekély számú katolikusság ugyancsak a ki-rálynő erőszakos intézkedései folytán, egyre nagyobb teret kapott a város igazgatásában, a Tanácsban. A város vezetőinek ez a magatartása abból is következett, hogy mint láttuk, a legfőbb vezetők s mások is, az egyház és a Kollégium elöljárói is voltak. Mindezek folytán a Kollégium kettős irányítás alá került, a debreceni egyház és az egyházkerületé alá.

Az így kialakult kettős hatalom egyelőre azért nem okozott bonyodalmat, mert mind a debreceni egyháznak, mind a kerületnek legerélyesebb (szükség esetén erőszakos) tag-ja, Domokos Lajos irányította az ügyeket, mint az előbbinek haláláig főgondnoka, s mint a kerületi consistorium legtekintélyesebb tagja. Fokozta Domokos tekintélyét a későbbi időkben a Sinai felett aratott győzelme is.

2.

A különböző szervek együttműködése többnyire tökéletes volt. Az egyházkerület befolyásának a növekedésével együtt eleinte egészen természetesnek tartották, hogy a kerület gyűlésein a professzorok is jelen legyenek, bár 1767-ben többen felszólaltak jelenlétük és szavazati joguk ellen, a közgyűlés azonban jóváhagyta jelenléti és ta-nácskozási jogukat. Közben a professzorok gyűléseiben is jelen voltak a prédikátorok, tanácsurak (a consistorium tagjai), s a főbíró, mint gondnok. 1774-ben pedig a kerület részéről utasítást dolgoztak ki a kerületi főgondnok részére az iskolák, főleg a Kollé-gium fölötti vigyázás tekintetében.¹⁹⁰

Domokos Lajos 1728–1803 mint városi főjegyző, 1774-től 1786-ig mint főbíró, a debreceni egyház és a Kollégium gondnoka volt. Külföldi egyetemeket végzett nagy tudású széles körű jogi ismeretekkel rendelkező ember volt, amellett törhetetlen erélyű és bátorságú, aki szembe szállt nemcsak a Habsburg hatalomnak a város és a Kollégi-um ellen intézett támadásaival, akár az uralkodóval is, de a törekvéseit belülről, a Kol-légium és az egyháziak felől veszélyeztető igyekezettel is. Harcai mellett erejéből, műveltségéből futotta írói alkotásokra is. Benedek Mihály lelkész közreműködésével készítette Deductio regiminis ecclesiastici in Hungaria a primis inde reformationis temporibus c. kéziratban maradt munkáját, mely a világiaknak a református egyház kormányzásában kezdettől betöltött szerepét világította meg. Lefordította J.

Rautenstrauch Álom II. Józsefről című művét és Fr. Fénelon Télemachos kalandjai, (Les Aventures de Télémaque) című regényét, melyet kéziratából Köpeczi Béla adott ki 1980-ban. „Oszlop ember”- mondja róla is a debreceni egyház halotti anyakönyv-ének bejegyzése.¹⁹¹ A Budai Ézsaiás által fogalmazott sírversének utolsó két sora pe-dig így szól;

Multis ille bonis flebilis occidit Flebilior nulli ac Debrecinensibus.

(Sok jó ember siralmára halt meg, de leginkább a debrecenieknek.)

Támadás, védekezés

Láttuk már, hogy a Rákóczi-szabadságharc bukása után milyen súlyos nyomás nehezedett a protestáns iskolákra s mily erőteljesen indult meg rovásukra a katoli-kus, főleg szerzetesi iskolák előre törése. A helyzet a század második felében még tovább súlyosbodott. A Helytartótanács rendelete szerint a pápai főiskolát 1752. má-jus 8-án át kellett adni a római katolikusoknak. 1754. január 30-án a szatmári tógás diákokat is világgá kergették. 1755. márc. 13-án a virágzó nagybányai iskolát grammatikai szintre fokozták le, s 1759. okt. 15-én a tatai iskolát is lefoglalták és így tovább.

A XVIII. századi zaklatások következtében a debreceni Kollégium partikulái-nak száma is megapadt. A Kollégium középfokú partikuláris iskoláipartikulái-nak száma, mely Nagy Sándor szerint a század első harmadában még 126-ot tett ki, de olykor ennél is több volt, az 1766-i országos összeírás idejére 21-re apadt. Az alsóbb fokú iskolák száma természetesen ennél több volt. Nagyjából egyezett a lelkészt tartó községekével.¹⁹²

Bár az említett intézkedések, törekvések a város vezetőinek szilárd magatartása, olykor bátor ellenállása következtében egyelőre közvetlenül nem érintették a Kollé-giumot, a nyomást azonban mint az előbbi jelekből is láttuk, egyre fokozódóbb mér-tékben érezték.

Révész Imre Bécs Debrecen ellen című tanulmányában pontosan megrajzolja azokat a lépéseket, amelyek révén a Habsburg-uralkodók, főleg Mária Terézia trónra lépésük után mindent elkövetnek a város református jellegének megszüntetésére, a katolikusok létszámának, sőt a város vezetésébe való, számukat messze meghaladó beleszólásuk növelésére; 1731-ben pl. a 12 szenátori hely közül kettőt katolikussal akarnak betöltetni, holott a városban még 1770-ben is minden állami támogatás elle-nére csak 354 katolikus élt 23 144 reformátussal szemben. Ez a törekvésük ekkor még nem sikerült, de 1759-ben már megindul a Tanács és Communitas katolikusok-kal való feltöltése. 1777-ben a városban működő 287 hivatalnok közül már 237 kato-likus.¹⁹³

A hatalmi törekvések végrehajtói az ún. királyi biztosok, akik Debrecenben, mint 1715-ben végleg szabad királyi várossá lett közigazgatási egységben 1717 óta működtek a királyi akarat képviselőiként, s olykor igen erőszakosan, eszközökben nem válogatva gyakorolták hatalmukat. A város vezetősége azonban bátran küzd jo-gaiért, történelmileg kialakult önállóságáért, a vallás, sőt a lelkiismeret szabadságá-ért. Olykor kénytelen ugyan engedni az erőszaknak, de lélekben legalábbis nem törik meg. Ezt polgárai összetartásának, lelki egységének, amelyet még mindig a purita-nizmus eszméi vezérelnek, s két kiváló vezetőjének, Domokos Mártonnak (1697–

1764) és Lajosnak (1728–1803), apának és fiának köszönhette. Mind a kettő nagy-műveltségű, külföldi egyetemeket (az apa Halleban és Utrechtben tanult) végzett fér-fiú volt. Lajosnál a szilárdsághoz némi erőszakosság és nyerseség is kapcsolódott, de ez az ő helyzetében munkájának, városának is javára szolgált.

Domokos Márton szellemi arcát legjobban Hatvani István szavaival rajzolhatjuk ide, ott állt, amikor halálos ágyánál a tanári kar testületileg búcsút vett az iskola nagy pártfogójától. Hatvani szavai így hangzanak: „Ezen nagyemlékezetű úr minden valóságos tudományoknak nagy szeretője és betsüllője volt. Ifjatska korában az ide-való Nemes Tanács mint Alumnust tartotta. Oskoláit elvégezvén a Hallei Akadémiákonn ment, ott hallgatta Grundling Ludwig Böhmer és Heineccius Juris Consultusokat (jogtudósokat). Így maga is nagy historicus és Statista (állomány-ügyekhez értő) lett. A német, francia és olasz nyelveket nemcsak értette, hanem ez nyelveken folyvást is beszéllett és írt. A Bibliát mindenek felett szerette. A mellyet 30-szoris által olvasta”(!). – Szathmári Paksi professzor pedig „Oszlop ember”-nek nevezte halotti beszédében, s ő is kiemeli átfogó műveltségét, széles körű nyelvtudá-sát. A főbírói tisztet 1735-től haláláig viselte s szilárd jellemének, hitének nagy jogi tudásának erejével bátran és okosan igyekezett elhárítani – s legtöbbször sikerrel – III. Károly és Mária Terézia meg-megújuló támadásait a város és a Kollégium ellen.

Mindezen kívül erejéből futotta irodalmi tevékenységre is. Részt vett Fr. Osterwaldnak (1663–1747) A keresztyének között ez idő szerint... stb. c. műve fordításában.¹⁹⁴ S neki tulajdonítják a Keresztyén etikának rövid summája 1750-ben Debrecenben megjelent művet is, és ő volt Maróthi reformtörekvéseinek legfőbb támogatója.

A Kollégiumot legsúlyosabban érintő intézkedés volt a korábbiakon túl, hogy a Helytartótanács megtiltotta a városnak, hogy a Kollégiumot, mint iskolafenntartó patrónus a régi módon támogassa, illetve ezt csak úgy engedte meg, ha az 1729-ben egy tanárral és 22 tanulóval induló piarista iskolát is hasonló mértékben támogat-ja.¹⁹⁵ A városi tanács úgy próbálta áthidalni a nehézségeket, hogy még 1743-ban formailag elkülönítette magát az egyházi és iskolai ügyektől s az utóbbiakat az egy-ház hatáskörébe utalta. Ugyanakkor viszont megalakította a konzisztóriumot, azaz más szóval önálló presbiteriumot létesített, melynek tagjai azonban a városi tanács soraiból kerültek ki, elnöke pedig egyben a Kollégium főgondnoka a mindenkori fő-bíró, illetve később a polgármester lett.

Közben a katolikus egyház túlsúlya mellett, még a rendiség keretei között a Habsburg-birodalomban is megkezdődött a felvilágosodás beszivárgása. Sajátos mó-don először az udvar és főnemesség körében, majd a társadalom különböző szintjei-re. A legjobb példa e folyamatra nálunk Bessenyei György, akinek számára a bécsi testőrség a felvilágosodás iskolája lett,¹⁹⁶ melynek fénye Magyarországra is kiáradt.

Szempontunkból legjelentősebb a felvilágosult abszolutizmus kialakulása, mely már a buzgó katolikus Mária Terézia idején mutatkozott, s melynek iskolai vonatkozá-sokban legnyomósabb lépése volt az egyház hatalmának háttérbe szorítása az iskolá-zás területén. A tanítás, tanulás politikai üggyé lett. Ismeretes Mária Terézia mondá-sa: „Die Schule ist und bleibt ein Politikum” – A csúcsot e téren a felvilágosult ab-szolutizmus elveit szinte dogmatikus merevséggel megvalósítani törekvő II. József uralkodása, a szerzetes rendek feloszlatása, iskoláik bezárása, az állami iskolázás megszervezése, a Türelmi Rendelet jelenti.

Ezek a változások a protestáns, közelebbről a református iskolák terén fokozták a háborgatás, beavatkozás lehetőségeit. Az államnak az iskolákkal kapcsolatos sorozatos intézkedései, főleg 1766 óta, oda irányultak, hogy a felekezeti iskolázás jogát mind job-ban megszorították, s azokat az új eszmék jegyében a birodalom összes iskoláira vonat-kozó egységes elgondolásnak rendeljék alá. Mindez a református iskolák számára a megpróbáltatások újabb forrását jelentette. Most már nemcsak katolikus egyházi érdek-ből, ami ugyan a század elején egybeesett az államéval, hanem pusztán állami érdekből is súlyos nyomás, zaklatás nehezedett rájuk. E kettős nyomás első képviselője Barkóczy Ferenc esztergomi érsek Mária Terézia bizalmasa volt. A királynő ugyanis 1761-ben őt bízta meg az állami szempontú iskolázás terveinek kidolgozásával s ennek megvalósítá-sával. Barkóczy ennek úgy igyekezett eleget tenni, hogy a katolikus ellenállást legeré-lyesebben képviselő jezsuiták befolyásának gyengítése mellett a protestáns iskolázás megszüntetését vette célba. Ennek érdekében javasolta, hogy a protestánsoknak sehol se lehessen a grammatikai foknál magasabb iskolájuk.¹⁹⁷ Szándékát ugyan nem vált-hatta valóra, mert 1765-ben meghalt, de Pálffy Miklós országbíró a vezetésével műkö-dő tanulmányi bizottság révén még erélyesebben járt el. A közoktatás ügyét teljes mér-tékben királyi felségjognak nyilvánította. (Ennek értelmében sajátította ki pl. a jezsui-ták iskolafenntartásra rendelt vagyonrészét, amelynek segítségével végrehajtotta a nagyszombati egyetem Budára helyezését s államivá tételét.) A bizottság javaslatára pedig a királynő megbízta Ürményi Józsefet, a királyi kancellária tanügyi előadóját egy minden felekezeten felülálló, ez egész birodalomra kiterjedő tanterv elkészítésé-

vel. Ez lett majd az 1777-ben kiadott Ratio Educationis, mely a barokk kor eszméit a felvilágosodás mérsékelt, ennek inkább a gyakorlati életre vonatkozó elveivel egye-sítette.

A protestáns (elsősorban a református) iskolák elleni intézkedések kezdetét az iskolai célokra való gyűjtések eltiltása jelentette. III. Károly már 1715-ben (XXXI.

tc.) megtiltotta a protestánsoknak az egymás közt való gyűjtést, de azt egyelőre nem tudta megakadályozni. Az 1731. évi Carolina Resolutio újból elrendelte, hogy az or-szág területén tilos minden gyűjtés. Ennek alapján 1738-ban a Helytartótanács ren-deletben tiltotta meg a katolikus iskolák számára is a „koldulgatást” (mendicatio), s a rendeletet a megyei hatóságok a református iskolákra is vonatkoztatták. A diákok megélhetését szolgáló kápsálás, szupplikálás, legáció akadályozása természetesen súlyosan nehezedett a Kollégiumra. Ezekhez járult még a külföldről szerzett köny-vek behozatalának megnehezítése, a debreceni nyomda termelésének leszűkítése.

1763. nov. 9-én a professzori kar ismét kérte a királynőt, hogy e nehézségeket szün-tesse meg, hiszen a Kollégium jó keresztyéneket, hazafias polgárokat, hasznos alatt-valókat nevel.¹⁹⁸

A Helytartótanács 1769. okt. 2-án az 1738. évi rendeletet megújítva azt

„expressis verbis” kiterjesztette az „akatholikus” iskolákra is, mondván, hogy egyik fajta iskolába sem vehető fel az, aki koldulás nélkül nem képes magát fenntartani.

1769. okt. 30-án Bihar megye (amelynek főispánja a váradi püspök volt) közgyűlése már átiratban közli a várossal a rendeletet, kísérő iratában jelezve, hogy ismeretes, miszerint Debrecenben sok diák él koldulásból, akik ilyen céllal a falvakat is felke-resik, ezért felhívja a város elöljáróit, hogy a rendeletet léptessék életbe, különben a megyei hivatalok avatkoznak be. A város által továbbított iratra a tanári kar ugyan-csak a város útján 1769. dec. 16-án Declaratióban (Nyilatkozat) felelt. Ebben saj-nálkozásukat fejezik ki, hogy a megye téves értesülésekkel rendelkezik a Kollégium tanulói felől. Az iskolában nincs tanuló, aki minden támasz nélkül, csak koldulásból élne. Gyűjtenek ugyan a városban kenyeret, fát stb., de többnyire tanítványaik szüle-itől, s az iskola kegyuraitól, mint az intézmény fenntartóitól, egyházuk tagjaitól, a segítség fejében viszont a diákok gyermekeiket csekély díjért, a szegény polgárok gyermekeit s az árvákat pedig ingyen oktatják. A temetések alkalmából nagy szám-ban naponta mennek vallási szolgálatra, egészségüket és ruházatukat nem kímélve.

Önfeláldozóan vesznek részt a városban keletkezett tüzek oltásában (volt rá eset, hogy diák életét vesztette e szolgálat közben.) Az irat tömören és pontosan foglalja össze a város és az iskola élő kapcsolatát. Szól azokról a diákokról is, akik főleg a nagy ünnepek alkalmával felkeresik a távolabbi városokat, a falvakat, melyek refor-mátus egyházai s reforrefor-mátus nemessége az iskola jótevői. Ezért a segítség viszonzá-sául a lelkészeknek segédkeznek az ünnepek alatt, személyesen tanúsítva, hogy nem méltatlanok a jótéteményekre, amelyeket szolgálatuk fejében elfogadnak ugyan, de azt nem házról házra járva koldulják össze, mert az tilos a számukra. Egyben kérik a városi hatóságot, hogy nyilatkozatukat azzal az ajánlattal továbbítsa a vármegyéhez, hogy ott se tekintsék a tanulóknak az egyházakba való kiküldését koldulásnak. A vá-rosi tanács a felterjesztést jóváhagyja.

Közben tovább folyt a Kollégium közvetlen zaklatása. 1763. aug. 15-i kelettel megérkezett a városi tanácshoz a váradi püspökség kísérő levelével a Helytartóta-

nács rendelete, mely közli, hogy belső állapotának megvizsgálására „homo dioecesiensis”, azaz a váradi egyházmegye küldötte fogja meglátogatni az iskolát egy bizottság élén, s kéri a Magistrátust, hívja fel a Kollégium rectorát, professzorait s má-sokat, akik a tanítás folyásáról, állapotáról, milyenségéről bármilyen felvilágosítást tudnak adni, hogy a következő napon kilenc órára jelenjenek meg a piaristák Kollégi-umában a bizottság előtt. A felhívásra azonban senki sem jelent meg, sem a Tanács, sem a Kollégium részéről, mert az előbbi szept. 17-én kelt levele szerint a püspökség kísérő levelébe „hiba” csúszott be, mivel az eredeti rendeletben szó sem volt a főispán s más megyei tisztviselők (Bihar megye alispánja, a bihari nemesek bírája, hivatali ügyintézője) részvételéről, ellenkezőleg: az csak városi tisztviselők közreműködését írta elő. Egyúttal felterjesztette a Kollégium tanárainak egyidejűleg kelt folyamodvá-nyát, melyben a tanári kar is sajnálkozását fejezi ki, hogy az elrendelt vizsgálat nem városi küldöttek által történne, hanem püspöki megbízottak útján. Az üggyel megbí-zott Pier Xavér Ferenc váradi kanonok szept. 19-én kelt válaszában megírja, hogy a Tanács emberei is részt vehetnek a bizottságban. Szept. 3-án a Tanács megismétli az előbbi levelében kifejezett észrevételeit, 20-án pedig felterjeszti közvetlenül a király-nőhöz a Kollégium gondnokainak és a superintendensnek az aláírásával. Az eljárás következtében a nyomozó bizottság többé nem jelentkezett, de az iskola állapotáról je-lentést kellett tenni, s ezt a tanári kara püspök és a főkúrátor aláírásával a Tanács útján 1763. nov. 9-én meg is küldte közvetlenül a királynőnek.¹⁹⁹

Az egy ívrét lapnyi jelentés tömör képet ad a Kollégium akkori állapotáról. Esze-rint a tanított tudományok: teológia, katekhetika, filozófia, matézis, história, geografia, latin, görög és zsidó nyelv és régiségtan; tanít négy tanár 354 tanulót, akik közül 347 református, 7 pedig ágostai evangélikus, akik a magyar nyelv tanulása végett látogat-ják az iskolát. Tanfolyam: 6 év (nyilván az 1743-ban bevezetett három évi előkészítő-vel). Felhozzák, hogy a tanárok kevés száma miatt a tudományok csak kompendiu-mokban taníthatók, egyedi tanulás útján pedig a hiányok nem pótolhatók, egyrészt a hazai nyomdák kis száma és szorongattatása miatt, másrészt a külföldi könyvek beho-zatalának tilalma következtében. Éppen ezért mellőzhetetlen a külföldi akadémiák lá-togatása. Kérik tehát ennek engedélyezését s a külföldi könyvek szabad behozatalát s a nyomdák szabaddá tételét.

A felterjesztésre közvetlen válasz nem érkezett, de 1766. március 11-én megjött a Helytartótanács rendelete a városhoz, mely az ország iskolaügyeinek szabályozását teljes egészében a Helytartótanácsra bízza, annak kebelében pedig egy külön bizott-ságra, egyben pedig felvilágosítást kér a debreceni főiskoláról. A választ a Tiszántúli Egyházkerület április 22-én adja meg. Ebben hivatkozva a régi vallásszabadságot biz-tosító törvényekre, öntudatosan védekeznek. Megemlítik az iskolák törvénytelen meg-szüntetését, s kijelentik, hogy a régi s ma is érvényes törvények szerint a református iskolák szervezési és felügyeleti joga egyedül saját egyházi felsőségét illeti meg.²⁰⁰ Az ügy folytatásaképpen pedig még ez évben, augusztus 26-án a Tanács újabb részletes tájékoztatót küldött az iskola viszonyairól. Ezt a tanárok nevében Sinai fogalmazta meg. Részletesen bemutatja benne az iskola keletkezését, tanügyi állapotát, tanárait, előadásaikat, felsorolja az iskola jótevőit, egykori fejedelmi pártfogóit, alapítványait, melyektől igazságtalanul megfosztották.