AZ EGYESÜLT DEBRECENI ÉS VÁRADI ISKOLA 1703-IG

A váradi iskola beolvadásával a debreceni diáklétszám ugrásszerűen megnövekedett. 1660 és 1669 között 1016-an, 1670 és 1680 között pedig 1117-en iratkoztak be a felső tagozatra, azaz a korábbi évtizedekhez képest háromszor töb-ben, s a kis- és nagydiákok együttesen legalább 2000 főt tettek ki a 10 000 lelkes vá-rosban. Ez valamelyes prosperitást is biztosított a polgárságnak, hiszen a diákok nemcsak helyi jótékonyságból, hanem külső támogatásból, régi és újabb alapítvá-nyokból is éltek s ez a külső pénz nagyrészt debreceni kereskedők, kézművesek, pé-kek, mészárosok és kocsmárosok zsebébe került. Jelentős új jövedelmi forrás volt az az alapítvány, melyet Martonfalvi, alighanem a fejedelmek által fenntartott váradi iskola jogfolytonosságára hivatkozva, Apafi Mihálynál eszközölt ki 1664-ben 2000 darab, 1675-ben pedig további 5000 darab kősóra az erdélyi sóbányákból.¹³ A só el-adási árát Martonfalvi kizárólag a külföldi tanulmányutak támogatására kívánta for-dítani, s így vált ketté a coetus addig egységes pénztára a hazai és a külföldi tanulás anyagi fedezését szolgáló bursa victualis és bursa sacra külön kezelt pénztáraira. Az utóbbit a fejedelmi alapítványon kívül a városi tanács és egyes polgárok adományai is gyarapították.¹⁴

Az ellenreformáció egyre hevesebb, eleinte éles hitvitákat kihívó, majd 1670 után fegyveres erőszakhoz és vésztörvényszékhez, sőt lelkészek gályarabságra hur-colásához folyamodó támadásának idején, a Szejdi- és Strassoldo-járás által is súj-tott Debrecen elszántságát és áldozatkészségét dicséri, hogy a hazai protestantiz-musnak a külföldi szellemi központokkal való kapcsolatát a korábbiaknál is nagyobb erőfeszítésekkel igyekezett biztosítani. Ez azután az iskola szellemi fejlődésében, oktatása korszerűbbé válásában kamatozott. Nem vonta meg a tanács a Debrecenben tanuló diákságtól sem támogatását. Igaz, a coetus és a tanács közti súrlódások nem szűntek meg teljesen. 1663-ban és 1677-ben is sérelmeit jelenti a diákság, ezúttal azonban már a nagytekintélyű rector, a professzor címet először kiérdemlő Martonfalvi hozzájárulásával és támogatásával¹⁵ s bizonyára mindkét fél által elfo-gadott megegyezés eredményével, mert a város nemcsak a régebbi anyagi áldozato-kat (iskolaépületek fenntartása és bővítése, tanárok lakásának és fizetésének biztosí-tása, a diákság étkeztetésének megszervezése) vállalta, hanem újabb pénzforrásokat is nyitott, pl. a hentesek évi 1 forinttal való megadóztatását a publicus praeceptorok fizetésére.¹⁶

Martonfalvi közvetítő szerepe, melyet tudományos tekintélye is alátámasztott, a szükséges kétoldalú érdekképviselet demokratikus játékszabályain belül tartotta a coetus és a város viszonyát, egyben azonban megerősítette a tanár vezető szerepét az iskola életében. Ez természetesen nem pusztán Martonfalvi személyes érdemeiből kö-vetkezett, hanem abból az általa kezdeményezett, de alapvetően a növekvő tudomá-nyos és oktatási igényekből származó fordulatból, hogy a tanári pálya immár nem a papságra vezető út egyik állomása, hanem életre szóló hivatás lett. Martonfalvi tanár-társai a hatvanas években jól képzett, tehetséges és irodalmilag is tevékeny emberek voltak, mint puritán kegyességi iratokat szerkesztő Debreczeni Szűcs János (1659–

1665), a külföldi doktorátussal érkező, később püspökké lett Diószegi Kis István (1666–1668), valamint városi ösztöndíja kapcsán már említett Laskói Lőrinc (1668–

1671), de mindhárman vidéki lelkészségre távoztak. Martonfalvi viszont 1681-ben be-következett haláláig tanár maradt, sőt 1664-től, a coetus kérésére a tanács örökös pro-fesszornak hívta meg, először adva fel féltékenyen őrzött marasztási, ill. elbocsátási jogát. Tanítványa, 1669-től tanártársa Szilágyi Tönkő Márton követte mestere példáját és három évtizeden át, élete végéig tanított, s még akkor sem mondott le tanárságáról, amikor 1669-ben püspökké választották. Ugyancsak életfogytiglani tanárságra szánta magát a másik székely származású rector, Lisznyai Kovács Pál (1679–1693), aki Deb-recenbe jövetele előtt már az ellenreformáció által megszüntetett kassai iskolában is tanított.

1679 és 1681 közt ez a három tudós együtt tanított a most már gyakran kollégium-nak is nevezett debreceni iskolában, a harmadik tanszék fenntartása azonban nehézsé-gekbe ütközött. A városi tanács ugyan erre már korábban is hajlandó lett volna, de a második tanszéknek I. Rákóczi György családi vagyonából megajánlott és Lorántffy Zsuzsanna által is fizetett javadalmát a katolizáló I. Rákóczi Ferenc megvonta. A ta-nács tiltakozott, egyben azonban erőfeszítést is tett a hiány pótlására és évi 500 forint további segélyt ígért az iskolának, nyilván a kiesett Rákóczi-alapítvány pótlására. Mie-lőtt azonban erre harmadik tanárt hívhattak volna meg, a Habsburg-ellenes felkelés társadalmi bázisának kiszélesítése érdekében I. Rákóczi Ferenc, apósa, Zrínyi Péter rábeszélésére 1669-től újra folyósította a visszatartott támogatást s valószínűleg erre alapozva hívhatott meg a debreceni tanács Martonfalvi mellé még két tanárt, Szilágyi Tönkő Mártont és Laskói Lőrincet. Ez utóbbinak 1671-ben történt lelkészségre távozá-sával egy időben köszöntött be a „gyászévtized”, mely Debrecenre is – mint láttuk – súlyos terheket rótt, így a harmadik tanszék betöltetlen maradt egészen 1679-ig, mikor Thököly győzelmei felszabadították a Tisza-vidéket a labanc elnyomás alól. Ekkor ke-rült Lisznyai Debrecenbe, de Martonfalvi halála után, mely egybeesett a soproni or-szággyűléssel és Thököly fokozatos elszigetelődésével, újra megszűnt a lehetősége a harmadik tanszék betöltésének. A politikai viszontagságoktól s a tanszékek számának ezektől függő ingadozásaitól, valamint a nagydiákok számának 1680 és 1699 közt be-következő csökkenésétől (évente 30–40 új beiratkozó) eltekintve azonban a debreceni iskola az oktatás tartalmában is megújult. Valóban kollégiumi színvonalra emelkedett.

A schola illustris, vagy illustre collegium büszke nevet viselhette, különösen miután Gyulafehérvár a török pusztítás, Sárospatak pedig az ellenreformáció áldozata lett s Debrecen a város iskolájából az ország kollégiumává vált.

Iskola tankönyvek nélkül el nem lehetett. Nyilván már a városi plébániai iskolá-nak, melyből a Kollégium alakult, voltak könyvei, ezeknek azonban nem maradt nyo-ma. A reformált iskola könyvtáráról sincs megbízható értesülésünk a XVII. századig.

1632-ben a tanács átveszi az iskola számára az elhunyt Kecskeméti Máté tanár köny-veit, 1656-ban pedig a rozzant állapotban lévő „bibliotheca” nyilván az iskolai könyv-tár felépítéséről könyv-tárgyalnak.¹⁷ Nagydiákokból kikerülő könyvtárosai névsorát 1658 óta ismerjük. A könyvtár első fennmaradt, az 1706. évi állományt rögzítő katalógusában 1651 tétel szerepel. Meglepő, hogy Melius kátéja, bibliafordításai és prédikációi, Félegyházi, Szikszai H. Bálint, Laskai János tankönyveinek XVI. századi kiadásai, mind a debreceni nyomda termékei, hiányoznak a katalógusból. Ez nem magyarázható az 1564. évi tűzvésszel, hiszen legtöbbjük ezután került kinyomtatásra. Félegyházi tankönyvül használt dogmatikájának csak 1601. évi ötödik kiadása található a jegy-zékben. Ebből s még néhány 1600 körül kiadott hazai könyv jelenlétéből arra követ-keztethetünk, hogy a debreceni iskolának, bár könyvei mindig voltak, szervezett könyvtára alighanem csak a bibliográfusi tevékenységéről is nevezetes Újfalvi Imre tanársága óta lehetett, mert a hazai könyvek folyamatosan csak azóta fedezhetők fel benne.

Ezek a negatívumok azonban korántsem jelentik azt, hogy a tanárok és a diákok ne lettek volna ellátva könyvekkel. A megelőzőkben felsorolt számos debreceni kiadású káté, bibliafordítás, dogmatika, nyelvtan és egyéb tankönyv, melynek az 1706. évi ka-talógusban nem találjuk a nyomát, nyilván közvetlenül a használók tulajdonában volt, vagy ha – mint valószínű – az iskola is őrzött belőlük állandó példányt a gyakran vál-tozó tanárok számára, idők folyamán elhasználódott és kiselejtezésre került. Ezért sze-repel a XVII. század közepe előtti magyar bibliafordításokból oly feltűnően kevés az 1706. évi katalógusban, míg a Tótfalusi Kis Miklós-féle 1685. évi amsterdami magyar bibliából 26 darabot tartottak mintegy „raktáron” az eljövendő diáknemzedék számára, valószínűleg nem is csak kikölcsönzésre, hanem eladásra is. Martonfalvinak és Lisznyainak a coetus költségén kiadott tankönyveit nyilván a coetus is árusította, talán éppen a könyvtár helyiségében. A debreceni iskola könyvtára tehát nem muzeális jel-legű volt, nem őrizte, hanem használatra tartotta s láthatólag el is használta a könyve-ket, mert a XVII. század végére nagy többségben a század folyamán főleg annak má-sodik felében kiadott könyveket találunk az 1706. évi katalógusban. Ami hiányzik be-lőle, az valószínűleg eredetileg megvolt a könyvtárnak, de ronggyá olvasták.

Ami viszont megmaradt, az súllyal a Martonfalvi-korszak szellemi tájékozódá-sára jellemző. A magyarokon kívül sok latin, görög, héber, angol és német Biblia (a latinok közt a Vulgata is) meglepően sok héber nyelvtan és szótár, valamivel keve-sebb, de elegendő latin és görög nyelvtanítási segédkönyv és a poétika-retorika okta-tásához szükséges ókori auktor. Soványabb a filozófiai, jogi, földrajzi, s még sová-nyabb a magyar nyelvű anyag, az utóbbi csak kéttucatnyi, köztük van Geleji Katona István prédikációgyűjteménye mellett számos puritán kegyességi mű, így Medgyesi Praxis Pietatis-a is, azonkívül Apáczai Enciklopédiája, sőt Pázmány Kalauza. Az utóbbinak alighanem arról a példányáról van szó, amelyet 1618-ban a debreceni egyházmegye zsinata közpénzen, 5 forint 25 dénár tekintélyes összegért vásároltatott meg.¹⁸ Magyar szerző latin nyelvű művéből is csak mintegy félszázat

1.

sorol fel a katalógus, többnyire ortodox és puritán teológiai könyveket. Annál gazda-gabb a külföldi szerzőktől külföldön megjelent teológiai művek választéka. A könyv-tár teológiai korszerűségét mutatja, hogy szinte teljességgel megvoltak benne a kálvini ortodoxia vezéregyénisége, Pareus mellett a puritánizmus különböző árnyalatait képvi-selő jelentősebb teológusok, mint Amesius, Alting, Alsted, Koch, Voétius, Wendel stb.

főművei. Ebből is nyilvánvaló, hogy Martonfalvi kollégiuma elsősorban puritán szel-lemű lelkészképző iskola volt, de korántsem egy öncélú teológizálás elefántcsonttor-nya, hanem a vallásos népnevelés műhelye. A – sajnos – szerző és cím nélkül felsorolt angol és német nyelvű kegyességi iratok forrásául szolgáltak a magyarra fordított, gyakran tartalmilag is átdolgozott vallásos népkönyveknek, melyek szinte évről évre Debrecenben kerültek kiadásra. Ezt a munkát volt hivatva segíteni Komáromi angol nyelvtana.¹⁹