A NEMZETI REFORMOK IDŐSZAKA (1833–1848)

A debreceni Kollégium történetében 1833-al új fejlődési szakasz veszi kezdetét.

Ebben az időszakban tér át ugyanis a Kollégium a középiskolai és a felső iskolai ta-gozaton a magyar nyelvű oktatásra. Kivéve a jogi oktatást, mely még sokáig latin maradt. Az Egyházkerület a XVIII. század végén (1797) már tett kísérletet arra, hogy a „... professzor uraimék... általjában mindenféle tudományokat magyar nyel-ven tanítsanak”, de „A latin nyelvű oktatás alatt azonban a talaj ekkor még annyira szilárd, hogy a tanítás továbbra is latinul folyik.”⁵⁷ 1831-ben pedig a Kollégium IX.

katedráján az ún. Récsei-féle tanszéken Kalós Mózes⁵⁸ megkezdi a magyar irodalom tanítását. A korszakalkotó intézkedés megtételére azonban csak két év múlva 1833-ban kerül sor, amikor a Superintendentialis Consistorium a magyar nyelvű tanítás általánossá tételéről határozott. „A tanulóknak nehogy a lehető haladásuk a tudományokban akadályoztassék a tudományoknak deákul taníttatása által, más-részről nemzeti nyelvünk mostan általános és biztató lelkesedéssel munkába vett

emelése tekintetéből, s főképp tudományos kifejlődésének elő segéllése végett: amit már ezelőtt több évvel némely tudományokra határozott vala, most általán fogva szükséges-nek tartja törvényül tenni, s teljesítés végett kiadni ezen consistoriumi végzés, hogy:

Collegiumunkban a hazai törvényeket kivévén, melyeknek nemzeti nyelvünkön tanítta-tását még mostan többféle akadályok hátráltatják, minden egyéb tudományok magyarul taníttassanak és azokból a közönséges vizsgálatok is hasonlóan tartassanak.”⁵⁹ Ez a deb-receni intézkedés közel másfél évtizeddel megelőzi az 1844. II. törvénycikket, mely a magyarországi közép- és felsőfokú intézményekben engedélyezi a magyar nyelvű okta-tást.⁶⁰

Debrecen város társadalma a XIX. sz. első felében is magáénak tekinti a Kollégiu-mot. Annak ellenére, hogy a református iskolakultúra mellett egyre fontosabb szerephez jut a piarista gimnázium és megjelenik az izraelita intézményes nevelés is. A XVIII. szá-zadban még előforduló felekezetközi feszültség azonban ebben az időszakban már nem zavarja a debreceni iskolakultúra jó légkörét. Ebben a tekintetben Debrecen társadalmát az jellemezte, hogy „Az 1790–1848-ig terjedő évtizedek alatt a felekezeti kérdés, a több-ségben lévő református magyarság és a kisebbtöbb-ségben lévő túlsúlyban német eredetű – közben megmagyarosodott – katolikusság között enyhült, bár végérvényesen még a pol-gári korszakban sem szűnt meg.”⁶¹ Az igaz, hogy a város – a lakosság túlnyomó többsé-gére való tekintette1⁶² – könnyebben hozott anyagi áldozatot református iskola építése, iskolaépület megvásárlása érdekében, mint külön katolikus leányiskola felállítása végett.

S hosszú, másfél évtizedes huzavona után a meglévő katolikus fiúiskola keretében „a lánygyermekek külön választását emelet ráépítéssel oldották meg.⁶³ Javára legyen mondva azonban a városnak, hogy anyagi lehetőségeihez mérten mind a piaristákat, mind pedig az izraelitákat segítette tanintézeteik fenntartásában.⁶⁴

Ami ennek a korszaknak kollégiumi ifjúságát illeti, a nemzeti szellemű mozgal-mak, elsősorban a diákszervezkedések ha később is mint Sárospatakon, Sopronban, vagy Pozsonyban, de itt is jelentkeznek. Az előző korszakban, az 1704. évi, majd az 1792. évi iskolatörvények által megnyirbált ifjúsági önkormányzat a XIX. század el-ső évtizedeiben nem teszi lehetővé a Kollégium falain belül, illetőleg a coetus kere-tében a diákság nyilvános szervezkedését. Időnként, az országos reformmozgalmak-kal párhuzamosan mégis előfordulnak kisebb csoportok részéről tüntetések, a nem-zeti önállóság és függetlenség gondolatát, eszméjét hirdető megmozdulások. Ezek kezdetben inkább csak színházban, kocsmákban és kávéházakban megismétlődő je-lenségek. A Helytartótanács 1823-ban tiltakozik is a városi Magistratusnál és elren-deli, hogy az 1800-ik évi és az 1802-ik évi ,,... közönségessé tett Parancsolatok új-ra publicáltassanak; külön-külön minden Vendégfogadósoknak, Korcsmárosoknak, Kávés Gazdáknak és azoknak, akik a Theatrumokra és Bál Házakra felvigyáznak...

újra szoros kötelességekbe tévén, hogy a Tanuló Ifjakat ezen tilalmazott helyekre ne bocsássák...”⁶⁵ A kollégiumi ifjúság azonban a legszigorúbb intézkedések elle-nére mind behatóbban érdeklődik a nemzeti nyelv és irodalom, a nemzeti történe-lem legújabb termékei iránt, s egyre fokozottabban odafigyel a reformországgyűlé-sek és a megyegyűléreformországgyűlé-sek politikai eseményeire, ellenzéki magatartására, valamint más kollégiumok diáktársaságainak tevékenységére. És amint lentebb látni fogjuk, a reformkorban a debreceni kollégisták társasági élete is forradalmi

1.

magatartásba torkollik, annak ellenére, hogy ez a magatartás a civis városnak csak egy szűkebb rétegét jellemezte: „a forradalmi radikalizmust csak a polgári jogokból kirekesz-tettek és a kollégiumi ifjúság őrizte meg.”⁶⁶ Mielőtt azonban a tanárok és a diákok erőfe-szítéseit a nemzeti művelődés érdekében bemutatnók ebben a periódusban, vizsgáljuk meg az intézmény strukturális fejlődését.

Az oktatási struktúra fejlődése

Mint láttuk, korszakunk első felében három tanszékkel bővült a kollégiumi katedrák száma. Az 1823-ban alakult természetrajzi, az 1825-ben létrehozott pedagógiai, az 1830-ban alapított nyelv- és irodalomtudományi katedrán kívül, ebben a fejlődési periódus1830-ban, 1844-ben szervezte az Egyházkerület a Kollégium harmadik teológiai tanszékét, mely-nek első professzorául Révész Bálintot nevezte ki. Ez a katedra tulajdonképpen az eddigi két teológiai tanár túlzott megterhelését volt hivatva könnyíteni egyfelől, másfelől pedig a dogmatikai tanszékhez kapcsolódó „gyakorlati teológia” oktatásának célkitűzéseit szolgálta. A gyakorlati teológia külön stúdiumként történő tanításának gondolata már a század elején felmerült. Először a homiletika keretében jelentkezik, majd az 1801. évi egyházkerületi jegyzőkönyv szerint, a dogmatika professzora kétévenként adja elő. Az 1807. évi egyházkerületi közgyűlésen pedig önálló katedra felállításának a kérdése is megfogalmazást nyer. A javaslat realizálására a reformkor élénkebb, mozgalmasabb, a kollégiumi iskolakultúrát egész oktatási struktúrájában, nevelési szellemében, a vallástu-dományokat is érintő korszerűsítés jegyében került sor.

A reformkor időszakában a vallási racionalizmus a protestáns egyházakat mindjobban áthatja, és az ortodoxia egyre inkább háttérbe szorul. A református és az evangélikus egyház közeledése egymáshoz, majd az 1840-es évek uniós tervei, tanácskozásai, ennek a racionalizmusnak a rugalmasságát, a kor közművelődési tö-rekvéseinek az előző időszakhoz képest liberálisabb alkalmazkodóképességét mu-tatják. Erre vall az 1842-ben indult közös református-evangélikus folyóirat, a Pro-testáns Egyházi és Iskolai Lap első számában A Szentírásnak a növekvő ismeret szerinti szabad magyarázata, majd ennek az elvnek behatóbb értelmezése: „A val-lás, ha igazán az, minden időben a kor általános műveltségének fejleménye, úgy, hogy minden korszaknak tulajdonképpen saját eredője van. Az eszme ugyan örök-kévaló, de az emberi ész, mely azt felveszi, a fokonkénti érvelés és tökéletesedés törvénye alatt áll.”⁶⁷ Az uniós törekvések egyik legjelentősebb oktatásügyi ered-ménye a Pesten felállítandó közös főiskola terve, melyet a dunamelléki egyházke-rület pályázati felhívása 1841-ben tett közzé, a részletes tantervek elkészítése cél-jából. Ez a felhívás olyan korszerű tanterv elkészítésére hívja fel a pályázók fi-gyelmét, melyben az oktatás tárgyát alsó-, közép- és felsőfokon végig „egyensúly-ban” tartják: „Készítessék kimerítő terv, mely a Pesten létesítendő ref. főiskolának alsó vagy elemi, közép és felső osztályaiban megállapítandó tanítási rendszert, mindenütt az élettudományokat az emberiséget képzőkkel – mennyire saját körül-ményeink engedik – súlyegyenben tartása mellett, részletesen adja elő, a fenyítéktartá-si rendszerrel együtt.”⁶⁸ A Kollégiumok tanárai közül csak a kecskeméti Tatay Endre és Karika János, valamint a nagyenyedi Péterfi Albert írt pályázati tantervet.

Rajtuk kívül még figyelemre méltó pályamunkát nyújtott be: Hetényi János filozó-fiai író, ekeli lelkész, Vajda Péter radikális reformpolitikus, szarvasi tanár, Spiller P., németországi (posen) gimnáziumi tanár, Szabó György zilahi gimnáziumi tanár és Szőnyi Pál geszti nevelő.

A pályázók által készített tantervek Széchenyi reformgondolataitól kezdve, Kossuth iparoktatási koncepcióján keresztül, egészen Táncsics kézművesek iskolá-jáig híven tükrözik a kor haladó törekvéseit; anélkül, hogy a kollégiumok hagyo-mányos tanulmányi rendjét, nevelési ideálját elutasítanák.⁶⁹ A főiskola terve nem valósult meg, mint ahogyan az uniós törekvések sem realizálódtak. Ennek – véle-ményem szerint – nem annyira a Tiszántúli Egyházkerület 1841. évi elutasító vég-zése volt az oka (ahol Péczely József kollégiumi professzor az unió mellett foglalt állást), hanem a történelmi körülmények alakulása is.

A debreceni Kollégium strukturális fejlődésében – a harmadik teológiai katedra felállítása mellett – számottevő szerepet játszott a második jogi tanszék megszervezése is, melynek felállítására 1845-ben került sor. Ez a katedra is a reformkor nemzeti szel-lemű oktatásügyével, közművelődési arculatával összefüggésben jött létre: a nemzet-gazdaságtan előadása érdekében. Első tanára Buzás Pál, aki a katedrát csak 1849-ben foglalhatta el, mert a Szombati István volt debreceni főbíró és felesége által 1810-ben, továbbá Sárói Szabó István szenátor által 1814-ben a Kollégiumra hagyományozott alapítványok egyesítése, a tanszék fenntartása céljából, ekkor történt meg. Tanártársa az első jogi katedrán Szűcs István, aki az 1839-ben elhalálozott Dobrossy utódaként 1840-ben lett a hazai törvénytudományok professzora. Munkásságuk a XIX. század második felében bontakozott ki, de már a 40-es években sokat tettek a debreceni jogi oktatás alapjainak a lerakása érdekében.⁷⁰

A strukturális fejlődés figyelemre méltó tényezőjévé válik ebben az időszak-ban a kollégiumi Füvészkert felállítása. Ennek mind tudománytörténeti, mind pe-dig oktatástörténeti jelentősége van a reformkort illetően. Megszervezése azt bizo-nyítja, hogy a Kollégium ebben az időszakban nemcsak a divatba jött nemzeti tu-dományok érdekében tesz meg minden lehetőt, hanem a természettudományos gondolkodás fejlesztését is szívügyének tekinti. A Füvészkert szervezésében – mint már említettük – Kerekes Ferenc professzor játszott kimagasló szerepet. S hogy az anyagi alapok biztosításához is hozzájáruljon, az Értekezés és kitérések c.

művének a bevételeit felajánlotta az indulás költségeinek a fedezésére. De az egy-ház és a város akkori vezetői közül mások is fontos szerepet játszottak ennek az intézménynek a felállítása terén, „... különösen akkori egyházkerületi főgondnok b. Vay Miklósnak, superintendens Szoboszlai Pap Istvánnak és főbíró Poroszlai Fridriknek szíves közbenjárások folytán sikerült annyi pénzalap összeszerzése, hogy a Füvészkert hepe-hupás földje elegyengethetett, s maga a kert körül kerítés-sel elláttathatott.”⁷¹ Ennek az összefogásnak az eredményeként 1841-ben üvegház, kertészlak épült benne, és a kollégiumi diákok gyakorlati képzésének az előmozdí-tására, valamint a városlakók nagy gyönyörűségére megnyithatta kapuját a széle-sebb közönség számára.

A kollégiumi struktúra fejlődésében a reformkorban is a legfontosabb ténye-zők közé tartoznak az egyes tantárgyak. Mint láttuk az előző periódusban, a

tantárgyi rendszer fejlesztése terén az intézet vezetői arra törekedtek, hogy azok a szélsőségek, amelyek a humanisztikus és a realisztikus képzés közötti küzdelem-ben országosan, sőt európai méretekküzdelem-ben ugyancsak jelentkeztek, feloldódjanak.

Igaz ugyan, hogy az 1820-as tanterv humanisztikus irányban tesz engedményeket a reálismeretek kárára és egy időre az algebra is kiszorul a tanulmányi anyagból. Az is történeti tény, hogy a négy nagy református Kollégium (Sárospatak, Nagyenyed, Pápa, Debrecen) közül korszakunkban a debreceni intézetben a legerősebb a hu-manisztikus irány, de – a piarista iskolákat kivéve – mégsem annyira mint a kato-likus tanintézetekben, akadémiákon.⁷²

Ami azonban a legfontosabb fejlődéstörténeti tény a reformkorban: tovább nőtt a Kollégiumban a nemzeti tudományok szerepe. Kölcsey Ferenc még arról panasz-kodott Kazinczynak, hogy a könyvtárból magyar nyelvű könyvet a diákok nem kölcsönözhetnek, de Arany János két évtizeddel későbbi diákoskodására (1835–

36) – mint ismeretes – a „Bolond Istók”-ban szívesen emlékszik. Ha ellentmon-dásokkal, nehézségekkel, kemény küzdelmek árán is, de a nemzeti műveltség anyaga az oktatási tartalomban, a tantárgyak egyes elemeiben mind jobban bővül.

Első helyen kell ezzel kapcsolatosan megemlíteni a Magyar Grammatika c.

tankönyvet, mely a Debreczeni Grammatica nyomán készült és „gyermekek szá-mára íródott”; 1808 és 1833 között négy kiadást ért meg. Ez a tankönyv évtizede-ken keresztül jó szolgálatokat tett a Kollégium tanulói magyar nyelvi műveltségé-nek a megalapozásához. Annál inkább, mert eredeti célját tekintve, az Előszó sze-rint is, a deák nyelv jobb elsajátítását kívánta elősegíteni: „Annak tanulása közben pedig, amikor a deák nyelvnek akármelyik részéről, vagy akármely szóknak tulaj-donságairól tanít; előre mindig eszébe juttassa tanítványainak, miképpen vagynak és mennek azok a magyar nyelvben? mennyiben egyeznek, vagy nem egyeznek a deák nyelvvel?”⁷³ Ismeretes Kazinczy lesújtó bírálata ennek a tankönyvnek az elődjéről, a Debreceni Grammaticáról; csakhogy a Földi János, illetőleg Benedek Mihály-féle nyelvtani anyagnak a leegyszerűsítése, kivonata iskolai használatra, oktatás céljából készült. Nem véletlenül volt népszerű a reformkorban ez a tan-könyv, mely ekkor már – a négy kiadás után – régen nem a Debreceni Grammatika szellemét képviselte. Sőt közvetlenül hozzájárult a kollégiumi diákok társasági életének, nyelvi, irodalmi munkásságának nemzeti szellemű fellendüléséhez. A 30-as évek végén és a 40-es évek elején pedig a diákifjúság autonóm élete mindin-kább a coetuson kívül keresi „az társaságban született ember” (Kölcsey) nemzeti ideáljait.

A történelem tanításának a Kollégiumban a nemzeti műveltség terjesztésében, a nemzeti tudat formálásában legalább olyan nagy szerepe van mint a magyar nyelvnek és irodalomnak. Mint láttuk a XIX. század elején, ha kompromisszumos módon, adott esetben a bécsi udvar iránt lojális szellemben, de Budai Ézsaiásék fi-gyelemre méltó lépéseket tettek a tanítás nemzeti szellemének az ápolása terén.

Igaz, hogy ezek elsősorban taktikai meggondolásokból, egyházpolitikai érdekből és ennek következtében a realisztikus képzés kárára történtek, de mégis nemes célt szolgáltak, amennyiben előkészítették a talajt az utánuk következő nemzedékek ré-szére; elsősorban a reformkor nagy nemzedéke számára. Ebben az időszakban küzdi le a Kollégium azokat a szélsőségeket, amelyek az oktatási tartalomban az

antik műveltség előnyére és a nemzeti kultúra rovására, valamint a humanisztikus képzés és a realisztikus oktatás között az előző korszakokban fennállottak. Debre-cen történetíróját idézve „Habár a fent előadottak szerint a debreczeni ref.

collégiumban a fő irány a theológia volt is, soha nem felejtetett ki azonban a szá-mításból az, hogy a magyarhoni reformátusok (kikből a collegium anyagi jóltevői s pártfogói keletkezének) egyeteme nem csupán egyházi és iskolai tanítókból, ha-nem a polgári különböző rangú kisebb-nagyobb képzettségű közösségből áll...;

úgy intézte saját jól értett érdekéből tanrendszerét – amennyire ereje engedte – folytonosan az iskolai elöljáróság, hogy a világi pályára menendők igényei is a le-hetőségig kellő figyelembe vétessenek.”⁷⁴ Majd, az ugyancsak itt nevelkedett és hosszú időn át Debrecenben élt történetíró így folytatja: „És pedig a tudományok csoda szépségű lánczolatában egészítvén ki kölcsönösen egymást; ez oknál fogva e korszakban a tanulmányokban válogatás soha sem bízaték a még nem eléggé érett ifjú fitymálására; hanem az előadandó tudományok mindig oly összevágólag ada-tának elő, hogy az iskolából világba kilépő tanítványok gyakorlati értelmiség te-kintetéből a többi hazai iskolák növendékeinél a versenyt bízvást kiállíthatták.”⁷⁵ A Budai Ézsaiást követő történész nemzedékből, akik a Kollégiumban kibontako-zó nemzeti irány szellemében nevelkedtek – többek között – Péczely József debre-ceni és Szabó Károly kolozsvári professzorok nevét kell itt megemlítenünk.

A nemzeti történelem reformkori oktatása kapcsán nem véletlenül hivatkoztunk Péczelyre. Ő ugyanis annak ellenére, hogy a görög nyelv és az ékesszólás professzora volt, nagy gondot fordított tanítványai magyar történelmi ismereteinek a szélesítésére.

Kezdetben ugyan Budai Ézsaiás magyar történeti tankönyvét használja – mely mint láttuk – egyes korszakokkal kapcsolatban aulikus szellemiséget képviselt. De hiszen a magyar történelem ekkor még csak a világtörténeti stúdium része volt, noha az 1801.

évi litteraria deputatio már ,,... indítványozza, hogy a középső tagozat rhétorai Ma-gyarország politikai történetét is tanulják”.⁷⁶ Arról is intézkednek, hogy ennek a tan-könyvét Széplaki Pál készítse el. Ő nem írta meg, de – mint láttuk – Budai Ézsaiás 1808 és 1815 között három kötetben elkészítette. A Kollégiumban azonban Péczely József tett a legtöbbet ebben az időben Magyarország történelmének haladó szellemű, a nemzeti függetlenség gondolatának jegyében álló műveléséért. – Talán az sem vélet-len, hogy Losonczi István Hármas Kis Tükrének egyetlen debreceni kiadása az ő mű-ködésének idejére, 1833-ra esik. Ő sem önálló stúdiumként tanítja a magyar történel-met, de fő művét A magyarok történetei Ásiából kijövetelektől fogva a mai időkig (Debrecen, 1837), címmel írta és jelentette meg az akkor már a kollégiumi diákok által

„bálványozásig szeretett” professzor. Progresszív szellemű történelemszemlélete sok-kal határozottabban kapcsolódik az aufklérizmus radikális irányvonalához és ezért nem véletlenül került szembe kollégáinak egy részével: „Noha korai művei s történeti munkáinak nem kevés eleme még az aufklérizmushoz kapcsolódnak, ifj. Péczely Jó-zsef kollégiumi professzor hajtja végre az áttörést az új korszak felé. Jellemző, hogy pályája során szinte mindvégig éles konfliktusban állt professzortársaival.”⁷⁷ Ha nem is mindenkivel került Péczely konfliktushelyzetbe, de az ifjúság nemzeti szellemű ne-velése érdekében a tanártársakkal gyakran vitába szállt. Ő volt a reformkor ifjúságpárti professzora, akinek a debreceni diákirodalom magyar nyelvű ébresztésében is vezető

szerep jutott. Tanári, pedagógiai tevékenységére azonban lentebb még visszaté-rünk.

Az oktatási struktúra keretében a nemzeti műveltség tárgyai között ebben a korszakban fontos szerep jutott a geográfiának. Az 1770-es Methodus által beveze-tett geográfiának a helyét 1801-ben a litteraria deputatio a tanulmányi anyagban megerősítette. Sőt fokozni kívánja a jelentőségét azáltal, hogy felkéri Budai Ézsai-ást az „ó- és új geografia” magyar nyelvű tankönyvének a megírására. Ezt a tan-könyvet ugyan Budai nem írta meg, de a Ratio Institutionisban Magyarország földrajza már önálló tantárgyként szerepel, a Quinta classisban – mint láttuk –:

„Európa országai” előtt. Igaz viszont, hogy az ún. deák classisokban a geográfia is az antik ismeretek elmélyítését szolgálta. Ha azonban meggondoljuk, hogy mind az elemi ismeretrendszer keretében, mind pedig a középfokú tagozat oktatási struktúrájában a földrajztanulmányok polgárjogot nyertek, akkor a XVIII. század-hoz képest ez az állapot nem olyan aggasztó mint ahogyan azt Nagy Sándor látja,⁷⁸ még akkor is, ha az első grammatikai osztályban ez Magyarország és Ausztria geographiáját jelentette. A Kollégium alsó- és középső tagozatának praeceptorai, akik ezekben az osztályokban a földrajzi ismereteket oktatták, korszakunkban már más szellemben tanítanak mint elődeik a századfordulón.

Ugyancsak növekedett a XIX. sz. első felének tanulmányi anyagában a rajzok-tatás. Sárvári Pál munkássága európai színvonalra emelte ezt a stúdiumot Debre-cenben. Az egyházkerület, mely 1801-ben elrendelte a rajz kötelező tanítását, a második litteraria deputatio javaslata alapján a másodéves deákok számára is be-vezeti ezt a stúdiumot az építészettel együtt. Ez az intézkedés egyúttal hozzájárult a rajzoktatás kiszélesítéséhez is. Az időközben létrejött városi rajziskola erőteljes fejlődése ugyanis ekkor indult meg.⁷⁹

A rajz tanításának kiválása, illetőleg a Kollégium tanulmányi rendjéből való kiemelése összefügg a magyar rajziskolák kialakulásával, önálló intézményekké történő szervezésével. Debrecenben a rajzoktatást Sárvári Pál professzor tanköny-ve alapozta meg és a rézmetsző diákok munkássága a Kollégium falain kívül is je-lentős teret nyert. A városi rajziskola, mely az inasok ilyen irányú képzését végez-te, kezdetben Kis Sámuel, majd Beregszászi Pál vezetésével működött. Az utóbbit a városi tanács 1819-ben nevezi ki. Mivel Beregszászi nevéhez fűződik a rajz ok-tatásának a kiszélesítése és az inasok mellett a kollégiumi diákok, valamint a pia-rista gimnázium tanulóinak a nagyobb arányú bevonása, érdemes a városi tanács idevonatkozó jegyzőkönyvéből idézni: „Hites Geometra Beregszászi Pál Uramnak szorgalmatossága, s a rajz Tudományába való előmenetele, s arra való alkalmatos voltára nézve a Magistratus és Communitás meg lévén győződve a néhai Kis

A rajz tanításának kiválása, illetőleg a Kollégium tanulmányi rendjéből való kiemelése összefügg a magyar rajziskolák kialakulásával, önálló intézményekké történő szervezésével. Debrecenben a rajzoktatást Sárvári Pál professzor tanköny-ve alapozta meg és a rézmetsző diákok munkássága a Kollégium falain kívül is je-lentős teret nyert. A városi rajziskola, mely az inasok ilyen irányú képzését végez-te, kezdetben Kis Sámuel, majd Beregszászi Pál vezetésével működött. Az utóbbit a városi tanács 1819-ben nevezi ki. Mivel Beregszászi nevéhez fűződik a rajz ok-tatásának a kiszélesítése és az inasok mellett a kollégiumi diákok, valamint a pia-rista gimnázium tanulóinak a nagyobb arányú bevonása, érdemes a városi tanács idevonatkozó jegyzőkönyvéből idézni: „Hites Geometra Beregszászi Pál Uramnak szorgalmatossága, s a rajz Tudományába való előmenetele, s arra való alkalmatos voltára nézve a Magistratus és Communitás meg lévén győződve a néhai Kis