A fejlett államokban a '70-es évek közepétől az elítél
tek egyoldalúan pszichológiai-pedagógiai alapú kezelé
sétől való elfordulást követő időszakban a társadalomba visszailleszkedést elősegítő szociális nevelés koncepció
ja került előtérbe. E szemléletváltásnak - többek között - az a felismerés volt az oka, hogy a börtönben levő, többségében hátrányos szociális helyzetű rétegekből ki
került elítéltek társadalomba visszavezetéshez személyi
ségük és az őket körülvevő szociális közeg együttes fi
gyelembevételére van szükség. E koncepció széles körű
elterjedésével az elítéltek kezelésének, sorsuk gondozá
sának új szakemberei, a szociális munkások jelentek meg a börtönökben. A szociális munkás természetesen nem vállalhatja a bűnözést kiváltó környezeti hatások elleni harcot, de az elítélttel együttműködve megkísérli azokat az életlehetőségeket megkeresni, amelyek növelik a sza
baduló társadalmi érvényesülésének, boldogulásának esélyét. A szociális munka új szemlélete kerüli az intim térbe való kéretlen beavatkozást, inkább az elítélt érde
keinek képviseletével, motivációjuk felkeltésével, ta
nácsadással próbálja a társadalmi adaptációt elősegíteni.
Külföldön a szociális nevelés ott a legsikeresebb, ahol a börtönben dolgozó valamennyi szakterület igyek
szik összehangolni munkáját az elítéltek szabadulásra felkészítésében, és ha ez a befogadástól a szabadításig át
hatja a fogvatartottak képzési programjait és a személyes ügyeikkel való foglalkozást. A szabadulásra való felké
szítésnek két fő területe van: az egyik az elítélt igényé
nek megfelelő támogató képzés (általános és szakmai képzés, munkakészség begyakorlása stb.), a másik speci
ális, gyakorlati felkészítés a visszailleszkedés megköny-nyítése érdekében. Ez utóbbival összefüggően az elítélt
nek rendelkeznie kell mindazon információkkal, ame
lyekre szüksége lehet a társadalomba való visszatéréskor.
De legalább ilyen fontos a visszailleszkedés emberi-ér
zelmi viszonyaira való felkészítés, például a családi kér
dések, szexualitás, gyermekgondozás, erőszak és önérvé
nyesítés, a feszültségekkel való birkózás stb. Gyakorlati ismeretek nyújtásával fokozható az elítéltek megértése egy elfogadható életmód iránt olyan területeken, mint a táplálkozás, a higiénia, a pénzbeosztás stb.
Az elítéltek beilleszkedésének fenti, szubjektív felté
teleinek segítésén túl legalább ennyire fontos az a támo
gatás, amely a szabaduló objektív feltételeinek - elsősor
ban lakásviszonyainak, munkalehetőségének - megte
remtésére irányul. Ezért a nemzetközi szabályok szorgal
mazzák azt a szoros együttműködést, amelynek a börtön és a segítségnyújtással foglalkozó állami, társadalmi szervek és önkéntes segítők között kell létrejönnie.
A hazai büntetés-végrehajtás az elmúlt évtizedekben is - alaptevékenységéhez kötődően - ellátott szociális nevelési, gondozási feladatokat. Ezek között megemlí-tendők a társas kapcsolatok fejlesztésére, befolyásolásá
ra, a közösségi nevelésre, az elítélt-önkormányzatok mű
ködtetésére irányuló törekvések. De jelentős erőfeszíté
sek történtek az elítéltek familiáris (családi) kapcsolatai, valamint a munkáltató, utógondozó, pártfogó szervekkel és szervezetekkel való kontaktusfelvétel intézményes szélesítése érdekében is. Az európai börtönnormákhoz való harmonizáció időszakában az elítéltek szociális ne
velése és gondozása újabb impulzust kapott. A „szocia
lista" pedagógia csodatévő mindenhatóságának naiv szemléletéből és patemalizmusából fokozatosan bonta
kozik ki az elítélttel együttműködő, a nevelés, gondozás sikerét az ő személyére, jövőbeli szándékára alapozó szemlélet. A börtönszemélyzet munkájában az utóbbi
időben nagyobb nyomatékot kapott a szabadulásra irá
nyultság, az elítéltek „sorsrendezésének" gyakorlatias segítése, de kedvező folyamatok indultak el a társadalmi, karitatív szervezetek, önkéntes segítők szélesedő bekap
csolódásával is.
A '60-as évektől a pedagógia kollektivista törekvése
inek hatása megmutatkozott az elítéltek közösségi neve
lésének kialakítására irányuló szándékokban is. A közös
ségi nevelésre alapozott elítélt-önkormányzatok létesíté
sének gondolata lényegében azon a tudományosan iga
zolt pedagógiai tételen nyugodott, amely szerint a tuda
tosan szervezett közösség képes az egyén aktivizálására a nevelési folyamatban, ezáltal megsokszorozhatja a ne
velés eredményességét. Nem tekinthető véletlennek, hogy a börtönökben a közösségi nevelés elvei és gyakor
lati megvalósítása között a valóságban nehezen áthidal
ható szakadék tátongott. A jó szándékú, de naiv pedagó
giai szemlélet ugyanis nem vette figyelembe a „börtön-társadalom" valóságos természetét, azt, hogy az elítéltek és a személyzet között kialakult merev függőségi és bi
zalmatlansági viszonyok az elítéltek nehezen ellenőriz
hető és befolyásolható, spontán, informális csoportkép
ződésének kedveztek. E viszonyok a '80-as, de különö
sen a '90-es években jelentősen oldódtak, az elítélt-ön
kormányzatok ügye azonban lekerült a napirendről. He
lyébe a reálisan megvalósítható, a beilleszkedési készsé
get javító elítélt-öntevékenység fokozásának programja lépett.
A zárt intézet jellegéből fakadó személyiségkárosító hatások egyike az, hogy a bentlakó életét, tevékenységét, érintkezési formáit részletesen előírják, az önfenntartásá
hoz, ellátásához szükséges javakat (élelem, ruházat stb.) készen megkapja. Ennek következménye lehet - különö
sen hosszabb szabadságvesztés letöltése után - önállósá
gának, döntési képességének, az önellátás készségének csökkenése, illetve sérülése. Hasonló a helyzet az embe
ri kapcsolatok vonatkozásában is, hiszen a zárt intézeti, túlszabályozott érintkezési formák nehezen vihetők át a szabad élet viszonyai közé.
A börtönügynek a falakon belüli börtönéletet „norma
lizáló", a szabad élet viszonyaihoz közelítő törekvése az önellátás, az önálló döntési helyzetek, a fokozottabb fe
lelősségvállalás lehetőségeinek szélesítése. Ennek egyik módszere bizonyos feladatoknak az elítéltek vagy el
ítéltszervezetek számára való átadása. Eddigi hazai gya
korlatunkban az öntevékenység végrehajtási fokozattól, az intézet adottságaitól függően differenciáltan valósult meg. Az öntevékeny szervezetek főleg a közművelődési és szabadidő- (szakköri, stúdió, könyvtári, sporttevé
kenységgel kapcsolatos) programok tervezésében és szervezésében, a környezeti rend és tisztaság fenntartásá
ban működtek közre. A korszerűbb szemlélet szerint az elítélteknek nagyobb felelősséget kellene vállalniok min
dennapi életükért, ehhez azonban nagyobb döntési, önál
ló választási lehetőséget kell biztosítani számukra. Az öntevékenység új lehetőségeinek, területeinek a hazai
börtönfeltételek közötti kiválasztása, az öntevékeny szer
vezetek szerepének szélesítése feltételezi a személyi ál
lomány fokozottabb odafordulását, inspirációját.
Az elítéltek börtöntűrő képességére, a társadalomba visszailleszkedésük szubjektív szándékára és objektív fel
tételeire egyaránt kiható terület a személyes kapcsolat
rendszerük fenntartásának támogatása. Ez elsősorban a meglévő családi kapcsolatok megőrzésére, ápolására irá
nyul. Az elítéltek családi állapotának statisztikai adatait vizsgálva megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben cse
kély módosulással a házasságban élők aránya kevéssel meghaladta a 40%-ot. A nevelő fontos feladata, hogy a börtönbüntetéssel krízishelyzetbe sodródott házastársi, szülő-gyermek, valamint egyéb hozzátartozói kapcsolato
kat lehetőség szerint segítse fenntartani. Ezen túl a nevelő az elítélttel együttműködve támogat minden olyan szemé
lyes kapcsolatfelvételt, amely az elszigeteltség oldásával hozzájárul az elítélt jövőbeli életútjának, életvezetésének rendezéséhez, ezen belül maximálisan segíti a lakáshoz és munkahelyhez jutását. Természetes követelmény, hogy akadálytalan legyen az elítélt kapcsolatfelvétele a börtön
ben gondját viselő és beilleszkedését hivatásszerűen vagy önként segítő utógondozókkal, pártfogó felügyelőkkel, társadalmi vagy karitatív szervezetek képviselőivel.
A nevelő kapcsolatépítő, szociális gondozói munká
jának bonyolultságát jelzi az egyik bv. intézetben 1993-ban végzett felmérés eredménye. A fogvatartottak körül
belül 30%-a jelezte, hogy börtönbe kerülése miatt súlyos családi, illetve egzisztenciális problémái keletkeztek, és került szembe számára megoldhatatlan anyagi és jogi ne
hézségekkel. Ezek között a házassági, anyagi és érzelmi természetű gondok, a gyermekelhelyezés körüli bizony
talanságok, munkavállalási, közigazgatási, társadalom
biztosítási problémák jelentkeztek halmozottan.
Az elítéltek kapcsolattartási jogának számottevő ki
terjesztését regisztrálhatjuk az elmúlt fél évszázadban.
Míg az '50-es években az elítéltek éveken keresztül nem küldhettek senkinek hírt és nem kaphattak értesítést (leg
közelebbi hozzátartozójuktól sem), addig a ^óO-as és '70-es években az a szemlélet uralkodott, hogy a kapcsolat
tartás kedvezmény, amit ki kell érdemelni. E szemponton túl élt az a felfogás, hogy a kedvezményeknek kapcso
lódniuk kell az elítélt bűncselekményéhez (rövid ideig osztályhelyzetéhez is), a kiszabott büntetés tartamához, a végrehajtási fokozathoz. Az elítélt kapcsolattartása (illet
ve annak differenciált korlátozása) tehát a büntetés rész
évé, a joghátrány egyik elemévé degradálódott, amelyet nemcsak a tettarányos büntetés egyik formájának, hanem jutalmazási, illetve elvonásával fegyelmezési eszköznek is tekintettek. Hatályos szabályozásunk az elítélt kapcso
lattartási jogát abból az általános követelményből vezeti le, hogy a szabadságvesztés ténye ne szakítsa meg az el
ítélt emberi és társadalmi kapcsolatait. Éppen ezért a jo
gosultság nem korlátozható sem végrehajtási fokozattól függően, sem fegyelmi büntetés által. A kapcsolattartás bv. kódexben szabályozott formái a levelezés, a
telefon-használat, a látogatás, a csomagküldés, a rendkívüli el
távozás, valamint különleges formája a büntetés-félbe
szakítás.
A törvény az elítélt jogaként teszi lehetővé a hozzá
tartozókkal való korlátozás nélküli levélváltást, míg a hozzátartozókon kívüli személyekkel e jogát a bv. intézet engedélyével gyakorolhatja. Ez utóbbi előírás arra vonat
kozik, hogy nem kívánatos az olyan kapcsolatok engedé
lyezése, amelyek az elítéltet károsan befolyásolhatják (például volt bűntárssal). A levelek gyakorisága és terje
delme nem korlátozott.
A levelezés ellenőrizhető, ennek célja bűncselek
mény, a bv. intézet rendjét, biztonságát és a közbiztonsá
got sértő cselekmény megakadályozása. A bv. intézet nem továbbítja, illetve nem kézbesíti azt a levelet, amelynek tartalma ütközik a fenti érdekekkel, de azt sem, amely az intézet szervezetére, az alkalmazottakra, vagy másik elítéltre vonatkozó személyes adatokat tartal
maz. A bv. intézet az elítélt sajtóhoz írott levelét is csak ilyen biztonsági okokból ellenőrizheti, más okból a to
vábbítását nem tagadhatja meg. A levelezés fentiekben felsorolt követelményeiről és az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell.
A törvény három esetben, még a biztonsági szempon
tú ellenőrzést sem teszi lehetővé, nevezetesen ha a levél címzettje hatóság (például bíróság, vagy közigazgatási szerv), illetve nemzetközi szervezet (ilyen az emberi jo
gok védelmét ellátó szervezet), de nem ellenőrizhető az elítéltnek a védőjével való levelezése sem.
A kapcsolattartás 1993-tól a telefon használatával egészült ki. A telefonbeszélgetést értelemszerűen a leve
lezésre vonatkozó szempontok és előírások szerint kell ellenőrizni, indokolt esetben a beszélgetést meg kell sza
kítani. A telefon használata a technikai feltételektől füg
gően intézetenként eltérő lehet. Ha a használat máskép
pen nem oldható meg, erre a célra az elítéltek számára a szükséges mennyiségű pénzérme (telefonkártya) bizto
sítható.
A bv. kódex szerint minden elítélt „ legalább havon
ként jogosult látogató fogadására". A törvényben alkal
mazott „legalább" kifejezés arra utal, hogy a látogatást havonként biztosítani kell, de erre gyakrabban is sor ke
rülhet. A törvény előírta kereten belül a látogatások gya
korisága és egyéb feltételeinek meghatározása tekinteté
ben a bv. intézet parancsnoka határoz.
A látogatók körét az intézet engedélyezi. Általános szabály az, hogy az elítéltet elsősorban hozzátartozói lá
togathatják. Különösen indokolt esetben egy másik bv.
intézetben büntetését töltő hozzátartozójával is létrejöhet a személyes találkozás, ha kérelmüket a két illetékes in
tézet parancsnoka engedélyezi.
Mindez engedélyezhető más, az elítélt által megje
lölt személynek is, kivéve, ha látogatása - a rendelke
zésre álló adatok alapján - az intézet biztonságára ve
szélyt jelent. Ugyancsak ki kell zárni a látogatásból azt, akit az ügyész vagy a bíróság a folyamatban lévő bün
tetőeljárás eredményessége érdekében eltiltott. Az el
ítélt egy időben két 14 éven aluli gyermeket és két fel
nőttet fogadhat.
A lebonyolítás rendjére vonatkozó szabályokra az in
tézet a látogató figyelmét az előzetesen kiküldött, az inté
zetbe belépésre jogosító engedélyen hívja fel. Kizárják a látogatásból azt, aki rendjét zavarja vagy azt megsérti, és cselekményét figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba.
Ugyancsak félbeszakítható a látogatás akkor, ha az elítélt szegi meg a szabályokat, így különösen, ha tiltott tárgyat vesz át, hangoskodik stb. Időtartamát a bv. intézet pa
rancsnoka határozza meg úgy, hogy az alkalmanként 30 percnél rövidebb nem lehet, de az elítélt, illetve látogató
ja kérelmére újabb 30 perccel meghosszabbítható.
A látogatás asztal mellett, ülve történik. Biztonsági okok azonban indokolhatják, hogy az elítélt látogatójával rácson keresztül, vagy zárt fülkéből, telefonon beszéljen.
Többnyire olyan elítéltek esetében kerül erre a megol
dásra sor, akiknél az elkövetett bűncselekmény jellegé
ből, az intézetben tanúsított magatartásukból arra lehet következtetni, hogy a látogatás során veszélyeztethetik az intézet rendjét vagy a látogató személyét.
Gyakorlati kérdésként merül fel, hogy a látogató hoz
hat-e magával élelmiszert, illetve az elfogyasztható-e az együttlét idején. A szabályok lehetővé teszik, hogy az el
ítélt a látogatója által hozott élelmiszert - annak ellenőr
zése után - helyben elfogyaszthatja. Az ellenőrzésre nyilvánvalóan azért kerül sor, hogy ezen az úton tiltott tárgyak (például reszelő, készpénz) vagy anyagok (például kábítószer) ne kerüljenek az elítélt birtokába. A látogató által hozott italok káros tartalmának ellenőrzése már bonyolultabb eljárást igényelne, ezért a biztonsági előírások csak olyan ital átadását teszik lehetővé, ame
lyet a bv. intézetben vásárollak (például büfében, auto
matából).
A bv. kódex már nem kedvezményként, hanem az el
ítélt végrehajtási fokozattól való megkülönböztetés nél
küli jogosultságaként rögzíti azt, hogy „legalább havon
ként kaphat és küldhet csomagot".
Az alkalmanként küldhető élelmiszercsomag súlya korlátozott - 5 kg-nál több nem lehet - , nincs ilyen korlá
tozás a kizárólag ruhaneműt és tisztasági cikkeket tartal
mazó csomagra. A csomag mindazokat a tárgyakat, élel
miszereket tartalmazhatja, amelyeket az elítélt engedéllyel magánál tarthat, azaz mindazt, ami az intézeti előírások szerint nem minősül tiltott tárgynak. Az intézetbe érkezett csomag tartalmát a bv. intézet alkalmazottja csak az elítélt jelenlétében ellenőrizheti. A csomagban talált tárgyakat az elítélt letétjében helyezik el, vagy a küldemény milyensé
gétől függően visszaküldik a feladónak, illetve megsem
misítik azt. Kapcsolat hiányában előfordulhat, hogy az el
ítélt nem kap csomagot. Ebben az esetben az intézet pa
rancsnoka engedélyezheti számára, hogy letéti pénzéből meghatározott összeget vásárlásra fordítson.
A családi kapcsolatok ápolásának új, humanitárius szempontokat figyelembe vevő, a kegyeleti jog
gyakorlá-sát is megengedő formáját nyitotta meg a bv. kódex 1993-as módosítása, a rendkívüli eltávozás bevezetésével. A törvény úgy rendelkezik, hogy „az elítélt felügyelettel vagy anélkül meglátogathatja a súlyos beteg hozzátartozó
ját, részt vehet a hozzátartozója temetésén". Az elítéltek
nél e törvényi módosítást megelőzően ilyen eltávozásra csupán a büntetés félbeszakításával nyílt mód. A törvény most sem teszi a rendkívüli eltávozást az elítélt alanyi jo
gává, csupán az eltávozás lehetőségét nyitja meg, így an
nak engedélyezéséről a bv. intézet parancsnoka dönt. A döntéshez szükséges annak hitelt érdemlő igazolása, hogy az elítélt hozzátartozója súlyos beteg lett vagy elhunyt. A parancsnoknak továbbá mérlegelnie kell azt is, hogy az el
ítélt eltávozása a közrendet nem veszélyezteti-e. A törvény mindenesetre felhatalmazza a parancsnokot; hogy az eltá
vozást szükség esetén felügyelet mellett engedélyezze, ami azt jelenti, hogy az elítéltet a bv. intézet beosztottja kí
séri a látogatásra, illetve a temetésre. A parancsnok ezen túl (például ha az elítélt szökésétől kell tartani), bilincs használatát is elrendelheti. Ugyancsak a parancsnok jog
körébe tartozik, hogy kivételes esetben megtagadja a láto
gatás, illetőleg a temetésen való részvétel engedélyezését.
A rendkívüli eltávozás megtagadásának „kivételessége"
jelzi: a törvényhozó szándéka elsősorban az, hogy a kü
lönleges élethelyzetekben ideiglenesen feloldja az elítélt mozgásszabadságának korlátozottságát, de ugyanakkor óvja a közrendet, közbiztonságot is. A kivételes eset azt je
lenti, hogy az elítélt vagy a hozzátartozók köre veszélyez
teti a látogatás vagy a temetés biztonságos lebonyolítását.
Rendkívüli eltávozás esetén az elítélt csupán rövid időre hagyja el az intézetet, ezért - eltérően a büntetés félbesza
kításától - az intézeten kívül eltöltött idő beszámít a sza
badságvesztésbe, még akkor is, ha az elítélt felügyelet nél
kül volt távol.
A rendkívüli eltávozások növekvő gyakoriságának alakulását a bv. kódex novellájának 1993-as megjelené
sétől a 75. számú táblázatban mutatjuk be:
A büntetés-félbeszakítás sajátos intézménye a szabad
ságvesztés végrehajtásának. A jogalkotó ennek létreho
zásakor abból indult ki, hogy a végrehajtás tartama alatt is előadódhatnak olyan körülmények, amelyek indokolt
tá tehetik a végrehajtás hosszabb-rövidebb megszakítá
sát. Természetesen a társadalom, de az elítélt érdeke is főként ahhoz fűződik, hogy a büntetés minél előbb letel
jen. Ennek ellenére a törvény lehetőséget biztosít ilyen, a végrehajtás idejét elnyújtó megoldásra, hiszen a börtö
nön kívül töltött idő nem számít bele a büntetésbe.
Nyil-15. számú táblázat
Év Felügyelet nélkül Felügyelettel
1993 27 3
1994 64 5
1995 115 12
1996 182 6
vánvaló azonban, hogy nem minden elítéltet feltétel nél
kül megillető jog érvényesüléséről van szó, hanem csak kivételes, fontos okból alkalmazható jogintézményről. A bv. kódex ezt a kivételességet „közérdekből, illetőleg az elítélt személyi, családi körülményei, egészségi állapota miatt..." biztosítja.
A bv. intézet parancsnoka egy évben tíz napig terjedő időtartamban, a büntetés-végrehajtás országos parancs
noka egy évben tíz naptól három hónapig, öt évet meg
haladó szabadságvesztés esetén harminc napig terjedő időtartamra, az igazságügy-miniszter az ennél hosszabb időtartamra engedélyezhet büntetés-félbeszakítást. A törvény tételesen nem határozza meg azokat az eseteket, amikor engedélyezhető a büntetés-félbeszakítás, de a ki
alakult gyakorlat azt mutatja, hogy erre főként a hozzá
tartozó súlyos betegsége, az elítélt betegsége vagy olyan családi körülmény kialakulása esetén kerül sor, amely
nek bekövetkezése nem függ össze az elítélt büntetésé
vel, és méltánytalanul súlyos hátrányt jelent az elítélt vagy családja számára. Ez utóbbira gyakori példaként szolgál a család életfeltételeit alapvetően érintő lakásépí
tés, idénymunkák, vállalkozási tevékenység, vagy gyer
mek, szülő gondozásával kapcsolatos kötelezettség telje
sítése stb.
A büntetés-félbeszakítást leggyakrabban az elítéltek kezdeményezik, a védő, illetve a hozzátartozók kisebb számban nyújtanak be kérelmet. Új jelenség, hogy az el
ítélt személyes és családi körülményeivel megismerkedő karitatív szervezetek, érdekvédelmi egyesületek kérnek pártfogoltjuk, illetve közérdekű okból állami és gazdál
kodó szervezetek kezdeményeznek egy-egy elítélt szá
mára büntetés-félbeszakítást. A félbeszakítás iránti kérel
met a fogva tartó intézet parancsnokának kell benyújtani, aki - ha az ügy elbírálása a hatáskörébe tartozik - dönt a kérelem teljesítése vagy elutasítása tárgyában, vagy ha az hatáskörét meghaladja, a kérelmet véleményével együtt a döntésben hatáskörrel rendelkezőkhöz terjeszti fel.
A különböző döntési hatáskörrel rendelkezőkhöz ér
kezett kérelmek és engedélyezések számának alakulását mutatjuk be a 16. számú táblázatban.
A benyújtott kérelmek és az engedélyezett félbeszakí
tások aránya azt mutatja, hogy a hatáskörrel rendelkezők a körülményeket és az indokokat alaposan megvizsgálva élnek jogkörükkel. Az elutasítások indoka a kérelmek je
lentős részénél a megalapozatlanság, amely elsősorban a megfelelő igazolások benyújtásának elmulasztásából, il
letve a kellően alá nem támasztott kérelmekből adódik.
A büntetés-félbeszakítás intézményének gyakorlata azt mutatja, hogy megfelelő előkészítési és döntési me
chanizmus alakult ki, amely képes összehangolni az el
ítélt és családja, valamint az elítélttel kapcsolatban álló gazdálkodó szervek érdekeit a büntetés-végrehajtási és közbiztonsági érdekekkel. Az évek óta tapasztalt
ítélt és családja, valamint az elítélttel kapcsolatban álló gazdálkodó szervek érdekeit a büntetés-végrehajtási és közbiztonsági érdekekkel. Az évek óta tapasztalt