A kényszergyógykezelés

A kóros elmeállapotú személyeket a legrégebbi idők­

ben egyszerűen megölték, vagy bizonyos félelemmel ve­

gyes tisztelet övezte őket. Ez a megítélés az ókor folya­

mán sem változott sokat, ám az antik szerzők - ha tisz­

tán spekulatív úton is, de - már keresték az ilyen beteg­

ségek okait. A keresztény kultúra, a középkori vallásos világkép a test és a lélek eredendő különállását hirdette, amely szerint a test bajai nem érinthetik a lelket. Az el­

mebetegeket pedig az „ördög megszállottjainak" tekin­

tették, emiatt üldözték, büntették és kínozták őket. Ebben a felfogásban gyökereznek azok a társadalmi előítéletté merevedett általánosítások, melyek még ma is olykor ne­

gatív érzelmeket, kedvezőtlen beállítódást eredményez­

nek velük szemben.

Az újkorban betegek lettek az elmebajosak, de veszé­

lyesek és bűnösek, akiket „őrültek házába" kell zárni és el kell különíteni az úgynevezett normálisok közösségé­

től. Az elmebetegségekkel foglalkozó pszichiátria tudo­

mányos korszaka is csak a XVIII. század végétől számít­

ható, amit jelképesen ahhoz a forradalmi tetthez kapcsol­

nak, amikor a francia forradalom idején egy Pinel nevű orvos a szó szoros értelmében megszabadította az elme­

betegeket a bilincseiktől.

Az ezt követő korszakban fokozatosan próbálták sza­

badsághoz juttatni az ilyen betegeket és megszüntetni a kulcs nélküli zárt ajtót, a verést, a hidegvízkúrát... A tu­

domány, az elmeorvoslás fejlődése, az emberi agy és az új, hatásos gyógyszerek felfedezése révén mind jobban elviselhetőbbé vált egyrészt a társadalom számára az el­

mebeteg, másrészt a betegek számára a betegség. A sú­

lyos, büntetendő cselekményt elkövető, közveszélyesnek tekinthető kóros elmeállapotú személyekkel szemben azonban a társadalom védelmi reakciójaként szükséges­

nek mutatkozik kényszer jellegű gyógykezelésük.

Magyarországon egészen 1948-ig csak fogyatékos közegészségügyi rendelkezések voltak életben, de bünte­

tőjogi intézkedés nem létezett a beszámíthatatlan elköve­

tők gyógyítására, őrzésére. Az 1948. évi III. Büntető No­

vella a beszámíthatatlan (elmebeteg) elkövetőkkel szem­

ben biztonsági őrizetet vezetett be. Ennek célja elsősor­

ban az ártalmatlanná tétel volt, továbbá a gyógyítás és a közveszélyes állapot megszüntetése. Az 1950. évi Btá.

egy-két vonatkozásban korrigálta az előző szabályozást.

Az 1961. évi büntető- kódex a beteg elkövető gyógyítá­

sát feladatának tekintő kényszergyógykezelésről adott szabályozást, amely csak a bűnismétlés veszélyét tartal­

mazta mint szükséges elrendelési feltételt.

Az 1971. évi 28. tvr. figyelembe vette az elkövetett cse­

lekmény jellegét is, valamint lehetőséget adott a kény­

szergyógykezelés mellőzésére vétség esetén, ha az a „tár­

sadalom védelme szempontjából szükségtelen" volt.

A jelenlegi magyar büntetőjogi szabályozás kerete­

it a hatályos Btk. (74. §); a büntetőeljárásról rendelke­

ző 1973. évi I. törvény; a büntetés-végrehajtási kódex, az 7979. évi 11. számú tvr.; illetve a kényszergyógyke­

zelés és az ideiglenes kényszergyógykezelés végrehaj­

tásáról szóló 911979. (VI. 30.) IM-rendelet határozza meg. Természetesen a kényszergyógykezelés tartalmi (orvosi, kezelési) részleteit más, egészségügyi rendel­

kezések tartalmazzák.

Jogintézmény

A Btk. a kényszergyógykezelést a büntetőjogi jogkö­

vetkezmények között tárgyalja, az intézkedési nemek egyike. Elsősorban arra hivatott, hogy a beteg bűnelköve­

tőt szakszerű ellátás keretében gyógyítsák, állapotának romlását megakadályozzák, és egészségét mielőbb, a le­

hetséges mértékig helyreállítsák.

A kényszergyógykezelés mint szankció, a tudomá­

nyos életben többkor vita tárgyát képezte, mert ezt az in­

tézményt a büntetendő cselekmény elkövetése és a kény­

szer jellege a büntetőjoghoz kapcsolja, míg a gyógyító, kezelő, segítő jelleg az egészségügyhöz. A büntetőjog nem arra szolgál - a mai felfogás szerint - , hogy kezelje, gyógyítsa a problémákkal küszködőket, erre az egész­

ségügyi, illetve a szociális rendszer hivatott. A büntető­

jog az elmebeli, pszichés rendellenességben szenvedők­

kel elsősorban a bűncselekmény kapcsán találkozva, a büntetőjogi normák védelme és megszilárdítása szem­

pontjából kezeli a kérdést. A kényszergyógykezelésnek intézkedéskénti szabályozásával olyan büntetőjogi jog­

következmény született, amelynek elsődleges célja ugyan az elkövető gyógyítása, de a társadalom védelme érdekében az újabb bűncselekmény elkövetésének meg­

előzése is. A bűnismétlés veszélyének kiküszöbölését szolgálja a kényszergyógykezelt - zárt intézeti kezelése révén - személyi szabadságának az elvonása, illetve kor­

látozása. A kényszergyógykezelés tehát - elnevezésének megfelelően - a kényszer elemeit is tartalmazó gyógyító jellegű intézkedés.

A kényszergyógykezelés elrendelésének egyik lénye­

gi feltétele a beszámíthatatlanság, azaz a büntetőjog álta­

lános rendelkezései szerint ilyenkor büntethetőséget ki­

záró ok forog fenn. Ennek következtében a bíróság a kényszergyógykezeltet felmenti, azaz az elkövető nem tekinthető elítéltnek. Ilyen esetben tehát, mivel a bünte­

tendő cselekménynek nincs - beszámítható elkövetője, nem lehet a bűnösséget megállapítani, emiatt pedig nem beszélhetünk büntetőjogi értelemben bűncselekményről.

Ennek azonban az a következménye, hogy a

kényszer-gyógykezelés nem bűnfelelősségi jogkövetkezmény, de ezzel a hiánnyal valójában a „büntetőjogisága',' kérdője-leződik meg. Vagyis kérdésként vetődik fel, hogy bünte­

tőjogi felelősség hiányában lehet-e büntetőjogi intézke­

dést, azaz kényszergyógykezelést alkalmazni.

Ezt a problémát több ország jogrendszere úgy hidalta át, hogy egyszerűen más jogterületre helyezte az ilyen el­

követőkkel való foglalkozást. Hazánkban garanciális, il­

letve célszerűségi szempontok miatt a büntetőjog tárgy­

körében maradt, de a szabályozási modellben az intéz­

mény többarcúsága szükségszerűen visszaköszön. Ez azt jelenti, hogy a büntetőjog azzal, hogy „elrendeli" a kény­

szergyógykezelést, már válaszolt a bűncselekmény elkö­

vetésére, de a gyógykezelés tartalmi kérdéseit nem lehet a büntetőjog hatókörébe tartozó területen szabályozni.

Ez az orvostudomány hatáskörébe tartozik, de az or­

vos-beutalt viszonyt nem befolyásolhatja a beutalás kényszerű jellege. A kezelés szükségességének felülvizs­

gálatánál, illetve az elbocsátás formai kérdéseiben jut is­

mét kompetenciához a büntetőjog. Megjegyzendő még, hogy a hazai polgári elmegyógykezelés problematikus és ellentmondásos volta miatt is a büntető bírói kompeten­

cia biztosítja az elkövető számára a viszonylag nagyobb jogvédelmet, elsősorban a beutalás során.

Elrendelése

Az 1978. évi Btk. - a korábbi szabályozásokhoz képest - szűkítette a kényszergyógykezelés elrendelé­

sének lehetőségét. Ezen intézkedés alkalmazásának több feltételét határozza meg a törvény, amelyek a kö­

vetkezők:

- az elkövető az elmeműködés kóros állapota (be-számíthatatlansága) miatt nem büntethető;

- személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekményt követ el;

- prognosztikus feltétel a bűnismétlés, vagyis hason­

ló jellegű büntetendő cselekmények elkövetésének a ve­

szélye; valamint

- az elkövető büntethetősége esetén vele szemben egy évet meghaladó tartamú szabadságvesztés-bünte­

tést kellene kiszabni.

Az első feltételként említett beszámíthatatlanság azt jelenti, hogy nem büntethető, aki a cselekményt az el­

meműködés olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi le­

épülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban -követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény követ­

kezményeinek felismerésére, vagy arra, hogy e felisme­

résnek megfelelően cselekedjék. Vagyis a kényszer­

gyógykezelés elrendelhetősége nem korlátozódik csak az elmebetegekre, de önmagában az említett biológiai okok egyike sem elegendő a beszámíthatóság elbírálá­

sához. Ezen túlmenően az is szükséges a megítéléshez,

hogy az elkövető képes volt-e a cselekménye következ­

ményeinek felismerésére, illetve a felismerésnek meg­

felelő magatartás megválasztására. Tehát a biológiai és a pszichológiai tényezők együttes megléte mellett lehet - szakértő kötelező igénybevételével - dönteni az intéz­

kedés elrendelhetősége kérdésében. A kényszergyógy­

kezelés elrendeléséhez a beszámíthatóság korlátozott volta ugyancsak nem elegendő. A jelenlegi szabályozás értelmében a korlátozottan beszámítható bűnelkövetők esetében ugyanis büntetés szabható ki, de az korlátlanul enyhíthető.

Az elmeműködés kóros állapota miatt beszámítha­

tatlan és így nem büntethető személlyel szemben kény­

szergyógykezelés továbbá csak akkor rendelhető el, ha cselekedete személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmények közé tartozik, minde­

nekelőtt az élet, testi épség elleni bűntettek, mint például az emberölés, az erős felindulásban elkövetett emberölés, a súlyos testi sértés különböző változatai, továbbá - egyebek mellett - a hivatalos és a közfelada­

tot ellátó személy elleni erőszak, az elöljáró elleni erő­

szak, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erő­

szak, a természet elleni erőszakos fajtalanságba garáz­

daság, a rablás. Közveszélyt okozó cselekmény elsősor­

ban a közveszélyokozás, de az adott tényállástól függő­

en más magatartás is ebbe a körbe vonható. Vagyis nem minden bűncselekmény, hanem csupán ezek meghatá­

rozott általában csak a súlyosabb és veszélyesebb -köre esetében nyílik lehetőség ezen intézkedés elrende­

lésére.

A kényszergyógykezelés további elrendelési feltéte­

le, hogy az elkövető kóros elmeműködésére figyelem­

mel tartani kell újabb, hasonló cselekmény elkövetésé­

től. A bűnismétlés veszélye az előbb megjelölt bünteten­

dő cselekmények, illetve ezek valamelyikének újbóli megvalósítására terjed ki.

Végül a kényszergyógykezelés alkalmazásának fel­

tétele az is, hogy az elkövető büntethetősége esetén egy évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene ki­

szabni. Ezzel az előírással kívánta a jogalkotó elemi azt, hogy csekély súlyú cselekmények miatt ezt az in­

tézkedést a bíróságok ne rendelhessék el.

Amennyiben az elkövető kóros elmeállapota folytán beszámítási képessége kizárt, de hiányzik a kény­

szergyógykezelés elrendeléséhez szükséges feltétel, az ilyen személlyel szemben büntetőjogi jogkövetkez­

mény nem alkalmazható. Ilyen esetekben az egészség­

ügyről szóló hatályos törvény idevonatkozó rendelke­

zései az irányadók. A büntetőeljárásról szóló törvény azonban a hatóságok kötelességévé teszi azt, hogy az eljárás befejezésekor értesítsék az illetékes idegbeteg­

gondozó intézetet, illetőleg egészségügyi hatóságot, ha a kényszergyógykezelés elrendelésének feltételei nin­

csenek meg, de megítélése szerint az ilyen személy gyógyítása és gondozása szükséges.

Tartama

A kényszergyógykezelés határozatlan tartamú intéz­

kedés, amelyet addig kell folytatni, ameddig szükséges.

Meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn, vagyis ha nem kell attól tartani, hogy a gyógykezelt el­

követő ismét olyan büntetendő cselekményt követ el, amely miatt kényszergyógykezelésnek van helye. Az kell vizsgálni, hogy meggyógyult-e, illetve a bűnismétlés ve­

szélye fennáll-e, valamint azt, hogy az elrendelt intézke­

dés a gyógykezelt elkövető esetleg megváltozott egész­

ségi állapotára figyelemmel a társadalom védelme szem­

pontjából nem szükségtelen-e. Az intézet vezető főorvo­

sa haladéktalanul előterjesztést tesz a bíróságnak a kény­

szergyógykezelés megszüntetésére, ha a beteg állapotára tekintettel nem kell tartani attól, hogy újabb olyan cse­

lekményt követ el, amely amiatt ezen intézkedés elren­

delhető.

A jogállami követelményekkel nehezen, illetve nem­

igen egyeztethető össze ezen büntetőjogi jogkövetkez­

mény határozatlan tartama. A gyakorlatban az orvos szakértők nemritkán csak hosszú ideig, vagyis évekig tartó tünetmentesség esetén foglalnak állást a kényszer­

gyógykezelés megszüntetése mellett. Ezek ismeretében figyelemre méltó és megfontolandó minden olyan átgon­

dolt javaslat, amely az érintett beutaltak tekintetében a jogállami, a garanciális szempontokat jobban és meg­

nyugtatóbban kívánja érvényesíteni. Az egyik ilyen le­

hetséges megoldás szerint a kényszergyógykezelés hatá­

rozatlan időtartama helyett a bíróság döntene az első tárgyaláson az intézkedés tartamáról, legalább tartam mi­

nimum és maximum formájában. Egy másik javaslat ér­

telmében a kóros elmeállapotú elkövetők gyógyító célzó elhelyezésének időtartama nem léphetné túl azon bünte­

tés tartamát, amelyet a beutalt személy büntetőjogi fele­

lősségre vonhatósága esetében elrendelhettek volna vele szemben.

A kényszergyógykezelés hatálya alatt álló személlyel szemben ezen jogkövetkezmény ismételt alkalmazása nem lehetséges.

Végrehajtása

A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézet­

ben kell végrehajtani, amely - a végrehajtási kódexünk előírása alapján - az Igazságügyi Megfigyelő és Elme­

gyógyító Intézet (továbbiakban IMEI). Az IMEI az igaz­

ságügy-miniszter felügyelete alatt működő intézmény, amely felügyeletet a miniszter a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága útján látja el. Az Intézet gyó­

gyító tevékenysége felett a szakfelügyeletet a népjóléti miniszter gyakorolja, aki tapasztalatairól az igazságügy­

minisztert tájékoztatja. Az IMEI elmeügyi működését az

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat -szakfelügyeleti tevékenysége keretében - évente vizsgál­

ja és véleményezi. A törvényességi felügyeletet a Leg­

főbb Ügyészség (Büntetőbírósági Főosztály Büntetés-végrehajtási Felügyeleti Osztály) látja el. Az intézetet fő­

igazgató főorvos vezeti. Az IMEI a Budapesti Fegyház és Börtönnel közös területen működik, így a biztonság külső feltételei megvalósulnak anélkül, hogy az intézet­

nek közvetlen őrzési feladatokat kellene ellátnia.

Kritikus szakemberek nézete szerint szerencsésebb lenne az általános felügyeletet a népjóléti tárcára bízni.

Ezzel kapcsolatos vélemény értelmében a kényszer­

gyógykezelésnek igazságügyi intézményben történő végrehajtása csak arra jó, hogy hangsúlyozza a kóros el­

meállapotú elkövetők veszélyes voltát, erősítse a beteg­

gel szemben amúgy is megnyilvánuló stigmatizációt, és meghosszabbítsa a zárt intézeti kezelést azzal, hogy „túl­

biztosításra" készteti az orvosokat.

A kényszergyógykezelés kezdete az IMEI-be történő befogadás napja. A befogadás napjának azt kell tekinte­

ni, amikor a kényszergyógykezelésre kötelezettet az inté­

zetbe beszállították. Ha a beszállítás még az ideiglenes kényszergyógykezelés érdekében történt, akkor ez a be­

fogadás napja. Azt, akinek kényszergyógykezelését a bí­

róság elrendelte, az intézet a bíróságnak az ítélet jogerő­

re emelkedésekor kiállított értesítése alapján fogadja be, és a beteg gyógykezelését haladéktalanul megkezdi. A szabadlábon lévő betegnek az intézetbe szállításáról a bí­

róság az Országos Mentőszolgálat és szükség esetén -a rendőrség közreműködésével gondoskodik. Az IMEI-be IMEI-beutalt személy felvételének első mozzanata a sze­

mélyazonosság megállapítása és a beteg orvosi vizsgála­

ta. A befogadási eljárás befejezése után az intézet a beteg által megjelölt hozzátartozót és a gondnokot értesíti.

A felvételkor történt vizsgálatot követően a beteg ér­

dekében az IMEI-ben el kell végezni mindazokat a vizs­

gálatokat, amelyek a betegség vagy elváltozás megáll­

apításához, a beteg állapotának megítéléséhez, a gyógy­

kezelés eredményességének értékeléséhez vagy a gyó­

gyító-nevelő program kialakításához szükségesek.

A kényszergyógykezelés végrehajtási rendjének tar­

talmi elemei közül a gyógyító orvosi tevékenység áll az első helyen. A bv. kódex szerint a kényszergyógykezelés során a beteget az orvostudomány mindenkori állása sze­

rinti szakszerű ellátásban kell részesíteni, hogy ezáltal ál­

lapotának romlását megakadályozzák, és egészségét mi­

előbb, ;i lehetséges mértékig helyreállítsák. A betegre az elmegyógyintézetben ápoltakra irányadó szabályokat keli alkalmazni, meghatározott eltérésekkel. A kényszer­

gyógykezelésre beutaltakat fekvőbeteg-ellátó osztályo­

kon, a;: egészségügyi normáknak megfelelő, kórházi kö­

rülményeket biztosító kórtermekben kell elhelyezni. Az IMEI-ben található kórtermek többsége zsúfolt, 12-18 ággyal kialakított. A kiszolgáló helyiségek (fürdő, keze­

lő, tálaló stb.) tekintetében is a kórházi normáknak kell érvényesülniük. Az elmeosztályokon fokozott biztonsági

körülményeket megvalósító figyelő és őrző kórtermeket lehet működtetni a heveny elmekóros állapotú nyugtalan, illetve veszélyes betegek számára.

Az intézetben a betegek számára biztosítani kell mindazokat a gyógyeljárásokat, amelyek gyógyulásuk­

hoz, munkaképességük, keresőképességük helyreállítá­

sához, rehabilitációjukhoz, panaszaik megszűnéséhez szükségesek.

Az IMEI-ben a gyógyító tevékenység középpontjá­

ban a gyógyszeres kezelés és a pszichoterápiás, szocio-terápiás foglalkozás áll. A beteg gyógykezelésének a tervét - az érvényben lévő szakmai irányelvekkel össz­

hangban - az osztályvezető főorvos határozza meg, és a gyógykezelést általában az osztályos orvos végzi. Az ápolás a gyógyító-megelőző munka alapvető része, amelyet az orvos utasítása alapján az egészségügyi szakdolgozó ápolók végeznek. A gyógyítás fontos esz­

köze a - beteg egészségi állapotához és munkaképessé­

géhez mért - munkaterápiás foglalkoztatás is. Jelenleg az intézeti betegek mintegy háromnegyede vesz részt ilyen munkaterápiás foglalkozásokon, azonban a fog­

lalkoztatás és a jutalmazás terén az IMEI lehetőségei szűkösnek mondhatók. A betegek felügyeletét szintén az egészségügyi ápolók látják el. Ha a beteg más jelle­

gű betegségének gyógykezelésére az intézetben nincs lehetőség, őt ebből a célból más kórházba kell szállíta­

ni, az ott eltöltött idő azonban a kényszergyógykezelés­

be beszámít.

Az IMEI-be befogadott a jogait úgy gyakorolhatja, a kötelezettségeit úgy teljesítheti, hogy ezáltal az inté­

zet rendjét ne sértse, a gyógykezelést ne veszélyeztes­

se. A bv. kódex előírásai szerint a kényszergyógykeze­

lés végrehajtása során biztosítani kell a beteg felügye­

letét, kórházszerű elhelyezését, anyagi és egyéb egész­

ségügyi ellátását, szociális és jogi érdekeinek védel­

mét, az intézet rendjének fenntartásához szükséges fel­

tételeket.

Az előbbiekben már szóltunk a betegek kórházsze­

rű elhelyezéséről, a felügyeletéről, az egészségügyi el­

látásáról. Az anyagi ellátással kapcsolatban a beutalt intézeti formaruhát kap és visel. A beteg pénzét (táp­

pénz, nyugdíj, jutalom, szociális segély stb.) letétként kell kezelni. A beteg vagy gondnoka kérésére a letét 5000 forintot meghaladó része fenntartásos takarékbe­

tétkönyvben helyezhető el, a beteg számára legkedv­

ezőbb módon. A beteg pénzletétjének meghatározott részét saját szükségleteire fordíthatja.

Az intézkedés végrehajtása során biztosítani kell a beteg szociális és jogi érdekeinek védelmét is. Ha az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége állandó jelleggel hiányzik, a főigazgató főorvos a gyámható­

ságnál gondnok kirendelését, illetve a gondnokság alá helyezés iránti polgári per megindítását kezdeményezi.

A kényszergyógykezelt gondnokság alá helyezéséről a bíróság határoz, a gondnok személyének kijelölése és felügyelete már a gyámhatóság feladata. A gondnok ki­

rendeléséig a beteg érdekképviseletét az IMEI szociális ügyeket intéző előadója látja el.

A gyógykezelés ideje alatt is megilletheti - egyebek mellett - a rokkantsági, az öregségi nyugdíj, a táppénz, ha egyébként megfelel a jogszabályi feltételeknek. A hozzátartozóval, illetve jövedelemmel nem rendelkező, tartósan munkaképtelen kényszergyógykezelt részére szociális segély is igényelhető.

A beteg panaszát, kérelmét, közérdekű bejelentését az általános előírások figyelembevételével kell intézni.

A beutalt egészségügyi tárgyú kérelme, panasza ügyé­

ben az osztályvezető főorvos dönt. A nem egészség­

ügyi tárgyú kérelem, panasz ügyében az osztályvezető főorvos véleménye alapján az illetékes szakterület ve­

zetője dönt.

Ha a beutalt beteg a döntést nem tartja kielégítőnek, panasszal fordulhat az' IMEI főigazgató főorvosához, aki tizenöt napon belül köteles dönteni.

Ha a beutalt beteg az IMEI főigazgató főorvos dön­

tését sem tartja kielégítőnek, panaszát a BvOP vizsgál­

ja meg. A parancsnokság intézkedése ellen további pa­

nasznak nincs helye.

A beteg emberi méltósága nem sérthető. Tiltott vele szemben a fegyver és a bilincs használata, a könnyfa­

kasztó vegyszer alkalmazása. Testi kényszer igénybe­

vételére csak akkor kerülhet sor, ha a kényszergyógyke­

zelt a vizsgálattal, illetve gyógykezeléssel szemben akt­

ív ellenállást tanúsít, a saját vagy mások életét, testi ép­

ségét veszélyeztető támadása miatt orvosi beavatkozás biztosítása szükséges, engedély nélkül távozni akar.

Az intézeti jogi helyzet jellemzője, hogy a kényszer­

gyógykezelt által teljesítendő kötelességek háttérbe szorulnak, mivel a teljesítésüknek általában nincs meg a reális alapja. A beteg azonban köteles az intézet rend­

jét megtartani, és az intézeti formaruhát viselni. A beteg továbbá köteles tűrni a foganatosított végrehajtási in­

tézkedéseket, különösen az orvosi vizsgálatokat, a gyógykezelést, a munkaterápiás foglalkozást és a sze­

mélyi szabadságának elvonását.

A beteg az intézetet csak a gyógyítás érdekében, or­

vosilag indokolt esetben hagyhatja el. Hozzátartozóival és más személyekkel egészségi állapotára és az intézet rendjének biztosításához szükséges feltételekre figye­

lemmel tarthat kapcsolatot. így levelezhet, a levelezés tartalmát azonban szúrópróbaszerűen ellenőrzik. A be­

teglátogatási rendnek megfelelően hetenként fogadhat látogatót, ugyancsak hetenként kaphat csomagot.

A gyógyulás, a társadalomba visszailleszkedés elő­

segítését szolgálja az úgynevezett adaptációs szabad­

ság, amely egyúttal az intézeti gyógyítás próbája is. Az 1980-ból származó 106. számú IM-utasítás értelmében

ság, amely egyúttal az intézeti gyógyítás próbája is. Az 1980-ból származó 106. számú IM-utasítás értelmében

In document Börtönügy Magyarországon (Pldal 129-133)