büntetés végrehajtásáról

1. Célja, feladata

Az 1966. évi 21. számú törvényerejű rendelet a sza­

badságvesztés végrehajtásának célját az elítéltek tör­

vénytisztelő állampolgárrá történő átnevelésében hatá­

rozta meg. Az átnevelési cél elérését szolgálta az ítélet­

ben meghatározott joghátrány alkalmazása és a nevelés gyakorlati érvényesítése. Ebből a törvényi megfogalma­

zásból azt a következtetést vonták le, hogy a szabadság­

vesztés végrehajtása nem mellőzheti sem a kényszert (megtorlást), sem a nevelést, és a kettő kölcsönhatásában érhető el az elítélt visszatartása az újabb bűnelkövetéstől.

Az átnevelés során pedig azt kell elérni, hogy az elítélt törvénytisztelő állampolgárrá váljék. „Ebből következik annak szükségessége, hogy a büntetés-végrehajtási inté­

zetekben olyan életkörülményeket kell teremteni, ame­

lyek alkalmasak az átnevelés, személyiség átrendezése feladatának a megvalósítására" - állapította meg Földvá­

ri József.

Az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet cél­

meghatározása már realisztikusabb, a gyakorlathoz köze­

lebb álló, mellőzi a morális átalakításnak, az átnevelés-nek kitűzését, de a törvényi szabályozás központi kérdé­

se továbbra is az elítéltek személyiségformálása maradt.

A büntetés-végrehajtás hatályos szabályozását (bv.

kódex) vizsgálva kiindulásként megállapítható, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának célja, illetve feladata összefüggésben van a büntetés lényegéről és céljáról ki­

alakított, a Btk.-ban rögzített meghatározással:

„A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a tör­

vényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el"

(37. §).

A Btk. a büntetés célját a törvényben szabályozott va­

lamennyi büntetésre irányadóan határozza meg, kiemel­

ve a társadalom védelme érdekében mind az egyéni, mind az általános megelőzést. A hatályos bv. kódex erre is figyelemmel fogalmazza meg a szabadságvesztés-bün­

tetés végrehajtási célját, illetve feladatát, immáron csak e büntetési nem sajátosságait szem előtt tartva.

A hatályos magyar bv. kódex a szabadságvesztés vég­

rehajtásának céljaként azt rögzíti, hogy a „törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncse­

lekmény elkövetésétől" (19. §).

Vagyis a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása egyértelműen az egyéni megelőzés (speciális prevenció) céljának szolgálatában kell hogy álljon. A speciális pre­

venció köréből pedig a fenti rendelkezés a szabadságel­

vonás során a reszocializáció, azaz a társadalomba törté­

nő visszailleszkedés elősegítését tekinti elsődleges vég­

rehajtási célnak, illetve azt, hogy az elítélt tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől.

A célmeghatározás nem emeli ki a bv. kódexben a tár­

sadalom védelmét, mivel mindenféle büntetés végső cél­

ja a társadalom védelme, így a szabadságvesztésé is. To­

vábbá nem utal az általános megelőzés célkitűzésére. A nevelés sem szerepel célként, hanem helyébe jogilag megragadhatóbb, jobban értelmezhető és reálisabb cél­

meghatározás lépett. Ennek következtében a nevelés a végrehajtási cél elérésének eszköze lehet.

A .joghátrány érvényesítése" pedig azt juttatja kifeje­

zésre, hogy a szabadságvesztést a szabadság elvonásában megnyilvánuló hátrányos jogintézményként, büntetés­

ként kell végrehajtani.

A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának felada­

táról a bv. kódex 38. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a fele­

lősségérzetét, és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a sza­

badulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő ön­

álló életre".

A korábbi és a legújabb magyar szakirodalomban je­

lentkeztek olyan felfogások, amelyek a törvényi cél­

meghatározást nem tartották szükségesnek. A régebbi ilyen nézet szerint a büntetés-végrehajtás célja nem le­

het más, mint a Btk.-ban megfogalmazott büntetésé álta­

lában, és éppen ezért szükségtelen a bv. kódexben ismé­

telten állást foglalni erről. Ez a felfogás azonban téves, miután figyelmen kívül hagyja egyrészt a büntetés sajá­

tos társadalmi mechanizmusát, másrészt pedig azt a tényt, hogy a büntetések sorában a szabadságvesztés sa­

játos vonásokkal rendelkezik, s ennek megfelelően vég­

rehajtásának célkitűzései is eltérőek lehetnek - állapítot­

ta meg Horváth Tibor.

A legújabb magyar szakirodalomban is megjelent azonban olyan nézet, amely a speciálpreventív reszocia­

lizációs célkitűzést kiiktatandónak ítéli, hiszen az elítél­

tet nem „szocializációs hiánypótlás" érdekében utalták be a börtönbe, hanem „büntetésül". Ez a nézet - nemegy­

szer összekeverve a büntetéstan és a börtönügy fogalma­

kat - lényegében egyenlőségjelet tesz a büntetés és an­

nak végrehajtási célja között azzal, hogy - megtorló bün-tetéstani álláspontot követve - a büntetés célkövetés nél­

kül is teljesedésbe mehet, továbbá a megelőzés nem le­

het büntetési cél, legfeljebb kívánt hatás.

Egy másik - kevésbé kategorikus - felfogás arra int, hogy ne legyenek illúzióink: az elítéltek szabad életre felkészítése mint a büntetés-végrehajtás általános célja önmagában paradoxont hordoz, és ennélfogva gyakorla­

tilag el sem érhető. Tehát a szabadságvesztés végrehajtá­

sa jelentse csak a szabadság, de ne a humánus bánásmód­

hoz való jog elvesztését, és főleg ne a teljes

jogfosztott-ságot. Furcsamód közvetlenül ezt követően rögzíti a szerző azt is, hogy a képzés és a munkavégzés lehetősé­

ge, az egyéni vagy a csoportos programok alkalmazása a végrehajtási intézetben „egyértelműen rehabilitatív célo­

kat szolgálhat".

Álláspontunk az, hogy a szabadságvesztés végrehajtá­

si céljának (ha úgy tetszik, funkciójának) meghatározását szükségesnek és indokoltnak találjuk. A végrehajtási cél törvényi meghatározása ugyanis több funkció betöltésére hivatott. A végrehajtási cél megfogalmazása nem csupán az elítéltek jogállását befolyásolja, hanem vezérszempon­

tot ad a büntetés-végrehajtás szervezeti kialakítása, igaz­

gatása, a nevelési-kezelési folyamat egésze számára.

A büntetés célja nem tekinthető teljességgel azonos­

nak a végrehajtás céljával. A büntetőjog érvényesülésé­

nek különböző szakaszai vannak, amelyek külön-külön meghatározásra szorulnak, e stádiumok egymásra épül­

nek, s ezért minden következő szakasznak magában kell foglalnia az előző célkitűzését és alapelveit. A törvényi büntetéssel fenyegetés stádiumában a büntető rendelke­

zések a cél szempontjából generálpreventív jellegűek. A büntetés kiszabása preventív elemet is tartalmaz, de min­

denekelőtt a társadalom, a jogrend megőrzésében, a bűn­

cselekmény tett- és bűnösségarányos viszonzásában kell a büntetőjogi beavatkozás célját látni. A büntetés végre­

hajtásának - kiemelten a szabadságvesztés foganatosítá­

sának - racionális, speciálpreventív célokat kell követ­

nie, azaz elsősorban a reszocializációt, az elítélt társada­

lomba való visszavezetésének az elősegítését. A büntető­

jog érvényesítése, a büntető igazságszolgáltatás egész mechanizmusa, így a büntetés-végrehajtás is közös fel­

adatot, a társadalomnak bűncselekmények elkövetésétől való védelmét szolgálja.

Az alkotmányos jogállam elveivel és gyakorlatával összeegyeztethetetlen a végrehajtás céljának, funkciójá­

nak tekinteni a szabadságelvonáson túli hátrány okozását, továbbá a büntetés végrehajtása nem merülhet ki pusztán a biztonság elérésében, az úgynevezett humánus őrizet­

ben, de az egyéni elrettentést sem lehet célként követni.

A másik oldalon viszont teljességgel illuzórikus lenne az elítéltek megjavítását vagy átnevelését célként előírni.

A reszocializáció mint végrehajtási cél tartalmát is indo­

kolt pontosítani, így az elsődleges végrehajtási cél nem a reszocializáció elérése, hanem annak elősegítése kell hogy legyen az elítélt közreműködésével. Azt mindenképpen in­

dokolt tudatosítani, hogy egy szociálisan is érzékeny jog­

államban a szabadságvesztés végrehajtása során kötele­

zettség áll fenn segítség nyújtására, illetve felajánlására a különböző jellegű hátrányok kiegyenlítésére, az elítéltek emberhez méltó létének lehetővé tétele érdekében.

A reszocializáció elleni kritikák körében található, hogy a reszocializáció egy jogállamban nem realizálható, sérti az egyenlőség elvét, az emberi méltóságot, a bünte­

tőjogi kontroll szigorítását eredményezi, a tettesközpon­

túság irányába vezet el. Ezek a kritikák, ha tartalmaznak is bizonyos igazságot, összességében nem megalapozot­

tak. A reszocializáció megvalósíthatósága a gyakorlatban valóban kérdéses lehet, ezért reális cél a minimalizált fel­

fogásnak megfelelően a reszocializáció elősegítése, még­

pedig az érintett elítéltek közreműködésével. Az egyen­

lőség elvét sem sérti, hiszen egyenlőtlenek kompenzálá­

sáról van szó. Az emberi méltóságot nemhogy sérti a re­

szocializáció, sőt épp azt respektálja, hogy az elítélt tud­

jon magán segíteni. Á reszocializációs kínálat - általában az elítéltek önkéntes közreműködésére épülve - nem ve­

zet a kontroll szigorításához és nem jelent megalapozat­

lan és indokolatlan tettesközpontúságot.

2. Alapelvei

A büntetés-végrehajtási cél konkretizálásához, gya­

korlati megvalósíthatóságához járul hozzá az alapvető végrehajtási elvek tisztázása és figyelembevétele. Min­

denekelőtt három olyan alapelvről van szó, amelyeket az európai börtönszabályok, továbbá több ország büntetés-végrehajtási törvényei is szabályoznak, illetve a gyakor­

latban érvényesítenek. Ezek az elvek a büntetés-végre­

hajtás egész működését át kell hogy hassák, és vala­

mennyi elítéltre, vagy legalábbis az elítéltek többségére kell hogy vonatkozzanak.

A normalitás elve. Ez esetben, amennyire lehetséges, a szabad élet körülményeihez kell közelíteni a végrehaj­

tási intézeti életfeltételeket. Ezen elv rögzítésével a biz­

tonság és a rend szempontjai megfelelő keretek közé ke­

rülnek a végrehajtásban. Továbbá azt is kifejezi, hogy a bebörtönzés, a zárt intézeti elhelyezés a szabadságelvo­

nás ténye miatt már önmagában büntetés, és a büntetés­

nek egyedül a szabadság elvonásában kell állnia. A hatá­

lyos magyar szabályozás is rögzíti azt, hogy az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott joghátrányok alkalmazhatók. A végrehajtás során az el­

ítélt elveszti ugyan a személyi szabadságát, de az állam­

polgári kötelességei és jogai csak annyiban szünetelhet­

nek, illetve korlátozottak, amennyiben erről az ítélet vagy a törvény rendelkezik. Az elítéltet megillető jogok három alaptípusba sorolhatók: semmilyen indokkal nem sérthetők az elítélt alapvető emberi jogai, továbbá a tör­

vényben előírtak szerint módosulnak vagy szünetelnek,

illetve változatlanul maradnak az elítélt állampolgári jo­

gai, valamint a szabadságvesztés végrehajtásával össze­

függésben új jogok is keletkeznek, amelyek elsősorban az elítélt és a végrehajtó szervezet közötti kapcsolatrend­

szert jellemzik.

Ezen elv szerint alapnormaként a börtönök decentra­

lizációjának, körzeti-területi önállóságának megfelelően az elítéltet egyrészt a lakóhelyéhez közeli (lásd bv. kódex 24. §), másrészt lehetőleg nyitott intézetben kell elhe­

lyezni, ahol a biztonság lényegében az elítélt önfegyel­

mébe vetett hitre épül, és ha ezzel az elítélt visszaél, ez a zárt intézetbe történő áthelyezést vonja maga után.

Vagyis a nyitott intézet csak a zárt intézet mellett vagy abban, tehát egységes szisztémát feltételezve funkcionál­

hat. Sajnálatosan az elkövetett bűncselekmények súlyá­

nak, a magyar törvényi szabályozásnak is megfelelően hazánkban a felnőtt elítéltnek mindössze 7%-a jut a leg­

enyhébb és így viszonylag a legnyitottabb végrehajtási fokozatba, a fogházba.

A nyitottság elve értelmében a szabadságelvonással együttjáró ismert káros következményeket, illetve a sze­

mélyiség negatív fejlődését előidéző mellékhatásokat el­

lensúlyozni kell. Ennek eléréséhez szükséges - többek közt - az elítéltek elkülönített elhelyezése, főként a visszaesőknek és az első bűntényeseknek a különválasz­

tása [bv. kódex 30. § (1) bekezdés]. De más káros mel­

lékhatások (izoláció, depriváció, prizonizáció), anyagi és egészségügyi hátrányok ellensúlyozása ugyancsak indo­

kolt, hiszen a totális intézményt jelentő végrehajtási inté­

zetből a társadalom érdeke is a szabad életre alkalmas el­

ítéltek kibocsátása.

Mindezzel szorosan összefügg a nyitottság követel­

ménye, a külvilág felé történő nyitás, amely történhet a végrehajtási intézeten belül, de kívül is. Az intézeten be­

lüli lehetőségek közé tartozik a levelezés, a látogatók fogadása, csomag, sajtótermékek, könyvrendelés, rádió, televíziókészülék, illetve a távbeszélő használata. Az in­

tézeten kívüli nyitás körébe sorolható a külső munka végzése, a rövid tartamú eltávozás, a kimaradás.

A modern börtönnek - bármennyire magasak is a fa­

lai - szoros kapcsolatban kell állnia a környezetével, és ezt a kapcsolatot a lehetőségek határáig nyitottá kell ten­

ni. A nyitottság lehetővé teszi a végrehajtási intézeteknek külső erőforrások, szolgáltatások bevonását, továbbá a nyilvánosság a legszilárdabb biztosíték a börtönbeli túl­

kapások ellen.

A felelősség és az önbecsülés elve, amely minden el­

ítéltre kell hogy vonatkozzon, és nem szabad csupán az elbocsátás előtti időszakra korlátozódnia. Ezen elv érvé­

nyesítésével az elítéltnek segítséget kell adni ahhoz, hogy önmagán tudjon segíteni. A beilleszkedést erősíthe­

ti az elítéltek felelősségének, önbecsülésnek és önálló­

ságnak fejlesztése [bv. kódex 38. § (1) bekezdés]. Az ön­

álló életvitelre előkészítés - a paternalista alapállással szemben - a mindennapi börtönélet „hotelfunkcióinak"

visszaszorítását igényli az egyik oldalon, míg az elítélt felelősségének fokozását, önállóbb életvezetésének elő­

segítését és szorgalmazását a másik oldalon. A felelősség elvéből is következik, hogy az elítélt a büntetés-végre­

hajtásnak nem tárgya, hanem alanya, aki jogokkal és kö­

telezettségekkel, vagyis felelősséggel kell hogy rendel­

kezzen. A felelősséget realizáló formák közé tartozik -egyebek mellett - a fokozatos rendszer érvényesítése, amely egyre nagyobb önállóságot és szabadságot biztosít a szabadulás felé, továbbá az enyhébb végrehajtási sza­

bályok alkalmazása, az átmeneti csoportba helyezés.

A börtönöknek változatos módszerekkel és progra­

mokkal kívánatos elősegíteniük az elítéltek testi és szel­

lemi képességeinek megtartását, illetve fejlesztését, a szabadulók munkaerő-piaci pozícióinak javítását. Mind­

ez széles körű foglalkoztatást, oktatást, kulturális, sport-és egyéb szabadidős tevékenységeket, lelkipásztori gon­

doskodást, orvosi, pszichológiai, szociális gondozói se­

gítséget, támogatást feltételez.

A fenti alapelvek megvalósítása elképzelhetetlen a szükséges differenciálás nélkül, amely az elítéltek biz­

tonsági és kezelési szempontból történő osztályozását, csoportosítását, sajátos, egyéniesített nevelési eljárások alkalmazását jelenti.

Megemlítendő, hogy a (szabadságvesztés) büntetés­

végrehajtás céljának és alapelveinek megfelelő törvé­

nyes rendjét, működését segíti elő és szolgálja a külön­

böző szintű és jellegű, külső és belső ellenőrzések alkal­

mazása.

3. A fogvatartottak száma, megoszlása

A fogvatartotti megjelölés gyűjtőfogalom, amely ma­

gában foglalja a bíróság által jogerősen szabadságelvo­

nással járó büntetésre vagy intézkedésre elítélt személye­

ket, továbbá azokat is, akikkel szemben a bíróság nem hozott ugyan jogerős ítéletet, de akiket eljárási kényszer­

intézkedésként előzetes letartóztatásba helyezett. Ugyan­

csak fogvatartott az a személy is, aki a szabálysértési ha­

tóság által kiszabott pénzbírságot nem fizette meg és a hatóság azt elzárásra változtatta át, amelyet büntetés­

végrehajtási szervnél kell letölteni. Végül a fogvatartotti körbe tartoznak az idegenrendészeti őrizetben lévő sze­

mélyek is. A fogvatartottak számát és megoszlását az

1. számú táblázat

FOGVATARTOTTAK SZÁMA ÉS MEGOSZLÁSA MAGYARORSZÁGON

Év

Szabadság­

vesztésre

ítéltek %

Szigorított jav.-nevelő munk. ít.1 %

Kényszer­

gyógyke­

zeltek %

Munkaterápiás alkoholelvonásra büntetettek² %

1983 14 534 68,79 26 0,12 249 1,18 643 3,04

1984 15 060 68,82 32 0,15 227 1,04 579 2,65

1985 15 481 67,26 260 1,13 250 1,09 578 2 3 1

1986 17 194 6 9 3 0 743 2,99 231 0,93 630 2 3 4

1987 15 950 70,75 637 2,83 225 1,00 574 2 3 5

1988 15 178 72,55 605 2,89 223 1,07 525 2,51

1989 12 632 7 9 3 1 348 2,18 199 1,25 192 1,21

1990 8819 71,59 78 0,63 146 1,19 _ _

1991 10 240 69,14 86 0,58 152 1,03 ^{— —}

1992 11 424 71,79

-

^{— 143 0,90}

-

^_

1993 9390 71,16

-

^{— 130 0,99}

-

^_

1994 8944 " 70,46

-

^{_ 121 0,95 _ _}

1995 8928 71,71 _ _ _{128 1,03} — —

> 1996 8989 70,40

- -

^{147 1,15}

-

-Év

Szigorított őrizetre

ítéltek3 %

Elzárást töltők

%

Előzetesen letartózta­

tottak4 %

Összesen

1983 640 3,03 1426 6,75 3611 17,09 2 1 1 2 9

1984 663 3,03 1633 7,46 3690 16,86 21 884

1985 587 2 ^ 5 1902 8,26 3958 17,20 23 016

1986 471 1,90 1709 6,83 3834 15,45 24 812

1987 380 1,69 1646 7 3 0 3131 13,89 22 543

1988 325 1 3 5 1236 5,91 2829 13,52 20 921

1989

- -

^{155 0,97 2402 15,08 15 928}

1990 ^{— —} 30 0,24 3246 26,35 12 319

1991 ^— _ _{68 0,46 4264 28,79 14 810}

1992

- -

^{74 0,47 4272 26,85 15 913}

1993 _ _ _{119 0,90} 3557 19,96 13 186

1994 _ _ _{196 1,54 3433 27,04 12 694}

1995 _ — 215 1,73 3183 25,66 12 455

1996

- -

^{174 1 3 6 3455 27,20 12 763}

'' 1992-ben végrehajtását az igazságügy-miniszter félbeszakította, az 1993. évi XVII. tv. kiiktatta.2' Az 1990. évi XVI. tv. a munkaterápiás alkoholelvonást a szankciórendszerből kiiktatta.1 Az 1989. évi LIV. tv. a szankciórendszerből kiiktatta. *' Az adatok a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak számát tartalmazzák (december 31-i állapot). Forrás: ÍM Bv. Országos Parancsnokság

1983 és az 1996 közötti időszakban az 1. számú táblázat mutatja be.

A hazai fogvatartotti népességet erőteljes ingadozás jellemezte az elmúlt évtizedekben. Az 1978-79-es bünte­

tőjogi és büntetés-végrehajtási kodifikációt követő másfél évtizedben jelentős létszámmódosulás tapasztalható. Az 1970-es évtized végén regisztrálható létszámcsökkenés után (az 1970. évi 18 374-ről, illetve az 1972. évi 20

013-ról 1979-ben 16 764-re) az 1980-as évek első felében váratlan, nagyarányú növekedés következett be (így például 1985-ben 23 016 volt a fogvatartottak létszáma).

A fogvatartotti népesség - ezen belül különösen az előze­

tesen letartóztatottak számának - mérsékelt csökkenését a büntetőeljárási törvény 1987. évi módosítása, míg a jelen­

tősebb csökkenést a rendszerváltozással kibocsátott köz­

kegyelmi és büntetőjogi rendelkezések eredményezték

2. számú táblázat

ELÍTÉLTEK LÉTSZÁMA NEMEK SZERINT

év férfi összes nő összes összes

1989 és 1991 között (1990 júniusában közkegyelem foly­

tán mintegy háromezer elítélt szabadult).

A fogvatartottak számára vonatkozó adatok azt mu­

tatják, hogy az 1988/89. évben, a rendszerváltozás kez­

detén történt a leginkább észrevehető változás. A koráb­

bi években a húszezres számot mindig meghaladta a lét­

szám, amely 1986-ban érte el a legmagasabb szintet, 24 812-t. 1990-től kezdődően a fogvatartottak létszá­

ma újból változó. 1991-ben és 1992-ben az emelke­

dés a bűnözés növekedésével, a rendőrség bűnfelde­

rítési munkájának javulásával hozható összefüggés­

be. Az utóbbi években csökkenő tendencia figyelhető meg. 1993-ban a korábbi évhez viszonyítva körül­

belül 13%-os, 1994-ben további 5%-os csökkenés állapítható meg. A legalacsonyabb létszám 1995-ben volt: 12 455. A korábbi csökkenések üteme alapján azonban arra lehet következtetni, hogy a folyamat belátható időn belül lezáródik, és a fogvatartottak létszáma állandósul. A fogvatartotti népességen belül a szabadságvesztésre elítéltek számaránya a megha­

tározó. Az elítéltek aránya az 1983-as bázisévhez vi­

szonyítva az elmúlt 10 évben alig változott, kis inga­

dozással 70-71% körül állapodott meg. A fogvatar­

tottak körében a szabadságvesztésre elítéltek száza­

lékos aránya 1989-ben volt a legmagasabb: 79,31%, míg a legalacsonyabb 1985-ben: 67,26%. Az előzetes letartóztatottak aránya 1983-tól kezdődően a rend­

szerváltozás időszakáig minden évben 18% alatti volt. Ez a százalékos arány 1990-től kezdődően emelkedett: míg 1988-ban az előzetes letartóztatot­

tak aránya 13,52% volt, addig 1994-ben ez az arány 27,04%, 1996-ban pedig 27,20% volt.

Az elítélteken és az előzetesen letartóztatottakon kívüli kategóriák részesedése egyértelműen elhanya­

golható. Ez a megállapítás vonatkoztatható a táblázat­

ban nem szereplő idegenrendészeti őrizetesek létszámá­

ra is, amely 1995 végén 29 fő volt. A létszám az elmúlt év során átlagosan 20-25 fő között mozgott. A tenden­

cia azonban enyhén növekvő.

Az elítéltek nemek szerinti megoszlását illetően a férfi­

ak aránya növekvő tendenciát mutat, főként 1989 után tör­

tént emelkedés. Az utóbbi években a férfiak részesedése 94-95%. A női elítéltek aránya az 1980-as évtizedben 7-8% kö­

rüli volt, az utóbbi években ez 5-6% (2. számú táblázat).

Az elítélteken belül a felnőttek aránya a meghatáro­

zó. 1983-ban az arányuk 92,3% volt, 1996-ban pedig 96,9%. A fiatalkorú elítéltek részesedése nem számotte­

vő és az arányuk is csökkenő: az 1983. évi 6,8%-ról 1996-ban 3,0%-ra esett vissza (3. számú táblázat).

3. számú táblázat

FELNŐTTES FIATALKORÚ ELÍTÉLTEK LÉTSZÁMA

év felnőtt

A felnőttkorú elítéltek végrehajtási fokozatonkénti megoszlására 1983 és 1995 között a fegyház fokozatú el­

ítéltek arányának növekedése (az 1983. évi 28,3%-ról 1996-ban 35%-ra), a börtön fokozatúak érzékelhetőbb csökkenése (a fenti időszakban 64,4%-ról 56,5 %-ra), míg a fogházasok arányának stagnálása (7,4%-ról 1996-ban 7,5%-ra) volt jellemző. Az adatokból megállapítha­

tó, hogy az elítéltek többsége (1996-ban több mint 56%-a) börtön fokozatban tölti büntetését. A fegyház fokozatúak részesedése hullámzó, de százalékarányuk összességé­

ben emelkedő: 1983-ban ez az arány 28,3% volt, míg 1996-ban 35%. A legenyhébb végrehajtási fokozatban

4. számú táblázat

FELNŐTTKOR U ELITÉLTEK

BV. FOKOZATONKÉNT! MEGOSZLÁSA

év fegyház

43,3%-ra, 1996-ban 37,8%-ra emelkedett. A visszaesők és a többszörösen visszaesők együttes részesedése pedig az utóbbi években 60% körüli (5. számú táblázat).

Az elítéltek összetételének életkor szerinti megoszlá­

sára jellemző, hogy a legtöbb elítélt a nőknél és a férfiak­

nál egyaránt az elmúlt évtizedben 30 és 39 életév közöt­

ti volt. Az elítélt-korosztályok aránya a vizsgált időszak­

ban csekély mértékben változott, így a 25 év alatti elítél­

tek számaránya némiképp csökkent, csaknem ugyan-5. számú táblázat

büntetésüket töltő fogházasok aránya a legalacsonyabb, a

büntetésüket töltő fogházasok aránya a legalacsonyabb, a

In document Börtönügy Magyarországon (Pldal 71-80)