• Nem Talált Eredményt

Büntetés-végrehajtási intézetek

In document Börtönügy Magyarországon (Pldal 168-173)

A bv. intézetek a parancsnok (főigazgató, főigazgató főorvos, igazgató) vezetésével a jogszabályok, az orszá­

gos parancsnok intézkedései és parancsai, valamint a sa­

ját szervezeti és működési szabályzatukban rögzített egyedi feladataik alapján látják el a büntetések és intéz­

kedések végrehajtásával járó feladatokat.

A bv. intézet vezetőinek feladatai között kiemeli a Bv.

Sztv. az egyszemélyi felelősséget az intézet feladatainak törvényes ellátásában, továbbá a bv. intézet rendjéért és biztonságáért, gazdálkodásáért való felelősséget.

A szabadságvesztés-büntetés, az előzetes letartóztatás végrehajtására 32 intézet szolgál. Ebből a jogerős sza­

badságvesztés végrehajtására szolgáló intézetek száma 13, míg az elsősorban megyei és a fővárosi bíróságok székhelyén működő, főként előzetes letartóztatást foga­

natosító intézeteké 17. Két intézet speciális, egészség­

ügyi feladatokat lát el: a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, valamint az Igazságügyi Megfigyelő és Elme­

gyógyító Intézet.

Az egyes intézetek típusát, az intézetekben elhelyez­

hető fogvatartottak nem, életkor, szabadságvesztési fo­

kozat, büntetési tartam, egészségügyi állapot stb. szerin­

ti csoportosítását az igazságügy-miniszter rendelkezés­

ben határozza meg.

A bv. intézet szervezeti felépítése magán hordozza a fegyveres rendvédelmi szerv egyszemélyi felelős vezetése

elvének és az egyes szervezeti egységek szigorú alá-fölé rendeltségének követelményeit (4. számú táblázat). A pa­

rancsnok és az alárendeltségében tevékenykedő szerve­

zeti egységek vezetőinek feladat- és hatáskörét a jogsza­

bályok előírásainak keretei között elkészített szervezeti és működési szabályzat tartalmazza, amelyet az intézet parancsnoka terjeszt elő az országos parancsnoknak jó­

váhagyásra. Az alábbiakban általános és tipikus vonáso­

kat hordozó országos bv. 'intézet szervezeti modelljét mutatjuk be.

A parancsnok közvetlen alárendeltségében tevékeny­

kedik a személyzeti és szervezési osztály, az informatikai osztály, a vezető munkáját közvetlenül segítő belső el­

lenőr, illetve a jogtanácsos.

A személyzeti és szervezési osztály folyamatosan fi­

gyelemmel kíséri az állományfegyelem betartását, az ál­

lománytáblában engedélyezett létszámhelyzet alakulását.

Intézkedik a létszámhiány feltöltésére. Elvégzi a felvéte-4. számú táblázat

li munkával összefüggő feladatokat. Figyelemmel kíséri az illetmények alakulását, javaslatot tesz az újonnan ki­

nevezettek beosztási illetményének megállapítására. Ke­

zeli és nyilvántartja a személyi állomány személyzeti ira­

tait, adatszolgáltatást teljesít. Tartja a kapcsolatot az inté­

zetben működő érdekképviseleti szervezetekkel. Meg­

szervezi a szociális bizottság munkáját. Elvégzi a segé­

lyezésekkel kapcsolatos feladatokat. Figyelemmel.kíséri a segélyezésre fordítható pénzeszközöket, és vizsgálja az igényjogosultságokat. Gondoskodik a személyzetet érin­

tő felső szintű rendelkezések kihirdetéséről és határidőre történő végrehajtásáról. Megszervezi a továbbképzése­

ket, oktatásokat és az iskolarendszerű képzéseket. Össze­

állítja a tematikát, biztosítja az oktatókat és a tárgyi fel­

tételeket. Tartja a kapcsolatot a büntetés-végrehajtás ok­

tatási intézményeivel.

Az informatikai osztály ellátja az üzemeltetésre át­

vett rendszerekhez kapcsolódó intézeti munkaszervezé­

si feladatokat, együttműködve az adott szakterületek vezetőivel. Gondoskodik a rendszerbe állított számító­

gépek elhelyezése során az adatvédelemről. Nyilván­

tartja az intézet számítástechnikai erőforrásait. Irányít­

ja és felügyeli az intézet számítástechnikai tevékenysé­

gét. Gondoskodik az intézeti számítógépek üzembiz­

tonságának fenntartásáról.

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

JOGTANÁCSOS INTÉZET

PARANCSNOK

Az intézet szervezeti felépítése alapvetően két fő egy­

ségre tagolható, egyfelől a fogva tartás céljával, feladatá­

val közvetlenül összefüggő tevékenységet ellátó egysé­

gekre, másfelől a működés gazdasági hátterét biztosító szervezeti egységekre. Az előzőhöz tartozik a biztonsági osztály, a büntetés-végrehajtási osztály és az egészségügyi osztály, az utóbbihoz a gazdasági osztály. Az osztályok közvetlen vezetését az intézetparancsnok-helyettes látja el.

A biztonsági osztály megszervezi az intézetben elhe­

lyezett fogvatartottak differenciált őrzését, felügyeletét és ellenőrzését. Javaslatot tesz az intézet őrzési rendsze­

rének meghatározására. A jóváhagyott őrzési rendszer alapján megszervezi az objektum, az ahhoz tartozó épít­

mények és területek őrzését és védelmét, valamint a fog­

vatartottak őrzését, felügyeletét, ellenőrzését, végrehajtja a biztonsági tevékenységhez szükséges erő- és eszközel­

osztást, megszervezi a biztonsági osztály állományának szolgálatát. Javaslatot tesz őrhely létesítésére, megszün­

tetésére vagy áthelyezésére. Az intézetparancsnok ren­

delkezésének megfelelően megszervezi a rendkívüli szolgálatot, és kidolgozza a szolgálatellátás rendjét. Az előre nem tervezhető feladatok végrehajtására és a szük­

séges intézkedések megtételére megfelelő létszámú ké­

szenléti erőt szervez. A rendkívüli események megelőzé­

se, illetve a bekövetkezett rendkívüli események tovább­

fejlődésének megakadályozása érdekében akciócsopor­

tot hoz létre. Végrehajtja a fogvatartottak előállításával, szállításával és kísérésével kapcsolatos szervezési, vala­

mint biztosítási feladatokat. Megszervezi az egészség­

ügyi gyógyintézményekben a fogvatartottak őrzését, va­

lamint a bíróság által engedélyezett temetésre történő ki-kísérést, illetve a súlyosan beteg hozzátartozó megláto­

gatását. A biztonsági osztály vezetője részt vesz a befo­

gadó bizottság munkájában. Javaslatot tesz a fogvatar­

tott veszélyességének megállapítására, illetve módosítá­

sára. Véleményt nyilvánít a fogvatartottak munkáltatásá­

ra vonatkozó szabályok alkalmazására. Kidolgozza és jóváhagyásra előterjeszti az intézet riadótervét. Feladat­

körében figyelemmel kíséri a munkáltatás biztonságával összefüggő szabályok érvényesülését. Megszervezi a je­

lentő-szolgálatot. Vezeti a rendkívüli események jelenté­

sére vonatkozó okmányokat, és figyelemmel kíséri a je­

lentési kötelezettség teljesítését meghatározó felsőbb rendelkezés érvényesülését. Szervezi és a társosztályok­

kal koordinálja az „M", polgári védelmi és katasztrófa­

elhárítási feladatokat. Kidolgozza a vonatkozó terveket.

Kidolgozza az őrutasításokat, és segítséget nyújt más szolgálati területeknek a biztonsággal összefüggő szabá­

lyok elkészítésében. Folyamatosan kapcsolatot tart a te­

rületileg illetékes rendőrkapitánysággal és ügyeletével.

A büntetés-végrehajtási osztály felügyeli és végzi a nevelési munkát, biztosítja a fogvatartottak belső fel­

ügyeletét, az elhelyezésre szolgáló körletek, körletbejá­

ratok, zárkák, valamint a fogvatartottak tartózkodására szolgáló egyéb helyiségek felügyeletét és ellenőrzését.

A fogvatartottak viselkedése, magatartása alapján jutal­

mazási, fenyítési javaslatot tesz, illetőleg hatáskörének megfelelően e jogkört gyakorolja. Megszervezi az át­

meneti csoportot és az enyhébb végrehajtási szabályok hatálya alá tartozó elítéltek körletét. Megszervezi és végrehajtja a fogvatartottak személyes szükségletre tör­

ténő vásárlásait. Gondoskodik a fogvatartottak napi­

rendjének végrehajtásáról. Lehetővé teszi, hogy a fog­

vatartottak élhessenek törvényes jogaikkal. Továbbítja a kérelmeket, panaszokat és egyéb beadványokat. Ki­

hirdeti a fogvatartottak ügyeiben hozott döntéseket. A jogszabályokban meghatározott módon megköveteli a fogvatartottak kötelezettségeinek teljesítését, a törvé­

nyes feltételek fennállása esetén alkalmazza a kénysze­

rítő eszközöket. Szervezi és irányítja a gyógyító-nevelő csoportban folyó tevékenységet, biztosítja a csoporttal foglalkozók feladatvégrehajtásához szükséges feltétele­

ket. Szervezi az elítéltek iskolai oktatását, a szakmai tanfolyamokat, a szakmunkásképzést, az ismeretter­

jesztő foglalkozásokat. E tevékenységének keretén be­

lül tartja a kapcsolatot a kulturális, a karitatív és a bör­

tönügyet segítő más szervezetekkel. Biztosítja a fogva­

tartottak szabadidejének hasznos eltöltését, így különös sen az önképzést, a szakköri tevékenységet, a sport- és kulturális rendezvényeket, az egyházi és karitatív prog­

ramokat. A fogvatartottak készségei, képességei figye­

lembevételével, a gazdasági társaságok érdekeinek szem előtt tartásával a befogadó bizottság útján gondos­

kodik a hasznos foglalkoztatásról. Tartja a kapcsolatot a büntetés-végrehajtási bíróval és a büntetés-végrehaj­

tás felügyeletét ellátó ügyésszel. Megszervezi, illetve biztosítja a fogvatartottak és a megfelelő engedéllyel rendelkező sajtószervek találkozását. A bűnügyi nyil­

vántartási csoport tartja a kapcsolatot a bíróságokkal, az ügyészségekkel és a nyomozó szervekkel. Vezeti a fog­

vatartottak nyilvántartásait, és a jogszabályokban előírt módon adatszolgáltatást teljesít. Lefolytatja a befog­

adási eljárást, meghatározza a szabadságvesztés kezdő és befejező napját, figyelembe véve a feltételes szabad­

ságra bocsátás esedékességét, valamint a különböző be­

számításokat. Intézi a fogvatartottak előírt időben törté­

nő szabadítását, illetve az intézet ideiglenes elhagyását.

Intézi a nyomozó hatóságokhoz történő kiadásokat, vizsgálja a kiadás engedélyezésének feltételeit. Intézke­

dik az engedély nélkül távollevő elítélt elővezetésére, illetve annak eredménytelensége esetén az elfogató pa­

rancs kibocsátására. Végzi az előzetes letartóztatások végrehajtásával kapcsolatos nyilvántartási feladatokat, ennek keretén belül tartja a kapcsolatot az illetékes bv.

intézetekkel, bíróságokkal, ügyészségekkel és nyomozó hatóságokkal. Törvénysértés észlelése esetén az illeté­

kes szerveknél haladéktalanul intézkedik annak meg­

szüntetésére^

-[-""Az egészségügyi osztály a büntetés-végrehajtási és az egészségügyi jogszabályok alapján végzi a

fogvatartot-! tak gyógyító-megelőző alapellátását. Vezeti az egészség­

ügyi nyilvántartásokat. Az előírások betartásával

adat-szolgáltatást teljesít. A meghatározott esetekben elrendelt büntető vagy fegyelmi eljárás keretén belül hivatalos or­

vosi látleletet készít, és azt mellékeli az iratokhoz. Hatás­

körében dönt a gyógykezelést illetően, elrendeli a szak­

rendelésekre történő előállítást, illetve a polgári egész­

ségügyi gyógyintézményekbe történő befektetést. Kez­

deményezi a fogvatartott igazságügyi elmemegfigyelését vagy kényszergyógykezelését. Ellenőrzi az előírt gyógy­

kezelés betartását. A gyógykezelés szándékos akadályo­

zása esetén fegyelmi eljárást kezdeményez. Ellenőrzi a közegészségügyi és járványügyi szabályok betartását, valamint az általános higiéniát. Fertőzés vagy járványos megbetegedések megelőzésére, a bekövetkezett tömeges megbetegedések esetén hatáskörében megteszi a szüksé­

ges intézkedéseket. Szervezi és végrehajtja a fogvatartot­

tak szűrővizsgálatait, illetve a véradásokat. Részt vesz a befogadási bizottság munkájában, és véleményt nyilvánít a fogvatartottak munkaalkalmasságának megállapításá­

ban. Tevékenysége során együttműködik: az illetékes pol­

gári egészségügyi gyógyintézményékkel, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézettel és a Büntetés-vég­

rehajtás Központi Kórházával, a Magyar Vöröskereszt területileg illetékes szerveivel és a Nemzeti Egészségvé­

dő Intézettel. Az intézet személyi állományát ellátó üzemorvosi tevékenység körében betegség esetén a hiva­

tásos állomány tagját felmenti a szolgálat ellátása alól, a közalkalmazott esetében táppénzes állományba vesz. A személyi állomány tagját beutalja az illetékes egészség­

ügyi gyógyintézménybe, illetve kezdeményezi a gyógy-üdültetést, a feltételek megléte esetén kezdeményezi a rokkantsági nyugállományba helyezést, illetve a munka­

képesség fokának megállapítását.

A gazdasági osztály terveket készít az intézet követ­

kező évi gazdálkodására. Ennek keretében a tervezésre vonatkozó útmutatók alapján a következő év feladatai­

hoz igazodva tervezi a tárgyi eszközök, készletek össze­

tételét és mennyiségét, valamint a pénzeszközöket és azok felhasználását. Folyamatosan biztosítja az intézet tevékenységének pénzügyi feltételeit, a rendelkezésre ál­

ló erőforrások optimális és takarékos felhasználását.

Gondoskodik a bizonylati fegyelem betartásáról, elvégzi a számviteli feladatokat.

Nyilvántartja és kezeli a fogvatartottak értékletétjét.

Végrehajtja a befogadással és a szabadítással járó pénzügyi feladatokat. Élőjegyzi és végrehajtja a letiltá­

sokat, a tartozásokat, a vásárlásokat és a fogvatartottak egyéni pénzforgalmát. Kifizeti az intézet hatáskörébe tartozó illetményeket és egyéb kifizetéseket. A jogsza­

bály előírásai alapján levonásokat végez, és gondosko­

dik a pénzügyi átutalásokról. Gondoskodik az intézet kintlévőségeinek behajtásáról. Folyamatosan biztosítja az intézet tevékenységének tárgyi feltételeit.Végrehajt-ja az elhelyezés-gazdálkodási feladatokat. Gépjárművet biztosít a személyzet, a fogvatartottak, valamint az anyagok szállításához. Végrehajtja a gépjármű-gazdál­

kodással összefüggő engedélyezési, nyilvántartási és

elszámolási feladatokat. Anyaggazdálkodási tevékeny­

sége körében szervezi, és ellenőrzi az intézet rendelke­

zésére álló anyagok és eszközök felhasználását. A sze­

mélyzet részére biztosítja a norma szerint járó egyenru­

hát, munkaruhát és védőruhát, a fegyverzeti anyagokat, technikai berendezéseket és mindazokat az eszközöket, amelyek a szabályszerű szolgálatellátáshoz szüksége­

sek. Figyelemmel kíséri a rendeltetésszerű használatot és a rendszeres karbantartást, valamint a tárolás sza­

bályszerűségét. A fogvatartottakat ellátja a jogszabály­

ban meghatározottakkal, teljesíti az előírt anyagi jelle­

gű szolgáltatásokat. Időszakonként végrehajtja a va­

gyonfelmérését, a leltározást és a rovancsolást, vala­

mint az anyagok selejtezését. Működteti a személyzet üzemi konyháját, és felügyeli az ezzel összefüggő gaz­

dálkodási tevékenységet. Szervezi a fogvatartottak élel­

mezését, gazdálkodik az élelmezési költségkerettel.

Gondoskodik a különleges élelmezési feltételek meglé­

téről. Szervezi, irányítja, az energia-gazdálkodási és a környezetvédelmi feladatokat.

A bv. szerv működésének hatékonyságát különböző bizottságok segítik. Ezek közül említést érdemel a befog­

adási bizottság, a szociális bizottság. A befogadási bizott­

ság végzi a fogvatartottak munkakörének és veszélyessé­

gének meghatározását, elhelyezését, nevelési csoportba sorolását. Elnöke a büntetés-végrehajtási osztályvezető, a bizottság munkájában részt vesznek a biztonsági osz­

tály, az egészségügyi osztály, a büntetés-végrehajtási osztály és a munkáltató képviselői. A szociális bizottság az intézetparancsnok - a személyi állomány ügyeiben el­

járó - olyan tanácsadó testülete, amely javaslatot tesz a lakásügyekben, az üdülés, a szociális segély, a munkálta­

tói kölcsön elbírálása tekintetében. Vezetőjét és a bizott­

ság tagjait az intézetparancsnok bízza meg.

A bv. szervezet működését befolyásoló célszerű dön­

tések meghozatalát, a szervezeti egységek közötti infor-má-cióáramlást, a tevékenység értékelését és elemzését értekezleti rendszer segíti. Ennek keretében évente leg­

alább egy alkalommal a parancsnok állományértekezle­

ten értékeli az előző időszak tevékenységét, és meghatá­

rozza a feladatokat. Ha a végrehajtás rendjében bekövet­

kező változások előkészítése indokolttá teszi a tiszti állo­

mány tájékoztatását, a várható feladatok végrehajtására való felkészítését, akkor a parancsnok tiszti értekezletet hív össze. A rendkívüli események megelőzéséhez és fel­

számolásához szükséges intézkedések megtételének el­

sajátíttatása és gyakoroltatása érdekében legalább ne­

gyedévente törzsfoglalkozást tartanak, amelyen a vezetői törzs tagjai vesznek részt. Hetente egy alkalommal pedig osztályvezetői értekezletre kerül sor, ahol a szakterületi feladatok teljesítéséről az illetékes vezetők beszámolnak, és a parancsnok meghatározza a soros feladatokat. Álta­

lában napirendjén szerepel a jogszabályok és az irányító szerv rendelkezéseinek az ismertetése, értelmezése. A szakterületek feladatteljesítését fél évente osztályértekez­

leten értékelik és elemzik.

IX. FEJEZET: A BÖRTÖNRENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK SZERVEZETI ÉS SZEMÉLYI FELTÉTELEI 5. számú táblázni

MEGYEI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

INFORMATIKAI OSZTÁLY

INTÉZET-PARANCSNOK

SZEMÉLYZETI ES SZERVEZÉSI OSZTÁLY

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI

OSZTÁLY

KÖRLET­

FŐFELÜGYELŐ

KÖRLET­

FELÜGYELŐ

EGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY

GAZDASÁGI OSZTÁLY

I

NEVELŐK

SZOCIÁLIS ELŐADÓK

IGAZGATÁSI ELŐADÓK

GAZDÁLKODÓ­

ELLÁTÓ CSOPORT

SZÁMVITELI CSOPORT

MŰSZAKI GÉPJÁRMŰ

ELHELYEZÉS, RUHÁZAT

ÉLELMEZÉS

INTÉZET-JAVADAL­

MAZÁS

PÉNZTÁR

A személyi állomány egészségügyi ellátása az Orszá­

gos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott egészségügyi szolgáltatások rendjéhez igazodva, lépcső­

zetesen, egymásra épülő szinteken valósul meg. A BvOP Egészségügyi Igazgatósága koordinálja e tevékenysé­

get, amelynek célja, hogy a személyi állomány meg­

őrizze munkaképességét, megbetegedés esetén egészsé­

ge mihamarább helyreállítható legyen. A dolgozók az alapellátást igénybe vehetik a háziorvosuknál, a bv. in­

tézet orvosánál, valamint a megyei rendőr-főkapitány­

ságok egészségügyi osztályainál is. A szak- és fekvőbe­

teg-ellátás a BM-, illetőleg a területileg illetékes egész­

ségügyi intézményekben valósul meg. A keresőképte­

lenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló kormányrendelet felhatalmazást adott a büntetés-végrehajtási szervezet számára külön eljárási rend kidolgozására. A megelőzési tevékenység részeként a személyi állomány évente kötelező szűrő­

vizsgálaton vesz részt. Az így kiszűrt betegek számára a gondozás folyamatosan biztosított. A gondozási tevé­

kenység szerves része a gyulai és hévízi orvosi rehabili­

tációs program. Tartós állapotromlás esetén orvos sza­

kértői bizottság dönt a dolgozó munkaképesség-csökke­

nésének mértékéről, illetőleg határoz a bv. szolgálatra való alkalmasság vagy alkalmatlanság kérdéséről.

A megyei bv. intézetek szervezeti rendszere fő voná­

saiban megegyezik az országos bv. intézetek szerveze­

tével, azonban az intézetben elhelyezésre kerülő fogva­

tartottak létszámára és a közvetlen feladatra - előzetes letartóztatás foganatosítása - tekintettel egyes független beosztások nincsenek rendszeresítve. így nincs rendsze­

resítve a parancsnokhelyettes, a bv. egység vezetőjének távollétében a parancsnok által javasolt és az országos parancsnok által megbízott személy irányítja a felada­

tok végrehajtását. A megbízott osztályvezető a parancs­

nok kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben csak ak­

kor intézkedhet, ha az halaszthatatlan, és a döntés meg­

hozatalára a bv. egység vezetője nem képes. A megyei bv. intézetekben általában nincs rendszeresítve belső el­

lenőri, valamint jogtanácsosi beosztás sem. A költség­

vetési gazdálkodási feladatok jogszerű teljesítésének el­

lenőrzését a megyei bv. intézetben valamely országos végrehajtó intézet állományába tartozó bv. alkalmazott végzi (5. számú táblázat).

BIZTONSÁGI OSZTÁLY

BIZTONSÁGI TISZT

BIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐ

BIZTONSÁGI FELÜGYELŐ

ELÍTÉLT-PÉNZÜGYI

ELLÁTÁS

Büntetés-végrehajtási

In document Börtönügy Magyarországon (Pldal 168-173)