A nemzetközi és a hazai börtönügy egyik legtöbbet vitatott kérdése a „rabmunka". Az elítéltek munkáltatása történelmileg elválaszthatatlan a mai értelemben vett szabadságvesztés-büntetéstől, annak szinte a kései kö
zépkortól természetes kísérőjévé vált. Az elítéltek mun
kavégzése körüli bonyodalmak először akkor kerültek a közfigyelem homlokterébe, amikor a XIX. század máso
dik felében az elítéltmunka a szabad munka versenytár
saként jelent meg. A szabad munkavállalók, a szakszer
vezetek élénk tiltakozásának hatására az olcsóságuknál fogva konkurenciát jelentő rabmunka termékeit kitiltot
ták a piacról. AII. világháború után az úgynevezett szo
cialista elítéltmunkáltatás, amellett, hogy gazdaságilag jól illeszkedett az olcsó tömegárugyártás tervgazdasági kereteibe, jelentős súlyú gazdasági, jogi, pedagógiai, nem kevésbé munkaszervezési problémát vetett fel. Ab
ban a kriminálpolitika, a jogalkotás irányítói mindvégig egyetértettek (ma is egyetértenek), hogy az elítéltek munkavégzése - ha más-más szempontból is, de - fontos faktora á szabadságvesztés végrehajtásának. Ezt a felfo
gást a közvélemény is támogatja. Sajátos módon maguk az érintett elítéltek is érdekeltek a folyamatos és díjazás
ban részesített munkavégzésben, ez akkor érzékelhető különösen, ha nem tudják őket foglalkoztatni, és a szá
mukra is nehezen elviselhető tétlenséget kénytelenek el
szenvedni.
A '90-es évek elején a börtönügy társadalmi környe
zetében bekövetkezett gyors változások - a piacgazdaság térnyerése, az elítéltek emberi-állampolgári jogi helyze
tének az európai jogrendszerrel való harmonizálása -sürgetővé tették az elítéltmunkáltatást övező konfliktu
sok áttekintését és újszerű feloldását. Erre tett kísérletet a hazai büntetés-végrehajtási jogalkotás a bv. kódex 1993-as és 1995-ös módosításával, korántsem a végleges megoldás igényével
E szerint a munkáltatás törvényi célja, hogy „előse
gítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását, le
hetőséget adjon a szakmai gyakorlottság megszerzésére és fejlesztésére, ezáltal megkönnyítve, hogy a szabadulá
sa után a társadalomba beilleszkedjék" .*A munka sze
mélyiségformáló, fiziológiai, pszichológiai szerepe elég
gé közismert, talán kevésbé ismert, hogy az elítélt a sza
badságvesztés tartama alatt, ennek természetéből fakadó
an mesterséges környezetben él, és a normálistól eltérő életvitelre kényszerül. A rosszul szervezett börtönben gyakori az elítélt testi-lelki sorvadása, szellemi eltompu
lása, önbecsülésének megrokkanása, öntudatának elseké-lyesedése. Ebben a helyzetben a rendszeres munka és munkakörnyezet segíthet a mesterséges környezet nega
tívumainak ellensúlyozásában, és a munka eredményé
ből fakadó sikerélmények, valamint elismerések alkal
masak helyreállítani önbizalmát, fokozni emberi méltó
ságérzetét.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elítéltmunka személyiségalakító funkciójához fűződő remények illu
zórikusak voltak. Ma már naivitás lenne azt hinni, hogy a börtönben, a kényszerkörülmények között, jelentősebb anyagi érdekeltség nélkül, a szűkös választási lehetősé
gek korlátozta munkavégzés önmagában alkalmas a megjavításra. Mégis a szakemberek többsége úgy véle
kedik, hogy a megfelelő keretek között folyó rendszeres munkavégzés alkalmassá válhat egy rendezettebb, anya
gi és létbiztonságot is kínáló életmód előfeltételeinek megteremtésére. Egyébként pedig bármiféle munkáltatás kívánatosabb, mint a semmittevés.
Az elítélt „szakmai gyakorlottsága megszerzésének és fejlesztésének" jelentőségét akkor értjük meg, ha szemügyre vesszük az elítéltek szakképzettségéről ren
delkezésünkre álló statisztikai adatokat. E szerint 1996-ban a fogvatartottaknak mindössze 17,33%-a rendelke
zett valamiféle szakmai képzettséggel. Annak ellenére, hogy a börtönökből szabadultak elhelyezkedési esélye az utóbbi időszakban jelentősen romlott, a hazai börtönügy nem mondhat le - természetesen saját lehetőségein belül - az elítéltek munkaerő-piaci pozícióit javító szakmai készségfejlesztés eszközéről.
Az elítéltek munkavégzésének bonyolult és ellent
mondásos természetét jelzi, hogy nem csupán a fentiek
ben taglalt reszocializációs oldala létezik, hanem mint szervezett keretekben végzett emberi munka, gazdasági szempontból is értékelhető. A kérdés most már az, hogy az elítéltmunkálatásnak e két komponense milyen vi
szonyban áll egymással. Az 1993-ban korlátolt felelőssé
gű társaságokká átalakult korábbi szocialista büntetés-végrehajtási vállalatok tevékenységét alapvetően a terv
szerű gazdálkodás gazdaságossági igényei határozták meg, mégis, különleges rendeltetésüknél fogva időkö
zönként erőfeszítések történtek sajátos nevelési, jogi helyzetük megteremtésére. Hazai szakirodalmunkban a rendszerváltozás után újabb impulzust kapott a munkál
tatás reszocializációs és gazdaságossági ellentmondásá
nak a piacgazdasági körülmények melletti értelmezése.
A nemzetközi tapasztalatok arra mutatnak, hogy a
rab-munka gazdaságosságát mind a kormányok, mind az adófizetők azokban az országokban várják el a büntetés-végrehajtási szervezetektől, ahol az életszínvonal ala
csony, vagy ahol a gazdaság általános visszaesése jel
lemző.
Ugyanakkor az is kimutatható, hogy a nyereséges
ségre törekvő munkáltatás a gyakorlatban sokszor nem szolgálja kellőképp az elítéltek szabadulás utáni beil
leszkedését, illetve ahol az elítéltek munkatapasztala
tokkal való gazdagítására helyezik a hangsúlyt, ott a foglalkoztatás erősen ráfizetéses. A nemzetközi szakiro
dalom meglehetősen egységes abban, hogy az elítéltek munkáltatása nem szervezhető meg kizárólagosan üzle
ti alapokon. Nem csupán azért, mert reszocalizációs cé
lokat is teljesítenie kell, de gazdasági okokból sem. A munkáltatókra ugyanis jelentős pótlólagos terheket ró az elítéltek betanításából, fluktuációjából, alacsony iskolai végzettségéből és szakképzetlenségéből fakadó szeré
nyebb teljesítőképességük. Ugyancsak költségnövelő tényező a munkahelyek őrzése, felügyelete, a biztonsági rendszerek működtetése is. E többletkiadások központi költségvetésből való megtérítésének jogi alapját először az 1995. évi CVII. törvény adta, tételesen felsorolva az elítéltek foglalkoztatásából eredő sajátos és indokolt többletkiadásokat.
A szabadságvesztésüket töltő elítéltek munkavégzése - egybehangzóan a nemzetközi szabályokkal - kötelező.
Amíg a munkakötelezettség az állampolgárok számára nem jogi, hanem magatartásetikai fogalom, addig az el
ítéltet jogi norma kötelezi a kijelölt munka végzésére. E felfogás mellett tévesnek kell minősíteni azt a - közvéle
ményben is gyakran felbukkanó - nézetet, hogy a bör
tönben végzett munka része a joghátránynak vagy vala
miféle megtorlásnak.
Felmerülnek olyan aggályok is, vajon a munkakötele
zettség nem idézi-e fel az emberi jogokat és méltóságo
kat semmibe vevő kényszermunkát. Nos, hazai szabályo
zásunkban már nem újkeletűek a kényszermunka-jelle
get kiküszöbölő garanciális rendelkezések. Ilyeneknek tekintjük az elítéltek munkához való jogát elismerő ren
delkezést, azt a szabályt, miszerint „az elítéltet társadal
milag hasznos munkával kell foglalkoztatni", továbbá, hogy az elítéltek munkavégzésének legfontosabb kérdé
seit a büntetés-végrehajtási jog a magyar munkajog sza
bályai alapján rendezi.
Törvényhozásunk 1979-től ismerte el az elítélt mun
kához való jogát, mint olyan, minden állampolgárt meg
illető jogot, amelytől még a szabadságvesztés végrehaj
tásának tartamára sem fosztható meg. Az elítélt e jogá
nak beiktatása és a munkakötelezettségével való össze
hangolása nem kevés fejtörést okozott a szakemberek
nek. A bv. kódex '93-as módosítása során a törvényhozás már az európai ajánlások szellemében erősítette meg az elítéltek munkához való jogát, azonban azt korlátozottan érvényesíthető alkotmányos jognak deklarálta. A korlátot az a körülmény képezi, hogy a büntetés-végrehajtás nem
garantálhat minden elítélt számára folyamatos munka
végzést. Ezért mondja ki a jogszabály, hogy az elítélt
„munkához való joga átmenetileg, a munkába állítását akadályozó ok fennállásáig szünetel".
A büntetés-végrehajtás keretében folyó munkavég
zés sem súlyában (például nehéz testi munka), sem jel
legében (például egyhangú, monoton) nem hordozhatja a társadalmi rosszallás jegyeit. Semmiféle, az elítélt si
keres visszailleszkedését elősegítő hatást nem remélhe
tünk az olyan munkavégzéstől, amely értelmetlen vagy haszontalan. Az elítéltek gyötrését, fizikai kimerülésü
ket szolgáló munka történelmi iskolapéldája a taposó
malom, amely 5-6 méter átmérőjű forgatható henger volt, s amelyet az elítéltek - mint a mókusok a mókus
kerékben - belső palástján előrehaladva forgattak vég
kimerülésig. Modernebb változatai közül az öncélú kő-törést, gödrök, árkok ásatását majd betemettetését, ter
hek céltalan cipeltetését említhetjük. A nemzetközi kö
vetelmények és hazai szabályozásunk' egybehangzó igénye olyan, elsősorban ipari vagy mezőgazdasági te
vékenység végzése, amely a legjobban megközelíti a szabad társadalomban megszokott munkafeltételeket, mind a gyártási folyamatok, mind a minőségellenőrzés és értékesítés szempontjából.
Közismert, hogy a munkavégzéssel összefüggő jogi szabályokat a munkajog tartalmazza. Az elítéltek munka
végzésének szabályozását történelmileg vizsgálva meg
állapítható, hogy az fokozatosan közelített a szabad mun
kavállalókra és munkáltatókra vonatkozó munkajogi rendezéshez, azonban néhány alapkérdésben ma is kü
lönbözik attól. A különbség abban van, hogy az elítélt munkavégzése nem a munkáltató és a munkavállaló sza
bad elhatározásából létrejött szerződésen alapul, hanem a törvénynek az elítélt számára kötelező munkavégzést előíró rendelkezésén. Ebből következik, hogy vannak olyan munkajogi intézmények, amelyek az elítéltmun
káltatás során nem érvényesíthetők (például a szakszer
vezetekkel és egyéb érdekvédelmi szervezetekkel kap
csolatos jogkörök, az elítélt és a bv. intézet között nem jön létre munkajogi jogviszony). Az elítélt munkavégzé
se tehát nem a munkajog, hanem a büntetés-végrehajtási jog keretében nyer részletes szabályozást. Ebben a sajá
tos helyzetben azonban a munkáltató bv. intézetnek nem korlátlanok a lehetőségei az elítélttel szemben, a korláto
kat a munkajog alapvető szabályai állítják, például a munkaidőre, a munkarendre, a munkavédelemre stb. vo
natkozóan. Ugyanakkor e sajátosságokból fakad, hogy a bv. intézetet nagyobb jogkör illeti meg a munka kijelölé
se, a díjazás megállapítása, a munkafeltételek meghatá
rozása terén, de a felelőssége is nagyobb, mert foglalkoz
tatási, vagy ha az elítélt valamilyen okból nem végez munkát, eltartási kötelezettsége is van.
A büntetés-végrehajtás keretei között folyó munkál
tatás szervezeti formái a gazdasági változásokkal össz
hangban átalakultak. A korábbi bv. ipari vállalatok, illet
ve bv. mezőgazdasági célgazdaságok helyébe nagyobb
gazdálkodási önállósággal rendelkező szervezetek, az igazságügy-miniszter által e célra alapított gazdasági tár
saságok léptek. így a büntetés-végrehajtás munkáltatási kötelezettsége két gazdálkodási szervezet - a büntetés-végrehajtási intézet mint költségvetési szerv, valamint a
társaság - között oszlik meg.
Az elítélt által végzendő munkákat a befogadó intézet határozza meg. A munka kijelölésénél figyelembe kell venni az elítélt testi és szellemi képességeit, lehetőség szerint a szakmai képzettségét és érdeklődését, de figye
lembe kell venni biztonsági szempontokat is. Az elítélt a bevés munkáltató és más gazdálkodó szervezet között kötött szerződés alapján „külső" munkahelyen is dolgoz
hat. Ezzel összefüggésben néhány új, az érdekütközése
ket elkerülő kizárási szabályt kellett konstruálni. így az elítélt nem foglalkoztatható olyan gazdálkodó szervnél, ahol büntetése megkezdése előtt vezető tisztségviselő vagy tulajdonos volt, illetve olyan munkakörben, amely
nek betöltésének előfeltétele a büntetlen előélet. Kizáró okot jelenthet az is, ha közvetlen hozzátartozójával ke
rülne alá-föléredeltségi vagy elszámolási viszonyba.
Az elítélt munkaideje megegyezik a munkajogi ren
delkezésekben megállapított munkaidővel. Kiemelésre szorul, hogy az iskolai tanulmányokat folytató elítélt munkaidő-beosztását úgy kell meghatározni, hogy az ok
tatásban részt tudjon venni, továbbá számára a tanítási napokon egy óra munkaidő-kedvezmény jár. Az általá
nos és középfokú iskolai rendszerű képzésben részt vevő elítélt a vizsgára (beszámolóra) való felkészüléshez a munkavégzés alól öt munkanapra felmentést kap.
A '93-as szabályozás új intézményként vezette be az elítéltek rendszeresen végzett munkája után a fizetett
szabadságot. Ennek mértéke megegyezik a Munka Tör
vénykönyve által meghatározott alapszabadsággal, azaz évenként 20 nap. A börtönkörülmények között végzett munka folyamatossága tekintetében jelentősen eltérhet a szabad élettől, ezért a fizetett szabadság alapjául szolgá
ló egy- évi munkavégzés időtartamát a munkában töltött napok - 245 nap - alapján állapítják meg. Ennél rövi
debb büntetési tartam esetén a szabadság időarányos ré
szét adják ki.
Az elítéltek munkavégzésének reszocializációs tartal
ma szempontjából lényeges kérdés a munka díjazása. A bv. kódex elvi fontossággal emeli ki, hogy „elítélt jogo
sult a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemre". Az elítélt munkadíjának mértékét számos,
a szabad munkavállalótól megkülönböztetett tényező alakítja. A mérték, azaz a minimáldíj meghatározásánál alapvetően a társadalom által a szabad munkavállalók számára kialakított legkisebb munkabér mértékéből cél
szerű kiindulni. A különbséget a munkabér és a munka
díj között az adja, hogy míg a szabad állampolgárnak gondoskodnia kell saját maga és családja eltartásáról, ad
dig az elítélt eltartását az állami költségvetés fedezi.
Másfelől az elítéltmunka pótlólagos ráfordításai (például az alacsonyabb képzettség, kisebb hatékonyság) miatt sem indokolt a szabad munkavállalók bérszínvonalának automatikus átvétele. Ezért azután a jelenlegi szabályok az elítéltek minimáldíjának mértékét a legalacsonyabb munkabér egyharmadában állapítják meg. Ez természe
tesen a munkadíj minimális mértékét tartalmazza, a díja
zást az elítéltek szakképzettsége és egyéb feltételek befo
lyásolják. A fogvatartottak átlagkeresetének alakulását a 11. számú táblázat ábrázolja.
11. számú táblázat
Foglalkoztatottság1 Havi bruttó átlagkereset
Év
'' Az adatok a december 31-ei állapotot regisztrálják.2' Az arányokat az összes fogvatartotthoz viszonyítva közöljük [ha az 1996-os adatokat kizárólag az elítéltek viszonylatában vizsgáljuk (8986 fő), akkor a foglalkoztatási arány 80,60%-os]
Az elítéltnek mindenféle munkáért jár kompenzáció, a kivételt a bv. kódex az intézet tisztán tartási és ellátási feladatai körében határozza meg, a szabályok azonban itt is szigorú időbeli korlátozást - legfeljebb napi négy, ha
vonta huszonnégy órát - kötnek ki.
A munkavégzés különleges formája az úgynevezett terápiás foglalkoztatás, amely a megváltozott munkaké
pességű elítélt egészségi állapotához igazodó tevékeny
ség. Az egészségi állapot romlása bekövetkezhet mun
kaképességet érintő betegség, foglalkozási ártalom vagy baleset következtében, de okozhatja tartós pszichés el
változás is. A terápiás foglalkoztatás körülményei elté
rőek az általánostól, hiszen célja a gyógyítás, a rehabili
táció, az, hogy segítse az elítélt munkaképességének ja
vítását vagy helyreállítását. A terápiás munka jellegéhez igazodik a munkaidő és a díjazás mértéke is.