Ricsivel kapcsolatos kudarcérzete miatt Li fokozottan igyekszik odafigyelni Sziszi ha-ladására. Sziszi jó tanuló, Li mégsem elégedett, mert "nem
őa legélénkebb az osztályban.
Meg kell kérdeznem a tanítóitóI, hogy miért. Valamit változtatnom kell." Az ilyen elha-tározások ellenére Li Wei keveset tud arról, mi történik a XII. kerületi zenetagozatos ál-talános iskolában - ahová nem is ő, hanem azon a környéken lakó magyar ismerőse íratta be Sziszit -, és még kevesebbet Ricsi VIII. kerületi gimnáziumáról, ahová Judit íratta be.
Ahogy Sziszi esetében, mindeddig Ricsiében is jórészt a magyar barátok és Judit véle-ménye döntött abban, hova járjon a gyerek. Li ebben megkülönbözteti magát "a legtöbb kínai
szülőtől",akik szerinte "úgy gondolkodnak, hogyagyereknek itt nincs jövője, és Kínában se biztos, hogy van, hanem inkább Angliában, Amerikában".
Ricsi az általános iskola első osztályát végezte el Kínában. Amikor Magyarországra jött, a család a Józsefvárosban lakott, és Ricsit egy közeli iskolába adták, ahová sok más kínai tanuló is járt. Ricsi úgy emlékszik, hogy az
első év végén még nem tudott magyarul,és nem voltak barátai; ekkor tanítói közölték vele, hogy "megbukott". Abban az évben került Judithoz, amikor az első osztályt ismételte. Judit visszaemlékezése szerint Ricsi tanítónője arra panaszkodott neki, hogy fárasztó a sok kínai és
cigány gyerek, akik miattegyrészt nem tud haladni a tanmenettel, mert "kézzel-lábbal kell magyaráznia", másrészt
31Az interjút Havasi Dóra készítette.
fegyelmezési problémák vannak. Ricsi úgy emlékszik, hogy nem szerette ezt az osztály-főnököt, és Judit is észlelte, hogy Ricsi nem érzi magát jól az iskolában.
A következő évben a család Lágymányosra költözött. Judit bement a XI. kerületi ön-kormányzat oktatási osztályára, és megérdeklődte, milyen iskolák vannak a közelben.
A kettő közül oda íratta be Ricsit, amelyik pedagógusismerősei szerint jobb volt. Elbeszé-lése szerint Ricsi apja szerette volna, hogy a fiú ne másodikba, hanem harmadikba kerül-jön, mert a két évvel fiatalabbak között már "nagyon kilógott a sorból". Ezért nyáron Judit segített Ricsinek felkészülni a második osztály anyagából, és meghívta unokaöccsének Ricsivel egykorú fiát, hogy együtt tanuljanak. A tankönyveket is Judit szerezte be.
Az új iskolában Ricsi különbözeti vizsgát tett, és a harmadik osztályba került. Az első kínai gyerek volt az iskolában, és Judit elmondása szerint az osztályfőnök először "félt", hogy Ricsi érteni fogja-e az anyagot, befogadják-e a többiek. Ekkor ugyanis még vol-tak nyelvi problémái. Ricsi úgy emlékszik, hogy "eleinte nehéz volt", de később "egész
jól összemelegedtek" a magyar osztálytársakkal. ésnéhány olyan barátság is kialakult,
ami gimnazista korában is megmaradt. Osztályzatai szerint közepes tanulónak számított.
Az iskolával Judit tartotta a kapcsolatot, de szülői értekezletker vagy iskolai ünnepkor mindig emlékeztette Li Weit, hogy jöjjön el. Ennek ellenére Li nemigen tudta, mi van az iskolában: ha valami probléma volt, jobbára Judittól értesült róla.
A nyolcadik osztályt Ricsi, miután súlyos műtéten esett át, magántanulóként végezte el, de iskolai barátságait eközben is fenntartotta. A VIIl. kerületi gimnáziumba Judit egy-részt azért íratta be, mert ismeri az igazgatóhelyettest, másrészt úgy látta, hogy ez egy viszonylag szigorú fegyelmet tartó iskola, és jó, ha Ricsi "szem előtt van". Kutatásunk idején Ricsi ide jár, és remekül érzi magát. "Eleve összebarátkoztak" az osztálytársakkal.
Unokabátyját kivéve kínai barátai nincsenek is. Szabadidejét osztály társaival tölti, ve-lük jár moziba, koncertre, bulizni és télen szánkózni is. A rapperdivat szerint öltözködik (hosszú, bő nadrág, arról lógó láncokkal, nagy sweatshirt kapucnival), és naprakészen tájékozott a Való Világ híreiről. "Viselkedésével" meg vannak elégedve a tanárai, de igen rossz tanulmányi eredményei fényében a jövővel kapcsolatos várakozásai irreálisan op-timistának tűnnek. Kitűnő eredménnyel akar érettségizni, aztán jogi vagy
műszaki
egye-temre menni Magyarországon vagy talán máshol Európában, utána pedig Németország-ban egy "autós cég ügyvédje" akar lenni, de előtte még rapzenész és autóversenyző: egy gokartklubban már versenyzik is. Kínában nem akar élni, mert "nem szoktam meg az életformát. Magyarország jobb. Amikor nincs munkám, hazalátogatok Kínába, amikor van, akkor visszajövök."Li Wei akkor értesült először Ricsi problémáiról, amikor kutatásunk közben fölaján-10Uam neki, látogassuk meg együtt Ricsi osztályfönökét. Az osztályfónök súlyos képet rajzolt: az iskolában voltak már vietnami tanulók, és bár nekik is voltak nyelvi problé-máik, Ricsi az első olyan ázsiai a pályafutása során, aki nem szorgalmas. Úgy véli: lehet, hogy a gyerek "nem tud lépést tartani az ilyen
típusú
iskolával, meg kellene gondolni, nem inkább szakmát kellene-e tanulnia".Li Wei, akit mindez meglepetésként ért, sírva fakadt. Azt sem tudta, hogy ez a tanárnő az osztályfőnök, és arról sem volt tudomása, hogy egyáltalán hány tárgyat tanul Ricsi.
Csak Judit és Ricsi elbeszéléseiből tájékozódott eddig, bár egyszer már volt fogadóórán, Judittal együtt. Nem tudja, milyen jegyei vannak Ricsinek, ő sohasem mutatta meg az ellenőrzőjét, ilyet Judit most, látogatásunkkor látott először. A tanárnő úgy vélte, Ricsi
kihasználja azt a helyzetet, hogy hol otthon van, hol Juditnál, és úgy hivatkozhat egyikük-re a másik előtt, hogy azoknak nincs lehetőségük komolyan kommunikálni.
Egészen máshogy alakult Ricsi és Sziszi unokatestvéreinek sorsa. Szüleiknek, Li Wei nővérének és öccsének Livel ellentétben nem voltak közeli magyar barátaik, akik befo-lyásolták vagy segítették volna őket az iskolaválasztásban. Li nővére és sógora középfo-kú végzettségűek, és a Józsefvárosi piacon Li segítségével beindítottak egy kereskedést, miután l 995-ben Li meghívására Magyarországra érkeztek. Fiuk, Sammy 13-14 éves ko-rában jött el Kínából, miután ott hét osztályt elvégzett. Abba az általános iskolába került, ahol Ricsi is tanult. Itt a negyedik osztályba járt - elmondása szerint azért, mert a tanárok
"féltek, hogy nem értem meg az anyagot". A tanárokra pozitívan emlékezik - "külön segítettek nekem megtanulni az ábécét, és nem kértek érte semmit" - de "nagyon nagy volt a nyomás" a kicsik között, akikkel beszélni se tudott (ráadásul még a korához képest is nagy termetű volt). Csak két kínai lánnyal tudott beszélni, akik hozzá hasonló korúak voltak, és ugyanabba az osztályba helyezték őket, de ők egy év után átmentek egy angol nyelvű iskolába.
Két-három év múlva Sammy még mindig nem tudott rendes en magyarul, ésvégül is kimaradt az iskolából. Utána a szüleinek segített a piacon, a szabadidejében meg a video-tékákat látogatta. Szülei, különös en édesanyja nagy szégyennek érezték, hogy a gyerek nem végezte el az iskolát, és gyakran panaszkodtak, hogy Sammy semmire sem jó. Pedig a fiúnak nem voltak nyilvánvaló viselkedési zavarai, sőt kifejezetten előzékenynek és jó modorúnak mutatkozott.
Végül a szülők visszaküldték őt Kínába, egy katonai főiskola térítéses tagozatára. Ad-digra Sammy már tizennyolc éves volt, és szülei hamis érettségi bizonyítványt szereztek neki Kínában. De Sammy itt is csak egy évig bírta, aztán visszajött. "Nem tetszett a lég-kör, talán mert sokáig nem voltam Kínában, és itt már jobban megszoktam." Visszaérke-zése után Sammy két évig egy nyelviskolában magyart tanult, de ekkorra sem beszélte a nyelvet folyékonyan. Ahogy korábban, most is csak kínai barátai voltak. Közben egy ideig egy budapesti kínai játékteremben dolgozott mint krupié.
Végül 2002 őszén a család rátalált egy angol diplomát is adó budapesti üzleti főisko-lára, ahol már több kínai hallgató tanult. Sammy beiratkozott az iskola egyéves angol nyelvi alapozó évfolyam ára, ahonnan reményei szerint átlép majd a hároméves oktatásba.
Itt jól érzi magát,
és
szerzett egy új, pakisztáni barátot. Ha sikerül elvégeznie az iskolát, Amerikában szeretne MBA fokozatot szerezni. Sammy szempontjából Ricsi "nagyon el-magyarosodott, lényegében már magyar".Sammytól, Ricsitől és Sziszitől is eltérő pályát futott be Li öccsének Ricsinél fiatalabb, de Sziszinél idősebb lánya. Ö Kínában született, de már az első osztályt Magyarországon végezte: abban a Xl. kerületi iskolában tanult, ahová akkor Ricsi is járt. Miután a család elköltözött, szülei Judit nővérét kérték meg a lány nevelésére. Ök a XVI. kerületben lak-tak, így a lány egy ottani iskolába került, ahol jól tanult, és jó kapcsolatai alakultak ki.
Miután azonban elvégezte a negyedik osztályt, anyja úgy döntött:
.most,
hogy magyarul már elfogadhatóan tud, jöhet az angol". Bár a kislány inkább maradt volna régi iskolájá-ban, a szülők kínai barátaik tanácsára egy amerikai keresztény egyház által működtetett angol nyelvű iskolába vitték át, ahová barátaik lánya is járt. Nagyon meg voltak elégedve az iskolával, és büszkén mondták, hogy a lány már kétszer "ugrott" osztályt. Később azonban, miután nem tudták fizetni a magas tandíjat, a lányt visszaküldték tanulniKíná-ba. Apja most Li elmondása szerint "arra gyűjti a pénzt. .. , hogya lányát Amerikába vagy Angliába küldje tanulni".
ATaleghani család'?
A Taleghani gyerekek a Liékénél sokkal kevésbé változatos és bonyodalmas pályát futottak be a magyarországi iskolákban. A család 1992-ben érkezett Magyarországra: az apa itt végezte el az egyetemet, majd magával hozta a feleségét és három gyermekét. Út-közben, Ukrajnában megszületett a negyedik gyermek is. Megérkezésük után menekült-státust kértek, és meg is kapták. A Vöröskereszt szállásáról Csepelre költöztek, először egy lakótelepre, majd egy saját családi házba.
Az apa, aki igen jól beszél magyarul, tolmácsolással is foglalkozik.
A legidősebb gyerek, Busra, a család lakásához legközelebb eső általános iskolába került, amelyet egy régebb óta a környéken élő afgán család ajánlott nekik. Ide íratták be később Busra három öccsét is. Az általános iskola után Busra egy közeli kereskedelmi középiskolába járt, ahol kutatásunkkor tizennyolc évesen a második osztályt végezte, legidősebb öccse pedig egy szintén kerületen belüli közgazdasági középiskolában volt első osztályos.
Busra egyenesen rajongott az általános iskoláért, mind osztálytársaiért, mind a taná-raiért, Minden iskolarendezvényen részt vett, és büszkén mutatta az elnyert díjakat. Mi több, ő volt az iskolai diákkör titkára, és nyolcadikos korában megválasztották a "Leg Diák"-nak is. Úgy emlékszik vissza az általános iskolára, mint egy olyan helyre, ahol élete legkedvesebb éveit töltötte, és ahol mindig sok segítséget kapott. Bár jeles tanuló volt, gimnáziumba nem vették föl.
Ö
döntötte el, hova jelentkezik az általános iskola után, szülei nem igazán szóltak bele."Mérges is voltam apura, hogy nem volt ideje ezzel foglalkozni. Igazából ők vala-milyen gimnáziumot szerettek volna, anyu végül is azt szeretné, hogy orvos legyek, apu pedig azt, hogy ügyvéd legyek. De nekem egyik sem tetszik, bár még nem tu-dom pontosan, hogy mit is szeretnék, de valamilyen menedzseri állást, azt hiszem.
Beadtam a jelentkezésemct a gimnáziumba is, de nem nagyon tetszett, és nem is vettek fel. Túl erős volt nekem. A kereskedelmi iskolát én néztem ki magamnak, és már jártak oda barátnőim is."
Busra szülei igyekeznek részt venni a gyerekek oktatásában: folyamatosan nézik az iskolai jegyeket, és járnak a szülői értekezletre, leginkább az apa. Panaszkodnak a fiúkra, amiért nem szeretnek tanulni, és egyáltalán nem szorgalmasak. A kicsik focisták sze-retnének lenni, a legnagyobb nem tudja, mi legyen, de pénzt szeretne keresni, jó sokat.
A jövőről beszélve Busra megemlíti a Németországban élő rokonokat is: .Anyukám-mal úgy döntöttünk, hogy jövő nyáron kimegyek egy kicsit németet tanulni." Elárulja, hogy ha külföldön talál állást, akkor mindenképpen kipróbálja magát.
32A családtörténet leírása Marton Klára terepjegyzetein alapul.
Busra önállósága és határozottsága szokatlan a magyarországi afgán gyerekek között.
Szülei azonban őt is rövid pórázon fogják: nem mehet el egyik barátnőjéhez sem.
" ...hatodikos korom óta nem voltam osztálykiránduláson. Már meg sem kérde-zem apuékat, úgyis tudom a választ. Az osztályfőnököm többször kérdezte, hogy beszélhetrie-e a szüleirnmel, hogy meggyőzze őket, de én mindig mondom neki, hogy felesleges. Egy afgán lány nem mehet el kirándulni."
Nehezebb a helyzete Taleghaniék közeli rokonainak, a Herati családnak, akik Talegha-niéknál három évvel később érkeztek. A családfőt megölték a háborúban, és az anya három kisgyerekkel jött Magyarországra a sógomőjéhez, a Taleghani gyerekek édesany jához, és ők is megkapták a menekültstátust. A Taleghani család segítségével Csepelre költöztek, egy két és fél szobás lakótelepi lakásba, ahol a nagyszülőkkel együtt heten laknak. Egyik felnőtt sem beszél magyarul. A családfó a meghalt férj testvére. Nagyon szigorúan fogja agyerekeket, különösen a lányt, aki fél is tőle. Sehová sem engedik el őket. A család az idő nagy részét Taleghaniékkal tölti.
2000-ben Heratiék úgy döntöttek, hogy elmennek Magyarországról, és Hollandiába, az anya egyik rokonához költöznek. Másfél év után azonban visszajöttek, elmondásuk szerint azért, mert a férj testvére ott nem tudott olyan álIást találni, amiből el tudta volna tartani mind a hetüket.
A legidősebb gyermek egy 1986-ban született lány, őt követi egy két és egy kilenc évvel fiatalabb fiú. Afganisztánban egyikük sem járt iskolába. A lány, Fatima, Busra Taleghani legjobb barátnője. Kutatásunk idején, tizenhat évesen egy csepe li általános iskola 7. osztályába járt. Szégyelli, hogy így "le van maradva". Amikor elkezdte el az is-kolát, azon is igyekezne kellett, hogy legalább egy osztállyal feljebb kerüljön azöccsénél, Ezért osztályozóvizsgát tett, hogyamásodikból a negyedik osztályba "ugorhasson".
Másfél éves hollandiai tartózkodásuk alatt a gyerekek - elmondásuk szerint - beillesz-kedtek az új iskolájukba, és jól megtanuIták a holland nyelvet. Ott életkoruknak megfelelő osztályba kerültek, és speciális tanmenet keretében tanultak, olyan osztályokban, ahová csak bevándorló gyerekek jártak. Amikor visszajöttek, a gyerekek és a tanárok úgy döntöt-tek, hogy a régi osztályaikba kerüljenek vissza. Ez ahhoz vezetett, hogy szinte alig értettek valamit a tananyagból, hiszen amellett, hogy decemberben, tehát félévkor érkeztek, még a kimaradt évet is be kell pótolniuk külön órákkal és vizsgákkal. Mielőtt elutaztak, a na-gyobb fiúnak nagyon jól ment az iskola, de mióta visszajött, nem érdekli a tanulás. Most a Taleghani fiúkkal együtt jár a csepeli Nevelési Tanácsadóba, ahol elsősorban a magyar nyelvtanra és helyesírásra koncentrálva próbálnak meg nekik segíteni. Fatima azonban ezt
"cikinek" érezné: az ö felkészülését és az elmulasztott év anyagának elsajátítását az iskola egyik tanára segíti. Ráadásul az osztálytársai is szívesen segítenek neki, és gyakran bent maradnak órák után az iskolában, hogy átvegyék vele a meg nem értett anyagot.
Busrához hasonlóan Fatima is jól érzi magát az iskolában. "Népszerű vagyok, szeret-nek az osztályban és az egész suliban. Ebben az iskolában rajta és testvérein kívül nincs más afgán gyerek. "Örülök, hogy nem figyel és ellenőriz a többi család, meg hogy csak mi vagyunk az egyetlen afgánok az egész suliban." Az anya igyekszik ellenőrizni a gye-rekek iskolai "előmenetelét", eljár a
szülöi
értekezletekre, de minthogy nem ért magyarul, Fatimára szorul."Én megyek el anyuval a szülöi értekezletekre, és én fordítok neki. Elég muris - meséli Fatima. - 6 mindig azt hajtogatja, hogy tanuljunk, tanuljunk! Mintha az olyan könnyű lenne! Nem az! Pláne így nem, de már mondtuk is neki meg a nagybá-tyámnak az öcsémmel, hogy mi nem vagyunk hajlandóak innen elmenni. Maradjunk meg végre egy helyen. Így is úgy el vagyok maradva ... "
Az édesanya azt szeretné, ha Fatimából orvos lenne.
Öazonban ezt nem akarja, úgy látja, nem megfelelőek az adottságai. Inkább tanár vagy tanító szeretne lenni. Azt terve-zi, hogy az általános iskola után ugyanabba a kereskedelmi középiskolába megy, mint Busra.
AMIGRÁNSOK ADAPTÁCIÓJÁNAK MÓDJAI