kése-delem nélkül teljesíti, maradéktalanul megfelel a tanárnő elképzelésének a legkelleme-sebb
szülőről.A legtöbb iskola és pedagógus azonban nem elégszik meg tárgyi jellegű kéréseik
telje-sítésévei, és fontosnak tartaná a személyes kapcsolatot, kommunikációt. A
külföldigye-rekeket tanító vizsgált iskolák háromnegyede számára problémaforrás a szülőkkel való
kapcsolattartás. Ennek hiányát rendszerint (mint a harmadik fejezetben írtuk), a
szülőitörődés hiányaként értékelik.
Szülőirészről azonban a nyelvtudás hiánya az, ami a
min-dennapos kenyérhajsza mellett megnehezíti az iskolával való kapcsolattartást. A
Búzavi-rág iskola tanítónője szerint: "Nem nagyon van személyes kapcsolat, nem jellemző. Talán
pont azért, mert nem értenének meg." Elsősorban a nemrég Magyarországra érkezettek
esetében okoz nehézséget a hiányos nyelvtudás, hiszen legtöbbször a család egyik
tag-jának a nyelvtudása sem alkalmas még a közvetítésre. A magyarul egyre jobban tudó
gyermek már egyfajta kapcsolati lehetőség az otthon és az iskola
között,mivel
tolmá-csoini tud a szülei és a tanárok párbeszédében. "Ha valamit végképp nem ért az anyuka,
a gyerek elmondja neki" - állítja a Pitypang iskola tanítónője. Esetenként, ha van az
isko-lában azonos nemzetiségű gyermek, aki már jól tud magyarul, a tanárok segítségül hívják
a kommunikációban, vagy lefordíttatnak vele egy-egy szülőknek szánt fontos levelet,
írásos üzenetet, de érthető módon csak igazán indokolt esetben terhelik az esetleg más
osztályba járó tanulót tolmácsolási feladatokkal. Főleg nagyobb gyerekek esetén, ritkán
ugyan, de előfordul, hogy maga a tanuló vesz részt a szülői értekezleteken, esetleg egy
idősebb testvér, akinek már van magyarországi iskolai múltja.
A pedagógusok igen ritkán használnak közvetítő nyelvet a családdal való kommuni-kációban. Ennek oka lehet a nyelvtudás hiánya, illetve a gördülékeny kommunikációhoz nem megfelelő szint je. Az egyik tanárnő a Dália iskolából tudna is franciául, csak fáradt már ahhoz, hogy blamálja a franciatudását az apuka előtt, inkább rávágja, hogy nem tud - meséli önironikusan. A szülők időnként tolmácsot hoznak magukkal, de ezt leginkább csak a nagyobb, fontosabb iskolai eseményeken teszik; beiratkozáskor, esetleg szülői ér-tekezleteken. Aki tolmács nélkül érkezik, annak nem nyújthat pozitív élményt például egy szülői értekezlet végigkövetése. .Végigülték szegények, már láttam, hogy az első háromnegyed óra után fonalat vesztettek. Nagyon helyesek voltak, egymás mögött ültek nagyon megrémülten" - meséli a Pitypang iskola tanítónője. A tanárok nagyobb részé-nek tehát gond a szülőkkel való kapcsolattartás: "Nincs személyes kapcsolat, mert nem tudunk beszélni." A legtöbben meg is állnak ezen a szinten, és érdektelennek, gyerme-küket elhanyagolónak tartják az iskolában nem megjelenő szülőket. "Nem nagyon érti, amit beírunk, nem figyel, nem igazán törődik a gyerekkel, valószínűleg azért, mert nem ér rá, dolgozik reggeltől estig. Szülőire sem jár be" (uő.). A szülők látszólagos érdek-telenségének mélyebb okait csak kevesek kutatják. Közéjük tartozik az Orgona iskola egyik tanárnője, aki sok tapasztalatot szerzett a különböző anyanyelvű gyerekek együttes oktatása terén. Szerinte "bennük is ott van az a kisebbrendűségi érzés. Szégyellik, hogy nem beszélik jól a nyelvet, és akkor inkább nem is jönnek be az iskolába, mert úgysem tudnak beszélgetni". Úgy véli, hogy egy tolmács állandó jelenlétével megoldható lenne ez a probléma, "de én még nem jutottam el odáig, hogy találjak valakit, aki tolmácsoini tudna" - mondja.
Annak ellenére, hogy komoly problémaként érzékelik a pedagógusok a szülőkkel való kapcsolattartás nehézségeit, általában hamar feladják a megnyerésükre tett kísérleteket, és belenyugszanak a már említett áthidaló szükségmegoldásokba. Néhányan mégis si-keresen bevonják az iskolai életbe a magyarul nem beszélő szülőt is, fontosnak tartva a szülők bizalmának megnyerését. Erre különösen alkalmasak a különböző - a gyerekek szereplésévei együtt járó - iskolai rendezvények, ünnepségek. "Igyekeztem amamát rá-venni, hogy jöjjön el. A kisfia is mondta a verset, készítette az ajándékot, és úgy érzem, nagyon megható volt számára. Nagy örömmel láttam, hogya tanévnyitón is már itt volt"
- számol be a tanítónő egy X. kerületi általános iskolából. Mások, akik nagy érdeklődést mutatnak az idegen kultúra iránt, örülnek a külföldi gyermek jelenlétének, olyan segítő-kész és bátorító attitűddel viszonyulnak a családokhoz, amely a magyar nyelv ismerete nélkül is érezhető számukra. Ezekben az esetekben jó esély van a kommunikációs aka-dály közös leküzdésére, és akár még a kötelező formákon túlmutató kapcsolat is kialakul-hat tanár és szülők között.
Konfliktusok és kezelésük az iskolában
Az iskolaigazgatók és a tanárok általában szeretnének megfeledkezni a külföldi tanu-lók jelenléte következtében felmerülő nehézségekről, beleértve a konfliktust magában hordozó helyzeteket. A gyerekek között az iskolák 37 százalékában az iskolavezetők szerint egyáltalán nem fordulnak elő konfliktusok, 61 százalékában ritkán. Egy iskola sem nyilatkozott gyakori konfiiktusról. Tendenciájában hasonló, de arányait tekintve más
képet mutat a külföldi gyermekek és tanárok közötti, és a szülők és tanárok közötti konf-liktusok gyakoriságának megítélése. Az intézmények 70 százalékában saját megítélésük szerint soha nem fordulnak elő konfliktusok, 28 százalékában is csak ritkán. Legtöbbször a gyerekek szintjére helyezik a problémát, az ő civakodásaikat, verekedéseiket nevezik meg konfliktusként, ritkábban számolnak be a tanárokat személyesen is érintő nehézsé-gekről.
A konkrét konfliktushelyzeteket megnevező válaszadók elsősorban a magyar és a kül-földi gyermekek közti személyes ellentéteket, csúfolódásokat emelik ki. Sok helyen elő-fordul .zsidózás'', "cigányozás", "arabozás", azaz a migráns gyermeknek a társadalmi közbeszédben valamilyen módon elutasított csoportokkal való azonosítása. Öt általános iskolában találkoztunk ehhez hasonló konfliktusleírásokkal: "Egy magyar és egy egyip-tomi gyerek »Iecigányozott« egy iránit." Ezután következnek a beszámolók gyakoriságát illetően a magatartásproblémák, a különböző - nem magyar - nemzetiségű gyerekek egy-más közti ellentétei, nyelvi hiányosságból fakadó félreértések miatti konfliktusok ("Egy kínai fiú nem tudott magyarul, de káromkodni megtanult. Nem tudta, milyen sértőket mond, és az egyik magyar gyerek meg is verte" - XIII. kerületi általános iskola), valamint az iskolából való kirnaradás, eltűnés, iskolakerülés esetei. További konfliktustípusként ki-sebb számban fordul elő a szülőkkel való ellentét, amely leginkább az iskola működési rendjének, szabályainak kifogáselásában vagy be nem tartásában nyilvánul meg.
Konkrét példát az iskolán belül előforduló konfliktusra az intézmények kéthmmada nem említ. Ennek egyik oka, hogy a válaszadó iskolaigazgatók többnyire nincsenek napi kapcsolatban a gyerekekkel. így főleg azok az információk és problémák jutnak el hozzá-juk, amelyek valójában a ,jéghegy csúcsát" képezik, és osztályszinten nem találtak megol-dásra. A jelenség másik oka, mely a gyerekeket közvetlenül tanító pedagógusok sok eset-ben bagatellizálni igyekeznek a
külföldi
diákokat ért atrocitásokat, és azokat a gyerekek közti természetes rivalizálás következményeként kezelik (erről lásd bővebben a hatodik fejezetet). A szülőkkel felszínre kerülő konfliktusok is gyorsan a felejtés homályába vesz-nek: "Egy osztályfőnökkel volt valami nagy konfliktus, de konkrétan nem ernlékszern"- mondja egy csepeli iskolaigazgató. A legjellemzőbb reakció a már említett figyelmen kivül hagyás, továbbá a konfliktus eldurvulása esetén a büntetés, de az is előfordul, hogy a kicsúfoJt gyereket távolítják el az iskolából.
Az egyik XlV. kerületi iskola tanámője említi egy orosz tanuló esetét, akit "állandóan ruszkiztak, ... amit persze megértett, és agresszívan reagáIt, állandóan balhé volt körülöt-te. Át kellett őt vinni" egy másik iskolába.
"Kérdező: Mit tehet a tanár ilyenkor?
Tanárnő: Eltanáesolni nem tanácsolhatja el a gyereket. A szülő előbb-utóbb maga jön rá, és elviszi a gyereket ... Sajnos védtelen az ilyen gyerek, nincs szerencséje.
Minden azon múlik, milyen szerencséje van, milyen osztályközösségbe kerül."
Mint a harmadik fejezetben láttuk, a migráns gyermekek és a családok jellemző reak-ciója a kisebb-nagyobb iskolai konfliktusokra a csendes beletörődés, illetve a probléma távolítása, más szintre helyezése. "Sok szülő azt mondja, hogy a tanárok nem, de a gye-rekek előítéletesek a kínai tanulókkal szemben. Szerintem, ha ilyen előfordul, az azért lehet, mert nem tanulnak jól" - mondta egy kínai apa. Az igazgatók és pedagógusok
beszámolója szerint viszonylag ritkán fordul elő, hogy a gyermeküket az iskolában ért atrocitásra a szülők válaszképpen megkeresnék az iskolát. Ha ez megtörténik, akkor vagy kulturális különbségekből fakadó nézeteltérések
ésezzel
összefüggésbenaz iskola rnűkö-dési rendjével kapcsolatos kifogások miatt veszik fel a kapcsolatot az oktatási intézmény-nyel, vagy pedig durvább csúfolódások, verekedések esetén. A kulturális különbségekből származó konfliktusok elsősorban az arab államokból érkező gyermekek, főleg a lányok koedukált oktatásával összefüggésben keletkeznek. A gyermeket ért durva bántásokkal az iskolát megkereső szülők valószínűleg ismét csak a "jéghegy csúcsát" alkotják, hiszen a magyarul nem jól beszélő külföldi családok számára a kapcsolatfelvétel legtöbbször meglehetősen nehéz feladatnak bizonyul, így a többség csak igen indokolt esetben kezde-ményez kommunikációt a pedagógusok felé. Az iskola a felszínre került eseteket mielőbb elsimítani igyekszik, valódi okok
ésmegoldások keresése nélkül. Ennek gyakran használtmódja, mint láttuk, az általános gyermeki jellemzőkkel való magyarázás. "A gyereket verték az iskolában, csúnyákat mondtak rá. Utána felhívtam a tanárt, és
őazt mondta, hogy ez normális. A magyar gyerekek nemcsak a kínai gyereknek, hanem egymásnak is mondanak ilyeneket" - meséli egy kínai apa.
A különféle negatív megnyilvánulásoknak kitett gyerekek szerint a tanárok nem na-gyon tudnak
-netán nem akarnak tudni - arról, ami velük történik.
Különösenigaz ez a nagyobbak esetén. A lakótelepi, sok külföldit fogadó Pipacs iskolában tanuló, magyarul igen jól beszélő tizennégy éves román fiú számolja a rúgásokat, amiket a többiektől kap a szünetben. A tanárok nem látják, ami az órán kívül történik, óra közben pedig csak csú-folásnak van kitéve, és
őnem akar panaszkodni. "Csak ülök a padban,
és búsulok, nemtudok mit csinálni"
-mondja reményvesztetten.
A leggyakrabban előforduló, legjellemzőbb reakció a migráns gyermekek részéről az őket ért sérelmekre az elfojtás. Számos esetben, amikor rákérdeztünk, mivel csúfolták, hogy bántották a többiek, miket mondtak, szinte kivétel nélkül a következő válaszokat kaptuk: "Nem emlékszem, már elfelejtettem."
,,- Milyen volt az első nap az iskolában?
-