gyermekeinek a társadalomba való betagozódása
(incorporation)különböző módjainak magyarázatára.
Portes érvelését követve (Portes - Rumbaut, 200 1: 45--67) a betagozódást döntően be-folyásoló tényezők közül az első a migránsok magával hozott anyagi és "emberi tőkéje"
- azaz oktatási szintjük, kapcsolatrendszerük és általában mindaz, ami
"otthoni"társadal-mi helyzetüket meghatározta. Az, hogy ez az
"emberitőke"milyen
mértékbenkonvertál-ható, leegyszerűsítve a letelepedési országnak a külföldiekkel szembeni állami
politiká-jától és társadalmi attitűdjétől függ. (Egy másik, Portes által nem vizsgáIt kérdés, hogy
milyen
mértékbenmarad fölhasználható transznacionális hálózatok révén a migránsok
otthon fölhalmozott kulturális tőkéje, még ha az helyileg nem is konvertálható.) Végül az,
hogy a szülők ,.emberi tőkéje"
és annak konvertálhatósága milyen mértékbensegíti vagy
hátráltatja a gyermekek adaptációját, a család belső körülményeitől, illetve az azokat
be-folyásolni képes környezeti tényezőktől függ. Előbbiek közül Portes mindkét biológiai
szülőnek a gyermekkel közös háztartásban való jelenlétét emeli ki mint pozitív tényezőt,
utóbbiak közül az etnikai közösség fegyelmező hatását. Az etnikumon belüli erős
kapcso-latok, az etnikai erőforrások mobilizálhatósága Portes szerint nemcsak a családok
fegyel-mező tekintélyét erősíti (például mert szankcionálja a válást vagy a fiatalok normaszegő
viselkedését, megerősíti a szü1őknek a gyermekekkel szembeni elvárásait), hanem mert
elősegíti a migránsok erőforrásainak a letelepedési országban való fölhasználásár, ezáltal
javítja gazdasági esélyeiket is. Eszerint tehát az erős etnikai közösség nem rontja, hanem éppenséggel javítja az adaptáció esélyeit.
Az előbbiekben felvázolt tényezők különbözö kölcsönhatásai Portes szerint az "ak-kulturálódás" eltérő mintáihoz vezetnek, amelyek közül hármat ír le: a "disszonáns,"
a "konszonáns" és a "szelektív akkulturálódást". A "disszonáns akkulturálódás" az, ami-kor a gyermekek szüleiknél gyorsabban tanulják meg új környezetük nyelvét és szokásait.
Ez gyakran oda vezet, hogy a szülők csak gyermekeik segítségével tudnak kiigazodni a célország társadalmában, és fontos családi döntések során gyermekeiktől függnek (ezt nevezi Portes "szerepeserének," rate reversal-nek). A "konszonáns akkulturálódás" ezzel szemben a két nemzedéknél nagyjából egyforma sebességgel zajlik le. Minél nagyobb a szülők "emberi tőkéje," annál valószínűbb a konszonáns akkulturálódás, ám nyilván-való, hogy a szülők életmódja, foglalkozása, transznacionális vagy helyi irányultsága, a gyermekek és a szülők közötti kapcsolat, de a gyermekek családon kívüli (például isko-lai) környezete is hatással van az akkulturálódás viszonylagos sebességére. Végül "sze-lektív akkulturálódás" alatt azt az esetet érti Portes, amelyben a migránsok és gyermekeik adaptációs folyamata az etnikai közösségen belül zajlik, amely kellően nagy és változatos ahhoz, hogy a maga kebelén belül is fölkínálja a társadalmi mobilitás lehetőségeit, ugyan-akkor lassítja a migránsok anyanyelv- és normavesztését. Ez a minta azonos etnikumhoz tartozó kortárs csoportot teremt a gyermekek számára, csökkenti a nemzedékek közötti konfliktust, és elősegíti a kétnyelvűséget, Hozzá kell tennünk azonban, hogy az integ-rációt ez csak akkor - mint Miami Portes által vizsgált kubai közössége esetén- segíti elő, ha a társadalmi mobilitásnak a közösségen belül fölkínált lehetőségei megegyeznek a többségi társadalomban érvényes mintákkal, azaz mintegy hidat teremtenek az utóbbi felé. A transznacionális társadalmi téren belül érvényes mobilitási lehetőségek megléte is elősegítheti a szelektív akkulturálódást, de anélkül, hogy közelítené a második nemzedé-ket a helyi társadalomhoz.
Mind a kínai, mind az afgán migránsok a magyar társadalom és intézményei idegen-ellenességével, a társadalmon belüli gazdasági és társadalmi mobilitási esélyek rendkí-vül korlátozott voltával kényszerülnek szembenézni, még akkor is, ha az állam részéről a menekültként elismert afgánok befogadóbb politikát tapasztalnak, mint a kínaiak, akik állandó harcot folytatnak tartózkodási vagy letelepedési engedélyükért. Egyik csoport tagjai sem tudják sikeresen konvertálni "emberi tőkéjüket", és ez látszólag mindkét eset-ben lefelé irányuló mobilitást okoz, már kialakult, etnikailag determinált modellek sze-rint, a piacnak a domináns közbeszédben stigmatizált földrajzi és társadalmi terébe. Itt alakulnak ki kapcsolataik, amik aztán jövedelmüktől, hátterüktől és életkörülményeiktől függetlenül az alsóbb, marginalizált osztályokhoz kapcsolják őket. A magyar sajtóban és televíziós kultúrában a látható kisebbségekhez tartozó migránsok, elsősorban a kína-iak mint zárt és kifürkészhetetlen etnikai közösség mítosza metaforikusan kapcsolódik a piac liminális teréhez." A piac legfőbb funkciója, hogy a különböző migráns vállalko-zók és munkavállalók számára hozzáférhető, magyarnyelv-tudás nélkül is elsajátítható
33 A kínaiak sajtóképéröl lásd:Tóth, 1996 és Nyíri, 2002, 2005; akülföldiek sajtóképéröl általában: Nyilvánosság Klub, 1998. Ezt a képet tükrözi Moldoványi Ferenc Út(1997) és Salamon András Kozel a szerelemhe: (1999) címü filmje is.
kereskedelmi és munkaközvetítési mechanizmusnak ad térbeli keretet. Mindegy, hogy egy romániai gáborcigány, egy afgán menedékkérő, egy kínai vagy egy vidéki magyar lány érkezik a piacra, egy óra alatt elsajátíthatja az üzlet és a viselkedés szabályait. Ez olyan tér, melynek szigorúan őrzött határain belül a migránsok egyenrangúak a magya-rokkal, még akkor is, ha saját hatalmi rendszerük állandóan ütközik a piac határai men-tén a domináns hatalmi rendszert képviselő rendőrökkel, határőrökkel és vámosokkal, a piacon belül pedig a piactulajdonost képviselő őrző-védőkkel. Ezt tükrözi a piac kiis-merhetetlen, veszélyes, a magyar társadalom szabályainak nem engedelmeskedő láttatása a magyar médiában, amivel szemben a kínai médiában mint a gazdasági racionalitás és fejlődés helye jelenik meg (Nyíri, 2005).
A kínai migránsok esetében azonban a frusztráIt társadalmi mobilitásnak más sze-repe van, mint az afgánok körében. Egyfelől, az afgánokkal ellentétben, az ő térbeli stigmatizálásukhoz az is hozzájárul, hogy viszonylag sokan laknak a szegénységgel és marginalitással összekapcsolt VIlI. kerületben, tehát a magyarok - a piac mellett - leg-gyakrabban ott látják őket." Másfelől viszont az 1990-es évek elején olyan vállalkozók-ként érkeztek Magyarországra, akik felismertek egy, a magyar gazdaságban meglévő pi-aci rést, és azt Kínában gyártott olcsó, de kelendő ruházati termékekkel töltötték ki. Az ő számukra elsődlegesen az a kulturális tőke, az a mobilitás és azok a kommunikációs csa-tornák voltak fontosak, amelyek révén szoros kapcsolatokat tudtak kiépíteni kínai állami nagyvállalatokkal, amelyek alacsony, államilag támogatott árakon és előnyös hitelfeltéte-lek mellett látták el őket a szükséges áruval. Kiterjedt transznacionális kapcsolatrendsze-rük lehetövé tette a kínaiak számára, hogy a piaci igények kielégítésére gyorsan és rugal-masan mobilizáljanak tőkét, árut és munkaerőt. Ugyanez a kapcsolatrendszer egyidejűleg szükségtelenné tette számukra, hogy a helyben fölhalmozott kulturális tőkére kelljen
tá-maszkodniuk. Megengedhették maguknak, hogy társadalmi kirekesztettségüket és az ab-ból adódó hátrányokat - a transznacionális vállalkozói rétegnek a globális kínai média ál-tal közvetített modelljének megfelelően - nem annyira társadalmi deprivilegizáltságként, mint inkább üzleti tevékenységük bosszantó hátráltatásaként értékeljék. Nem csoportos jogok érvényesítéséveI kívánják orvosoIni azokat, hanem kliens-patrónus kapcsolatokkiépítésével hatalmi pozíciókban levő magyarokkal: idegenrendészekkel, rendörökkel.
vámosokkal vagy közvetítőként tevékenykedő volt hivatalnokokkal. Általános az a vé-lekedés, hogy ilyen kapcsolatok nélkül akkor sem lehet letelepedési engedélyt szerezni, árut elvámolni, ha az illető akarná, a kínaiság vagy külföldiség strukturális hátrányait tehát pénzben kell megfizetni. Ezt a részben kényszerű partikularizmust nevezi Donald Nonini (2004: 51) az indonéziai kínaiakról írva "ragadozó klientelizmusnak",
A kínai migránsok Magyarországon pénzt akarnak keresni, részesülni kívánnak egy mobilitási rendszer előnyeiböl, de nem akarnak a szó társadalmi értelmében letelepedni
és a kulturális, oktatási, jóléti forrásokból is részesülni. Helyzetük voltaképpen egy "köz-vetítő kisebbségé". Ez alatt - Turner és Bonacich (1980) értelmezését követve - olyan migránsokat értünk, akik etnikai hálózatokra támaszkodva intézményesített pozíciókat építenek ki a gazdaság bizonyos, jól körülhatárolt területein. Ezek a hálózatok a munka-erő, a tőke és az üzleti információ rugalmas mobilizálása révén olyan árukat és
szolgálta-34A lakóhelyről mint társadalmi stigmáróllásd például Wacquant (1996) írását.
tásokat képesek kínálni, amelyek egyáltalán nem vagy csak magasabb áron érhetők el az adott helyen. Minthogy a társadalmi mobilitásnak a helybéliek számára bejárható útvona-lai zárva vannak előttük, megélhetésük az etnikai gazdaságon múlik, tehát versenyképes-ségük megőrzése érdekében le kell szorítaniuk a költségeket. Emiatt és sebezhetőségük folytán hajlamosak deviánsnak tartott gazdasági szerepek vagy módszerek vállalására ("rabszolgamunka", "bolhapiac"). Ebből adódóan aztán a befogadó társadalom az egész csoportot egyre inkább egy adott üzletággal azonosítja, és gazdasági fenyegetésként könyveli el. Bár a helybéliek nap mint nap találkoznak a migránsokkal, a tipikus helyzet az, amelyben a migráns az árus és a helybéliek a vásárlók, ami inkább az ellentétek mé-lyítéséhez, mintsem azok áthidalásához járul hozzá. Ezek a migránsok a befogadó társa-dalom megnyilvánulásaiban nem az adott társadalom részeként jelennek meg, hanem jól ismert, hasznos, olykor egzotikusan érdekes, de potenciálisan veszélyes idegen elemként.
Ez a helyzet a jogi sebezhetőséggel súlyosbítva eltántorítja a migránsokat attól, hogy további hosszú távú pénzügyi vagy érzelmi befektetéseket kockáztassanak meg az adott országban.
Az afgánok nem támaszkodhatnak transznacionális hálózatokra, az ő számukra te-hát - a Nyugat-Európában élő rokonokhoz fűződő migrációs vagy anyagi reményeken túl - sokkal nagyobb jelentősége van a helyi kulturális tőkének. Az olyan újonnan ér-kezett kínai és afgán migránsok, akiknek nincsenek ismerőseik Magyarországon, egy-aránt a piacon, saját honfitársaik körében kezdik a kapcsolatteremtést, az információ és a megélhetési esélyek keresését. A kínaiak nagyobb csoportja esetében azonban a
kö-zös országból származás nem elég alap a segítségnyújtásra, ráadásul az egyes migránsok saját, egymással konkuráló transznacionális gazdasági kapcsolatrendszereket tartanak fenn, amelyek segítségével tőkét, információt és egyéb erőforrásokat mobilizálhatnak.Az ilyen lehetőségeket nélkülöző afgánok körében szükségképpen nagyobb a helyi etni-kai - Marton szerint "aígánként" fölfogott, azaz az Afganisztánon belüli etnikai kategó-riákon átívelő - szolidaritás szerepe. Minden letelepedett honfitársukat számon tartják, a menekültek nem pusztán "a már itt élő családok segítségével járják végig a különböző lépcsőfokokat a munka- és lakáskeresés során" (Marton, 2001: 25), hanem azok anyagi támogatására is számíthatnak. Marton leírja egyanyából és négy gyermekből álló pastu család esetét, ahol a legidősebb, tizenöt éves fiúnak egy másik, tehetős pastu családfő vett egy üzlethelyiséget azzal, hogy a hitelt később visszafizeti. A fiú ezt így kommentálta:
"Nekem nincs mitől félnem. Mindig lesz valaki, aki gondoskodni fog rólam,
és
segít majd, hogy eltarthassam a családornat. Ez nálunk így megy" (uo.: 29-30). Míg a kínai vállalkozók tömegesen utánozzák a legújabb importötleteket, és állandó árversenyben vannak egymással, az afgánok általában más-más áruféleségekre specializálódnak, így nem közvetlen versenytársak (uo.: 31).Az eddigieket összegezve arra a következtetésre juthatunk, hogy a kínaiak -
és
kisebb-részt az afgánok - társadalmi integrálódása egyenetlen és csekély mértékű, ugyanakkor mintegy párhuzamosan megy végbe több - helyi és globális - szinten. A többségi társada-lom szemében a piac és a Józsefváros, de azafgánok
esetében a bőrszín is összekapcsolja a migránsokat a részben etnicizált (mármint a cigánysághoz tartozással asszociált) városi szegénységgel. Ehhez a többségi fogyasztási normák csekély ismerete és a "piaci" szoci-alizálódás során a városi szegénységgel asszociált beszéd-és
viselkedésminták átvétele is hozzájárul. Maguk a kínaiak, illetve az afgánok számára is lényeges vonatkozási pontotjelentenek a cigányok mint etnikai csoport. Egyrészt átveszik a cigányokra vonatkozó ne-gatív többségi sztereotípiákat, másrészt - különösen az afgánok - gyakran érzik úgy, hogy meg kell különböztetniük magukat a cigányoktóI mint stigmatizált kisebbségtől, akiket a többség részben ugyanazokkal a városi terekkel asszociál,
és
akikkel többrétegű kapcso-latban vannak. A stigmatizált terekben dolgozó kínai kereskedők gyakran a marginalizált népességből - gyakran éppen a cigányok, illetve a romániai migránsok közül - szerzik munkásaikat, és - különösen a falusi kínai üzletek egyedülálló férfi tulajdonosai - olykor élet- vagy házastársaikat is. Ez bebetonozza őket a többség szemében stigmatizált társa-dalmi kapcsolatokba (lásd Izing, 2003). Néhány józsefvárosi iskolában viszont a kínai gyermekek agresszív magatartásról számoltak be a cigány tanulók részéről.Ehhez képest a magyar társadalom mobilitási mintáiban rendkívüli törést jelent, amikor kínai gyermekek a józsefvárosi iskola
és
piac környezetéből a budai nemzetközi iskolákba"katapultálnak". Ott azonban, mint a ötödik fejezetben látni fogjuk, elsősorban az iskola in-tézményesült, a globalizált angolszász modernséggel összekapcsolt viselkedésmintáit sajá-títják el,
és
csak másodsorban - ha egyáltalán - a kisszámú magyar tanulónak a helyi társa-dalmi elitet jellemző viselkedésmintáit. Ez a kínaiak esetében erősíti a "helyi szubaltemitás"és a "globális modernitás" tudathasadásos élményét, amely - a transznacionalitás és a helyi kirekesztés együttes hatása következtében - komplikálja az akkulturálódás Portes sémája szerinti leírását.
A Li család és a Taleghani család példája szemléletesen mutatja be, hogyan illeszke-dik a magyarországi iskola a jobb gazdasági helyzetben levő, kiterjedt transznacioná-lis kapcsolatokkal rendelkező kínai családok, illetve a szűkösebb körülmények között élő, lokalizáltabb afgán családok érvényesülési stratégiáiba. Egyik család tapasztalatait sem kívánjuk reprezentatív érvényűként ábrázolni. Li Wei gyermekei neveléséveI kap-csolatos frusztrációjában, fia nehézségeiben valószínűleg szerepe van a férj távollétének
és a fiú betegségének, iskolaválasztására pedig erős magyar baráti kapcsolatai hatnak.
Taleghaniék viszonylagos egzisztenciális biztonsága ugyanakkor sok afgán családnál kedvezőbb helyzetbe hozza őket. Ennek ellenére Liék esetében is nyilvánvaló az isko-laválasztás pragmatizmusa: a magyar iskola csak egy lehetőség a transznacionális érvé-nyesüléshez vezető úton; ha nem vezet sikerre, meg lehet próbálni a nemzetközi iskolát, a nyelviskolát, végső esetben hazaküldeni a gyereket Kínába. Taleghaniék számára a ma-gyar iskolának, sőt általában a lakóhelyhez legközelebb eső magyar iskolának nemigen van alternatívája. A Nyugaton tanulás nagyrészt fantázia marad, és a családok szűkös gazdasági és társadalmi tőkéje még jó iskolai eredmények esetében is tompítja az am-biciózus szülői várakozások kivitelezhetőségét. A magyar iskola elvégzésén át elérhető és kívánatos társadalmi érvényesüléssei kapcsolatban végső soron mind a kínai, mind az afgán családok pesszimisták.