tár-sadalmi helyzethez vagyegészségbeli fogyatékhoz kacsolódó - hátrányként igyekeznek
értelmezni és - ha lelkiismeretesek - orvosoini a "külf6ldiséget".
MI TÖRTÉNIK AZ ISKOLÁBAN?
A kulturális másság tematizáJása
A különböző kultúrák társadalmon belüli együttélésének kívánatos - akár a kulturális pluralizmust, akár éppen az egységet hangsúlyozó - modelljét, egymás megismerését
és elfogadását a legtöbb nyugat-európai, sok amerikai és ázsiai országban államilag
irá-nyított diskurzus határozza meg (lásd a hetedik fejezetben). Az iskolának az e modellre való felkészítés a feladata: a falaik közül kikerülő fiataloknak a civil társadalom ideálját közvetítik. Az erre szolgáló mechanizmusokat a közoktatásban általában részletes álla-mi irányelvek szabályozzák, és a valamilyen módon értelmezett "interkulturális" vagy
"multikulturális" oktatás, illetve a kulturális különbségek kívánatos kezelési módja sok helyütt része a pedagógusképzés tananyagának. Minthogy Magyarországon ilyen általá-nosan elfogadott minta nem létezik, a mintaadás, ahogy egy iskola a kulturális különb-ségekhez viszonyul, elsősorban az adott intézmény külföldiekkel kapcsolatos általános vélekedéséről árulkodik.
Miközben, mint láttuk, a külföldiek "másságát" a pedagógusok adottnak veszik, az iskola nem tematizálja azt intézményesen. Az iskola pedagógiai programja az a dokumen-tum, amelyben az intézmény a külső .Jtasználók'' igényeit figyelembe véve - oktatásirá-nyító szervekét, önkormányzatokét és szülőkét egyaránt - igyekszik megfelelni a helyi sajátosságok által megszabott elvárásoknak és követelrnényeknek, valamint tájékoztat ar-ról is, mit tart kiemelendően fontosnak, egyfajta specializált feladatnak a maga számára.
A viszonylag nagy számú migráns tanulót oktató-nevelő iskolák pedagógiai programjá-ban - egy kivétellel - nem jelenik meg a multikulturális oktatás mint külön "szolgálta-tás". Egy további iskola pedagógiai programjában szerepel az "interkulturális nevelés", de csak "szükség esetén", a gyakorlatban speciális oktatási stratégiákban nem nyilvánul meg. A jellemző hozzáállás inkább - még ezekben az iskolákban is - az ott lévő külföldi tanulók nagy számának el nem ismerése, ezzel a kérdés bagatellizál ása.
Az iskolák többségében nem alakult ki egységes álláspont az idegen kultúra magyar gyerekekkel való megismertetésére és ezzel együtt a kezeletlen, esetenként elhallgatott különbségekből fakadó feszültségek mérséklésére. Az intézmények egy része "amiről nem beszélünk, az nincs is" alapon nem tartja fontosnak a különböző kul túrák bemuta-tását. Egyfajta egyenlőségi politika teremt ehhez megfelelő ideológiai alapot, miszerint minden gyerek egyforma, és esetleg a faji megkülönböztetés vádja érheti az iskolát, ha ezt nem tartja hangsúlyosan szem előtt.
"A gyerekek igazándiból nem tudnak a kulturális különbségekről, de nem is érdekli őket olyan nagyon, nekik a gyerek gyerek, és kész. Csak mi csinálunk ebből akkora kérdést ám, hogy mert azok a gyerekek onnan jöttek, a gyerekeknek ez nem kérdés ...
Tud focizni, vagy nem tud focizni? Az a kérdés." (egy menekült gyerekeket fogadó vidéki iskola igazgatója)
A kulturális különbségek ilyen jellegű leegyszeríísítése egyben fel is menti az iskolát a többletfeladat alól, mely a multikulturális oktatás iskolai keretek közötti
megjeleníté-séböl
és kezeléséből következne, és természetszerűleg egyúttal önigazolásként szolgál a migráns gyerekek "hideg integrációjára".Elhallgatás
Vannak iskolák, melyek egyáltalán nem tartják feladatuknak a falaik közé járó gye-rekek kultúráj ának bemutatását: "Nem akarjuk közelebb vinni a külföldi gyerekek
kul-túráját
a magyarokhoz" - mondja az igazgató egy XIX. kerületi általános iskolában.A magyar kulturális kánon elfogadtatása viszont sok helyen a külföldiek sikeres integrá-ciójának demonstrálására szolgál, mint például a Jácint iskolában, ahol egy március IS.-ei ünnepségen az egyik magyarul igen jól beszélő kínai fiúval szavaltatták el a Nemzeti dalt.
Egzotizálás
Más helyen épp az idegen kultúra kiemelése, folklorisztikus megjelenitése képezi az iskolai stratégia részét: az iskolai ünnepeken a müsorban van külön .Jcisebbségi" blokk, amikor is a külföldről érkezett gyerekek bemutathatják népviseletüket, ételeiket, dalai-kat. Ennek az egzotizáló szemléletmódnak jó példáját mutatja az a XlII. kerületi iskola, ahol iskolai ünnepélyeken a migráns gyerekek saját népviséletükben jelennek meg, ezzel vizuálisan is jól látható távolságot, különbséget teremtve a hétköznapi vagy ugyan ün-neplő ruhás, de semmiképpen sem magyar népviseletben pompázó magyar gyerekek és a hagyományos öltözetű külföldiek között. Ezeket a megoldásmódokat kétségtelenül a jó szándék vezérli, elszigetelt, a mindennapoktói élesen elkülönülő jellegük miatt azonban nem képesek a kulturális különbségekkel kapcsolatban reflexív szemléletmódot kiala-kítani a diákokban; a migráns gyerekek egyfajta kuriózumként, érdekességként, "muto-gatnivalóként" jelennek meg az iskola életében. ("Műsoros rendezvényeken fellépnek.
Szerepeltetjük őket" - mondja egy XIII. kerületi általános iskola igazgatója.) Spontán pár beszéd
A különböző kultúrák közelebb hozására tett kísérletek harmadik elkülöníthető cso-portját azok az iskolák alkotják, amelyekben a mindennapok során a tanórákon vagy a szabadidős tevékenységek közben a természetes módon felmerülő témák kapcsán kerül szóba a másság. Ezeket a beszélgetéseket tanárok és diákok egyaránt kezdeményezhetik, mégis a legközvetlenebb hatást akkor fejtik ki, ha a gyerekek saját kíváncsiságukból fa-kadóan érdeklődnek külföldről érkezett osztály társuk kultúrája iránt. Természetesen ezt a kíváncsiságot a pedagógus jó érzékkel irányíthatja, szükség es etén kialakíthatja. Mint az a tanító néni is a Pitypang iskolában, aki minden, szerinte kulturális különbségből fakadó nézeteltérést megbeszélt osztályával, és okosan irányította a gyerekek sokszor parázs vi-táit. "Mindig kicsit össze kellett hasonlítani a magyar és a kínai kultúrát, és valahol min-dig a helyére kellett tenni a dolgokat, hogy egyik sem súlyosabb és egyik sem jobb, mint a másik, hanem egyenlőek: mi ezt hoztuk magunkkal, mi erre vagyunk büszkék, ő azt hozta magával, ő arra büszke." Nyilvánvaló, hogy csak abban az osztályban képzelhető el ez a fajta