A sikeres életpályáról alkotott elképzelések és az ezekkel összefüggő oktatási
stra-tégiák változó mértékben befolyásolják a migráns szülők tényleges iskolaválasztását.
A legtöbb szülő ugyanis tájékozatlan a lehetőségeket illetően, éskezdetben csaknem min-den esetben valamely ismerőse tanácsát követi. Ez éppúgy lehet magyar szomszéd vagy alkalmazott - sokszor a gyerek dajkája -, mint azonos etnikumhoz tartozó szülő, akinek a gyermeke már tanul valahol. Az előbbi esetben a gyermek rendszerint egy közeli ésl vagy jónak tartott állami iskolába kerül, az utóbbiban olyan - állami vagy nemzetközi -iskolába, ahol már vannak az adott etnikumhoz tartozó gyerekek. Jellemző annak a kínai kisfiúnak az esete, akinek a dajkája ment be a kerületi önkormányzat oktatási osztályára megérdeklődni, hogy milyen iskolák vannak a közelben, majd kettő közül az ismerősei szerint jobba íratta az általa nevelt kisfiút. A legtöbb gyerek nagyon egyszerű választ ad arra a kérdésre, hogy miért éppen az adott iskolába jár: "Hát itt lakunk a szomszéd ház-ban!" Különösen igaz ez a lakótelepi iskolákra. A Baross utcai vagy a Harmat utcai lakó-telepről a legközelebbi "telepi" iskolába járnak az ott lakó gyerekek. "Iparkodnak az éle-tükből a konfliktusokat kirekeszteni", ezért a munkahelyükhöz minél közelebb akarnak lakni. "Mivel kora reggeltől estig a piacon vannak, ezeknek a szülőknek nagy probléma a gyereket iskolába vinni, és mindig a legközelebbi iskolába igyekeznek beadni" - mondta egy, a Józsefvárosi piachoz közeli iskolában tanító pedagógus.
Míg az afgán gyermekek általában ugyanazt az iskolát járják végig, sok kínai szülő, miután több információt szerzett, más, jobbnak vélt iskolába szeretné átvinni a gyereket.
"Akkor jó egy iskola, ha jók a tanárok, mert akkor a gyerek biztosan bekerül az egye-tenne. Ha évente kevés gyerek tud továbbtanulni, akkor az nem egy jó iskola" - nyi-latkozta egy felsőfokú végzettségű kínai apa. Ha ritkán is, de előfordul, hogy egy-egy igen gondos
szülő
több intézményt bejár, megnéz, és személyes benyomásai alapján dönt, vagy a lakhely szerinti kerület oktatási osztályától kér segítséget az iskola választás-hoz. Ez utóbbit tette egy étteremtulajdonos apa: az "oktatási bizottságnál" tudakozódott, hogya környékbeli iskolák közül melyik ajobb. Miután felvilágosítást kapott, felkereste a "bizottság" ajánlotta iskolát, megismerkedett az igazgatóval, és mivel meg volt eléged-ve, ide íratta be a lányát, akivel egyébként előzőleg megbeszélte a választását. Később ugyanígy végigjárt több gimnáziumot, mielőtt - az egyetemi felvételi arányszámok és a .Jégkör" figyelembevételével - döntött volna a megfelelő mellett. Ez az apa, Van, rend-szeresen jár szülői értekezletekre is. Kínai ismerősei elismeréssel beszélnek róla, amiért ennyit foglalkozik gyermeke oktatásával.Az általános iskolás kínai gyerekek még rendszerint magyar iskolába járnak, csak a leg-tehetősebb kínai szülők közül küldik egyesek eleve nemzetközi iskolába a gyereket. Ez azzal is összefügg, hogy a magyar nyelv elsajátítását a legtöbb kínai szülö fontosnak tartja, ha már egyszer Magyarországon nő föl a gyerek. (Egy nemzetközi középiskolában tanuló tizenhét éves kínai lány azt mondta: azért járt egy évig magyar iskolába, .mert Magyar-országon, ha nem tudsz magyarul, az kényelmetlen".) Amikor a gyerek eléri a középis-kolás kort, a kínai szülők jelentős része valamelyik nemzetközi iskolába szeretné küldeni gyermekét, bár ezt anyagi megfontolások sokszor meghiúsítják. A nemzetközi diplomát kiadó, külföldi tanrend szerint oktató iskolák felsőbb osztályaiban több a kínai diák: a szü-lők kiadásaikat takaritják meg azzal, hogy az alsóbb osztályokban magyar iskolába járatják a gyereket. Egy kínai házaspár idősebb lánya nyolc évig magyar általános iskolába járt, utána nemzetközi középiskolába került. Húga, aki először Kínában maradt, és ott végzett el öt osztályt, Magyarországra érkezése után már csak másfél évig járt magyar iskolába:
"Anyám azt mondta, hogy meg kell tanulnom magyarul, mert itt élünk. De végig az volt a terv, hogy majd angol iskolába megyek." Az egyik legdrágább, amerikai rendszerű buda-pesti iskolába járó, tizenhat éves fiú édesanyja így magyarázta, hogy miért küldték oda négy éve a korábban magyar iskolában tanuló fiút:
,,- Akkor nem volt pénzünk, magyar iskolába küldtük. Amikor lett pénzünk, átküld-tük az amerikaiba.
Kérdező: De vannak más angol nyelvű iskolák, amik olcsóbbak.
- Mi, kínaiak mégiscsak úgy gondoljuk, hogy az amerikai a jó. A gyerek a magyar iskolában is jól érezte magát. Ószintén szólva a magyar iskolában az oktatás még jobb is volt, néztük a tankönyveket. Nagy kár, hogy Magyarország nem angolul beszélő ország."
Egy másik kínai lány, Xu, a hatéves általános iskola elvégzése után érkezett Magyar-országra. Apja angol nyelvü iskolába küldte, de ott gyenge angoltudása miatt nem tudta követni az órákat. Ekkor apja úgy döntött, Xu járjon addig magyar iskolába, amig egy magántanár segítségével meg nem tanul annyira angolul, hogy visszamehessen a nemzet-közi iskolába. Közben - magyarázta Xu - apja nem várja el, hogy a magyar iskolában is jól teljesítsen: csak azért kell oda járnia, hogy napközben el legyen foglalva valamivel.
(Később az apa nem valósította meg a tervét, és Xu maradt a nemzetközi iskolában.) Azok a szülők, akik azt hangsúlyozzák, hogy tudatosan döntöttek gyermekük magyar iskoláhan
járatásáról,gyakran a többségnél tájékozottabbak a magyar oktatási intézmé-nyeket illetően, vagy közelehbi kapcsolataik vannak magyar ismerősökkel, és azok taná-csát követik. Legtöbbször azonban ők is abból indulnak ki, hogy gyermekük Amerikába vagy Angliába megy tanulni. Egy Pest megyei nyolcosztályos gimnáziumba járó tizenöt éves kínai lány apja ezt így magyarázta: "Mi elsősorban az elhelyezkedési lehetőségekre gondolunk. Magyarország ebben a tekintetben elmaradott, itt nagyon kevés kínai tud el-helyezkedni rendes helyen, pedig vannak, akik akarnának, főleg a fiatalabbak."
A már említett Yan - aki szokatlanul, részletekbe menően tájékozott lánya
osztályza-tait, tanulását illetően - elmondta, hogy mielőtt Shanshan Magyarországra jött, úgy
gon-dolták, hogy majd angol nyelvü iskolába küldik. Miután azonban tájékozódott ismerős
kínai gyerekekről és az iskolákról, úgy találta, az oktatás ott nem jobb, mint egy magyar
iskolában: "ezeknek az iskoláknak leginkább a profitszerzés a céljuk". Azt is számításba
vette, hogy ha Shanshan egy ilyen iskolában végez, akkor Amerikába vagy Angliába kell majd egyetemre mennie, márpedig szerinte egy tizenkilenc éves lány még ne költözzön el hazulról. Emellett egy Angliában dolgozó kínai ismerőse azt mondta neki, hogy az egyetemi alapképzés egész Európában hasonló szintű, Shanshan tanuljon inkább Magyar-országon, s ha majd megszerezte az első diplomáját, és még tovább akar tanulni, akkor érdemes Angliába mennie. Yan azonban nem kíván a gyerek
útjába
állni: a középiskola után már Shanshanon múlik, hol folytatja tanulmányait. "Ha az anyagi helyzetünk engedi és ő is képes rá, akkor Amerikába vagy Angliába is mehet egyetemre." Hozzá hasonlóan sok kínai szülő jelentette ki, hogy érettségi után tiszteletben tartja gyermeke választását.Yan úgy véli, hogy a tandíj fizetés még nem biztosítja a gyermek jövőjét: iróniával beszél arról az étteremtulajdonos ismerőséről, aki büszke volt rá, hogy a fia egy évi negy-venezer dolláros angliai "nemesi iskolába" járt. "Sokan
közülük
parasztcsaládok, nem elég műveltek ahhoz, hogy meg tudják ítélni a magyar rendszert" -legyint He, egy másik felsőfokú végzettségű étteremtulajdonos nő. Yan olyan kínai gyerekekről is tud, akik Bu-dapesten "amerikai" iskolába jártak, mégsem tanultak tovább, hanem a piacon segítenek a szüleiknek. Ellenpéldát is említ: egy kínai család Angliába küldte a gyereket, aki ott évi csaknem húszezer font tandíj ért újra járt néhány osztályt a középiskolából, és végül húszéves korában végzett, de utána sikerrel felvételezett a Royal College of Musicba és a cambridge-i egyetemre is. Az ilyen eset azonban ritka, teszi hozzá.Gyakori, hogy - különösen a magasabb végzettségű, illetve jövedelmű - kínai szülők korrepetáltatják gyermeküket, de általában nem tudják megítélni a külön órák eredményét.
Yan abban is szokatlan, hogy elküldte azt az egyetemistát, aki Shanshan iskolaigazgató-jának javaslatára korrepetálta volna a kislányt, mert úgy találta, hogy nem tanított elég jól, és saját maga talált egy másik tanárt. Jeles eredményt vár el Shanshantól. Ezt azzal a várakozással magyarázza, hogy Shanshan, a hasonlóan teljesítő magyar gyermekekkel ellentétben, nem számíthat senki támogatására, ha elvégezte az iskolát: "Shanshan tudja,
ő nincs abban a helyzetben, mint egy magyar gyerek, akinek a szülei és a nagy szülei is itt éltek, nem mondhatja, hogy akár tanul, akár nem, majd csak lesz valahogy. Neki muszáj jól tanulnia." Miközben más szülők arra számítanak, hogy gyermekük Amerikában talál majd munkát, ő föl kívánja készíteni Shanshant egy olyan versenyre, amelyben a külfól-dieknek a hazaiaknál nagyobb akadályokkal kell megküzdeniük a boldogulásért.
Az iskola minőségéről alkotott képben szinte minden esetben - és nemcsak a kínai, hanem az afgán szülők esetében is - kiemelt szerepet játszik az idegennyelv- (angol-nyelv-) oktatás, amelynek minőségét - az óraszám és az anyanyelvi tanárok jelenléte alapján könnyebben meg tudják ítélni, mint, mondjuk, az iskola által nyújtott továbbta-nulási esélyeket. Az angolnyelv-tudás fontosságát afgán gyermekek is említették, igaz, a kínaiakkal ellentétben nem a