SZÖVEGKRITIKAI PROBLÉMÁK A MAGYAR IRODALOMBAN

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Page 157-160)

ELŐSZŐ

Ez az értekezés eredetileg egy irodalomelméleti tanulmánykötet számára készült 1975- ben. A kötetből kimaradt, joggal, mert - bár az elvi tanulságokat állandóan figyelemmel kíséri - lényegében nem más, mint példatár, azok szerint a gyakorlati problémák szerint cso­

portosítva, amelyek a szövegkritikai munka során felmerülnek.

Egyetemi segédkönyvként való közreadását több szempont indokolja. Először is az, hogy a magyar irodalomtörténetnek az egyetemen oktatott anyaga felfrissítésre szorul; eh­

hez és egy új szintézis megírásához elkerülhetetlenül szükséges új szövegek közzététele, vagyis a textológiai munka fellendítése. Ilyen szakirodalom magyar nyelven alig van, s a jelen kötet segítséget nyújthat ahhoz, hogy a hallgató teljes filológiai képzést kaphasson, és végigkísérhesse az irodalmi művek útját a megfogalmazástól a kinyomtatásig és fogadtatá­

sig.

Textológiai speciál-szemináriumokat már több egyetemen tartottak, de a tapasztalat szerint a filológiának ez az ága azok közé a stúdiumok közé tartozik, amelyeknek a tanulá­

sához a nyomtatott anyag néha fontosabb a szóbeli közlésnél, sőt az intenzív gyakorlati foglalkozásokhoz is nélkülözhetetlen. A jelen kötet bőséges anyagot nyújt ehhez a képzés­

hez.

Ezúton is köszönöm H exendorf Editnek és Péter Lászlónak, hogy munkámat gondosan elolvasták, és számos hibáját kijavították.

*

Azok, akik a textológia iránt segédkönyvünk szűkre szabott keretein túl is érdeklőd­

nek, az alábbi szakirodalom segítségével indulhatnak el.

Alapvető munkák

Dain, Alphonse: Les manuscrits. Paris, 1949. - 19642. - 19753. (Bibi.: 191-205.) Havet, Louis: Manuel de critique verbale appliqué aux textes latins. Paris, 1911.

Maas, Paul: Textkritik. Leipzig 19502. - 19573. - 19604.-A n g o l ford.: Textual Criti- cism. Oxford, 1958.

Pasquali, Giorgio: Storia déllé tradizione e critica dél testo. Firenze, 1934. - 19522. - 19743.

154

Tomasevszkij, Borisz Viktorovics: PiszateP i kniga. Ocserk teksztologii. M oszkva- Leningrad, 1928. - 19592.

Tanulmánygyűjtemények

Avant-texte, texte, aprés-texte. Volume publié pár Louis Hay et Péter Nagy. Paris-Bp.

1982. (A Mátrafiireden 1978. okt. 13—16-án tartott kollokvium előadásai.)

Barbi, Michele: La nuova filológia e l’edizione dei nostri scrittori da Dante al Manzo- ni. Firenze, 1938. - 19732.

Studi e problemi de critica testuale. Bologna 1961.

Texte und Varianten. Probleme ihrer Edition und Interpretation. Hrsg. v. Günter Mar- tens u. Hans Zeller. München 1971. (Bibi.: 415-426.)

Egyéb munkák

Bowers, Fredson: Textual and Literary Criticism. Cambridge, 1959. - 19662.

Brambilla Ageno, Franca: L’edizione critica dei testi volgari. Padova, 1975.

Cesarini Martinelli, Lucia: La filológia. (Dagli antichi manoscritti ai libri stampati.) Roma, 1984. (Bibi.: 155-156.)

Collomp, Paul: La critique des textes. Strasbourg, 1931.

Froger, Dóm J.: La critique des textes et són automatisation. Paris, 1968.

Laufer, Roger: Introduction a la textologie. Vérification, établissement, édition des textes. Paris, 1972.

Lihacsev, Dmitrij Szergejevics: Teksztologija. Kratkij ocserk. Moszkva-Leningrad, 1964.

Severyns, Albert: Texte et apparat. Histoire critique d ’une tradition imprimée. Bruxelles, 1962.

Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Pécs, 1931. (70—98: Állandó­

suló szöveg. 145-148: Állandó szöveg.)

Timpanaro, Sebastiano: La genesi dél metodo dél Lachmann. Firenze, 1963. - Német ford.: Die Entstehung dér Lachmannschen Methode. Hamburg, 1971.

Wehrli, Max: Általános irodalomtudomány. Bp. 1960. (44-52: Szövegkritika és kia­

dástechnika.)

Wellek, René-W arren, Austin: Az irodalom elmélete. Bp. 1972. (81-100: Az adatok rendezése és rögzítése. Bibi.: 501-502.)

W itkow ski, G eorg: T extkritik und E ditionstechnik neuerer Schriftw erke. Ein methodologischer Versuch. Leipzig, 1924.

*

A leggyakrabban idézett műveket, valamint a közgyűjtemények neveit a következő­

képpen rövidítem:

Balassi Bálint ÖM = Balassi Bálint összes művei. Összeállította Eckhardt Sándor. Bp.

1 9 5 1-1955.1—II. köt.; BK = Balassa-kódex. Kiad. Varjas Béla. Bp. 1944.; FJK = MiSianik, 155

Ján-Eckhardt Sándor-Klaniczay Tibor: Balassi Bálint szép magyar komédiája. A Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei. Bp. 1959. (Irodalomtörténeti Füzetek 25.); ItK = Iro­

dalomtörténeti Közlemények; József Attila ÖM = József Attila összes művei. I—II. Versek.

S. a. rend. Waldapfel József-Szabolcsi Miklós. 1. kiad.: Bp. 1952. 2. kiad.: Bp. 1955. III.

Cikkek, tanulmányok, vázlatok. S. a. rend. Szabolcsi Miklós. Bp. 1959. IV. Novellák, ön­

vallomások, műfordítások. Pótlások az I—III. kötetekhez. S. a. rend. Fehér Erzsébet-Szabolcsi Miklós. Bp. 1967.; József Attila ÖV = József Attila összes versei. Közzéteszi Stoll Béla. Bp.

1984.1—II. kötet.; RMKT XVII. = Régi Magyar Költők Tára. XVII. század. Szerk. Klaniczay Tibor-Stoll Béla. Bp. 1959-1976. I-X . köt.; NySz = Szarvas G ábor-Sim onyi Zsigmond:

Magyar Nyelvtörténeti Szótár. Bp. 1890-1893.1—Ill.köt.; T E S z= A magyar nyelv történeti­

etimológiai szótára. Bp. 1 9 6 7 -1 9 7 6 .1—III. köt.; MTAK = A Magyar Tudományos Akadé­

mia Könyvtára; OSZK = Országos Széchényi Könyvtár; PIM = Petőfi Irodalmi Múzeum.

BEVEZETÉS

Az irodalmi mű egyik jellemzője az, hogy szövege egyedi, megváltoztathatatlan. Ez az invariáns jelleg az írásos rögzítéssel párhuzamosan alakult ki, és fejlődése is állandó köl­

csönhatásban van az íráséval. (A betűírás korai szakaszában pl. még szóközöket sem alkal­

maztak; bizonyos írásjeleket csak egészen későn kezdtek használni; stb.) Az írás fejlődésé­

vel egyidejűleg az irodalmi szövegek egyre több részletükben rögzítődnek, s ez részben már az előadás módjára is kiterjed. Jellemző József Attila egyik verstani tanulmányának utolsó mondata: „Időmértékben írt verseim elé én a jövőben odajegyzem az olvasás jeleit.” (ÖM III, 271.)

Az invariáns jelleggel ellentétben áll az a tény, hogy a szöveg a reprodukálások során állandóan változik, vagy úgy, hogy a szöveget szándékosan átírják, vagy azért, mert csődöt mond a reprodukálónak az a törekvése, hogy a szöveget minél pontosabban visszaadja. A reprodukálandó jegyek tetemes részét nem veszi észre, és ezeket a felfogottak alapján re­

konstruálja,1 illetve emlékezetből egészíti ki,2 vagy pedig az történik, hogy „a kapott jelek a hallgatóban aktivizálják figyelemrendszerének megfelelő láncszemét, és így egy hasonló, de nem azonos fogalom felmerülését idézik elő.”3

A szövegkritikus feladata az, hogy - a szerzők szándékával összhangban4 - a szöveg invariáns jellegét megőrizze, illetőleg az eredeti szöveget helyreállítsa.

Tevékenységének lényege tehát: hibák keresése. A jelen dolgozatban felsorolt számos példa mind e körül forog: honnan tudjuk, hogy egy variáns hiba-e vagy nem, hogyan javít­

suk, stb. Illenék tehát e fogalmat definiálni. Annál tovább nem jutunk, hogy hiba az, ami a szerzői szövegtől eltér.5 Más tudományágak egzaktabb hibadefiníciói sem segítenek. A pszi­

chológiában pl. a hiba elvileg különbözik a tévedéstől (ez felfogási jellegű, az pedig kivite­

li), de ezzel a megkülönböztetéssel a szövegkritikus nem tud mit kezdeni. Nyelvileg hibás alakok is lehetnek szövegkritikai szempontból helyesek, vagy fordítva.

156

A hiba fogalmának bizonytalan volta abból származik, hogy a költői stílust nem lehet egzaktul leírni. A teoretikusok a generatív poétika lehetőségét vagy tagadják,6 vagy legfel­

jebb „fakultatíve választható, másodlagos szabályok” leírását engedik meg.7 A matematika­

i-statisztikai módszerek hívei szerint is „egzakt adatok egyenletes érvényességének föltéte­

lezése hasznosabb, a nem művészi szövegek elemzésében.”8

A szövegkritikus azonban sokkal gyakrabban találkozik egy mű kisebb-nagyobb rész­

letének (pl. egy verssornak vagy egyetlen szónak) hitelességi problémáival. Ilyenkor inkább az intuícióra, mint az egzakt elemzésre támaszkodik.9 A stílussal dolgozik, de anélkül, hogy pontosan ismerné mibenlétét. Valamilyen módon „megtanulja” a szerző stílusát, s többé- kevésbé jártas lesz benne, kb. úgy, ahogyan egy valamilyen nyelvet használó egyén meg tudja állapítani egy mondatról, hogy helyes-e vagy nem.10

Az irodalmi szöveg reprodukálóinak (másolóknak, szedőknek stb.) változtatásai a köz­

nyelv felé irányulnak: az átlagos nyelvérzéknek (és versérzéknek) megfelelően banalizálják a költői szöveget. A szövegkritikus tehát a stilisztikai écart fogalmával dolgozik, és ezt a

„lectio difficilior” szabályával fogalmazza meg: két variáns közül nagy valószínűséggel a komplikáltabb, a ritkább, a nehezebben érthető egyezik a szerzői szöveggel.

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Page 157-160)

Related documents