ELŐSZŐ
Ez az értekezés eredetileg egy irodalomelméleti tanulmánykötet számára készült 1975- ben. A kötetből kimaradt, joggal, mert - bár az elvi tanulságokat állandóan figyelemmel kíséri - lényegében nem más, mint példatár, azok szerint a gyakorlati problémák szerint cso
portosítva, amelyek a szövegkritikai munka során felmerülnek.
Egyetemi segédkönyvként való közreadását több szempont indokolja. Először is az, hogy a magyar irodalomtörténetnek az egyetemen oktatott anyaga felfrissítésre szorul; eh
hez és egy új szintézis megírásához elkerülhetetlenül szükséges új szövegek közzététele, vagyis a textológiai munka fellendítése. Ilyen szakirodalom magyar nyelven alig van, s a jelen kötet segítséget nyújthat ahhoz, hogy a hallgató teljes filológiai képzést kaphasson, és végigkísérhesse az irodalmi művek útját a megfogalmazástól a kinyomtatásig és fogadtatá
sig.
Textológiai speciál-szemináriumokat már több egyetemen tartottak, de a tapasztalat szerint a filológiának ez az ága azok közé a stúdiumok közé tartozik, amelyeknek a tanulá
sához a nyomtatott anyag néha fontosabb a szóbeli közlésnél, sőt az intenzív gyakorlati foglalkozásokhoz is nélkülözhetetlen. A jelen kötet bőséges anyagot nyújt ehhez a képzés
hez.
Ezúton is köszönöm H exendorf Editnek és Péter Lászlónak, hogy munkámat gondosan elolvasták, és számos hibáját kijavították.
*
Azok, akik a textológia iránt segédkönyvünk szűkre szabott keretein túl is érdeklőd
nek, az alábbi szakirodalom segítségével indulhatnak el.
Alapvető munkák
Dain, Alphonse: Les manuscrits. Paris, 1949. - 19642. - 19753. (Bibi.: 191-205.) Havet, Louis: Manuel de critique verbale appliqué aux textes latins. Paris, 1911.
Maas, Paul: Textkritik. Leipzig 19502. - 19573. - 19604.-A n g o l ford.: Textual Criti- cism. Oxford, 1958.
Pasquali, Giorgio: Storia déllé tradizione e critica dél testo. Firenze, 1934. - 19522. - 19743.
154
Tomasevszkij, Borisz Viktorovics: PiszateP i kniga. Ocserk teksztologii. M oszkva- Leningrad, 1928. - 19592.
Tanulmánygyűjtemények
Avant-texte, texte, aprés-texte. Volume publié pár Louis Hay et Péter Nagy. Paris-Bp.
1982. (A Mátrafiireden 1978. okt. 13—16-án tartott kollokvium előadásai.)
Barbi, Michele: La nuova filológia e l’edizione dei nostri scrittori da Dante al Manzo- ni. Firenze, 1938. - 19732.
Studi e problemi de critica testuale. Bologna 1961.
Texte und Varianten. Probleme ihrer Edition und Interpretation. Hrsg. v. Günter Mar- tens u. Hans Zeller. München 1971. (Bibi.: 415-426.)
Egyéb munkák
Bowers, Fredson: Textual and Literary Criticism. Cambridge, 1959. - 19662.
Brambilla Ageno, Franca: L’edizione critica dei testi volgari. Padova, 1975.
Cesarini Martinelli, Lucia: La filológia. (Dagli antichi manoscritti ai libri stampati.) Roma, 1984. (Bibi.: 155-156.)
Collomp, Paul: La critique des textes. Strasbourg, 1931.
Froger, Dóm J.: La critique des textes et són automatisation. Paris, 1968.
Laufer, Roger: Introduction a la textologie. Vérification, établissement, édition des textes. Paris, 1972.
Lihacsev, Dmitrij Szergejevics: Teksztologija. Kratkij ocserk. Moszkva-Leningrad, 1964.
Severyns, Albert: Texte et apparat. Histoire critique d ’une tradition imprimée. Bruxelles, 1962.
Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. Pécs, 1931. (70—98: Állandó
suló szöveg. 145-148: Állandó szöveg.)
Timpanaro, Sebastiano: La genesi dél metodo dél Lachmann. Firenze, 1963. - Német ford.: Die Entstehung dér Lachmannschen Methode. Hamburg, 1971.
Wehrli, Max: Általános irodalomtudomány. Bp. 1960. (44-52: Szövegkritika és kia
dástechnika.)
Wellek, René-W arren, Austin: Az irodalom elmélete. Bp. 1972. (81-100: Az adatok rendezése és rögzítése. Bibi.: 501-502.)
W itkow ski, G eorg: T extkritik und E ditionstechnik neuerer Schriftw erke. Ein methodologischer Versuch. Leipzig, 1924.
*
A leggyakrabban idézett műveket, valamint a közgyűjtemények neveit a következő
képpen rövidítem:
Balassi Bálint ÖM = Balassi Bálint összes művei. Összeállította Eckhardt Sándor. Bp.
1 9 5 1-1955.1—II. köt.; BK = Balassa-kódex. Kiad. Varjas Béla. Bp. 1944.; FJK = MiSianik, 155
Ján-Eckhardt Sándor-Klaniczay Tibor: Balassi Bálint szép magyar komédiája. A Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei. Bp. 1959. (Irodalomtörténeti Füzetek 25.); ItK = Iro
dalomtörténeti Közlemények; József Attila ÖM = József Attila összes művei. I—II. Versek.
S. a. rend. Waldapfel József-Szabolcsi Miklós. 1. kiad.: Bp. 1952. 2. kiad.: Bp. 1955. III.
Cikkek, tanulmányok, vázlatok. S. a. rend. Szabolcsi Miklós. Bp. 1959. IV. Novellák, ön
vallomások, műfordítások. Pótlások az I—III. kötetekhez. S. a. rend. Fehér Erzsébet-Szabolcsi Miklós. Bp. 1967.; József Attila ÖV = József Attila összes versei. Közzéteszi Stoll Béla. Bp.
1984.1—II. kötet.; RMKT XVII. = Régi Magyar Költők Tára. XVII. század. Szerk. Klaniczay Tibor-Stoll Béla. Bp. 1959-1976. I-X . köt.; NySz = Szarvas G ábor-Sim onyi Zsigmond:
Magyar Nyelvtörténeti Szótár. Bp. 1890-1893.1—Ill.köt.; T E S z= A magyar nyelv történeti
etimológiai szótára. Bp. 1 9 6 7 -1 9 7 6 .1—III. köt.; MTAK = A Magyar Tudományos Akadé
mia Könyvtára; OSZK = Országos Széchényi Könyvtár; PIM = Petőfi Irodalmi Múzeum.
BEVEZETÉS
Az irodalmi mű egyik jellemzője az, hogy szövege egyedi, megváltoztathatatlan. Ez az invariáns jelleg az írásos rögzítéssel párhuzamosan alakult ki, és fejlődése is állandó köl
csönhatásban van az íráséval. (A betűírás korai szakaszában pl. még szóközöket sem alkal
maztak; bizonyos írásjeleket csak egészen későn kezdtek használni; stb.) Az írás fejlődésé
vel egyidejűleg az irodalmi szövegek egyre több részletükben rögzítődnek, s ez részben már az előadás módjára is kiterjed. Jellemző József Attila egyik verstani tanulmányának utolsó mondata: „Időmértékben írt verseim elé én a jövőben odajegyzem az olvasás jeleit.” (ÖM III, 271.)
Az invariáns jelleggel ellentétben áll az a tény, hogy a szöveg a reprodukálások során állandóan változik, vagy úgy, hogy a szöveget szándékosan átírják, vagy azért, mert csődöt mond a reprodukálónak az a törekvése, hogy a szöveget minél pontosabban visszaadja. A reprodukálandó jegyek tetemes részét nem veszi észre, és ezeket a felfogottak alapján re
konstruálja,1 illetve emlékezetből egészíti ki,2 vagy pedig az történik, hogy „a kapott jelek a hallgatóban aktivizálják figyelemrendszerének megfelelő láncszemét, és így egy hasonló, de nem azonos fogalom felmerülését idézik elő.”3
A szövegkritikus feladata az, hogy - a szerzők szándékával összhangban4 - a szöveg invariáns jellegét megőrizze, illetőleg az eredeti szöveget helyreállítsa.
Tevékenységének lényege tehát: hibák keresése. A jelen dolgozatban felsorolt számos példa mind e körül forog: honnan tudjuk, hogy egy variáns hiba-e vagy nem, hogyan javít
suk, stb. Illenék tehát e fogalmat definiálni. Annál tovább nem jutunk, hogy hiba az, ami a szerzői szövegtől eltér.5 Más tudományágak egzaktabb hibadefiníciói sem segítenek. A pszi
chológiában pl. a hiba elvileg különbözik a tévedéstől (ez felfogási jellegű, az pedig kivite
li), de ezzel a megkülönböztetéssel a szövegkritikus nem tud mit kezdeni. Nyelvileg hibás alakok is lehetnek szövegkritikai szempontból helyesek, vagy fordítva.
156
A hiba fogalmának bizonytalan volta abból származik, hogy a költői stílust nem lehet egzaktul leírni. A teoretikusok a generatív poétika lehetőségét vagy tagadják,6 vagy legfel
jebb „fakultatíve választható, másodlagos szabályok” leírását engedik meg.7 A matematika
i-statisztikai módszerek hívei szerint is „egzakt adatok egyenletes érvényességének föltéte
lezése hasznosabb, a nem művészi szövegek elemzésében.”8
A szövegkritikus azonban sokkal gyakrabban találkozik egy mű kisebb-nagyobb rész
letének (pl. egy verssornak vagy egyetlen szónak) hitelességi problémáival. Ilyenkor inkább az intuícióra, mint az egzakt elemzésre támaszkodik.9 A stílussal dolgozik, de anélkül, hogy pontosan ismerné mibenlétét. Valamilyen módon „megtanulja” a szerző stílusát, s többé- kevésbé jártas lesz benne, kb. úgy, ahogyan egy valamilyen nyelvet használó egyén meg tudja állapítani egy mondatról, hogy helyes-e vagy nem.10
Az irodalmi szöveg reprodukálóinak (másolóknak, szedőknek stb.) változtatásai a köz
nyelv felé irányulnak: az átlagos nyelvérzéknek (és versérzéknek) megfelelően banalizálják a költői szöveget. A szövegkritikus tehát a stilisztikai écart fogalmával dolgozik, és ezt a
„lectio difficilior” szabályával fogalmazza meg: két variáns közül nagy valószínűséggel a komplikáltabb, a ritkább, a nehezebben érthető egyezik a szerzői szöveggel.