• Nem Talált Eredményt

AZ AUTOGRÁF SZÖVEGFORRÁSOK IDŐRENDJE

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Pldal 174-179)

A fenti esetekben az autográf források időrendje külső adatokból (a kéz- vagy gépirat keltezéséből vagy a megjelenés időpontjából) megállapítható volt. Ilyen időadatok híján a változatok időrendjének megállapítása más módszerekkel történhet. Ha például egy-egy szö­

vegforrásban sok az eltérő hely, az időrend az eltérések egyszerű megszámolásával megha­

tározható.

A bűn c. József Attila-versnek három szövegváltozata ismeretes: két nyomtatott és kel­

tezett ( Nyugat1935. szept.; Nagyon fá j c. kötet, 1936. dec.) és egy keltezetlen kézirat. (PIM JA 1/8.) Kérdés, hogy e kézirat a legkorábbi-e, a legkésőbbi-e, vagy a két nyomtatott forrás közé helyezhető-e. Minthogy a kötet szövegétől a kézirat 28 helyen, a Nyugat-be\i közlés 18 helyen tér el, a kézirat a legkorábbi. Az 5 közös eltérés kizárja azt a lehetőséget, hogy a kézirat legyen a legkésőbbi.

Az időrend megállapítása akkor is elvégezhető, ha a szerző a fogalmazvány tisztázatát használta fel újabb javításokra, s ezt a műveletet esetleg többször is megismételte.

A Bukj fö l az árból négy autográf, a Szép Szó-beli közlést (1938. ápr.-máj.) megelőző szövegforrása a következő:

k, = Ceruzával írt fogalmazvány. (PIM JA 239., 1-3. vsz.)

1c, = A ceruzaírásos fogalmazvány tintával leírt, majd tovább javított tisztázata. (Cse­

répfalvi Imre tulajdonában.)

g = Géppel írott, grm nyomdai jellel ellátott tisztázat; egyes sorok tovább módosítva.

(PIM JA 147/11.) De nem ez került nyomdába, hanem az alábbi:

g2 = Géppel írott, néhány helyen ismét módosított tisztázat. (PIM JA 147/12.) Az 1. és 2. forrás leszármazását bizonyítja pl. a 2. sor:

k ,, k, (1) ne fódözzön a semmi sodra -le, (2) ne rántson el a semmi sodra

-A_2^4. források szövegében a 13. és a 19. sor szövege így alakul:

13 le, (1) Verjen meg bosszúd, vagy kegyed-k2 (2) Verje már bosszúd, vagy kegyed - g” Verje már bosszúd, vagy kegyed,

171

§2 (1) Verje már bosszúd, vagy kegyed g.

k2

(2) És verje bosszúd, vagy kegyed Értsd meg, hogy én mindent merek.

8i (1) Értsd meg, hogy én mindent merek, 8i (2) s egyedül. Már én mindent merek, 8i (2) s egyedül. Már mindent merek,

Egyetlen forrásban sincs olyan variáns, amelyik a megelőzőben javítás formájában ne fordult volna elő, s ezért lehet, hogy (az 1. forrás csonkaságától eltekintve) valamennyi, a költő alakító munkáját tükröző forrás fennmaradt. Az utolsó gépirat szó szerint egyezik a folyóiratbeli közléssel, kivéve az i-u-ü betűk ékezését.

A Majd megöregszel c. vers változatainak sorbarakásánál esztétikai érvek alapján dönt­

hetünk. A vers szövegforrásai a következők:

g, = Gépiratos tisztázat, kézzel aláírva. (PIM JA 148/6.)

g, = Gépiratos tisztázat, a Nagyon fá j nyomdai példánya. (PIM JA 137/III/26.) A vers 8. és 24. sora e forrásokban így alakult:

k i (1) sok árnyék les az anyókára k i (2) árnyak lesnek a fáradt anyókára.

k2 0 ) Árnyak ütnek a sovány anyókára.

k2 (2) SZSZ-NF

8i g2 Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

k i a szívedben: szeress-e, ne szeress-e?

k, SZSZ-NF a bensődben: szeress-e, ne szeress-e?

g, g, a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Ha mármost azt tételezzük fel, hogy a két gépirat korábbi, mint a k „ akkor az történt

volna, hogy a költő a 8. sor rezgő jelzőjét sony-ra változtatta, majd visszajavította rezgő­

re. A sablonosabb radt, majd sovány jelzőkhöz képest a rezgő oly remek és végleges találat, amelyet még átmenetileg sem lett volna oka a szerzőnek visszajavítania. Ebben az

esetben a 24. sorban tehát a fejedben változat a legkésőbbi.

Az autográf (és félautográf) forrásokról eddig elmondottak alkalmazását József Attila Nagyon fá j című kötetének szövegkritikai problémáin mutatjuk be.

A források összefüggése szempontjából a Nagyon fá j versei három csoportra oszlanak.

Az első csoportba azok a versek tartoznak, amelyek először a Szép Szó 1936. március­

szeptemberi számaiban vagy más periodikákban jelentek meg, és amelyeknek a szövegét a szerencsés módon megmaradt nyomdai gépiratról (PIM JA 137/III.) szedték ki. A második csoport a Szép Szó 1936. október-novemberi számaiban megjelent versek csoportja. Az Egy spanyol földmíves sírverse kivételével valamennyinek megvan a nyomdai gépirata is, de a szöveget nem erről szedték ki, hanem a Szép Szó már meglevő szedését használták fel 172

a kötet nyomásához. (Lásd fentebb, a 119. lapon.) Végül a harmadik, a Szó decemberi számában megjelent versek csoportjában a gépiratok mind hiányoznak, feltehetőleg nem is készültek, mert a Szép Szó és a kötet szedése és nyomása egyidőben történt. Itt a két nyom­

tatvány között nincs is semmiféle eltérés.

A szövegek részletekbe menő összehasonlítását az első csoporttal kezdjük. Itt minde­

nekelőtt az érdekel bennünket, hogy a szerző mennyire volt pontos a korrektúrában. József Attila általában nagyon ügyelt arra, hogy versei kifogástalanul jussanak az olvasó kezébe.

Ezt kortársi emlékezések36 és verskötetei egyaránt tanúsítják. A én kiáltok (1925) vé­

géhez Erratá-t tett a következő címmel: „Sajtóhibák, melyeknek alábbi szíves kijavítása szükséges és fontos!” Láttuk fentebb (119-120.1.), hogy a (1932) egy értelem-zavaró sajtóhibáját nyomás közben javíttatta ki. A gondos tipográfiával készült Medvetánc­

ban buta sajtóhiba maradt (a Háló harmadik sorában: halász ), a felesleges s betűt a kötet számos példányában tollal kihúzta.

A Nagyon fá j kötet első részében azonban alig van nyoma közreműködésének. A gép­

irat és a szedés közötti eltérések közül hármat fentebb részletesen elemeztünk. (A Ha a hold süt... szétfreccsen szavát, A város peremén egy kérdőjelét, s a Gyermekké tettél felejtettem szavát.) Mindháromnál a valószínűség inkább amellett szól, hogy „értelmes” sajtóhibával van dolgunk. Nyilvánvalóan sajtóhibás A város peremén 41. sora: A földre sötöttük sze­

münk. A többi eltérés: néhány apróság, többségében sajtóhiba, mindössze két helyen hajtott végre a szerző apró módosítást. (Az Amit szivedbe rejtesz... 13. sorában például a nyolcvan éves szavak kezdőbetűit verzálra változtatta.)

A versek második csoportjában, mint fentebb a 119. lapon bizonyítottuk, nem a gépira­

tot követte a szedő, hanem a Szép Szó október-novemberi számainak szedését használták fel a kötet nyomásához. Ahol a folyóirat szövegét a költő a szedői gépiraton megváltoztatta, ott csak a megváltoztatott sorokat szedték újra, de a többi sort ezekben a versekben is a meglevő szedésről nyomták.

A költő beavatkozása a versek e második csoportjánál mindössze egy helyen konstatál­

ható: a Jaj,majdnem... első két sorának végén a gépiraton egy-egy felkiáltójel áll, a Szép Szó bán vessző, illetőleg gondolatjel, a kötetben egy-egy pont.

A probléma azonban az, hogy a verseknek e második csoportjánál a gépirat számos más esetben is eltér a Szép Szó szövegétől, de ezeken a helyeken az átszedés nem történt meg. Még szövegváltozat is akad az eltérések között, mégpedig a következő három helyen:

A Temetés után 6. sora:

SzSz-NF ez a hirtelen zivatar, g az a hirtelen zivatar, A Majd megöregszel 24. sora:

SzSz-NF a bensődben: szeress-e, ne szeress-e?

g a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

A Mint a mezőn utolsó sora:

SzSz-NF észre se venném, ha szeretne, g már észre se venném, ha szeretne.

173

A központozási eltérések számosabbak, s azokban a versekben is előfordulnak, ame­

lyeknek a szövegét a költő módosította, s a szedő a módosított szöveget szedte ki. Vajon miért nem történt meg ezeken a helyeken a szöveg javítása? A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk, milyen körülmények között jött létre a költő utolsó verseskötete.

A Szép Szó füzetei 1936-ban a borítón olvasható hónap végén jelentek meg; lapzárta 15-én volt. A Kosztolányi halála, nov. 3-a után írt Kosztolányi című vers egyik kéziratán

nov. 13-i dátum olvasható. A költő ezután mégegyszer letisztázta a verset kisebb változtatá­

sokkal, s erről a kéziratról szedték ki a novemberi számban megjelent szöveget. A költő nov.

15-e után kezdte összeállítani kötetét. A verseket újra legépelte (ez a JA 137/III. jelzetű szedőpéldány), néhányat, pl. A bűn címűt, teljesen átdolgozott, de itt-ott javította a többi vers szövegét is. Nov. 30-án még nem volt készen; ekkor írja Cs. Szabó Lászlónak: „Azon­

kívül a Cserépfalvi is naponként sürget, mert könyvet ad ki tőlem és nem akarja lekésni a karácsonyi piacot, és naponta sürget a Bethlentéri Színház is a régen esedékes Lope de Vega fordítás miatt.” Közben tehát a darab fordításán is dolgozott, ebből kb. 1500 sor készült el, de a munka végül befejezetlen maradt. (ÖM 1967: IV, 263.) Csaknem azonos szavakkal mentegetődzik Móricz Zsigmondnál is: „Drága Zsiga bátyám, bocsáss meg, hogy ígéretem ellenére ma sem tettem tiszteletemet. Majdnem délig dolgoztam, tegnap déltől fogva - és este nagyon mélyen elaludtam. Nem is hiszem, hogy egy-két hét előtt, azaz mielőtt azt a versesdráma fordítást, melyet naponta sürget a színház, meg a könyvemet, melyet szintén naponta sürget a Cserépfalvi, hogy idejében kihozza a karácsonyi piacra, befejezném, hasz­

nálható lennék.” A munka tehát tovább folyt december első heteiben is. Ilyen körülmények között szinte hihetetlennek tűnik, hogy a költő egy teljesen új munkába kezd. Dec. 9-én írja Bartóknak: „Az történt, hogy érdekesnek tartott ötletemet Bartók Béla disszonanciájáról meg akartam írni a keddre virradó éjszakán, hogy délelőtti látogatásom alkalmával megmu­

tathassam. Sajnos, túlbecsültem testi erőmet - elaludtam a találkozót, mert reggelig dolgoz­

tam.”37 A tanulmányból csak a vázlat készült el. (ÖM 1958: III, 277, 456.) De ez még mindig nem elég. A Szép Szó decemberi számában (lapzárta 15-én!) tíz verse jelent meg a költőnek. Vannak köztük régebbiek is, de többségük ezekben a napokban készülhetett. Hat­

nyolc vers egy hónap alatt: példátlan teljesítmény József Attila részéről, hiszen máskor fél év alatt sem írt meg ennyit. A versek szövegét a kéziratok tanúsága szerint újra és újra átírta, de ezt tette a decemberi számban megjelent régebbi verseivel is. A Kései sirató megmaradt korrektúrája alapján idézhető fel talán a legjobban a költő munkamódszere, amely a nyom­

dász és a kiadó szempontjából valóban kétségbeejtő lehetett. Ezen a levonaton a költő a vers szövegét több helyen átírta, a 25. sort háromszor is átdolgozta. A levonat bal felső sarkán ez olvasható: „Láttam. Ennek dacára tarthatja a határidőt! - Utána vissza hozzám! Cserépfal­

vi.” A kiadó nyilván a méltatlankodó nyomdásznak üzent. „Hozzá” küldje vissza a levona­

tok vagyis ne a költőhöz. De a levonat szövege még mindig nem végleges! A költő tehát még ezekben az utolsó percekben is megtalálta a módját, hogy javítsa versét. Hogyan? Valószí­

nűleg úgy, mint a Magány című versben, ahol a változtatásokat egy cédulára írta, amelyet aztán bevitt vagy beküldött a nyomdába.

Feltűnő az ellentmodás: az igényes, művével örökké elégedetlen József Attila még a legutolsó határidő után is jelentős mértékben módosította a szövegét, a Nagyon fá j korrek­

174

túrájába viszont alig-alig nyúlt bele, és még a nyomdász által végre nem hajtott változtatáso­

kat is úgy hagyta. Talán meg sem mutatták neki a kötet egyes részeinek levonatait, attól tartva, hogy ismét átírja verseit. Talán ő maga beletörődött abba, hogy a szöveg úgy marad­

jon, ahogy van, mert belátta, hogy egy újabb korrektúra végképp lehetetlenné tenné a kötet karácsonyi megjelenését.

Felmerülhet az az ellenvetés, hogy a gépiratok nem azt a verziót tartalmazzák, amelyet a költő a kötetbe szánt, hanem már meglevő gépiratos másolatait csak azért rakta össze, hogy a versek tördeléséhez útmutatóul szolgáljanak. A majdnem, a Kosztolányi és az ...aki szeretni gyáva vagy esetében ezt a feltevést eleve kizárhatjuk, hiszen, mint láttuk, a gépirat szövegét a szerző a Szép Szó megjelenése után módosította, s a kötetben a módosí­

tott szöveg jelent meg. Teljesen világos a források kronológiája a Majd megöregszel, de különösen a Mint a mezőn esetében is. Fennmaradt ugyanis a Szép Szó szedőpéldánya, s mindkettőn szövegmódosítások láthatók. A módosításokat a költő közvetlenül a nyomdába

adás előtt végezhette. A Mint a mezőn utolsó sorait előbb kézzel fogalmazta, majd a végle­

ges, kiszedendő sorokat is tintával írta a lapra. Ha a meglevő gépiratok már készen lettek volna, nyilván azokat adja nyomdába, nem pedig a kézírással kiegészített jav ítg ato tt szöve­

get.

A központozási változtatások vizsgálata is ugyanerre az eredményre vezet. Hankiss Elemér figyelte meg, hogy a költő a központozás javítása során a nagyobb emfázist keltő írásjeleket (kérdő- és felkiáltójel, gondolatjel stb) a nyugodtabb pontra változtatja, s hosszú mondatait gyakran több rövidre tagolja.38 Ugyanez a tendencia figyelhető meg a szóban forgó versek szövegében is. Csak néhány példát a sok közül. A Balatonszárszó 18. sorának végén a költő a pontosvesszőt pontra változtatta, s a következő sorban új mondatot kezdett;

elhagyta a kérdő- és felkiáltójelet a Majd megöregszel 25-26. sorának, a Judit 16. sorának és a Jaj, majdnem... 1-2.sorának végéről (az utóbbit még a korrektúrában); rövidebb mon­

datokra tagolta az ...aki szeretni gyáva vagy 10-11. és 16-17. sorának szövegét. Ezek a helyek is azt bizonyítják, hogy a gépiratok a Szép Szó szövegének megjelenése után készül­

tek.

A fentebb felsorolt három szövegeltérés sem mond ellent a források időrendjének. A Temetés után 6. sorában az az szó esetleg géphiba is lehet, de valószínűbb, hogy múltra emlékező versben a közeire utaló ez szót a költő nem tartotta helyénvalónak. A Majd meg­

öregszel 24. sorában a bensődben talán szebben hangzik, mint a fejedben, ám a korábbi, még érzelmesebb szivedben megváltoztatása inkább azt mutatja, hogy a költő szándékosan törekedett az egyre szárazabb megfogalmazásra. Érdekes a Mint a mezőn utolsó sorának változata. Az utolsó sor szótagszámának váratlan megváltoztatására, s ilymódon történő hangsúlyozására éppen a Nagyon fá j kötetben, a Harag című versben találunk példát. Ez történt a Mint a mezőn utolsó sorában is; ráadásul a kiemelt már a költő egyik kulcsszava.39 (József Attila ÖV I, 524-531.)

Az elmondottak alapján a Nagyon fá j verseinek e második csoportját a szerző eredeti, de a kényszerű körülmények folytán meg nem valósult szándékának megfelelően a gépirat alapján közlöm a kritikai kiadásban. Látszólag az „ultima manus” elve érvényesült: a nyom­

175

dai gépirat a legkésőbbi eredeti szövegforrás, mert az annál is későbbi Nagyon fá j kötet eliminálandó, mint „codex descriptus”.

József Attila többi köteténél viszont az „ultima manus” elvét nem alkalmaztam. A költő ugyanis először 1932 nyarán, majd 1934 nyarán40 állított össze gyűjteményes kötetet, olyat tehát, amelybe korábban megjelent köteteiből is válogatott. A versek legépelése során a szöveget számos helyen megváltoztatta. A legépelt versek egy része nem jelent meg a meg­

valósult gyűjteményes kötetben, a Medvetáncban. Noha ezekben az esetekben a gépiratos változat a legkésőbbi, mégsem ezt közlöm főszövegként, hanem a korábbi kötet ( én kiáltok; Nincsen apám se anyám) változatát. A látszólag következetlen eljárás magyaráza­

tául meg kell előbb vizsgálnunk a szerzői variánsok különböző típusait, s meg kell kísérel­

nünk értékelésüket.

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Pldal 174-179)