A legalacsonyabb rendű variánstípus a szerző tévedése folytán keletkezett változat.
Ennek a szerzői alkotófolyamat szempontjából nincs jelentősége. Annál érdekesebb viszont, hogy a szerző ugyanolyan típusú hibákat követ el, mint a szöveg bármelyik más reproduká- lója (másolója, szedője), csak jóval ritkábban, s ezekben a ritka esetekben is többnyire kija
vítja.
Nyilvánvaló oka az alábbi hibának: József Attila véletlenül az előző sor szövegével akarta folytatni versét.
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki <végzi> kezdi szabad napját,
A Falu című vers fogalmazványán (PIM JA 429.) a vers 19. sora így fest:
Égbe röppenne, | mint <az> elnyomott
Itt a félsorok kiegyenlítődésének törvénye érvényesült. (Lásd alább, a 145-146. lapon, további példákkal.)
A szöveg banalizálása figyelhető meg a Tavaszi labdajáték 22. sorában. A szerző egyik gépiratában a sort előbb így gépelte:
Borba vetem sebesre mart szivem.
Ezután a sebesre szó 2. s betűjét ^-ra javította, az eredeti szövegnek megfelelően. Ezt a banalizáló hibát a korábbi kritikai kiadás is elkövette. (ÖM 1955:1, 93.)
A Gyermekké tettél Gyömrői Editnek ajándékozott kéziratán (PIM V. 3718.) a 13-14.
sor így fordul elő:
176
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és <szavam> elakadt szavam.
Aligha kísérletezett a szerző egy ilyen variánssal: Meghallgattál és szavam elakadt.
Inkább csak a leírásnál hibázott, összhangban egy általános variálódási tendenciával: a mon
datrészek sorrendje az előző sor analógiájára változik meg.
Hogy József Attila csakugyan másolási hibát követett el, nem pedig más variánssal kísérletezett, azt a források időrendje is bizonyítja. Mindkét esetben vannak korábbi szö
vegforrások is, s ezek a végleges változatot tartalmazzák.
A Fiatal asszonyok éneke egyik helyénél nem dönthető el, hogy melyik esetről van szó, minthogy a talán hibás kézirat a legelső. A vers utolsó előtti, más összefüggésben már idé
zett sorában (ingerkedünk, játszadozunk, csicsítjuk, ha bajjal van), az egyik kéziraton (PIM
JA 8.) a költő előbb ezt írta: csitítjuk, majd a második javította. Minthogy a kézirat a legkorábbi, az is lehet, hogy a költő előbb szándékosan írt ot, (vagyis így fogal
mazta meg versét), majd utóbb rájött a jobb megoldásra.
Lehetséges tehát, hogy itt már fogalmazási változattal van dolgunk, amely a variánsok következő típusa. Némely költők a fogalmazást állítólag fejben végzik, s csak a végered
ményt vetik papírra. József Attila az alkotás kivitelezési részének minden fázisát írásban végezte. Maradtak fenn tőle rímötletek, ritmustalan tartalmi vázlat, s Németh Andor szerint a készülő vers ritmusát külön is papírra vetette. Legtöbb fogalmazványát azonban úgy kezd
te, hogy a vers ritmusa és mondanivalója lényegében kialakult benne. A fogalmazás során keletkezett szövegvariánsok sorrendjének megállapítása a vers egészét figyelembe véve meg
lehetősen nehéz. Úgy látszik, az a leggyakoribb, hogy a költő egy-egy sor leírása után rög
tön módosít, majd a módosítás után folytatja a fogalmazást. Ezt bizonyítja például a Falu fogalmazványán (PIM JA 429.) a 33-36. sor:
Benne csönd van. Mintha valami (1) csengőn elhangzott volna (2) elhangzott volna csengve.
Fontolni lehet, nem hallani.
Nincs, csak a csendje.
A rímek mutatják, hogy a 4. sort a 2. sor átdolgozása után írta le a költő. Ugyané fogalmazvány 45^18. sorában is:
Szó, mint csecsemőnek a mosoly.
(1) simogatás az ebnek (2) veregetés a lónak Szó, de tiszta értelmű, komoly
nyelve a szónak.
177
Előfordulhat az is, hogy a javítások más sorrendben történtek. Lehetséges például, hogy a szerző a teljes szöveg leírása után (is) módosítja szövegét. Az íráskép alapján egyáltalán is nagyon nehéz a kidolgozási sorrendet megállapítani. Inkább csak szerzői önvallomásokra és mások megfigyeléseire vagyunk utalva. Egy ceruzakéziraton (PIM JA 136.) olvashatók az ismert sorok:
Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, aki a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend
<s mint ismeretlen jótevő szólt: aludj kedves szenvedő.>
s szivében néha elidőz a tigris és a szelíd őz.
E töredék leírása állítólag így történt: „A fenti sorokat 1936-ban a Japán Kávéházban vetette papírra József Attila. Sokat vajúdott vele. Megkísérlem leírni: Már az első sor után megállóit. És csak hosszas tűnődés után írta le a másodikat. Hosszú idő múlva követte ezt, de egyszerre az 5. 6. 7. és 8. sor. Grimaszok, szájrángatás, fogszívás, pislogás, bajuszkefé
lés, ismételt tűnődés. Hirtelen, valósággal odadobja a 4. sort. Feketét kér, de - mikor meg
hozzák - hozzá sem nyúl. Megint hirtelen kihúzza a 7. és 8. sort. Utána kihegyezi a ceruzáját s leírja az új két záró- és a harmadik sort.” (Bányai Lászlónak a kézirathoz mellékelt jegyze
te szerint.)
Fogalmazványát a költő ezután letisztázza. A letisztázás során gyakran új megoldások jutnak eszébe; ezek a variánsok is a fogalmazás változatai. Akkor tekinthető késznek egy vers, ha a költő a letisztázás után címmel látja el (a legtöbbször utoljára történik a címadás), aláírja, esetleg keltezi, s (ha tudja) publikálja.
Igen gyakori azonban, hogy a vers története ezzel nem ér véget. Az egyszer már kész
nek tekintett szöveget a költő újból előveszi, változtat rajta, s az új változatot ismét publi
kálja, vagy legalábbis letisztázza. Ezeket a befejezett versváltozatokat fő változatnak, az utolsó főváltozatot végleges változatnak nevezi a kritikai kiadások szabályzatának készítő
je .41 E főváltozatok minőségileg különböznek a fogalmazás változataitól. Ez utóbbiak idő
rendje egyszersmind értékrend is, a szöveg a változtatások során egyre jobb lesz. Az ismert töredék fogalmazási változatait mutatjuk be: 1
(1) Az árnyékból elindul lassan
hűs szárnyakkal a szürkület már ég a lámpa, de még nem világít -
ami fehér volt, szürke lett.
178
Az ég színe, mint könnyű női ingben kék s rózsaszín selyempapír
*
(2) Az árnyékból elindul lassan csapatosan a szürkület már ég a lámpa, [...]
*
(3) Az árnyakból - csipogva - fiókáit összegyűjti a szürkület.
Már ég a lámpa, [...]
*
(4) A csipogó árnyakból fiókáit összegyűjti a szürkület.
Már ég a lámpa, [...]
A föváltozatok ezzel szemben egyenrangúak. A fogalmazási változatok a vers monda
nivalóján nem változtatnak, a föváltozat egyetlen átdolgozott sora lényegében új verset ered
ményez.
A kritikai kiadásban elvileg valamennyi főváltozatot teljes egészében közölni kellene.
A használhatóság, a változatok közötti könnyebb tájékozódás érdekében azonban mégis
csak kénytelenek vagyunk kiemelni valamelyik főváltozatot („főszöveg”), s a többinek az eltéréseit jegyzetben adni. A főváltozatok egyenrangú voltából az is következik, hogy elvi
leg teljesen mindegy, melyiket közöljük a főszövegben. Az általam közreadott kritikai kia
dásban a közönség által ismert és megszokott változatot, vagyis a szerző által sajtó alá ren
dezett utolsó kötetkiadás szövegét közlöm. Az „ultima manus” helyett tehát az „ultima editio”
elvét követem.