A RÉGI MAGYARORSZÁGI NYOMTATVÁNYOK MEGHATÁROZÁSÁNAK FŐBB SZEMPONTJAI

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Pldal 94-98)

1. Az ép, hiánytalan példányok azonosítása viszonylag a legegyszerűbb feladat. Lege­

lőbb is megkíséreljük az R M KI. és II. vagy az RMNy köteteiben leírt müvek között megke­

resni. Ha itt nem található, azokat a pótlásokat kell átnézni, amelyeket az OSZK-ban az RMNy-munkaközösség tart nyilván. Ha itt sem található, feltehetően eddig nem ismert nyom­

tatvánnyal van dolgunk. (Lásd a továbbiakat a 4. pontban.)

2. A hiányos, csonka művek meghatározását leginkább a címlapnak és az impresszum­

adatoknak hiánya nehezítheti. Mindenekelőtt el kell döntenünk tipográfiai külső alapján a nyom tatás hozzávetőleges idejét (melyik századból való, beletartozik-e az RMNy- korszakba?). Ezután az adatok teljes hiánya esetében a mű tartalmi megismeréséből kell kiindulnunk és keresnünk kell a szóba jöhető szerzőket, a mű esetleges korábbi vagy későb­

bi kiadásait. Ha bebizonyosodik, hogy már ismert nyomtatványnak egy csonka példánya került kezünkbe, a leírását a könyvészeti adatok alapján rendszerint megnyugtató eredménnyel végezhetjük el. Ha a hiányos, vagy csonka nyomtatvány ismeretlennek bizonyul, a további eljárás azonos a fragmentumokéval.

3. A töredék-nyomtatványok meghatározásánál is előbb a hozzávetőleges időbeli elhe­

lyezést kell megkísérelni. Ebben támpontot nyújthat a fragmentum eredetének ismerete (pl.

a kötéstábla készítésének ideje). A kötéstáblák felbontása, a fragmentumok feltárása ezért tervszerű, igen gondos és körültekintő munkát kíván, amit ajánlatos szakemberek megkér­

dezésével és segítségének igénybevételével végezni. Ezután a töredék szövegét kell gondo­

san átolvasni, és a szerzőre, a kiadás körülményeire, a mü tartalmára vonatkozó esetleges megjegyzéseket, rejtett adatokat, utalásokat megfigyelni. Ezek birtokában tájékozódhatunk az RMK,RMNy és a pótlások leírásai között. Ha a vizsgálat negatív eredménnyel jár, gon­

dolhatunk arra, hogy a töredékben talált nyomtatvány még le nem írt, ismeretlen régi ma­

gyar nyomtatvány.

4. Az ismeretlennek bizonyuló régi magyar nyomtatványok leírásánál a könyvtáros nem elégedhet meg a könyvtári címleírással. Lehetőség szerint törekednie kell a sokoldalú tudományos vizsgálatra. Ennek során a legfontosab feladat tipográfiai kritériumok (betűtí­

pus, könyvdísz, papír stb.) alapján a nyomdahely megállapítása. Ezt követi a szerzőnek, a mű tárgyának és címének, valamint a nyomtatás idejének meghatározása, amelyhez komp­

lex vizsgálattal az irodalomtörténet, a nyelvtudomány, a történettudomány különféle szakte­

rületeinek módszereit is igénybe kell venni.

5. A régi magyarországi nyomtatványokkal kapcsolatban a feldolgozó munka előírás szerinti feladatain kívül könyvtártörténeti szempontból a müvek egykori tulajdonosainak (posszesszor-kutatás), helytörténeti szempontból pedig a regionális, testületi, felekezeti ér­

dekeltségű könyvírók, auktorok behatóbb vizsgálata is kívánatos.

IRODALOMJEGYZÉK

Borsa Gedeon: Töredékesen előkerült két ismeretlen századi magyar nyomtatvány.

MKsz 1969, 401-403.

Bredár Gyula: Gálszécsi énekeskönyvének Prágában előkerült töredéke. M Ksz 1965, 2 5 6 - 263.

Csanda Sándor: Ismeretlen régi kassai magyar nyelvű nyomtatványok. M Ksz 1970, 381—

387.

Csapodi Csaba: A bártfai kalendárium egy ismeretlen kiadása. MKsz 1959, 196-198.

Fazakas József: Egykorú törvény kiadásaink 151688-ig. OSzKÉvk 1965/1966, 158-

167.

Fazakas József: Pótlások Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának kötetéhez.

OSzKÉvk 1959-1967. évfolyamaiban.

Holl Béla: Adalékok a Káldi Biblia történetéhez. MKsz 1956, 52-58.

Holl Béla: Adalékok aXVI. századi kolozsvári Donatus-kiadások történetéhez. MKsz 1970, 378-381.

Holl Béla: Ein unbekannter Klausenburger Melanchton-Druck aus dem XVI. Jahrhundert.

MKsz 1966, 376-385.

Holl Béla: Poncianus históriája XVI. századi kolozsvári kiadásának töredékéről. MKsz 1966, 255-259.

Jakó Zsigmond: Nyomtatott bibliai színjáték töredéke aXVI. századi Erdélyből. MKsz 1965, 313-328.

Mestan, Antonin: Gálszécsi énekeskönyvének Prágában előkerült töredéke. M Ksz 1965, 255-256.

M olnár József: A könyvnyomtatás hatása a magyar irodalmi nyelv kialakulására 1527- 1576 között. Bp. 1963. Akadémiai Kiadó.

Nussbácher, Gemot: Neue Beitráge über das Druc/cwerk „Török Császárok krónikája”.

M Ksz 1970, 387-394.

Schulek Tibor: XVI. századi magyar nyomtatványok töredékei a wolfenbütteli könyvtárban.

M Ksz 1970, 119-129.

Soltész Zoltánné: Impresszum nélküli régi magyar nyomtatványok meghatározása. MKsz 1961,66-80.

Trócsányi Zoltán: AdalékXVII-XVIII. századbeli nyomtatványok meghatározásához. MKsz 1956,51.

Trócsányi Zoltán: Két kiadás és könyvmeghatározás. MKsz 1961, 457-478.

Trócsányi Zoltán: Régi magyar nyomtatványok nyelve és helyesírása. Bp. 1935.

Vértes O. András: A z u é s v hangok jelöléstörténetéhez. (A Magyar Nyelvtudományi Társa­

ság kiadványai 44. sz.) Bp. 1939.

*

9 2

HollBéla, A régi magyarországi nyomtatványok meghatározása = Régi könyvek és kéziratok, szerk. Pintér Márta, Bp., 1974, 97-100.

HORVÁTH IVÁN

SZÖVEG

Gerézdi Rábán emlékének Még mindig megvan Kossuth Lajos bicskája - regélik adomázó urak itt s itt őrzik.

Csak a pengéjét kellett kicserélni egyszer, mert elvásott. Egyszer meg a nyelét, mely kor­

hadni kezdett.

Az irodalmi szövegek is változnak az idő múlásával. Közben éppoly magától értődő természetességgel őrzik meg önmagukkal való azonosságukat, akárcsak a kormányzói zseb­

kés. E képtelen ellentmondás az irodalmi szöveg megfoghatatlan tündértermészete és ma­

kacs önazonossága között, ez lesz mostani tárgyam.

Előbb arról szólok, hogy a szöveg mindig széthullik változatok garmadájára, és úgy kell tudomásul vennünk, mint ami eleve többes számú, és eleve csak statisztikailag létezik.

Utóbb aztán az ellenkezőjéről beszélek: arról, amikor mégsem mondunk le az egyetlenegy, hiteles ősszöveg ábrándjáról, s ha az közvetlenül nem áll a rendelkezésünkre, akkor teremtő képzelőerőnkkel valósággal létrehozzuk. E két végletet mutatja be e tanulmány két fejezete.

Ennyi volna benne az okszerűség. Lehet, hogy az Olvasó majd nem találja elég következe­

tesnek ezt a szerkezetet: az ellentétes részek jám bor egymás mellé állítását, úgyszólván az önellentmondás mondását. Lehet, hogy igazából csak az élet teremt kapcsolatot a két rész között, mert mindkettőben személyes tapasztalataimról számolok be. Aztán másvalakinek az életéről is szó esik majd, és a haláláról.

IFJÚSÁG

Fehér köpenyek, műszerek. Vérvétel az esztétikai befogadás előtt, vérvétel utána. Agy­

hullámok rögzítése katharzis közben. Irodalomtudományi Intézet. Szövegstatisztika. Tarta­

lomelemzés. Számítógép. Holerith-lyukkártya. írd újra mint. Generálni. Kötelező transzfor­

mációk. Mélystruktúra. Szemiotika. Szemantika. Martinkó, Nyíró, Hankiss, Miklós, Szili, Bojtár!

Forradalom volt ez, és tudtuk is, hogy az. A szövegközéppontú strukturalizmus híveiként azokat az eljárásokat (az orosz formalisták szavával: tanulmányoztuk, amelyek a rest anyagot irodalmi művé szervezték. Boldogok és büszkék voltunk: mindenki előtt, még a kívülállók előtt is nyilvánvaló volt, hogy nekünk van igazunk. A támadások csak minket erősítettek. Szinte irigyeltük Szegedy-Maszákot, akit néhány héten belül kétszer bírált meg a Népszabadság. Amennyire mocskosnak tartottuk ellenfelünket, az ideologikus irodalom- tudományt, annyira tisztának képzeltük magunkat. Ők az erkölcseikre se vigyáztak, mi még a legapróbb szavunkra is. Mirajtunk nem múltak sorsok, könyvek - igazság szerint semmi sem múlt rajtunk - , de annál nagyobb felelősséggel nyúltunk az „irodalmi műalkotásokhoz”

(így neveztük a műveket). Fogalom- és kifejezéskincsünket a friss külföldi szakirodalom 9 3

segítségével gondosan karbantartottuk. Hivalkodóan vállaltuk a tudományosság legszigo­

rúbb játékszabályait. „Mögkonstruáljuk a metanyelvet” : ez volt akkoriban egy emlékezetes szegedi hallgatónő szavajárása.

Nem akartunk úgy járni, mint Jakobsonnál a rendőrség, amely a gyilkosság után letar­

tóztatja az áldozat lakásán található összes személyt és mindenesetre még néhány járókelőt, nem akartuk letartóztatni az író gyermekkorát, szerelmi életét, társadalmi osztályhelyzetét, olvasmányélményeit pusztán azon az alapon, hogy hátha közöttük van a gyilkos, aki az esztétikumot elkövette. Nem, mi a szabályokat kerestük, azokat, amelyek a remekművet létrehozták. Hogyan készült Gogol Köpönyege? - így hangzik a kérdés egyik akkoriban fölfedezett bálványunk, Borisz Eichenbaum tanulmányának (1919) címében, s ez a kérdés természetesen nem az alkotás (amúgy is megismerhetetlen) lelki folyamatára, hanem a szö­

veg mögött fölismerhető műfogásokra vonatkozik, arra, hogy miként van megcsinálva, „kak szgyelano” .

S amiként a szerző múlandó és esetleges személyiségétől, akként az olvasóétól is meg­

próbáltuk elválasztani a müvet. Két okból is elődünknek tekintettük a fiatal Horváth Jánost.

Egyrészt azért, mert Petőfiében (1922) nem elsősorban az inges-gatyás népköltőt, de nem is a világszabadság vértanúját, hanem a literary gentlemant állította elibénk, aki irodalmi szerepek, hangnemek, minták között válogat, s így az irodalom világából lép olvasója elé újításaival. Másrészt azért, mert Horváth János, amikor Petőfi egykori személye helyett örvendetes módon Petőfi szövegeiről szólt bővebben, akkor nemcsak az alkotó életrajzi alakja iránt mutatott meglehetős közömbösséget, hanem önmaga iránt is. Nem arról érteke­

zett, hogy ő mi minden szépet-jót érez Petőfi olvastán.

Az irodalomtudós műszerére méltó, objektív szöveg ábrándja aztán elég hamar elil­

lant. Megjelent Jakobson és Lévi-Strauss végtelenül finom és részletdús elemzése Baude­

laire Macskák c. költeményéről. Michael Riffaterre vitacikkéből viszont csakhamar kide­

rült, hogy a Jakobsonék által előállított kristályszerkezet megtévesztő: nem számol az író­

val, aki a múlt században élt, és még rendelkezett bizonyos, azóta feledésbe merült, de az értelmezéshez bizony hasznos nyelvi és irodalmi megszokásokkal, és nem számol az olva­

sóval, aki egy őáltala szabályozott időbeli folyamat, az olvasás részeseként maga is részt vesz a mű hatásának létrehozásában. Minden olvasó előzetes várakozásokkal közelít a mű­

höz, minden olvasó másként. Előzetes ismeretek nélküli olvasó nincs, az ember nem tud nem tudni arról, amit tud.

Most már vagy tizenöt-húsz éve úgy tartjuk, hogy nincs önmagában való, objektív, tőlem vagy tőled független szöveg, csak olyan van, amely máris valamilyen kölcsönhatásba lépett befogadójával. Nálunk először Bojtár Endre és Szegedy-Maszák Mihály hangsúlyoz­

ta, hogy az irodalmi folyamatnak az olvasó a főszereplője, és hogy irodalmi művekről eleve csak egyéni olvasatok nyomán van egyáltalán tudomásunk. A mű csupán befogadási feladat, egyéni interpretációra váró partitúra, idézi Manfred Naumannt, illetve Barbara H. Smith-t Bojtár (1992, 25), majd ő maga is leszögezi: „Csak elolvasott szöveg van” (27), továbbá:

„Szöveg és mű megkülönböztetése, egy eszményi kiindulópont föltételezése a legjobb eset­

ben is csak mint elméleti fikció állhatja meg a helyét, bár sok hasznát így sem látom” (35, de vö. még 54-55!).

9 4

A szövegközéppontú strukturalizmus végül világszerte megbukott, elterjedt viszont a művészi befogadás esztétikája, illetve az irodalmi művek herméneutikája. Arról, amit ko­

rábban rajtunk kívül levőnek gondoltunk, amire korábban a kutatásunk irányult, kiderült, hogy mibennünk van, és rajtunk kívül hozzáférhetetlen. A herméneutika korában nincs ér­

telme megkülönböztetni a még értelmezetlen szöveget (hiszen ilyent még senki sem tapasz­

talt) és a már értelmezett müvet. A szöveg fogalma beleolvadt a műébe. A műben pedig társszerzővé vált az író és az olvasó.

In document A RÉGI MAGYARORSZÁGI IRODALOM (Pldal 94-98)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK