C. Ha a kérdő mondatként megfogalmazódó nyilatkozat értékelő jellegű, akkor retorikus emotív értékelésről beszélhetünk, amely mint szemrehányás,
2.5. Sajátos frazeologizmusok a rögzült interrogációk
A teljesen vagy részben frazeologizálódott interrogációk aszerint tipizálhatók, hogy milyen arányban szerepelnek bennük változatlan és változó elemek. A szó-tárakból gyűjtött adatok alapján három fokozat állapítható meg az interrogáció frazémává válása útján:
1) a szerkezet relatíve állandó, 2) már a szófordulat is sztereotip, 3) a teljes mondat frazeologizálódott.
2.5.1. A szerkezet relatíve állandó
Az első típuson belül két alfaj is elkülöníthető:
A szólások − mint rögzült nyelvi egységek − eltűrik a grammatikai jellegű át-alakításokat: összerúgják a patkót, összerúgták a patkót, össze fogják rúgni a pat-kót, összerúgták volna a patpat-kót, rúgják össze a patpat-kót, összerúgjuk a patkót stb.
A szólásokhoz hasonlóan a grammatikai variánst megengedő interrogációkon is szabadon végrehajthatók a paradigmatikus transzformációk, azaz úgy módosítha-tók lényegtelen pontokon, hogy az alapvető mondatstruktúra változatlan marad:
És még XY beszél? → És még te beszélsz? (Ksz.); És még ti beszéltek? És még maga beszél? És még maguk beszélnek?
Mi az ördögöt csinál? → Mi az ördögöt csináljak? (ÉKsz.); Mi az ördögöt csinálsz?
Mi az ördögöt csináltok?
Mire vársz, tapsra? (Ksz.) → Mire vár, tapsra? Mire várna, tapsra? stb.
Az ebbe a típusba sorolható interrogációk tehát csak relatíve változatlan formájú-ak, mert igealakjukban időbeli, módbeli, számbeli, személybeli változtatások lehetségesek anélkül, hogy maga a konstrukció megváltoznék: a grammatikai ter-mészetű változtatások ellenére is az igei rész megőrzi szófaji természetét és von-zatstruktúráját, vagyis ezek a szerkezetek a nyelv szintjén megbonthatatlanok, csak a beszéd szintjén módosulók.
Vannak ezenkívül olyan interrogációk, amelyek megengedik a szemantikai variált feltöltődést a mondatszerkezet változatlansága mellett:
Ez vkinek vmi? → Ksz.: Ez magának egészség? Ez magának egy karrier? Ez nekik ház? Ez nekik költészet? Ez nekik kritika? Ez nekik művészet? Ez neked tél? Ez is mű-vészet?
Ebbe a típusba tehát azok a szintaktikai formával jelölt és azáltal egyértelműsített interrogációk tartoznak, amelyek a stiláris változtatást is lehetővé teszik:
Ki a fenét (a csudát, az ördögöt) érdekel? (Ksz.); Ki az ördög (a csuda) hitte volna?
(ÉrtSz.)
Ebben a típusban az igék mellett a fogalmi tartalmat hordozó szavak egymás szi-nonimái egy jelentésmezőben, és rejtett jelentésük: a ’senki’ vagy ’senkit’ általá-nos névmás. Ezt tartalmasítja az ördög, a csuda, a fene úgy, hogy az alapvető je-lentés nem változik.
Nyelvi konvencióink szerint a felszíni forma és a jelentés között összhang van, de a hagyomány azt is mutatja, hogy a nyelvi kifejezés és a burkolt (közve-tett) jelentés között eltérés is lehet, és ilyenkor pragmatikai szerepek szabályos kifejezőivé lesznek a nyelvi formák.
2.5.2. Már a szófordulat is sztereotip
A szótári adatok tanúsága szerint szokásosan állandósult kifejezések is használa-tosak az interrogációkban. Ezek a sztereotip fordulatok különböző típusokat hoz-nak létre azáltal, hogy egyszerű vagy összetett mondatban (fő- vagy mellékmon-datban, esetleg ún. hozzáfűzésként) szerepelnek, illetve a mondat indításában vagy lezárásaként fordulnak elő bevezető vagy befejező formulaként.
Egyszerű mondatokban jellegzetes, változatlan fordulatok bevezető formula-ként indítják a kérdő mondati frázist. A szótárak befejezetlenül hagyják ezeket a mondatokat, jelezve, hogy a változatlan elem mellett sokféle folytatás lehet. De épp a szövegfolytatáson múlik, hogy a kérdések valódiként vagy alakzatosként értelmezhetők. A következők Ksz.-i adatok:
Az is...? Az is tudomány? Az is pénz? Az is egy sport?
Mi lesz...? Mi lesz veled emberke? Mi lesz velünk, kiskereskedőkkel?
Ez nekik...? Ez nekik ház? Ez nekik költészet? Ez nekik kritika? Ez nekik művészet?
Ez az a... Ez az a híres egyenjogúság?
Nekem akarja...? Nekem akarja ezt bebeszélni? Nekem akarod ezt bemesélni?
Nekem mondod...? Nekem mondod, a tanárnak?
Sajátos a mit vársz...? fordulat, mert lehet bevezető és befejező formula is a Ksz.
tanúsága szerint: Mit vársz ezektől, ahol az Ady-szobor a Liszt Ferenc téren van?
Hatnegyvenért mit vársz? A két szép szemedért ugyan mit vársz?
Összetett mondatban kezdő, záró és közbevetett fordulatokként szerepelhet-nek az interrogációt jellemző kifejezések. A bevezető sztereotip formulák modá-lis értékű kérdő főmondatként szerepelnek:
Azt hiszed, ...? Ksz.: Azt hiszed, nekem nincs erkölcsi morálom? Azt hiszed, nekem ez kéjmámor? Azt hiszed, lopom én a pénzt? Azt hiszed, velem mindent lehet? Azt hiszed,
ha rá van írva, hol csinálták, attól a moslék jobb lesz? [Variánsként] Te tényleg elhi-szed, hogy az ember a majomtól származik?
Hogy jön ő ahhoz,...? Hogy jön ő ahhoz, hogy kiselőadást tartson nekem a munka-fegyelemről? (Ksz.)
Mi az, ...? Ksz.: Mi az, már meg sem ismered a szegény embert? Mi az, nálatok otthon zippzár van az ajtón? Mi az, hova sietsz, indul a vonatod? Mi az, téged az asztal körül kergettek, ha nem akartad csapvízzel inni a whiskyt? Mi az, birkanyírás volt? Mi az, elgázolt a fűnyíró gép? Mi az, le akarsz menni a térképről?
Mi van abban, ha...? (ÉrtSz.) Mi szükség rá, hogy...? (ÉrtSz.)
Mi hasznom van nekem abból, ...? Ksz.: Mi hasznom van nekem abból, hogy ők űr-hajóznak? Mi hasznom van nekem abból, hogy folyton röpködnek?
Mit képzelsz,...? Mit képzelsz, nem vagyunk a Vadnyugaton... (Ksz.) Mit gondolsz,...? Mit gondolsz, hol élünk? A Holdban? (Ksz.)
Milyen férfi az olyan, aki...? Ksz.: Milyen férfi az olyan, aki nem hord magánál zseb-kést, aki eltűri, hogy a feleségét bámulják, akinek nincs tüze (nem gyullad a gyufája, öngyújtója), aki nem tud lovagolni, autót vezetni, puskával lőni, aki nem hord ma-gánál fényképet az asszonyról meg a gyerekről, aki nem ismeri a katonai rangjelzé-seket, aki nem volt katona stb.
Azért van annyi befejezésvariációja az utóbbi főmondati interrogációnak, hogy a beszélő mindig az adott szituációnak megfelelő tartalmú tagmondattal toldja meg.
Tudod,/Tudja, kivel/kinek...? ’senkinek’. Ksz.: Tudod, kivel játssz? Tudja, kinek pa-rancsolgasson? Tudja, kivel szórakozzon?
Tudod, mikor...? ’semmikor’ (Ksz.)
Úgy nézek én ki,…? Úgy nézek én ki, mint aki jól érzi magát a munkahelyén? (Ksz.) Ezeknek a kérdéseknek egy részében mind a fő-, mind a mellékmondat interrogá-ció, és halmozódásuk a retorikusság erősítéséhez járul hozzá (Azt hiszed, lopom én a pénzt?).
Máskor a bevezető formulák nem kérdők, ám ezek a kijelentő, felszólító mon-datok kérdő folytatást kívánnak:
Csak tudnám, ...? Én nem értem,...? Csak azt nem értem, ...? Ksz.: Csak tudnám, mit esznek azokon az undorító fekete golyókon [kaviár], én rá sem bírok nézni. Csak tud-nám, miből? Csak tudtud-nám, kik találják ki a vicceket? Csak tudtud-nám, hogy mért várnak az utolsó percig azzal a nyomorult útlevéllel? Én nem értem: mire jó a mostani fil-mekben az a sok vér? Csak azt nem értem, hogy lehet valakit kilencvenkilenc évre ítél-ni, mint Amerikában?
Mondd,...? Most mondja meg,...? Ksz.: Mondd, normális vagy te? Mondd, muszáj ezt? Mondd, mikor néztél utoljára tükörbe? Most mondja meg, uram, melyik házasság jó? Most tessék nekem megmondani: hova vezetett az a sok filozófia?
Kérdem én, ...? Ksz.: Kérdem én, hol játsszon a gyerek? [’Szükséges, hogy itt játsz-szon a gyerek.’]; Hát kérdem én, ezt érdemeltem ennyi év után? Kérdem én, mért pont hármat? [mozgólépcsőt]; Kérdem én: megéri? Most kérdem én, miért él az ember?
Most kérdezem én: mit adott a modern kor a vallás helyett? [Variánsként] Hát kér-dem én, ...? Hát kérkér-dem én, ezt érkér-demeltem ennyi év után?
Nézzen rám,... Ksz.: Nézzen rám: ez egy karrier? Nézzen rám, uram, ilyen egy egész-séges ember?
Az interrogáció befejező formulái utó- vagy simuló kérdésként szokásosak:
..., de minek? [ellenvetést tartalmazó kérdés színezésére ellentétes kötőszóval vagy anélkül fordul elő] Ksz.: Az ember csak fizeti, fizeti, de minek? Az ember csak fizeti a bélyeget, de minek? Bevettem két Ridolt, de minek? Vettem három lottót, de minek?
(Felhajtás) Nagy, de minek? Meglocsoltam a virágokat, de minek?
..., de hát minek? [feltételes módú ige után ellenvetésként, megállapításban való két-kedésként használatos] ÉrtSz.: Felelnék rá, de hát minek? Végső rendelkezést tennék;
de hát minek?
..., de mi lesz...? Ez szép és jó, de mi lesz velük? (Ksz.)
..., nem igaz? Ksz.: Egy gyomorba megy, nem igaz? Nem baj, legalább egy kis húst is eszünk, nem igaz? Jobb megfázni, mint ráfázni, nem igaz? Minek vakoskodjunk, nem igaz?]
Az idézett adatok mind érzelmileg színezett formák, és többnyire a bosszanko-dás, felháborodás kifejezésére vagy éppen ellenkezőleg önmegnyugtatásra, illet-ve a másik ember egyetértésének szuggerálására használt fordulatok.
Elvétve közbevetések is erősítik a kérdés retorikusságát:
..., és tessék, ...? Pedig ott voltam Kazincbarcikánál, és tessék, mi lett belőle? (Ksz.) ..., csak tudnám,...? Ülnek, ülnek órákon át, bámulják azt a dugót, csak tudnám, mi ebben a jó? (Ksz.)
Jellegzetes az, hogy gyakori a kérdésjelölő szerkezetekben a nem, ne tagadószó:
Hát nem furcsa, ...? Hát nem furcsa, hogy sose a maga kárára téved? (Ksz.)
..., hát nem disznóság? [ez a fordulat felháborító dolgok közléséhez magyarázatszerű-en kapcsolódik] Egyeseknek mindmagyarázatszerű-en sikerül, hát nem disznóság? (Ksz.)
..., miért/mért nem tanulsz meg? Ksz.: Ha szeretsz főzni (kártyázni stb.), miért nem tanulsz meg? Ha szeretsz énekelni, miért nem tanulsz meg?
Miért ne lehetne stílusa fürdőszobájának is…? (Fürdőszobareklám) TEVÉKENY. Eszerint azt is bevallja, hogy visszaeső?
PISTI. Miért ne vallanám? Hát bűn ez?
(Örkény: Pisti a vérzivatarban)
1965-ben gördült le a szalagról a tízmilliomodik példány, és a márka a napi 4550 au-tó előállításával rekordot állított fel. Ki ne hallott volna a mozifilmről, amelyben a fő-szerepet játszó „Herbie” mindenkit legyőzött? 1970-re azonban új nemzedék nőtt fel, akiket már hidegen hagyott a Bogár. (TIPP újság)
2.5.3. A teljes mondat frazeologizálódott
A harmadik típusba azok sorolódnak, amelyek teljes mondat formájú interrogá-cióként frazémává válva állandósultak. Ugyanis ahogy vannak változatlan alakú
szólások, ugyanúgy az interrogációk között is találhatók változatlan módon használatosak:
Ksz.: És akkor mi van? És még te beszélsz? Csak tudnám, minek? Mi az, már észre sem veszed a szegény embert? Mit mondanak majd az emberek? Mit gondolsz, hol élünk? A Holdban?; Ki érti ezt? Ki kérdezett? [’Akkor beszélj, ha kérdeznek!’]; Kinek hiányzik ez? Hol van már a tavalyi hó? Mit bámulsz? Mért iszik az olyan, aki nem bírja? Honnan tudtam volna? Mi lesz veled emberke? Mi lenne, ha egyszer megeről-tetnéd magad? Mit keres maga itt? Azt hiszed, hogy velem mindent lehet? És akkor mi van? Mi az ábra? Már kérdezni sem szabad? Minek is csináljam? Mire jó ez? Tudod, kivel játssz? Jobbat nem tudsz ajánlani? Ezt tanultátok az iskolában? stb.
Ezek olyan mértékben lettek frazeológiai formák, hogy szerepelnek a szótárak-ban (egynyelvű, illetve közhelyszótárszótárak-ban). A frazeologizálódott interrogációk nyelvspecifikus voltuk miatt egyenesen hungarizmusoknak tekinthetők.