A kérdésalakzatok problematikájával foglalkozás több szempontból is indokolt.
Az alakzatok rendszerén belül a kérdésekkel már az ókori retorikák is foglal-koztak, de fogalmaik nem különülnek el világosan minden esetben. Quintilianus például ugyanazt a szót: interrogatio valódi kérdés értelemben használja tanú-kihallgatáskor (94–95: 5, 7, 27: „Egyébként minden kérdezés vagy az üggyel kapcsolatos vagy kívül esik rajta”48), máskor viszont kérdésalakzat megjelölé-sére (94–95: 9, 2, 7: „Alakzatos [a kérdés], ha nem érdeklődés, hanem támadás céljából alkalmazzuk”49). Hasonló a helyzet a percontatio fogalmával is: tanú-kihallgatáskor valódi kérdésnek minősül (Quintilianus 94–95: 5, 7, 27: repetita percontatione), másutt a szakirodalomban pedig alakzatként könyvelik el, maga Quintilianus is (94–95: 9, 2, 6) így jár el. Lausberg úgy adja meg a percontatiót a Handbuch der literarischen Rhetorik című kötetében, mint olyan alakzatot, amely interrogatio (1960: 345. §), az Elemente der literarischen Rhetorik című-ben pedig a párbeszédes sermocinatio egyik fajtájaként nevezi meg (1976: 433).
Eltérő ugyanazoknak a kérdésalakzat-típusoknak az értelmezése más szaktu-dományokban is. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a retorikai hagyomány olyan mélyen gyökerezett, gyökerezik az ókori elképzelésekben, hogy a retorika alapvetően nem változott az ókor óta, és azóta sem alakultak ki világos fogalom-határok a kérdésalakzatok típusai között. A stilisztikák még kevésbé dolgoznak egyértelműen körülhatárolt kérdésalakzat-típusokkal. Az Alszeghy–Sík szerzőpá-ros által írott Stilisztika egyetlen kérdésalakzatot nevez néven: ez a „Kérdés (in-terrogatio)”, ezt a gondolatalakzatok közé sorolva így határozza meg: „A felkiál-tást a költő néha kérdés formájába öltözteti” (1931: 150), az egyik példa meg is felel ennek (De ki vína bajt az égi háborúval? Arany János), de a másik az ún.
raciocináció kérdésalakzat típusába tartozik, hiszen így hangzik: Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete (Petőfi Sándor). Az irodalomtudomány többnyire nem különíti el következetesen a kérdésalakzatok típusait, így minden kérdésalakzatot a költői/szónoki/retorikai kérdés fogalma alá von. Márpedig ezek többnyire nyilvánvalóan szétválnak a beszédszituációban és szövegkontextusban.
De mivel a költői/retorikai kérdés [interrogáció] az egyik leggyakoribb
48 Quintilianus: Omnis autem interrogatio aut in causa est aut extra causam.
49 Quintilianus: Figuratum autem, quotiens non sciscitandi gratia assumitur sed instandi.
désalakzat, ezért nem is meglepő, hogy minden kérdésalakzatot ezen a néven fognak egybe.
A jelentéstan fogalomhasználata nemigen feleltethető meg a retorikainak.
Kiefer Ferenc Jelentéselméletében például több helytálló megállapítást tesz az in-terrogatív beszédhelyzettel kapcsolatban (amelyben a választ mind a beszélő, mind a hallgató ismeri, és ezt a beszélő tudja is), de az idetartozó kérdéstípusok elkülönítésével nem tudok egyetérteni. Ugyanis azt állapítja meg a kutató: „Ide tartoznak az ún. retorikai kérdések (Meddig fogsz még, Catilina, visszaélni türel-münkkel?). De ide tartoznak a csodálkozást kifejező kérdések is: Te még itt vagy?
Ide sorolhatók továbbá a nyomatékos állítást kifejező kérdések is: Hát kocsma az én házam?” (2000: 58). Kétségtelen, hogy csodálkozást jelez a szerző második példája, nyomatékos állításként értelmezhető a harmadik, de felfogásom szerint mindegyik az interrogáció típusába sorolható.
A helyzetet még bonyolítja az a tény, hogy a nem retorikusok még kevésbé fordítanak gondot a fogalmak, a fajták elkülönítésére. Balázs János például A szöveg című könyvében a kérdés több alakzatára is hoz példákat, és a kérdés-felelet formát külön is megemlíti (1985: 116). De mivel ez a mű nem retorika, hanem szövegtan, ezért szerzője nem törekszik szétválasztani a kérdésalakzato-kat, sőt többnyire nem is nevezi néven őket.
A pragmatika ágai ugyanazt a kérdésalakzat-típust, amely a felszólítást az ud-variasság szándékával kérdő mondattal fejezi ki, különbözőképpen nevezik meg:
a társalgáselemzés felszólításenyhítőként, a kommunikációelmélet a mintanorma elemeként, a szociálpszichológia udvariassági formulaként, a szociolingvisztika közvetett kérésként tartja számon, ezért zavarba ejtő: azonosíthatók-e ezek.
Nem kézenfekvő a fogalomhatárok meghúzása az egyes kérdésalakzatok kö-zött a retorika történetében sem. Hiszen egyrészt ugyanazt a fogalmat többféle névvel is illetik, másrészt a fogalmi körök megállapítása nem esik egybe, mert vannak olyan retorikaszerzők, akik kiszélesítik egy-egy kérdésalakzat fogalom-körét, mások viszont leszűkítik. Például a szubjekciót egyesek nemcsak kérdés-alakzatként értelmezik (Fontanier 1977 [1821: 375]), mások viszont leszűkítik a fogalomkörét (Schöpsdau 1996: 446), és csak a kérdéssorozatot vagy a kérdés és felelet között ellenvetést mutatót tekintik annak (Calboli 1969: 323).
A szakirodalomban megnevezett kérdésalakzat-típusok felesleges felvétele miatt is indokolt a kérdésalakzatokkal foglalkozni. Például Quintilianus külön felveszi a ficta interrogatio (fiktív kérdés) típusú alakzatot, elválasztva a subiec-tiótól. Erre a következő mondatot idézi Cicero Caelius védelmében elmondott beszédéből: Valaki ezt mondja majd: Ez a te nevelésed, így neveled te az ifja-kat?50 (94–95: 9, 2, 15). Ezt a kérdéstípust Lausberg viszont a subiectio típusa alá sorolja (1960: 772.§). Meggyőződésem szerint nemegyszer csak szemantikai jel-legzetességről van szó egy-egy újabb kérdésalakzat-típus felvételében, ezért nem tartom szükségesnek a pragmatikai alapon egybetartozó kérdésalakzatok típusába felvenni őket. Például Cicero szétválasztó kérdést is említ distributio (Kr. e. 56:
50 Quintilianus: Dicet aliquis, haec igitur est tua disciplina? sic tu instituis adolescentes?
3, 53, 203) néven, amely a görög διαίρεσιςnek felel meg. Quintilianus szerint is lehet összehasonlítással kérdezni (94–95: 9, 2, 16)51, és erre példát Cicero Pro Cluentióból idéz: Kettejük közül melyikük tudná könnyebben megindokolni véle-ményét? Quintilianus miután több kérdésalakzatot is bemutat, megjegyzi, hogyan lehet megvalósítani „másképpen is, röviden és hosszabban, egy témáról és több-ről”52 (94–95: 9, 2, 16). Ugyanakkor viszont a nyelvhasználatból jól kimutatható több kérdésalakzatot a retorikusok nem vesznek fel a rendszerükbe.
Mivel a kérdés terjedelmére és a tárgyalt dolgok mennyiségére vonatkozó kü-lönbségtevések formai okok, emiatt nem tartom szükségesnek újabb kérdéstípu-sok elkülönítését.
A fogalommeghatározások nemegyszer az alakzatoknak hol egyik, hol másik szempont alapján érvényesülő sajátosságát emelik ki. Például a dubitáció akusz-tikumáról megjegyzést csak két helyen találtam a szakirodalomban (Népote-Desmarres–Tröger 1994: 972, Fónagy 1970: 59). Sehol nem bukkantam rá annak kifejtésére az általam áttanulmányozott szakirodalomban: milyen alapon azono-sítják vagy nem azonoazono-sítják például a szónoki, a költői, a retorikai, a retorikus és a cicerói kérdést; a dubitációt és az addubitációt, vagy milyen kritériumok figye-lembevételével választják el az egyes kérdésalakzatokat egymástól. A retorika-szerzők csak ritkán tesznek a kérdésalakzatok szerkezetére és működésére megál-lapításokat, és ezek is eléggé általános észrevételek.
Nem ugyanazokat a kérdésalakzatokat tárgyalják az egyes munkák, ám kikö-vetkeztethetetlen, hogy ez minek a következménye. Például a legismertebb, leg-gyakoribb kérdésalakzatot: az interrogációt Mazaleyrat és Molinié (1989) nem veszik fel a Vocabulaire de la stylistique című művükbe, miközben viszont rit-kábban előfordulókat tárgyalnak.
A szaktudományban tapasztalhatók alapvető oka az, hogy a retorika- és sti-lisztikaszerzők nem fogalmaznak meg olyan kritériumot vagy kritériumokat, amelyek alapján a tiszta formában jelentkező kérdésalakzatok vitathatatlanul el-különíthetők lennének egymástól, vagy kimutatható volna szövegbeli átértéke-lődésük egymásba.
A kérdésalakzatok tudománytörténete alapján igazolva látom, hogy szükséges a retorikai rendszer újraértelmezése. Az alakzatokkal foglalkozó retorika megújí-tása pedig több tudományág együttes hatásával érhető el. Azaz funkcionális, pragmatikai, valamint kognitív szemléletnek kell áthatnia a több mint kétezer éves retorikai és a több mint évszázados múltra visszatekintő stilisztikai ismerete-ket. Elképzelésem szerint ezeknek a tudományágaknak a nyelvi tevékenységre vonatkozó átfogó szemléletét kell átvenni. Így a kérdések alakzatelméleti háttere csakis inter- és multidiszciplináris lehet.
51 Quintilianus: Fit et comparatione: Uter igitur facilius suae sententiae rationem red-deret?
52 Quintilianus: Et aliis modis tum brevius tum latius, tum de una re tum de pluribus.