C. Ha a kérdő mondatként megfogalmazódó nyilatkozat értékelő jellegű, akkor retorikus emotív értékelésről beszélhetünk, amely mint szemrehányás,
2.6. Az interrogáció mint művelet és annak az eredménye
A Beszélsz te (ti. a gyűlésen)? kérdéshez képest viszont az És még te beszélsz?
kérdés többféle nyelvi változást mutat: a bosszankodást jelölő És még szóhozzá-adást és az abszurditást kifejező szórendmódosulást (Beszélsz te → te beszélsz), megtoldva az interrogáció specifikus hanglejtési formájával.
Ha nyelvi elem nem sejteti a szó szerinti jelentéstől való eltérést, akkor köl-csönös akusztikus átalakíthatóság áll fenn az intonáció módosításával a valódi kérdés és az interrogáció között. A Minek is jöttem ide? valódi kérdésként egy fe-ledékeny ember szájából a helyváltoztatás okára kérdez rá, de más intonálással ugyanez a kérdés a feleslegesség érzését hangsúlyozva már alakzatos. Mint a ha-gyományos retorikai alakzatokra, az interrogációkra is áll, hogy egy művelettel megszüntethetők. A visszaalakítás a valódi kérdésre a sajátos intonáció megvál-toztatásával oldható meg. Ebben az interrogáció fajtában a mondat struktúráját változtató nyelvi elem nem iktatódott be, csak az intonáció megváltozása, „cseré-je” következett be az eltérő beszélői szándék és a szituáció hatására.
A Ki figyel oda? (Ksz.) interrogáció működése a következőképpen valószínű-síthető: ha a kérdő mondatot jellegzetes érzelmi intonációval ejtik a beszélők, ak-kor a szabályos kérdő mondati dallamot elhagyják a detrakció műveletével, miközben a kérdés változatlan hangsorához sajátos hanglejtést kapcsolnak az ad-jekció műveletével, és ez jelentésváltozást eredményez: ’Senki sem figyel oda’.
Tehát nem a tagadó formájú megállapítás alakul át a beszélő tudatában kérdéssé – noha ez tartalmilag megfeleltethető az interrogációnak –, hanem az akusztikum teremti meg a figuraértékű interrogációt az immutáció műveletével.
Sajátos ellentmondás az: miközben az interrogáció többnyire szövegtől füg-getlenül is alakzatként értelmezhető, ugyanakkor valódi kérdésként is felfogható.
Természetesen, ahhoz hogy egy kérdést a befogadó felszólításnak, megálla-pításnak stb. értelmezzen, az szükséges, hogy ne valódi kérdésként fogja fel, ha-nem elmebeli művelettel funkcióátfordulásként. A hatásosság kedvéért egy megállapítás, egy felszólítás az immutáció műveletével mondatfajta-változás
eredményeképpen kérdő formában valósul meg. Például a ’Ne azok inspekcióz-zanak, akik imádnak aludni!’ gondolat Hubay Miklós Tüzet viszek című drámá-jában így hangzik:
ÉVA.Miért azok inspekciózzanak, akik imádnak aludni? Én imádok bakteroskodni…
Természetesen az alakzatteremtés a megnyilatkozó nyelvi kompetenciájába tarto-zó formák közötti ösztönös választásaként jelentkezik, csak a retorikus analizálja az alakzatképzés folyamatát műveletekre.
2.6.1. Virtuális igemódváltás az interrogáció implicit jelentésében
Az interrogáció értelmezésekor többnyire virtuális módváltás történik a tudatban.
A kijelentő módból felszólítóba átalakítás gyakori művelet:
BÉLA.Azt hiszed, van olyan beragadt szemű, macskányi leánygyerek, akire te tiszta papírként verselgethetsz? [’Ne hidd!’]
(Németh László: Villámfénynél)
GÉZA. Mit akarsz Bulcsutól? A csontja sincs már meg, te meg itt ülsz a palotában, és élsz. [’Ne akarj semmit Bulcsutól!’]
(Szabó Magda: Az a szép, fényes nap) Felszólítóból kijelentő módba:
És én ne szánjam Ninivét, amely
évszázak folytán épült vala fel? [’Én szánom Ninivét.’]
(Babits Mihály: Jónás könyve) Feltételesből kijelentő módba:
Feledhetném-e a gyász emberöltőt,
Melynek sara sarkamon száradott? [’Nem felejtem a gyász emberöltőt.’]
(Babits Mihály: Palinódia)
DOBRA.Vagy gyűlésre. Vagy fegyverletételre. Honnan tudnám? [’Nem tudom.’]
(Száraz György: Ítéletidő)
2.6.2. Virtuális mondatfajtaváltás az interrogáció implicit jelentésében
Nyilvánvalóan automatikus az az elmebeli konstruálási művelet, amelynek kö-vetkeztében az interrogációkat virtuális felszólító, kijelentő, felkiáltó, óhajtó mondatként értelmezzük.
Pragmatikai szempontból az interrogáció mint megváltozott funkciójú mon-datfajta nem megy át teljes funkcióváltáson: megőriz valamit kérdő szerepéből, alapvetően megtartja a tudni akarom szemantikai jelentést, de a szituáció, a kon-textus révén olyan új szerepet kap, amelyre az szokásosan nem lenne alkalmas.
Többféle másodlagos funkció társulhat hozzá a beszélő pragmatikai szándéka szerint, így kifejezhet kijelentést, megállapítást, felszólítást, felkiáltást, kérést, óhajtást, fenyegetést, tiltást, parancsot, buzdítást stb. Más tehát a kérdező prag-matikai viszonya a közléshez a valódi kérdésben és az interrogációban, hiszen az utóbbival nem információra kérdezünk rá, hanem benne impliciten
megfogal-mazott nyelvi szándék rejtezik, azaz szétválik, hogy mit mondunk, és mit impli-kálunk.
Lehet felkiáltó mondat értékű az interrogáció:
SZÉCHENYI. Kitörve. És ha úgy volna? Micsoda erkölcs az, amely egy hetvenéves, rossz idegzetű embertől többet követel, mint az ókor az ő legnagyobb hőseitől? [’Mi-csoda hitvány erkölcs az…’]
(Németh László: Széchenyi) MUNKÁS. Na, és én tehetek róla?
(Szakonyi Károly: Honkongi paróka)
Kijelentő mondat értékű is lehet az interrogáció:
Az érv igazsága független a helyétől, de meggyőző volta nem az; s mit ér az igazság, ha nem veszik észre? Ahol emberekre teendő hatásról van szó, ott minden gondolat-nak helyértéke van, mint a tizedes számrendszerben a jegyeknek.
(Babits Mihály: Irodalmi nevelés) IMRE.Mi van itt magyarázni való?
(Németh László: Villámfénynél)
Gyakran felszólító vagy tiltó mondat értelmű az interrogáció:
BÉLA. Nono! Hát hogy képzelitek ti? [’Ne képzeljétek!’]
(Németh László: Villámfénynél)
GÉZA. Mit sajnáltatod maga? [’Ne sajnáltasd magad!’] Félreállítottak, örülj neki.
(Szabó Magda: Az a szép, fényes nap) Mért ne csináld?
Ritkábban óhajtó mondat értékben használatos az interrogáció:
Mért nem inkább vitted a drága heidelbergai dombokat? [’Bár vitted volna…’]
(Babits Mihály: Egy filozófus halálára) Mikor leszel már meg?
Kétféle megfeleltetése is lehetséges nem egy interrogációnak:
Mért tegyek hát énmagam talpam alá síneket?
szemeimre ellenzőt?
Mért veszítsem el egy útnyi keskenyért a nagy mezőt?
(Babits Mihály: Restség dícséreti)
Ez a kérdő forma tiltással és tagadó megállapítással is megfeleltethető: ’Ne te-gyek…, ne veszítsem el…!’, ’Nem szabad tennem…, nem szabad elveszí-tenem…’.
Nyomatékos állítással és felszólítással egyaránt egyenértékű a tagadó formájú interrogáció:
MARA. Miért nem készülsz, miért nem koncentrálsz? [’Készülj! Készülnöd kellene.’]
(Szakonyi Károly: Honkongi paróka)
A valódi kérdés formája egyértelműen utal a tudakoló szerepre:
FORMA → FUNKCIÓ
Az interrogáció formája és funkciója között ellentmondás van:
FORMA ↔ FUNKCIÓ
A valódi kérdés és az interrogáció szerepei között viszont ellentét:
FUNKCIÓ ↔ FUNKCIÓ
Az interrogáció nem tudakol ismeretet, hanem a kérdező a maga meggyőződését vagy egy tényállás elfogadását suggallja retorikai-stiláris-irodalmias fogásként úgy, hogy mind a kérdő mondat kérdésfunkciója, mind kinyilvánítás szerepe csorbát szenved. Ilyen értelemben átmeneti kategória az interrogáció: nem szok-ványos információt kívánó forma, de nem is a tradicionális jelentésben vett ki-jelentés, felszólítás, felkiáltás, óhajtás szokásos kifejezési lehetősége. De éppen a megőrizve változás: két funkció egyetlen formában való összekapcsolódása teszi stilárisan hatásossá a megnyilatkozást és ezáltal retorizálttá magát a szöveget.
A mondatvégi intonációs írásjel a mondatfajta jelölője a valódi kérdésben. Az interrogációban is szokásosan többnyire kérdőjel a mondatvégi írásjel:
Mit ér ez? [’Semmit.’]
Hová lett az a híres amerikai álom? (Ksz.)
Félig történik meg a szerepváltás akkor, ha a kérdő jelleget őrzi a mondatvégi írásjel, illetve ha a kérdő színezet még nyomaiban megmarad a hanglejtésben.
Teljes a funkcióváltás akkor, ha a kérdésétől eltérő jelleget mutat a dallam, illetve megtörténik a mondatvégi kérdőjel átváltása más intonációs írásjelre (főként felkiáltójelre).
2.6.3. Virtuális modalitásváltás az interrogáció implicit jelentésében
A mondatfajtaváltással párhuzamosan modalitásváltás is lejátszódik az interro-gáció értelmezésekor.
Kérdezés helyett például elutasítás fejeződhet ki benne:
SAS. Mit kellene lepleznem? Azt gondolod, van nekem ilyesmire időm? [’Nekem erre nincs időm.’]
(Szakonyi Károly: Honkongi paróka) Kérdezés helyett parancs:
Mikor tűnsz már el? [’Tűnj már el!’]
Kérdezés helyett megrovás:
Mit csinál már megint ez az agymen? [’Buta dolgot csinál.’] (Kardos–Szűts) Ezt sem tudod, te tökfej? (Kardos–Szűts)
Kérdezés helyett csodálkozással vegyes megdöbbenés:
Hogy ez mekkora hólyag? (Kardos–Szűts)
2.6.4. Virtuális logikaiminőség-váltás az interrogáció implicit jelentésében
Mint a kérdések általában, az interrogáció is egyaránt lehet állító és tagadó. Az interrogációk jó részére érvényes szabályszerűség az, hogy a funkcióváltás abban
is jelentkezik, hogy az állító formájú tagadásként, a tagadó pedig állításként értel-meződik. Nyelvi anyagomból azt lehet következtetni: az implicit jelentés több-nyire tagadás.
Állító formájú interrogációval nyomatékos tagadás fogalmazható meg, vagyis kiegészítendő kérdés feltevésekor a kérdő névmás helyére a megfelelő tagadó névmás vagy tagadó határozószói névmás illesztendő be a jelentés explicitté téte-lekor, az eldöntendő kérdés helyett pedig tagadószós megállapítás formálandó:
IMRE. Mi ez az én bűnömhöz képest? [’Semmi az én bűnömhöz képest.’]
(Németh László: Villámfénynél)
Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát?
(Babits Mihály: Petőfi koszorúi)
JÓZSA. Kinek panaszkodnának szív szerint a népek, ha Kossuth Lajosnak nem?
(Illyés Gyula: Fáklyaláng)
– Te, Fryc – jegyezte meg a grafikus Brauner. – Én nem akarlak bántani, de a rajzod nemigen hasonlít az eredetihez…
– Hogyhogy nem?
– Na, idefigyelj: láttál te már olyan gyárost, aki a saját zsebében tartja a kezét?
(Vicc)
Tagadó formájú interrogációval nyomatékos állítás fejezhető ki, azaz a rejtett je-lentés nyelvi kifejtésébe a kérdő névmás helyére vagy gyűjtő névmás teendő be, vagy tagadószó nélküli mondattal feleltethető meg:
Azonban ki nem látja, hogy itt geometriai felosztás forgott szóban? [’Mindenki.’]
(Kölcsey Ferenc: Görög filozófia)
KOSSUTH.Te nem tudnád ezt megoldani, a Vág menti elvonulás hőse, a barnyiszkói hágó megvívója? [’Te meg tudod oldani.’]
(Illyés Gyula: Fáklyaláng)
Látható tehát, hogy az interrogáció formájának és a vele megfeleltethető jelenté-sű mondatnak sokszor nemcsak a jelentéstani értéke, hanem a logikai minősége is megváltozik, természetesen ez virtuális logikaiminőség-váltás:
ÁLLÍTÓ KÉRDŐ FORMA = TAGADÓ KIJELENTÉS
TAGADÓ KÉRDŐ FORMA = ÁLLÍTÓ FELSZÓLÍTÁS Ki hiszi ezt el? ’Senki sem hiszi el.’ Nem takarodsz? ’Takarodj!’
A tudati átváltások sémákba foglalhatók:
hol? → ’sehol’
hogy?/hogyan? → ’sehogy’ stb.
Az interrogációban szó sincs tehát a szabályok felrúgásáról, viszont a kérdező és a befogadó kommunikációjában bekövetkező, választásból fakadó szabályváltás-ról igen, amely az érzelemmel telített közlésmódot többnyire két emocionális szélső pont felé tolja: az intim, illetve a patetikus irányba. Az interrogáció
konst-ruálási, megfeleltetési szabályai leírhatók (most csak a legjellemzőbbeket kiemel-ve) mint
tagadással felérő állítás, állítással felérő tagadás, felszólítás értékű kérdés, megállapítás értékű kérdés.
Nem kivétel nélküli ez a szabályszerűség. Nyelvhasználatunk bonyolultságát jel-zi az, hogy állító és tagadó formájú interrogáció egyaránt implikálhat állító fel-szólítást:
Abbahagyod ezt a rémes gajdolást? Nem hagyod abba ezt a rémes gajdolást?
[’Hagyd abba ezt a rémes gajdolást!’]
Állító interrogáció állító jelentést is sugallhat:
Mit megcsinálnak? [’Minden rosszat – meglepőt stb. – megcsinálnak.’]
Te míveled itt a legnagyobb árulást! Ennyit jelent csak neked Eszter? [’Keveset jelent neked Eszter.’] Te, akiben legjobban bíztam!
(Illyés Gyula: Dupla vagy semmi)
Adatgyűjtésem bizonysága szerint tagadó formájú interrogáció is bennfoglalhat tagadó jelentést:
Ksz.: Nem lát a szemétől? Hogy nem unják meg!
Ráadásul nem egy olyan határeset is van, amelyben a kérdés mindkét logikai mi-nőség szerint értelmezhető: Már megint vetítesz? (Kardos–Szűts) [’Már megint hazudsz.’; ’Ne hazudj már!’]
A valódi kérdés szintaktikai szerkezetének formája és funkciója között szoká-sos megfelelés van. Az interrogációban viszont a kérdő forma nem kérdő tartal-mat fed, a felszíni szerkezete és a rejtett jelentése között kontrárius (affirmáció–
negáció, kérdezés–felszólítás stb. oppozíciók) megfeleltetések mutathatók ki, és ezek szabályszerűek. Az interrogáció és a bennfoglalt jelentés (amely egyben rej-tett pragmatikai inferencia, azaz következtetés) közötti korreláció egyben meg-fordíthatóság, és a következő leegyszerűsített megfeleltetési modellbe sűríthető össze:
kiegészítendő állító kérdés : nyomatékos tagadó megállapítás kiegészítendő állító kérdés : nyomatékos tiltás
kiegészítendő állító kérdés : nyomatékos állító felkiáltás kiegészítendő tagadó kérdés : nyomatékos tiltás
kiegészítendő tagadó kérdés : nyomatékos állítás
kiegészítendő tagadó kérdés : nyomatékos állító felkiáltás kiegészítendő tagadó kérdés : állító óhajtás
kiegészítendő tagadó kérdés : állító felszólítás eldöntendő állító kérdés : nyomatékos állítás
eldöntendő állító kérdés : nyomatékos állító felszólítás eldöntendő állító kérdés : nyomatékos tagadás eldöntendő tagadó kérdés : nyomatékos állítás eldöntendő tagadó kérdés : állító felszólítás
Az interrogáció Az interrogációnak tartalmilag megfeleltethető, de nyelvileg nem explic mondat-
fajtája
logikai minősége
nyelvi jellemzője Példamondat beszédaktusa logikai minősége
nyelvi jellemzője latens jelentése Kiegészí-
Mit tudom én? megállapítás nyomatékos
tagadó
Mire vársz, tapsra? nyomatékos felszólítás
tiltó v. állító
felszólító módú ige ’Ne várj semmire!’
’Mozdulj már!’
Mit nem képzelsz? felszólítás nyomatékos tiltó
felszólító módú ige ’Ne képzelj ilyet!’
tagadó ki? stb. kérdő névmás + ki-jelentő v. feltételes módú ige
Ki ne tudná? megállapítás nyomatékos állító
Mit meg nem csinálnak? felkiáltás állító összefoglaló jelen-tésű névmás
tagadó névmástalan, hát, csak parti-kula + kijelentő módú ige v.
névszói Á
Hát nem megmondtam? megállapítás nyomatékos állító
„de igen”-nel nyo-mósított állítás
’De igen, én már rég megmondtam.’
tagadó Nem szégyelled magad? felszólítás állító felszólító módú ige ’Szégyelld magad!’
állító beékelt igék: tudod? látod? állító kijelentő módú ige Elhallgatsz végre? parancs állító felszólító módú ige ’Hallgass el végre!’
állító is, hát, talán v. mutató névmás + kijelentő módú ige v. névszói Á (esetleg dativusban álló sze-mélyes névmás)
Ez neked művészet? felháborodott megállapítás
tagadó ’Nem, ez nem művészet
Az interrogáció és a benne implikált jelentésű megnyilatkozás grammatikai sa-játossága ebben a táblázatban foglalható össze.
Ez az összefoglalás jelzi, hogy az interrogáció konvencionális nyelvi eszköz, nemcsak a nyelvhasználat része, annak véletlenszerű jelensége, hanem a nyelv eleme is, hiszen olyan nyelvi tény, amelynek az átértelmezése szabályokba fog-lalható. Az interrogáció és implicit jelentése között nem esetleges a kapcsolat, hanem rendszerszerű. Az interrogáció típusai például aszerint állapíthatók meg, hogy eldöntendő vagy kiegészítendő-e a kérdés, tagadó vagy állító logikai minő-ségű-e, kijelentő vagy feltételes-e az ige módhasználata, miféle partikula vagy kérdő elem található benne stb. Ennek alapján levezethető, modellezhető a forma és a funkció kapcsolata, megfelelése.
A funkcióváltás, illetve -fordulás több síkon is észlelhető:
• akusztikus szinten az intonációban,
• logikai minőség váltásában,
• mondatfajtaváltásban,
• modalitásváltozásban,
• grammatikai elemekben (módhasználat, tagadás, szórend),
• lexikai elemtöbbletben,
• vizuálisan esetleges írásjelcserében.