C. Ha a kérdő mondatként megfogalmazódó nyilatkozat értékelő jellegű, akkor retorikus emotív értékelésről beszélhetünk, amely mint szemrehányás,
2.3. A dubitáció szintaktikai jellemzői 1. Mondatfajtái
Leggyakrabban eldöntendő kérdésben fogalmazódik meg a kétség kifejezése:
Mi tehát erővel hurcoltassuk el a mi leendő védőinket, a haza leendő bajnokait? Mi alkalmat adjunk, hogy a kényszerítés mérget és bosszút ébresszen a szívekben, miknek a nemzet iránt forró szeretettel kellene viseltetniek? Nem minden arra vezet-e? embe-riség és saját hasznunk nem azt tanácsolja-e, hogy az országgyűlésen kifejtett elv sze-rint, a lehetségig szelíd módhoz nyúljunk, s emberi önkény helyett a haza iránti köte-lességen alapúló sorsra bízzuk a kimenetelt?
(Kölcsey Ferenc: A sorsvonás tárgyában)
De a lehetőségek mérlegelését a választó kérdő mondatokkal is jelezni lehet:
TAR. Minek kellett megölni ezt a nyomorult borbélyt?
GYULA. Vidd ki, és tüntesd el.
TAR. És ugyan hogy? Dugjam tán zsebre? Vagy hurcoljam végig a folyosón, mikor jönnek az idegenek? Hívom Tatát. Tata majd elintézi.
(Szabó Magda: Az a szép, fényes nap)
253 Cornificius 4, 29, 40: Tu istuc ausus es dicere, homo omnium mortalium – quonam te digno moribus tuis appellem nomine?
Ritkábban kiegészítendő kérdéssel is kifejezhető a kétség, a töprengés:
Mit lehet tenni egy ilyen nemzettel? Hogyan lehet visszavezetni önmagához? Magától nyilván nem talál vissza.
(Orbán Viktor beszéde a FIDESZ IV. kongresszusán)
Ebben a kontextusban a szónok kérdései nem lehetnek interrogációk, mert nem sugallhatnak kilátástalanságot, hanem a helyzet mérlegelését.
2.3.2. Kérdő szerepű partikulái
A látszólagos eldönthetetlenséget, tépelődést, bizonytalanságot, kételkedést az -e, illetve a vajon kérdő szerepű partikulák nyomatékosítják. A beszélő morfondí-rozásának ad hangot az -e kérdő partikula:
Eme vállalkozásra készülve a politikus, aki a mindennapok robotosa, faggatja önma-gát: illetékes-e ezen a fórumon szólni? Nem az-e a dolga, hogy ilyen-olyan megbí-zóira hivatkozva átadja üdvözletét, tolmácsolja elismerését a vállalkozásnak.
(Pozsgay Imre: Ünnepi megnyitó beszéd a Magyar nyelv hete alkalmából)
Régies és népies hatást kelt az -é forma az -e helyett. Ezzel él nemegyszer a köl-tői és a vallásos nyelv:
Ó, látod-é még, a múlt ködein által Apád szelíd, holt arcát s alázatos fejem?...
(Tóth Árpád: Tavaszi elégia)
A galileai városokban, az irgalmasságra indító sokaság láttán, az emberiség sorsának a kérdése vetődik fel. Termőre fordul-e az élet? Kárba vész-e ész, erő, akarat? Csűrbe kerül-é az aratnivaló, „erős váraiba” talál-é az ember? Kerül-é munkás az aratásra, vagy eddig is hiába élt, vetett, dolgozott? Megtermi-é gyümölcseit bennünk és álta-lunk – a kegyelem?
(Tőkés László: Meglátni, könyörületre indulni és cselekedni) A vajon kérdő partikula is jellegzetes velejárója a dubitációnak:
Vajon lehet-e jobbra várni?
Szemünk és lelkünk fáj bele, Vajon fölébred valahára A szolga-népek Bábele?
(Ady Endre: Magyar jakobinus dala)
Vajon mit gondolnak a Fidesz vezetői a konstruktív bizalmatlansági indítványról, amikor esküt tesznek az alkotmányra négyévenként?
(Fodor Gábor felszólalása az országgyűlésben. 2004. X. 12-én)
A tűnődés nyomatékos grammatikai jegye a vajon és az -e kérdőszó együttese:
Ez a szöveg jóllehet lezárja a máig tartó fejlődési szakaszt; de vajon megfelelő lesz-e azon összetett folyamatokat mederben tartani, melyek az uniós együttműködés jövőjét meghatározzák, és amelyek hozzásegítik a tagállamokat ahhoz, hogy egyenként meg-leljék helyüket a szövetségi rendszerben? Nem mondhatjuk tehát, hogy azok a
viszo-nyok, amelyek között az Unióhoz csatlakoztunk, és melyeknek egyfajta törvényi szabá-lyozottságát igyekszik most adni az alkotmányos szerződés, a lehetséges világok legjobbika.
(Kuncze Gábor vezérszónoki felszólalása 2004. X. 12-én) Vajon ha koppány úr a győztes
fölnégyeltette volna-e vajkot ki ha magyar nőt vesz asszonyául s nem hozza be európát pannóniába irtva már-már a nyelvet is nem hittünk-e vajon hiába ha bennük az isten se hisz
(Kányádi Sándor: Szürke szonettek magyar históriai pillanatokra) 2.3.3. Kérdő névmásai
A hova? határozószói kérdő névmás jellegzetes előfordulására az ÉKsz. érzel-mileg színezett mondatpéldát hoz: Hova legyen?! ’mit tegyen?’. Az ÉrtSz. szerint ha a kérdő jelleg háttérbe szorul, érzelmekkel telített mondatban főleg bosszúság, türelmetlenség kifejezésére – valamely szitokszóként is használt szóval nyomó-sítva – állandósult szókapcsolatokban ’nem tudom, hova?’ jelentésű:
Hova a csudába? Hova a fenébe? Hova az ördögbe? Hova a pokolba tetted már me-gint a gyufát?
Csodálkozással vegyes tűnődést sugallhat a hogy? határozószói kérdő névmás is:
Hogy tudhatott az összetarisznyázni (s fölépíteni) egy templomot? Hogy szerezhetett az ehhez elegendő hitet, szívósságot, műveltséget?
(Illyés Gyula: Hogy születik színdarab)
A miért? határozószói kérdő névmás is alkalmas a kétség megszólaltatására:
Ksz.: Mért pont a kutyákra utaznak? Én nem értem, miért kell mindent összesze-metelni? Csak azt tudnám, mért várnak az utolsó percig azzal a nyomorult útlevéllel?
Az utóbbi két adat főmondatok nélkül egyértelműen interrogáció, de a főmondat elbizonytalanító tartalmú, így tűnődő jelleget áraszt.
A következő szövegrészletben a kérdés interrogációként értelmezése tagadó jelentést implikál [’Semmire nem való 88 év.’], de nem valószínű, hogy ezt akar-ja sugallni a pap a gyászoló gyülekezetnek:
Ilyenkor általában a halál szemszögéből nézzük az életet. Önkéntelenül ilyen kérdések szoktak felvetődni gondolatainkban: „88 év – mire való volt? Lám, minden életnek ez a vége…”
(Tőkés László: „Ímé, boldog az ember…”)
Ez a beszédrészlet meditációként felfogva többféle értelmezésnek nyit utat, ame-lyek közül majd csak a tágabb szövegkontextus egyértelműsíti az egyiket. Mivel
ez temetési beszéd, nyilván nem a közvélekedésnek hangot adó interrogáció ta-gadó jelentése adja a beszéd végkicsengését, hanem a dubitatív.
Konkrét jelentést implikáló határozószói kérdő névmások is lehetnek dubita-tív jelentésűek a de-től megtámogatottan:
De hol kezdeni a kolosszális munkát? de kivel? de miként?
(Kölcsey Ferenc: Görög filozófia)
A bizonytalanságot megerősíteni látszik az eldöntendő és a kiegészítendő kérdést bevezető kérdő partikula és határozószói kérdő névmás együttese:
Számításaim szerint én körülbelül hat és fél évvel vagyok lemaradva magam mögött, pedig alig tartozik rám valami a világból. Vajon hány évtizeddel van lemaradva ma-ga mögött az egész világ?
(Csiki László: Diurnus)
[…] megkaptam Gyula város tanácsának kitüntető levelét, hogy a Gyulai Várszínház e nyári előadásaira színdarabot készítsek. De vajon miért gondoltak épp rám, illetve reám, a versíróra? Még ha ismerték is nevem, miképp merülhetett föl, hogy nekem, aki prózában, színdarabban már unalomig csak a Dunántúlról s annak csak a csücs-kéről beszéltem, valami kapcsom lehet Békés megyéhez, Gyula környékéhez? Leírtam ugyan évtizedek előtt, de aztán magam is elfeledtem egy verset az akkor tett látoga-tásról.
(Illyés Gyula: Hogy születik színdarab) 2.3.4. Sztereotip fordulatai
Vannak olyan jellegzetes állandósult fordulatok, amelyek elárulják a kétkedést. A Miért van az, hogy...? kifejezés a dolgokon való töprengésről vall:
Ksz.: Miért van az, hogy az embernek meg kell halnia? Miért van az, hogy az emberek mindig marják egymást? Miért van az, hogy nekem sohase sikerül semmi?
Bizonyos kontextusban a mi történt? is a megjátszott tanácstalanság kifejezője:
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak – ó jaj, nekünk, mi történt ennyi lánggal és a hazánkkal?
(Faludy György: Óda a magyar nyelvhez)
Nemegyszer a Mi lenne, ha… fordulat jelzi a tűnődő kérdés jelleget:
Mi lenne, ha mindenki azt csinálná, amit akar? (Ksz.) 2.3.5. Kérdőszó-nélkülisége
A kontextus hatására a kérdőszó nélküli eldöntendő mondat is kifejezője lehet a töprengésnek:
Hullámaira illegessem elmém?
Pillantására öltsek nászi inget?
És áradozva termékeny szerelmén, mint tigrisek, becézzem kölykeinket?
(Nemes Nagy Ágnes: Kettős világban)
S ha ellenzéki képviselőtársaim azt mondják erre, hogy legitim volt, akkor fel kell ten-ni azt a kérdést is: az legitim volt, hogy három év múlva kiszorították Torgyán Józse-fet és híveit a kormányból?
(Fodor Gábor napirend előtti felszólalása. 2004. X. 12.) 2.3.6. Választó kötőszói
Az egymást kizáró lehetőségek, a kirekesztő vagy megengedő választó viszony érzékeltetésére a vagy kötőszó alkalmas:
CSOKONAI. Végül is csak egyet nem tudok: ők voltak-e bábuk vagy én voltam? Vagy valamennyien? És bábunak lenni jogosabb-e a létezésben vagy pedig elevennek? Hát ki volt bábu?
(Páskándi Géza: Diákbolondító)
Pénzért mutathatnók a „ritka raritást” – ha van –, megérdemlé. Avagy fessem-e sta-tusgazdászati szempontból kimeríthetlen bajait ez állapotnak?
(Kossuth Lajos: A teendők legfőbbike. 1846. júl. 28. cikk a Hetilapban)
A választó kötőszók halmozása fokozottan hívja fel a figyelmet a lehetőségek nagy számára:
Mondhatjuk-e magunkat keresztyénnek oly meggyőződéssel, ahogyan egy jó román hazafi románnak vagy egy tudatos kommunista kommunistának vallja magát? Vagy akár oly természetességgel, ahogyan az idevalók temesvárinak tartják magukat?
(Tőkés László: Mit jelent keresztyénnek lenni?) 2.3.7. A feltételesség jelzései
A tanácstalanságot a feltételes módú igealakok és a -hat/-het képzős igei formák hitetik el:
De ki mondja meg, ha az 1687 előtt eltűnt nemzetségnevek miatt szenvedett-e az or-szág bóldogsága? Vagy talán azóta oly nevek ragyogtak fel, melyek ha kitöröltetné-nek, a nemzet végveszélyre fogna jutni? Vagy azt fogjuk-e mondani, hogy a nagybirto-kokat azért kell gondosan tartogatnunk, mert közhasznú alapítványok, intézetek azok által keletkezhetnek?
(Kölcsey Ferenc: Az elsőszülöttségi jószágok tárgyában)
Nyomatékosan emeli ki a tanácstalanságot a feltételes mód és a -hat/-het képző együttese:
Mitől enyhülhetnék én meg? Vagy akárki? A szép szólásoktól?
(Illyés Gyula: Dupla vagy semmi) 2.3.8. Módosítószói és árnyaló partikulái
A módosítószók – mint kiegészítő modális értékek hordozói – a bizonytalansá-got, a kétkedést egyértelműen jelölik a dubitációban. A tűnődő magatartást a ta-lán módosítószó kitétele erősíti:
CSOKONAI. Egy tragédián gondolkodtam, vagy talán komédián? Mindegy. Valamin.
(Páskándi Géza: Diákbolondító)
Az ÉrtSz. szerint a hát bizonytalan kérdés, találgatás kifejezésekor használatos
’ugyan’ jelentésben:
Ejnye, hát hol járhat most ez a félsz benne?
(Arany János: Toldi)
Az egyáltalán árnyaló partikula a kétség éreztetéséhez járul hozzá:
Joggal kérdezzük: vallhatjuk-e magunkat igazából keresztyénnek? Azok vagyunk-é tu-datosan? És egyáltalán: keresztyének vagyunk-e a szó evangéliumi értelmében?
(Tőkés László: Mit jelent keresztyénnek lenni?)
Az ÉKsz. tanúsága szerint az is egyik jelentése kérdő mondatban bizonytalanság érzékeltetésére alkalmas:
Hogy is hívják?
Partikulák kombinációi tovább árnyalják a mondat alapjelentését:
VALÉR.De Elíz, angyalom, csak nem adja most búnak a fejét? […] Csak nem bánta meg máris, hogy oly nagy boldogsághoz juttatott?
(Molière: A fösvény)
FILOZÓFUS. Mi lehet ez? Csak tán nem az én filozófus szamaram jár itt ebben a havas téli pusztaságban? Brrr, de hideg van! Maga az, Szamár uram?
(Páskándi Géza: Diákbolondító) 2.3.9. A létige a dubitációban
A megjátszott tanácstalanság és a valódi tűnődés érzékeltetésére egyaránt alkal-mas a hova? és a létige kapcsolata:
Hova legyek?! [’Mit is tegyek?’] (ÉrtSz.) Hova legyen?! [’Mit tegyen?’] (ÉKsz.)
A hatóige-képzővel toldalékolt létige is a tanácstalanság nyelvi jele:
Mit lehet tenni? Az alkotmányos parlamenti lehetőségek kiürültek. Míg a Fidesz a parlamentarizmust szétverte, a bíróságokat megfélemlítette, a bírálatokra egyetlen válasza van: erőszakoskodás, megfélemlítés? Lehet-e tehát valamit tenni?
(Eörsi Mátyás: Napirend előtti felszólalás. 2002.)