Az interrogáció típusai

Az interrogációk több szempontból is tipizálhatók.

2.8.1. Szintaktikai-szemantikai szerveződésük fokozatai szerint

Ennek alapján lehet beszélni ab ovo interrogációról, azaz olyan kérdésfajtáról, amely valódi kérdésként nem értelmezhető, invariábilis formájú, és ilyenkor a szokásos jelentés meghatározott formában jelentkezik:

Ksz.: Csak tudnám, miből? Nincs neked röntgenszemed, hogy mindent meglátsz?

A második típusba tartoznak azok az interrogációk, amelyek bizonyos lexikai elemek elhagyásával valódi kérdésként is hangozhatnak:

És akkor mi van? Az talán különb?

A harmadik típusba azok a kérdések sorolhatók, amelyek az interrogáció jelleg-zetes intonációja megszüntetésével alakíthatók át valódi kérdéssé:

És aztán? [’A lényegen semmit sem változtat.’]

Nem vagy te beteg? [’Ezt nem gondolhatod komolyan!’]

A negyedik típusba azok csoportosíthatók, amelyek több művelettel (intonáció-átalakítással és szórendcserével) alakíthatók át valódi kérdéssé:

Tudom is én? (Én is tudom?)

2.8.2. Az interakciós viszony jellege alapján

Az interrogáció fajtáit az interakciós viszony jellege alapján is meg lehet külön-böztetni. Így lehet beszélni egyrészt formális interakciós viszonyról akkor, ha írott formájú a kérdés, vagy ha élőszóban elhangzó is, de a kérdező és kérdezett időben, térben távol van:

Minek a koffein, amikor itt az adrenalin? (autóreklám)

Valódi interakciós viszonyban a kérdezőt és a kérdezettet a tér és idő összekap-csolja, de még ilyenkor is lehetséges, hogy a kérdező nem tart igényt a válaszra:

K^ATA. Mit tudom én? Egyelőre csak összegombolyodni.

(Németh László: A kis család) 2.8.3. Az értelmezés szempontjából

Az értelmezés szempontjából vannak:

1. kizárólag interrogációként értelmezhetők mind írásban, mind szóban, és frazé-maként lexikalizálódtak:

Még hogy ő? Na és akkor?

2. írott szövegben csak a kontextus függvényében interrogációként működők:

M^ARGIT.El tudják-e azt képzelni, hogy mi mindent feláldoztunk mi a jövőért…? És ez lett a vége. Ki a felelős ezért?

(Hubay Miklós: Tüzet viszek)

3. szónoklatban, előadásban, vitában, a beszélt nyelvben csak a szituáció révén interrogációként funkcionálók:

Nos, képviselőtársaim, mi az Orbán-kormány legitimitását soha nem vontuk kétség-be, megvolt a véleményünk arról, hogy helyesen vagy nem helyesen kormányzott – a mi álláspontunk szerint nem helyesen –, de a legitimációja rendben volt. Ugyanis a kormányt a megválasztott képviselők többségének szavazata teszi legitimmé, mégpe-dig nemcsak jogi, hanem politikai értelemben is. A demokrácia hívei tudják ezt. És Orbán Viktor?

(Fodor Gábor: Napirend előtti felszólalás az országgyűlésben. 2004. 10. 12.)

4. a kérdező kettős szándéka miatt valódi kérdésként és interrogációként is, azaz a kérdezett alternatív értelmezése miatt feleletet kívánó és nem váró kérdésként is felfoghatók:

Mi kéne még?

2.8.4. A frazémává válás fázisai szerint

Három fokozat állapítható meg a frazémává válás útján:

1. az egész mondat frazeologizálódott interrogációként:

Miért pont én? Hol van már a tavalyi hó? Miért is ne? Most mit játszod az eszed?

2. maga a mondatstruktúra hordozza az álkérdés jelleget:

Miért ne lehetne/lehetett volna? Mi közöm/közöd/köze/közünk/közötök/közük hozzá?

Ez neked tél/kép?

3. a kérdő névmás vagy kérdő partikula használata indukálja az interrogációként értelmezést, azaz ilyenkor ezek a nyelvi elemek retorikusságjelölők:

Minek sztrájkolni, amikor úgysincs munka? (Ksz.) Mit keversz, mint a turmixgép? (Kardos–Szűts) 2.9. Az interrogáció értelmezése, befogadása

Az interrogáció értelmezéséhez alapot a kérdező szolgáltat. A befogadó nyelvi kompetenciájának része az, hogy képes-e egy kérdő formájú mondatot meg-állapításként, parancsként stb. értelmezni, mert ösztönösen ismeri azokat a nyelv-használati és szociolingvisztikai szabályokat, amelyek az ilyen típusú mondatok megalkotását, kimondását irányítják, és megértésével együtt járnak. Bár a retori-kai funkció fel nem ismerése (és ezért az önkéntelen válaszadás) nem számít olyan mértékben az együttműködési alapelv megsértésének, mint például az iró-nia nem érzékelése vagy az ugrató, vicces kijelentések szó szerint vétele, mégis jó, ha a kérdezett „vevő rá”, és a kérdést mint rejtett beszédaktust tudja dekódol-ni. Így lesz hatékony a kérdező és kérdezett között az információcsere. Nem áll ellentétben a grice-i módmaximával az a tény, hogy az interrogáció indirekt be-szédaktus, mert az értelmezés evidenciája jelzi: ez így is „világos” megfogal-mazás.

Az interrogációban általában világosan implikálódik a jelentés, ezért nincs szükség a szavakkal történő feleletre. Jól szemlélteti ezt egy Babits Mihály-esz-széből vett részlet: Kit ne ragadna rokonszenvre egy Kossuth rajongó lelkesedé-se, egy Deák józan komolysága? Ezért a nagy szónokok olvasása nagy erkölcsi haszonnal is jár (Irodalmi nevelés). A szövegbeli interrogációra következő mon-dat ezért következtető kötőszóval való indítása csakis akkor érthető, ha a kérdés-ben kérdés-bennfoglalt jelentés: ’Mindenkit elragad’.

Mivel az interrogáció a kommunikáció egyik módja, rá is áll, hogy a beszélő-nél kezdődik, és a hallgatónál végződik. Csak míg a valódi kommunikációban a beszélő második személyhez szól, addig az interrogációval csak szimulálja a dia-lógust, hiszen magánál tartja a szót, egyoldalú közleményt produkál. Mégis igaz erre a kommunikációimitációra is, hogy a hallgató szükségszerűen reagál a kérdő formájú mondatra, ha nem is expressis verbis. Hiszen a kölcsönös megértés is kommunikáció, ha „a hallgató veszi a lapot”, és interrogációnak értelmezi a kér-dő formát, mert nemcsak a szavaknak, hanem a hallgatásnak is üzenetértéke van.

A válasz emlegetése valójában csak a valódi kérdés kapcsán jogos, az interro-gációban nem a válasz implikálódik, hanem magának a kérdésnek van implicit jelentése, amely a megnyilatkozó kommunikációs szándékát fejezi ki. Mutatja ezt az eldöntendő formájú interrogáció: Nem szégyelled magad? Ugyanis, ha valódi kérdésként értelmezné a megszólított, többféle választ is adhatna: De igen, szé-gyellem. Nem, nem szészé-gyellem. Sőt viszontkérdést is feltehetne: Szégyellnem kel-lene magam? Ezzel szemben a bennfoglalt jelentés: ’Szégyelld magad!’, de ez nem válasz, legfeljebb kiegészítéssel lenne az implicit jelentésre reakció: Szé-gyelld magad te! – Ha az Ez nekik költészet? (Ksz.) megnyilatkozást valódi kérdésként értelmezné a beszédtárs, azt is felelhetné: Igen, nekik költészet.

Ugyanakkor az interrogáció bennfoglalt jelentése: ’Ez nem költészet’. Ez azon-ban nyilvánvalóan nem válasz, csak az interrogációnak megfeleltethető implicit jelentés verbalizált alakja. – A következő kiegészítendő kérdést is: Mit képzelsz?

valódi kérdésnek tekintve a válasz például ez lehetne: Hogy elmegyünk nyaralni.

Az implicit jelentés pedig interrogációként tiltás: ’Ne képzelj ilyet!’

Ezek a levezetések azt bizonyítják, hogy a helyett a sokszor emlegetett állítás helyett, hogy a nem valódi kérdésben a válasz ismert mind a beszélő, mind pedig a hallgató számára, és mindketten tudják ezt egymásról, helyesebb lenne a benn-foglalt jelentés ismeretéről, evidenciájáról beszélni, mert az egyik logikai minő-ségből való átcsapás a másikba, az egyik igemódhasználatból a másikba átváltás tehát nem a kérdés és a feltételezett (esetleg ki is mondott) válasz között van, ha-nem a kérdés és a sugallt jelentést megfogalmazó megnyilatkozás között. Ugyan-is csak az interrogációk egy részében esik egybe az implicit jelentés a formálUgyan-isan meg is adható válasszal (Ki ne tudná? – ’Mindenki tudja.’ de: Mire vársz, taps-ra? ’Ne várj semmire!’ – Nem várok.).

Néha azonban a jelentés megerősítésére a megnyilatkozó szükségét érzi, hogy a kérdésnek tulajdonított jelentést megismételje állítás formájában:

Őszintén tegyük fel a kérdést, képviselőtársaim: volt már olyan kormány Magyaror-szágon a rendszerváltás óta, amelyikkel szemben nem csökkent volna jelentősen a vá-lasztói bizalom? Mindegyikkel szemben csökkent!

(Fodor Gábor napirend előtti felszólalása. 2004. X. 12.)

Emellett még több tényezőtől, illetve ezek összhatásától: a szövegkörnyezettől, a kontextuális-pragmatikai implikációtól, a világtudásunktól és a kérdés tartalmától is függ, hogy az interrogáció nem igényel választ.

Szükséges az interrogáció értelmezéséhez a kérdezettnek az alkotó gondolko-dása és az együttműködési alapelv megtartása, ugyanis a kérdező aktivitása fel-tételezi a kérdezett kérdésaktualizálását az adott pragmatikai szituációra. A kom-munikációs viselkedés maximáinak (mennyiség, minőség, relevancia, mód) megsértése a megkérdezettben inferenciaingert ébreszt, ez a kérdésben rejlő rej-tett információ dekódolására, vagyis a konverzációs implikatúra (a szavak lexi-kális jelentésére, az együttműködési alapelvre, a kommunikációs viselkedési ma-ximákra, a nyelvi kontextusra, a nem nyelvi szituációra és a beszédpartnerek világról való tudására vonatkozó következtetés) megalkotására készteti. A mon-dat értelmezésekor a megkérdezett az inferencia hatására a rejtett szándékot fel-derítve megfejti az illokúciós aktust: a kérdés jelentését, vagyis a konkrét mon-datra vonatkoztatva megállapítja: ez a mondat nem kérdés, hanem kérés, parancs stb.

Az interrogáció alakzatként félreérthetetlenül sugallja a bennfoglalt implicit jelentést. Viszont a kérdések jó része olyan szempontból eleve kettős jelentésű, hogy egy és ugyanaz a mondat valódi kérdésként és interrogációként is funkcio-nálhat, mint például a sokat emlegetett Ideadod a sót? Az ilyen típusú kérdés megnyitja az utat a kettős értelmezés előtt: vagyis ha a kérdés megőrzi szó sze-rinti jelentését, válasz adható rá, ha viszont közvetett kérésként fogható fel, akkor

erre nincs (mert nem kell) felelet. Erre épült például napjaink egyik reklámja: Ki törődik a baktériumokkal? Ez először szabályos kiegészítendő kérdő mondati dallammal hangzik el: elöl eső, ereszkedő jelleggel, majd interrogációként a vé-gén emelkedő dallamvonallal, jelezve éppenséggel a nemtörődömséget. A kér-désben a mondat és a megnyilatkozás jelentése tehát szétválhat, hiszen értelmez-hető valódi kérdésként (különösen az írott formában, ahol a hangoztatás nem egyértelműsíti a jelentést), de interrogációként is.

Sajátos ellentmondás az, hogy miközben az interrogációk többsége szövegtől függetlenül is alakzatként értelmezhető, ugyanakkor valódi kérdésként is fel-fogható. Például a Hogy képzeled te ezt? lehet választ kizáró felháborodás kife-jezése, de lehet választ igénylő kérdés is; a Csak nem mégy már? igazi informá-ciótudakolás is lehet, de felszólítást enyhítő marasztalás is.

A kérdező vitán felül álló szándéka ellenére sem feltétlenül szüntethető meg az interrogáció többértelmű olvasata a pragmatikai félreértésből adódóan, mert a nyelvi szerkezetből – hiszen az interrogációnak nem mindig van megkülönböz-tető grammatikai jegye – automatikusan nem következik a retorikus alakzatként való értelmezés.

A befogadótól függ, hogy a kérdés emotív-promotív jellegében megérzi-e a nyomatékos állításnak, tagadásnak, felszólításnak, óhajtásnak és felkiáltásnak megfelelő jelentéstulajdonítást, és ezek sajátos stiláris variánsát látja-e a formális kérdésben – amely nem igényel nyelvileg kifejtett feleletet –, vagy ezzel szemben érzelemmel telített valós kérdésként fogja-e fel, amelyre választ kell adnia.