A NAGYBÖJTI IDŐ
III.1.2 Nagyböjt negyedik vasárnapja
Az ószövetségi idézet Sámuel első könyvéből való. Sámuel a Kr. e. 11. században a zsidó nép bírája és prófétája volt, aki jelentős szerepet játszott a zsidó királyság államformájának meg-teremtésében. A prófétának tulajdonított írásokat – amelyeknek legfeljebb egy része származik Sámueltől – szóbeli és írásos hagyományok feldolgozásával valamikor a Kr. e. 10. és a Kr. e. 6. század közti időszakban ismeretlen szerzők állították össze.
Több szerzőre utal például az a tény is, hogy a mű történeti hogy a csodaelbeszélés irodalmi műfajában fogalmazódott meg. Ez azt jelenti, hogy az elbeszélés szerzője nem a köznapi értelemben vett rendkívüli eseményre s a gyógyítás történeti részleteinek bemutatására helyezi a hangsúlyt, hanem az ember szívében végbe-menő, bibliai értelemben vett csodára.
Nagyböjt negyedik vasárnapja a bibliai szemelvények tükrében
a) Isten nem látszat alapján ítél (1Sám 16,1b.6–7.10–13a) 16 1b [Azt mondta az Úr
Nagyböjt negyedik vasárnapja
közepette, és ettől a naptól az Úr Lelke Dávidra szállt.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
[azt mondta az Úr Sámuelnek]: a szentírási részlet szerzője az Isten és Sámuel próféta képzeletbeli párbeszédének keretében fogalmazza meg a zsidóknak azt a hitbeli meggyőződését, hogy Dávidot végső fokon Isten jelölte királynak Saul utódjaként. Saul az izraeliták első királya volt, akit a Kr. e. 11. században sorsvetés alapján választottak meg uralkodónak.
töltsd meg szarudat olajjal: az olajos szaru (az állatok patájának vagy szarvának anyagából készült folyadéktároló) arra a gyakorlatra utal, amely szerint a királyt olajjal való felkenés szertartásának keretében szentelték fel szolgálatára. E fölkenés alapján az isteni világgal különleges kapcsolatba kerülő királyt az Úristen fölkentjének, az Úr messiásának is nevezték.
hadd küldjelek a betlehemi Izájhoz: a betlehemi Izáj (Jessze) Dávidnak volt az apja, így ő a dávidi dinasztia ősatyja.
meglátta Eliábot: Eliáb Izáj legidősebb fia, aki külső adottságait tekintve Saulhoz hasonlóan alkalmasnak látszott az uralkodói szerepre. Isten azonban mégsem őt választotta.
én nem aszerint ítélek, amire az ember néz: a párbeszéd alkotója azt a gondolatot hangsúlyozza, hogy Isten az emberektől eltérően nem felszínesen, nem a külső látszat alapján értékeli teremtményeit. Ő nem a külsőt, hanem a teremtmény szívbeli készségét, vagyis azt tartja szem előtt, hogy az ember kész-e arra, hogy az Ő segítségével igazzá váljon (akaratát Teremtője akaratához igazítsa).
azt mondta ekkor az Úr: Kelj fel, kend fel, mert ő az: külsejét tekintve Dávid is alkalmasnak látszott a királyi feladatra, a szíveket vizsgáló Isten (vö. Jer 17,10; 20,12) mégsem külső adottságai, hanem szívbéli készsége miatt döntött mellette. Az isteni választás motívumát a Sámuel nevéhez fűződő könyvek szerzői úgy fogalmazzák meg, hogy Dávid az Úr szíve szerinti ember volt (vö. 1Sám 13,14). – Dávid a zsidók egyik legnagyobb királya lett, aki a Kr. e. 11-10. században uralkodott.
ettől a naptól az Úr Lelke Dávidra szállt: az izraeliták meggyőződéssel vallották, hogy a próféta által királlyá fölkent személy új feladatához megkapja az Úristen segítő erejét (Lelkét).
b) Jézus megadja a hívő látás ajándékát (Jn 9,1.6–9.13–17.34–
38)
9 1 [Jézus útközben] látott egy vakon született embert. […] 6 A földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, 7 és azt mondta neki:
»Eredj, mosakodj meg a Siloe tavában!« Ez küldöttet jelent.
Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. 8 Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták
őt mint koldust, azt kérdezték: Emberfiában?« 36 Az így felelt: »Ki az, Uram, hogy higgyek benne?« nevezve elutasítják az Isten által felkínált világosság ajándékát. Az elbeszélésben szereplő vakon született olyasvalakit jelenít meg, aki elismeri lelki vakságát, és azt, hogy rászorul arra az Istentől eredő igazi világosságra, akit az evangélista Jézussal azonosít (vö. Jn 1,9;
9,5). Jézus egyrészt abban az értelemben világosság, hogy minden embernek megmutatja az üdvösségre vezető utat, másrészt abban, hogy megadja az üdvösségre vezető út látásának és követésének képességét (a hitet) is mindazoknak, akik készek elfogadni ajándékát.
a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente: a néphit a nyálnak gyógyító erőt tulajdonított. Jézus látszólag igazodik ehhez a hiedelemhez, de azzal, hogy a vakot a tóhoz küldi, jelzi: a gyógyulást nem a nyál fogja eredményezni.
eredj, mosakodj meg a Siloe tavában!: ez a tó egy jeruzsálemi vízmedence, amelyet Kr. e. 700 körül Júda királya, Hiszkija (Ezekiás) hozatott létre oly módon, hogy a Gihon-forrás vizét egy alagúton bevezettette a városba. A héber siloah szó küldőt (vivőt, vezetéket, csatornát), de küldöttet is jelenthet. Az evangélista a „küldött”
jelentést részesíti előnyben, és ezzel jelzi: Jézus a mennyei Atya küldöttjeként fogja meggyógyítani az embert.
Nagyböjt negyedik vasárnapja amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt: a zsidó istentiszteleti törvények szerint szombati napon tilos volt munkát végezni (például sarat csinálni) és halálveszélyt leszámítva gyógyítani. A farizeusok (az „elkülönült” zsidó vallási párt tagjai) ezért kifogásolják és tartják törvényszegésnek Jézus szombatnapi gyógyításait.
ő pedig azt felelte: »Próféta!«: a farizeusok csak a felszínt látják, és csak az emberek alkotta vallási törvényeket tartják szem előtt, ezért képtelenek felfedezni Jézusban az Isten emberét. A meggyógyított vak ellenben prófétának nevezi jótevőjét. Ez mutatja, hogy már lelki vakságából is gyógyulni kezd, hiszen „látja”, azaz megsejti, hogy Jézus Isten erejében cselekedett.
mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?: a farizeusok azért háborodnak fel, mert abból a helytelen előfeltevésből indulnak ki, hogy ha valaki vakságban vagy más betegségben szenved, ez azért van, mert vagy ő, vagy a szülei vétkeztek. Jézus nem tagadja ugyan, hogy a szenvedés és a nyomorúság az emberi bűnök miatt van a világban, de elutasítja azt a tévhitet, amely szerint Isten közvetlenül betegséggel büntetné azt, aki bűnt követ el, vagy akinek szülei vétkeztek (vö. Jn 9,3).
hiszel-e az Emberfiában?: az Emberfia Dániel próféta (Kr. e. 6. sz.) látomásában az ég felhőin érkező titokzatos égi lény, közvetítő Isten és az emberek között, aki Istentől királyságot és hatalmat kap minden nép fölött (vö. Dán 7,13–14). A történeti Jézus időnként ezzel az Emberfia kifejezéssel illette önmagát, amelynek jelentése azonban még tanítványai számára sem volt világos.
erre az így szólt: »Hiszek, Uram!« És leborult előtte: a tanítványokhoz hasonlóan a meggyógyított vak sem lehetett tisztában az Emberfia név jelentésével. Hitvallásából és leborulásából azonban látszik, hogy lelkében végbement a bibliai értelemben vett csoda:
kigyógyult lelki vakságából, mert már képes belátni, hogy az Emberfia nem csupán csodadoktor vagy nagy próféta, hanem olyasvalaki, akinek személyén keresztül a gyógyító Isten segített rajta.
A szentírási szemelvények üzenete
A Sámuel első könyvéből vett idézet Dávid királlyá választásának eseményét örökíti meg. A bibliai részlet szerzője azonban nem a királlyá kenés történeti részleteit mutatja be, hanem egy művészi módon alkotott párbeszéd keretében azt a gondolatot hangsúlyozza, hogy Dávidot végső fokon az Úristen választotta ki és tette meg uralkodónak. Az Isten és a próféta közti képzeletbeli párbeszéd alkotója a vallásos zsidóknak azt a meggyőződését emeli ki, hogy az Úristen – eltérően az emberektől – nem a külső látszat szerint ítéli
meg teremtményeit, hanem szívbeli készségüket veszi figyelembe. Ez jól látszik abból, hogy Dávidot választotta.
A János-evangéliumból származó részlet mondanivalója az, hogy az önmagát a világ világosságának nevező (vö. Jn 9,5) Jézus megadja a hívő látás ajándékát a bűnös állapot sötétségében élő embernek, ha az bizalommal fordul hozzá. Ezt a mondanivalót azonban csak akkor olvashatjuk ki a vakon született ember meggyógyításáról szóló részletből, ha figyelembe vesszük, hogy a történetet a csodaelbeszélés irodalmi műfajában fogalmazták meg. A Biblia szerint nem a köznapi értelemben vett rendkívüli esemény az igazi csoda, hanem az, ha a bűnös állapot sötétségében élő ember életének szokványos vagy rendkívüli eseményeiben felfedezi Isten közeledését, és elfogadja tőle az életének világos távlatokat és értelmet nyújtó hit ajándékát. Az elbeszélésben szereplő ember nem csupán fizikailag vak, hanem lelkileg is az. A vakság ugyanis a Szentírásban az ember bűnös és kilátástalan lelkiállapotának is szim-bóluma. A kettős értelemben is vak ember életében történik egy rendkívüli esemény: találkozik Jézussal, aki felkínálja segítségét. Ezt követően meglepő módon meggyógyul. Ám ez még csak köznapi értelemben véve „csoda”. A bibliai értelemben vett csoda az ember szívének mélyén születik meg, amikor figyelmét egyre jobban jótevőjére irányítja, s hittel felismeri Jézusban az Emberfiát, vagyis azt a titokzatos lényt, akin keresztül a mennyei Atya világossággal ajándékozza meg azokat, akik nyitott szívvel várják közeledését és ajándékát.
Ne a külső látszat alapján ítélj!
Időnként előfordul, hogy valamilyen közösségben részt kell venned a vezető megválasztásában. Emlékezz vissza a Dávid kiválasztásáról szóló bibliai részlet mondanivalójára, és ne a felszíni látszat alapján ítélj! Ne csak jelölted külső adottságait (a jó megjelenést, az ékesszólást stb.) vedd figyelembe, hanem annak jeleit is igyekezz magatartásában fölfedezni, hogy szívében készséget mutat-e az Istennel való együttműködésre.
A vak meggyógyításáról szóló evangéliumi részlet szerint a bűnös lelki vakságban élő farizeusok a gyógyítás eseményében képtelenek meglátni az igazi csodát, az ínségben lévő ember és a rajta segítő Isten „találkozását”. Ne utánozd a lelki vaksággal egyenértékű felszínes látásmódjukat! Ezért például ha orvosokat, ápolónőket vagy betegápolókat látsz, akik önzetlenül segítenek másokon, igyekezz fölfedezni dicséretes és pusztán emberinek látszó cselekedeteik mélyén burkolt hitüket! Gondolj arra, hogy ezek a lelkiismeretük szavát követő emberek Jézus útmutatása alapján és a mennyei Atya erejében hajtják végre tetteiket még akkor is, ha önhibájukon kívül
Nagyböjt negyedik vasárnapja még nincs megfelelő ismeretük Istenről és az Ő jóságát közvetítő Jézusról.