A HÚSVÉTI SZENT HÁROMNAP
III.3.4 A húsvéti idő befejező ünnepe – pünkösdvasárnap
Az olvasmány a Kr. u. 80-85 közötti években írt Apostolok Cselekedeteiből vett idézet. Szerzője Lukács evangélista, aki a teofánia irodalmi műfajában a tanítványi közösséget egyházzá formáló Szentlélek pünkösdi eljöveteléről emlékezik meg. • A János-evangéliumból vett idézet szerzője az 1. század végén a feltámadási jelenés irodalmi műfajában annak a történeti ténynek állít emléket, hogy Jézus tanítványai a nagypénteki tragédia árnyékából kilépve rá-ébredtek feladatukra, vagyis arra, hogy nekik az ember és Isten közti békességet halálával megteremtő és feltámadt Jézust kell hirdetniük a világban.
Pünkösdvasárnap a bibliai szemelvények tükrében a) A Szentlélek pünkösdi eljövetele (ApCsel 2,1–11) 2 1 Mikor elérkezett pünkösd
napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. 2 Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a Szentlélekkel és különféle nyelve-ken kezdtek beszélni, amint a
mikor elérkezett pünkösd napja: a pünkösd a zsidóságban eredetileg ősi aratási ünnep volt, amelyet hét héttel húsvét után tartottak. A húsvét és a pünkösd között eltelő negyvenkilenc nap az alapja annak, hogy a görögül beszélő izraeliták a pünkösdöt a pentékoszté hémera (ötvenedik nap) kifejezéssel jelölték. Ebből a kifejezésből származik a
Pünkösdvasárnap magyar pünkösd elnevezés is. A zsidók a Kr. u. 1. századtól kezdve ezen az ősi ünnepen a Sínai-hegyi törvényadásról is megemlékeztek.
Lukács erről a zsidó pünkösdről beszél.
mindannyian együtt voltak: a „mindannyian” kifejezés a közvetlen szövegkörnyezet alapján a Mátyás apostollal kiegészült (vö.
ApCsel 1,26) tizenkét apostolból álló csoportra utal. Az is lehetséges azonban, hogy a „mindannyian” kifejezésbe azt a mintegy százhúsz főnyi sokaságot (vö. ApCsel 1,15) is bele kell értenünk, amely feltehetően a ház körül tartózkodott.
zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása: a zúgás a Sínai-hegyi teofánia harsonazúgására emlékeztet (Kiv 19,16). A szél és a vihar a teofániákban Isten megnyilvánulásának kísérőjelensége, az isteni megnyilatkozás szimbóluma (vö. 1Kir 19,11; Iz 66,15;
Zsolt 50,3).
szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz: a tűz az Ószövetségben az Isten jelenvalóságának jelképe (Kiv 3,2; 13,21;
19,18). A Kr. u. 2. századi zsidó haggada (népszerűsítő, képnyelvi bibliamagyarázat) szerint Isten hangja a Sínai-hegyen hetven nyelvre oszlott szét, hogy minden nép megérthesse. Mivel az ószövetségi Biblia összesen 70 népet tart számon a világon (vö. Ter 10), ez a képes beszéd azt fejezi ki, hogy Isten üzenete, törvénye az egész emberiségnek szól. Feltételezhetjük, hogy a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás ilyesfajta szimbolikus bemutatása már a Kr. u. 1. században is ismert volt, és hatást gyakorolt Lukács művére.
mindnyájan beteltek Szentlélekkel: ez a mondat arra utal, hogy Isten új tanúságtevő népének, a megújult Izraelnek alapja és összetartó ereje nem csupán a törvény vagy a tanítás, hanem maga Isten, aki Lelke által van jelen a közösségben, és erőt ad a tanúságtételre. A próféták álma és az a zsidó várakozás válik itt valóra, amelynek értelmében a Lélek a szívekbe írja Isten törvényét, és megújítja az emberek belső világát (vö. Jer 31,31–34; Ez 36,25–28).
különféle nyelveken (szó szerinti fordításban: más nyelveken) kezdtek beszélni: a jelenséget a görög glóssza (nyelv) és lalein (hangot ad, beszél) szavak összetétele alapján glosszoláliának, a nyelveken szólás adományának nevezzük. Ez jelentheti a semmilyen nyelvből ki nem mutatható hangsorok elragadtatott állapotban való kimondását, vagy valamilyen létező, de nem tanult nyelven való prófétálást (vö. 1Kor 14,1–19). Az adomány mindkét esetben a Lélek jelenvalóságára utal. A szövegből úgy látszik, hogy Lukács érthető nyelvekre gondol (vö. ApCsel 2,6.8–11). A leírás éppen fordítottját mutatja be annak, amit a bábeli nyelvzavarról szóló (Ter 11,1–9) vallási drámában látunk: míg Bábelben a bűn széthúzást, egyet nem értést eredményez az emberek között, addig az első pünkösdön a Szentlélek új kapcsolatokat, közösséget és egyetértést („egynyelvűséget”) teremt a feltámadt Krisztusról tanúságot tevő, illetve a tanúságot elfogadó emberek világában.
istenfélő zsidók: ugyanezek a férfiak a 11. versben „zsidók és prozeliták” néven szerepelnek. A görög proszélütosz (jövevény) szó pogányságból megtért zsidót jelent. Olyan vallásos zsidókról van tehát szó, akik a világ különféle területeiről települtek át vagy zarándokoltak Jeruzsálembe, és annak az országnak nyelvét beszélték, amelyből származtak. Ők váltak a pünkösdi esemény tanúivá.
pártusok, médek… krétaiak és arabok: a felsorolt népekhez tartozó zsidók azt az Izraelt jelképezik, amelyet a prófétai várakozások szerint Isten összegyűjt a végső időkben. A lista megalkotója a teljesség igénye nélkül, északkeletről kiindulva és nyugat felé haladva sorolja fel az akkor ismert népeket. A zsidók és prozeliták nem külön népcsoportot jelölnek, hanem összefoglaló kifejezések.
Ugyanez vonatkozik a krétaiak és arabok elnevezésekre is, amelyek összegző módon a szigetek, illetve a szárazföld lakóit jelentik.
b) A Szentlélek átadása az apostoloknak (Jn 20,19–23) 20 19 Mikor azon a napon, a hét
23 Akiknek megbocsátjátok bűnei-ket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.«
A fontosabb kifejezések magyarázata:
mikor azon a napon, a hét első napján este lett: az időmegjelölés húsvétvasárnap estéjére vonatkozik. Ez azt jelenti: Jézus tanítványai már Mesterük feltámadása napján tapasztalatot szereztek a Szentlélek eljöveteléről (vö. Jn 20,1–18).
eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!«: az evangélista nem ad magyarázatot Jézus megjelenésének módjára, mert csupán azt akarja mondani, hogy a feltámadott Mester megjelenése nem az emberi vágyálmok kivetítése, hanem mindig az ő kezdeményezése alapján végbemenő valós esemény.
rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!: a lehelés szimbolikus cselekedete a Teremtés könyvének egyik részletére (vö.
Ter 2,7) utalva ezt jelenti: mint ahogyan Isten lehelete ajándékozta a földi létet az első embernek, úgy a megváltott ember is Isten leheletével kapja ajándékba a Szentlelket, és vele együtt az új, a krisztusi életet. – A Szentlélek adományozása ebben a jelenetben egy
Pünkösdvasárnap különleges hatalom gyakorlása, nevezetesen a Jézus kereszthalála által biztosított bűnbocsánat közvetítése érdekében történik. Ezért ez a Lélek-ajándékozás különbözik az első pünkösd eseményétől (vö.
ApCsel 2), amelyben a kiáradó Lélek Jézus követőit egyházzá, a feltámadást hirdető tanúságtevő gyülekezetté is formálja.
akiknek megbocsátjátok bűneiket…: a szövegből nehéz eldönteni, hogy ki kapja ezt a hatalmat, és mire vonatkozik. A protestáns bibliaértelmezők az egyetemes papságból részesülő hívők közösségét tartják a bűnbocsátó (feloldozó) hatalom letéteményesének. A katolikus felfogás szerint a bűnbocsátó hatalmat az apostolok és utódaik kapják, akik az egész egyháznak adott bűnbocsátó hatalom gyakorlásának „kitüntetett” képviselői. János írásaiból úgy látszik: ez a hatalom nem csupán a keresztség kiszolgáltatására vagy (hitetlenség esetén) megtagadására, hanem a keresztség után elkövetett bűnök megbocsátására is érvényes (vö. 1Ján 1,8–2,2).
A bibliai szemelvények értelmezése
Az Apostolok Cselekedeteinek szerzője a teofánia irodalmi műfajában mutatja be a Lélek eljövetelét, illetve Krisztus egyházának születését.
Az egyház létrejöttét a Szentlélek kiáradásának tulajdonítja. Jézus halála, feltámadása, megdicsőülése és a Lélek eljövetele egyetlen esemény. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a Messiás, aki a keresztről támadt fel, a Lelket is a kereszten adta át tanítványainak (vö. Jn 19,30). Amikor Lukács a Lélek kiáradásának eseményét a zsidó pünkösd ünnepére helyezi, ezzel azt érzékelteti: a közösséget formáló Lélek jelenvalóságának megtapasztalásához Jézus követőinek éppúgy időre volt szükségük, mint annak bizonyossággá érlelődéséhez, hogy Mesterük megdicsőült („felvétetett a mennybe”).
A keresztény pünkösd ünnepének eredetét magyarázó elbeszélés az ősegyház vallási tapasztalatának dramatizált megfogalmazása. A kicsiny dráma azt tanítja, hogy a tanítványok a nagypénteki tragédia után fokozatosan eljutottak arra a hitbeli felismerésre:
mindennapjaik emberi erővel nem magyarázható „csodáit”
(közösséggé formálódásukat, igehirdetésük sikerét, a tudatos tanúságtevők számának látványos növekedését stb.) annak a Léleknek köszönhetik, aki a feltámadt Krisztus ajándékaként jelen van életükben, és hatékonnyá teszi tanúságtételüket. Ez a hívő felismerésük vált végérvényes és szilárd bizonyossággá az első pünkösd alkalmával.
Az evangéliumi részlet szerzője a pünkösdi élményben teljessé váló tapasztalási folyamat kezdeti szakaszát mutatja be. Tudatában van annak, hogy Jézus kereszthalála, feltámadása és a Lélek eljövetele egyetlen titokzatos esemény, de azzal is tisztában van, hogy a Lélek jelenvalóságát nem egyik pillanatról a másikra, hanem csak egy viszonylag hosszú folyamatban tapasztalhatták meg a nagypénteki
tragédia után reményüket veszített tanítványok. Amikor tehát János húsvét vasárnapjának estéjére helyezi a Lélek eljövetelének eseményét, ennek a tapasztalási folyamatnak kezdetére irányítja olvasói figyelmét. A teofánia irodalmi műfajába tartozó beszámolójában azt hangsúlyozza, hogy Jézus tanítványainak szűk köre a „hívő látás” világában már közvetlenül Jézus feltámadása után tudomást szerzett a Jézus által hozott békesség hirdetéséhez erőt adó Lélek működéséről, akinek jelenvalóságát a tágabb értelemben vett tanítványi kör csak az első pünkösd megrendítő élményében tudatosíthatta.
Figyelj fel arra, hogy a pünkösdi Lélek ma is működik a világban!
A pünkösdvasárnapi szentmise olvasmánya arról ad hírt, hogy a nagypéntek után reményüket vesztett tanítványok bizonytalankodó és félénk csoportját a Szentlélek olyan közösséggé, egyházzá formálta, amely már bátran hirdette Jézus feltámadásának örömhírét.
– Amikor arról hallasz, hogy a világ különféle tájain keresztény közösségek az üldözések ellenére is kitartanak hitük mellett, tudatosítsd magadban, hogy ezt csak a Szentlélek segítségével tudják megtenni.
Az evangéliumi részlet szerint az apostolok hatalmat kapnak arra, hogy a nekik ajándékozott Lélek erejében megbocsáthassák a bűnöket. – Gondolj arra, hogy amikor egy-egy apostolutód megbocsátja bűneidet, ő is mindig a Jézustól kapott Lélek erejében és felhatalmazásával cselekszik.