Az örvendezésre felszólító ószövetségi idézet szerzője egy olyan próféta, aki valószínűleg a Kr. e. 6. században, a zsidók babiloni száműzetésének időszakában élt, és Izajás szellemében jövendölt Izrael népének szabadulásáról és jövőjéről. • Az újszövetségi részlet, amelyben Jézus ószövetségi ígéretekre hivatkozva megerősíti, hogy ő a jövendölésekben szereplő Messiás, az első század harmadik harmadában összeállított Máté-evangéliumban olvasható.
A harmadik adventi vasárnap a bibliai szemelvények tükrében
a) Örvendjen a puszta (Iz 35,1–6.10) 35 1 Örvendjen a puszta és a
kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! 2 Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva szarvas, és ujjong a néma nyelve;
mert vizek fakadnak a pusztában, Isten jelenvalóságát. A próféta szóhasználatában a puszta annak a lelki és vallási sivárságnak megjelenítője, amely a történelmi események nyomán alakult ki az izraeliták életében, akiket ellenségeik megfosztottak a szabadság, az önrendelkezés, a vagyon stb. fontos értékeitől. Az északi királyságot Szamaria ostromakor (Kr. e. 722) az asszírok számolták fel, s lakóinak jelentős részét elhurcolták. Az Asszír Birodalomtól a Kr. e. 7. században elszakadó tartomány, az Újbabiloni Birodalom, illetve ennek Nabukodonozor
nevű királya Kr. e. 597-ben a zsidók déli királyságának fővárosát, Jeruzsálemet foglalta el, s lakosainak nagy részét – elsősorban az előkelőségeket és a kézműveseket – a mezopotámiai Babilonba hurcoltatta. Egy újabb ostrom alkalmával (Kr. e. 587) Nabukodonozor elpusztította a jeruzsálemi templomot is, s folytatta a lakosok idegen földre hurcolását. Ezek az események elkeserítették s kishitűvé tették Izrael fiait, akiknek vallási lelkülete és nemzeti öntudata olyan élet nélkülivé és örömtelenné vált, mint a kiaszott vidék pusztasága.
Amikor a próféta a puszta kivirágzásáról, termékennyé válásáról beszél, s a fásult elkeseredésben élő zsidókat örvendezésre szólítja, azt ígéri, hogy rövidesen megtapasztalhatják a szabadító és boldogító Isten jelenvalóságát. Ujjongásra buzdító szavainak hátterében az a történelmi esemény húzódik meg, hogy Kürosz (latinosan: Círusz), az Újperzsa Birodalom alapítója Kr. e. 539-ben elfoglalta Babilon városát, megdöntötte az Újbabiloni Birodalmat, s a következő évben rendeletet adott ki, amelyben engedélyezte, hogy a babiloni száműzetésben élő zsidók visszatérhessenek hazájukba.
meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét: a lelki pusztaságban élő, elkeseredett és reményüket vesztett izraeliták fogják „meglátni”, hogy az élő Isten nem hagyta el őket, hiszen megsegítve népét kinyilvánítja majd dicsőséges hatalmát.
eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket:
Isten nem avatkozik be közvetlenül a történelem eseményeibe, a vallásos izraeliták mégis az Ő keze művét látják minden történésben.
Bár Isten nem bosszúálló, a zsidókat bűnös módon pusztító és leigázó népek bukását (mely bűneik természetes következménye) a próféta isteni megtorlásnak tekinti. Nyilvánvaló, hogy Kürosz politikai megfontolásokból engedte el Babilonból a zsidókat. Minthogy azonban az ember szabad cselekedeteihez is Isten adja meg a lehetőséget, a próféta Istent nevezi szabadítónak, illetve megmentőnek.
akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik…: a vakok és a süketek azok, akik a száműzetés időszakában nem vették észre, hogy Teremtőjük nem hagyta el őket, és nem hallották meg a próféták által tolmácsolt bátorító isteni üzeneteket. A sánták a lelki bénultságban szenvedők, akik a szabadulás után új erőre kapnak, s lelkesen ünneplik szabadító Istenüket. A némák azok, akik Babilonban nem tudták dicsőíteni Istent, de kiszabadulva a fogságból ujjongva dicsérik Megmentőjüket.
vizek fakadnak a pusztában…: a pusztában fakadó vizek és a sivatagot öntöző patakok a lelki és a vallási újjáéledés szimbólumai.
akiket az Úr kiváltott, visszatérnek: a próféta Kürosz intézkedése mögött Isten megmentő tevékenységét látja, s ezért mondja, hogy Izrael fiait az Úr váltotta ki a fogságból.
ujjongással jönnek a Sionra: a fogságból szabadulók Jeruzsálembe vezető útját a prófétai látomás ünnepélyes zarándoklatnak tünteti fel.
Az adventi idő
Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait 3 és
amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait: Keresztelő Jánost, a zsidók által várt Messiás (gör.
Khrisztosz) előfutárát Heródes Antipász, Nagy Heródes egyik fia vetette börtönbe, aki Augustus császár († Kr. u. 14) rendelkezése alapján a Kr. e. 63-tól már római uralom alatt lévő Palesztinában Galilea és Perea tartományok negyedes fejedelme volt. A negyedes fejedelem (gör. tetrarkha) eredetileg egy terület negyedrészének kormányzója volt, de a Római Birodalomban azok a kormányzók kapták e címet, akiknek a területe túl kicsi volt ahhoz, hogy királyságnak lehessen minősíteni. Antipász tisztelte ugyan Jánost (vö.
Mk 6,20), de amikor a próféta a kormányzó szemére vetette, hogy féltestvérének feleségével házasságtörő viszonyt folytat, Kr. u. 28 körül elfogatta és börtönbe záratta őt.
te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?: János kérdése azért meglepő, mert korábban krisztusi (messiási) vonásokat birtokló személyként, a világ bűneit hordozó Isten Bárányaként mutatta be Jézust (vö. Jn 1,29–34). Az „eljövendő” személyével kapcsolatos bizonytalankodásának oka valószínűleg az, hogy olyan prófétai jövendölések alapján alkotott magának képet a Messiásról, amelyek szigorúan ítélő bíróként mutatták be az „eljövendőt” (vö. Mt 3,10–
12), s ennek az e világi hatalommal és dicsőséggel rendelkező,
kérlelhetetlenül ítélő bírónak jellemzőit nem tudta felfedezni a békésen tanító és az Isten irgalmát hirdető történeti Jézusban.
a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot: válaszában Jézus olyan prófétai jövendölésekre hivatkozik, amelyek a messiási kor jeleit a lelki vakság és bénultság állapotában lévők gyógyulásában, a bűn leprájától való megtisztulásban, az Isten szava iránt érzéketlen fülek megnyílásában, a lelki halálból való feltámadásban és az örömhír terjedésében látják. Arra buzdítja a börtönben lévő Keresztelőt, hogy gondolkodjon el a történéseken: vegye észre, hogy ha ilyen csodás események kapcsolódnak személyéhez és tetteihez, akkor egészen bizonyos, hogy ő az „eljövendőnek” nevezett Messiás.
boldog, aki nem botránkozik meg bennem: ez az enyhe feddés nemcsak a Keresztelőnek, hanem mindazoknak is szól, akik megbotránkoztak Jézusban, mivel magatartása nem egyezett meg a várakozásaikban szereplő szigorúan ítélő vagy politikai hatalommal fellépő messiás alakjával.
mit akartatok látni a pusztában? Széltől lengetett nádat?… Finom ruhákba öltözött embert?: mivel a széltől lengetett nád az állhatatlanság, a finom ruhába öltözött ember pedig a pusztán e világi értékekkel törődő gazdagok jelképe, a kérdésekkel Jézus Keresztelő János szilárd jellemét, bátorságát és egyszerű életvitelét dicséri.
ő az, akiről írva van: ‘Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat’: ószövetségi jövendölésekből összeállított kijelentésével Jézus megerősíti, hogy Keresztelő János a Messiás megígért előfutára.
asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál:
az előfutárszerep Jánost méltóságban mindazok fölé emeli, akik a múltban várták, illetve ígéretek formájában hirdették Isten országának eljövetelét.
aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála: János az utolsó és legjelentősebb próféta, de bármilyen kiváló is, még mindig az ország eljövetelét ígérő Ószövetséghez tartozik. Mivel a mennyek országa Jézusban és az ő műveként érkezett el a földre, az ország erőiből táplálkozó újszövetségi próféták (a keresztények) előnyösebb helyzetben vannak, még ha erkölcsi tulajdonságaik és igehirdetői képességeik nem is olyan kiválóak, mint amilyenekkel a Keresztelő rendelkezett.
A bibliai szövegek üzenete az Örvendezés vasárnapján Az Izajás próféta szellemében jövendölő látnok a babiloni száműzetésben lévő zsidók sivár életét pusztának nevezi, s amikor e puszta csodálatos újraéledéséről, kivirágzásáról beszél, azt tudatosítja kortársaiban, hogy Isten rövidesen megszabadítja őket a
Az adventi idő
fogságból: a száműzöttek hazatérhetnek a Jeruzsálem városa által szimbolizált országukba. • A keresztény felfogás szerint a babiloni száműzetésből való szabadulás csak távoli előképe annak a mér-hetetlenül nagyobb horderejű eseménynek, hogy Jézus az egész emberiséget szabadította ki a bűnös állapot végérvényesnek látszó fogságából. A karácsonyra készülő egyház azért idézi fel a babiloni fogságból való szabadulás örvendetes eseményét, hogy lélekben felkészülhessen annak az igazi Szabadítónak születésnapjára, aki a bűnös állapot sivár pusztaságából mindenkit megmentve megteremtette az emberek számára az örök boldogság távlatait meg-nyitó igazi élet lehetőségét.
A bizonytalankodó Keresztelő János kérdésére válaszoló Jézus kiigazítja a népi várakozásokban élő Messiás személyével kapcsolatos téves elképzeléseket. Elutasítja a politikai hatalommal rendelkező és a bűnösöket kíméletlenül elpusztító isteni küldött alakját, miközben ószövetségi jövendölések alapján állítja: az „eljövendő” csak az istentelen magatartást ítéli el, de lehetőséget ad a bűnösnek a megtérésre és életének erkölcsi megújítására. Olyan személyről beszél, aki lehetővé teszi a lelki vakság és bénultság állapotából való gyógyulást, a bűn leprájától való megtisztulást, az Isten szavának meghallását, a lelki halálból való feltámadást és az általa hozott örömhír terjesztését. • Jézus szavaiból kiviláglik, hogy ő ilyen Messiásnak tartja önmagát. Az egyház ezen a vasárnapon azért idézi fel ezt a bibliai szöveget, hogy bátorítsa és örömmel töltse el a hívő embereket, akik advent időszakában éppen ennek az irgalmas isteni küldöttnek születésnapjára készülődnek.
Örvendezve készülj karácsonyra!
A babiloni száműzetésből való szabadulás örömét felidéző ószövetségi olvasmány hallgatása közben gondolj arra, hogy ha bűneid miatt sivár pusztasággá válik életed, Isten ebben a helyzetben is kész rajtad segíteni. Töltsön el örömmel az a tudat, hogy a Messiás, akinek születésnapjára készülsz, éppen azért jött a földre, hogy életed kiaszott pusztáját virágzó és termékeny földdé alakítsa.
Az újszövetségi szentírási részt hallgatva örömmel adj hálát azért, hogy a mennyei Atya olyan Messiást küldött a földre, aki hozzá hasonlóan nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen és éljen (vö. Ez 18,23).