Húsvétvasárnap, ünnepi mise

Műfaja evangélium, azaz olyan írás, amely különféle irodalmi műfajú alkotások ábrázolóeszközeivel a hit szemüvegén keresztül mutatja be és értelmezi Jézus tanítványainak húsvét utáni vallási tapasztalatát. A műben ismertetett apostoli beszédek nem úgy hitelesek, mintha gyorsírással jegyezték volna le ezeket, de ez nem ad okot arra, hogy a bennük feldolgozott hagyomány történeti alapját kétségbe vonjuk.

• Az ünnepi evangélium a Kr. u. 100 körül keletkezett János-evangélium egyik részlete. Szerzője a Jézus üresen talált sírjára vonatkozó szóbeli és írásos hagyományt dolgozza fel, de nem a krónika irodalmi műfajában, hanem művészi szabadsággal alkotott dráma formájában.

A húsvétvasárnapi ünnepi mise a bibliai szemelvények tükrében

Húsvétvasárnap, ünnepi mise

A fontosabb kifejezések magyarázata:

akkor Péter beszélni kezdett: Péter apostol elsősorban a zsidók között hirdette Jézus feltámadásának örömhírét. Ezt a beszédet azonban, amelynek az idézet valószínűleg csak főbb gondolatait tartalmazza, Kornéliusz százados házában pogány hallgatóságnak mondta el. A tengerparti Cézáreában élő Kornéliusz egyike volt azoknak a római katonáknak, akik kiábrándulván a pogány istenekből, a zsidó és a zsidóságtól fokozatosan elkülönülő keresztény közösségek vallása iránt kezdtek érdeklődni.

ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után: mivel Jézus nyilvánosan tevékenykedett, és keresztre feszítése is nyilvánosan történt, az apostol feltételezhette, hogy hallgatóságának tudomása van a történtekről. Ezért csak rövid összefoglalóját adja Jézus életművének, miközben nem csupán történeti adatokat említ, hanem értelmezi is azokat. Jézus megkeresztelkedésének történeti tényéhez magyarázatként hozzáteszi: a keresztény hit szerint a Szentlélek e keresztelkedés alkalmával nyilvánította ki, hogy Jézus a zsidó várakozásokban élő Messiás, és ekkor adott erőt neki messiási küldetésének megkezdéséhez. A Messiás jótetteit, gyógyításait, amelyekről sokan tudomást szerezhettek, a hit szempontjából is értelmezi: abból kiindulva, hogy a betegség és minden nyomorúság a bűn következményeként van a világban, a jézusi gyógyításokat ördögűzésekként, olyan hatalmi tettekként mutatja be, amelyekben Isten az ördög, azaz a bűn következményeinek uralma alól szabadítja ki az embereket.

fára függesztve megölték őt: a fára függesztés (vö. MTörv 21,23;

ApCsel 5,30) ebben az esetben azt jelenti, hogy Jézust kereszthalállal büntették. A római katonának, Kornéliusznak és háznépének erről is tudomása lehetett.

de Isten harmadnapon feltámasztotta: Péter olyasmiről kezd beszélni, ami nem lehetett nyilvánvaló a zsidók és a pogány rómaiak számára.

A mennyei Atyában feltétlenül bízó történeti Jézus ugyanis csak tanítványainak szűk körében beszélt arról, hogy az Emberfiának harmadnapra fel kell támadnia (Mt 16,21; vö. Mt 17,23; 20,19;

Lk 18,33; Jn 2,19–21). Ezekben a jövendöléseiben az ószövetségi jelképrendszerhez és nyelvezethez igazodott, amely szerint Isten általában a harmadik napon szabadítja meg választottait nyomorúságos helyzetükből (vö. Ter 42,17–18; 1Sám 20,5 stb.).

Természetesen szavainak pontos jelentését feltámadása előtt még szűk tanítványi körének tagjai sem érthették. Tény azonban hogy az evangéliumi beszámolók alapján a zsidó napszakszámítás szerint Jézus valóban három (jóllehet nem teljes) napig volt a sírban: péntek délutáni temetésétől kezdve alkonyatig (első nap), péntek este

alkonyattól szombat este alkonyatig (második nap) és szombat estétől vasárnap hajnalig (harmadik nap).

megadta neki, hogy megjelenjen, nem az egész népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak: a feltámadt Jézus nem ebbe a világba tért vissza. Megjelenése tehát nem hasonlítható az érzékelhető valóságok megnyilvánulásához, hanem olyan esemény, amely a tanítványok vallási tapasztalatának titokzatos világában ment végbe.

Ez a világ csak a hívő ember látásában tárulkozhat fel. Erre utal Péter is, amikor azt mondja: a feltámadt Jézus nem mindenkinek, hanem csak választott tanúknak, azaz csak olyanoknak jelent meg, akik megkapták és elfogadták Istentől a hívő látás ajándékát.

minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt:

mivel a feltámadt Jézus már nem az evés és ivás által fenntartott biológiai létrendhez tartozott, az apostol szavait átvitt értelemben kell vennünk. A feltámadt Jézussal együtt enni és inni annyit jelent, mint a vallási tapasztalat világában olyan bizonyosságot szerezni az ő titokzatos jelenvalóságáról, mint amilyen biztos az ember a vele asztalközösségben lévő személyek valóságában.

meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt: Péter apostol abban jelöli meg húsvét minden embernek szóló örvendetes üzenetét, hogy az a Jézus, aki a kereszten meghalt, s harmadnapra feltámadt, azonos azzal a férfival, akit Isten az élők és elhunytak irgalmas bírájává rendelt. Szavainak hátterében olyan hitbeli felismerések állnak, amelyekre a tanítványok csak Jézus feltámadása után jutottak el, és amelyeket Péter beszéde legfeljebb csak utalásszerűen tartalmazhatott. E felismerések közé tartozik: 1. Jézus az a titokzatos Emberfia, aki az ószövetségi jövendölésben hatalmat, méltóságot és országot kap Istentől (vö. Dán 7,13–14), s akire Isten az emberek erkölcsi megítélését bízta (vö. Jn 5,22.27). 2. Az ítélkezést Jézus már nyilvános működése folyamán megkezdte, amikor szembesítette kortársait azokkal az erkölcsi eszményekkel, amelyek az ítélet legfontosabb mércéit alkotják (vö. Mt 5,1–47;

25,31–46). Szenvedése idején kilátásba helyezte, hogy végérvényesen meg fogja törni a bűnnek (e világ fejedelmének, a sátánnak) hatalmát (vö. Jn 12,31), amely akadályozza az erkölcsi eszmények megvalósítását. Ígéretét a kereszten teljesítette: magára vette a sátán fogságában élő emberekre váró örök büntetés terhét, hogy halálra adott lényével együtt ezt a terhet is megsemmisítve felszabadítsa valamennyi embertestvérét a sátán örök halállal fenyegető uralma alól. 3. A Jézus által hozott irgalmas bírói cselekedet minden ember számára megmentő, megváltó ítélet: a mennyei Atya ugyanis feltámasztotta Jézust a halálból, hogy a sátán uralma alól felszabadult emberek eredményesen tudjanak küzdeni a bűn ellen, hatékony bűnbánatot tudjanak tartani, s Jézus segítségével haláluk után ők is eljuthassanak a feltámadt élet dicsőségébe. A

Húsvétvasárnap, ünnepi mise problémáira, a minden embert üdvözíteni szándékozó Isten (vö. 1Tim 2,4) Jézus halálára és feltámadására való tekintettel őket is megszabadította az örök büntetés kényszerű terhétől.

az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne: a Bibliában a személyt gyakorta a neve helyettesíti. Ezért az

„ő neve” kifejezés Jézust, illetve az ő személyét jelenti. Péter arra hívja fel hallgatói figyelmét, hogy csak az részesül az irgalmas bíró ítéletének áldásaiban, akinek kifejezett hite vagy legalábbis lelkiismerete szavát követő életvitele tanúsítja, hogy elfogadja Jézus bűnbocsátó ajándékát. híradások mai értelemben vett történeti beszámolók lennének, ezt az ellentmondást aligha tudnánk feloldani. Ám ha figyelembe vesszük a híradások irodalmi műfaját, az ellentmondások jelentőségüket vesztik. Az ugyanarról a történeti eseményről írt drámák vagy köl-temények szimbólumaikban és részleteikben ellentmondhatnak egymásnak, de a történeti esemény valóságát ez nem teheti kérdésessé. Ez érvényes a Jézus feltámadásába vetett hit kialakulási folyamatát bemutató írásokra is. Az evangélisták nem mai értelemben vett krónikákat írnak, hanem művészien alkotott vallási drámák keretében, különféle szimbólumok használatával azt akarják

bemutatni: Jézus követői a nagypénteki tragédia után a vallási tapasztalat világában fokozatosan eljutottak a Jézus feltámadásába vetett hitre. Ha írásaik és ezek szimbólumai el is térnek egymástól, ez nem jelenti azt, hogy nem valós tapasztalatot írnak le.

a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment: a hét első napja (a vasárnap) a keresztény hagyomány szerint Jézus feltámadásának a napja. Márk evangélista szerint az asszonyok napfelkeltekor mentek a sírhoz (vö. Mk 16,2). János valószínűleg azért írja, hogy még sötét volt, mert azt akarja kifejezni, hogy a nagypénteki tragédia után a tanítványok a teljes reménytelenség és borúlátás lelkiállapotában voltak.

és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól: Jézus temetésének leírásában a szinoptikusok megemlítik, hogy a sír bejáratát kővel zárták le (vö. Mt 27,60; Mk 15,46). János evangélista feltételezi, hogy olvasói ismerik a sír lezárására vonatkozó szinoptikus hagyományt.

Figyelemre méltó, hogy az evangélista Mária látásmódját is jellemzi, amikor a látást kifejező görög szavak közül a blepó igét használja, amely kívülről való rátekintést, siető, felületes pillantást jelent.

elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették: Mária Magdolna szavaiból kiviláglik: Jézus feltámadására követői egyáltalán nem számítottak. Mária többes számot használva mondja: „nem tudjuk, hová tették”. Ez a többes szám arról árulkodik, hogy a negyedik evangélista is ismeri a szinoptikus hagyományt, amely szerint több asszony ment a sírhoz. Az ő drámáiban azonban egyáltalán nem szokatlan, hogy egy-egy fontosnak tartott személy kisebb közösséget vagy csoportot is szimbolizál.

Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek: a másik tanítvány valószínűleg János apostol. Ám ha figyelembe vesszük, hogy az evangélista előszeretettel alkalmaz szimbólumokat, az is lehet, hogy ez a másik tanítvány a maga névtelenségében a tanítványi közösség egészét is jelképezi, amelyet Jézus szeretett.

a másik tanítvány… elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be: a gyolcsok említésével János evangélista azt hangsúlyozza, hogy az üres sír és a hátrahagyott halotti gyolcsok felületes megpillantása után a másik tanítvány értő módon látta, hogy Jézus testét nem lophatták el. Sírrablás esetén ugyanis a gyolcsok vagy nem maradtak volna a sírban, vagy legalábbis állapotuk mutatná, hogy erőszakkal tépték le ezeket a holttestről.

Simon Péter… Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva: Simon Péter látásmódját az evangélista a szemlélődő, elmélyülő látásra utaló theóreó görög igével érzékelteti. A sírboltba is belépő Péter alaposabban körülnéz. Így ő „többet” lát, mint a sírba csak felületesen bepillantó másik tanítvány: észreveszi a fejkendőt is, amely a gyolcsoktól elkülönítve volt összehajtva egy másik helyen.

Húsvétvasárnap, ünnepi mise akkor bement a másik tanítvány is, aki… látta és hitt: a sírba belépő másik tanítvány látásmódját az evangélista a görög horaó ige használatával jellemzi, amely a Bibliában többnyire a titok mélyébe hatoló, hívő látást jelenti (vö. Lk 1,22; 9,32; Jn 1,51; ApCsel 7,56;

1Kor 9,1). A görög szövegben a „hitt” kifejezés olyan igealakban áll, amelynek alapján a „látta és hitt” mondatot helyesebb így fordítani:

„látta és hinni kezdett”. Az evangélista feltehetően ezzel az árnyalt fogalmazással utal arra, hogy önmagában véve még a titok mélyét fürkésző hívő látás sem eredményezhette a hitet, de előkészíthette azt. Ez a kezdeti hit azonban még Istentől jövő megerősítésre vár.

még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból: ezzel a mondattal az írás szerzője kilép az események folyamatából, s az olvasóknak mondja el: mindez akkor történt, ami-kor a tanítványok még nem ismerték fel, hogy Jézusnak az ószövetségi jövendölések szerint is fel kellett támadnia a halálból.

Erre a felismerésre és a teljes hitre majd akkor jutnak el, amikor a vallási tapasztalat titokzatos világában „találkoznak” a feltámadt Jézussal, és megerősítést kapnak tőle (vö. Lk 24,25–27; Jn 20,19–29).

A szentírási szemelvények mondanivalója

Péter apostol beszéde olyanok számára tárja fel Jézus feltámadásának titkát, akik zsidó szempontból pogánynak számítanak, és a zsidó Jézus tanításáról és sorsáról is legfeljebb csak hallomásból tudhatnak. Az apostol nem csupán történeti adatokra utal, hanem a hit fényében értelmezi is ezeket. Hangsúlyozza: a Názáretből való Jézus már nyilvános működése kezdetétől mutatott fel olyan jeleket, amelyek arról árulkodtak, hogy ő az Isten Fölkentje, a Messiás, akinek eljövetelét a zsidó próféták előre jelezték, s akitől az emberek nyomorúságos állapotuk orvoslását várták. Utal arra, hogy a Messiásnak bizonyuló Jézus minden jótettével és gyógyító cselekedetével azt igazolta: a bűn fogságából akarja kiszabadítani az embereket. Az apostol kitér arra, hogy a zsidó nép vallási vezetői tragikusan félreismerték Jézus személyét, s mivel veszélyes ellenségnek, vallási felforgatónak tartották, kiszolgáltatták a római hatóságok képviselőinek, akik keresztre feszítve kivégezték őt.

Ezután Péter örvendezve számol be arról is, hogy Jézus követőinek egy csoportja a nagypénteki tragédia után nem sokkal megtapasztalta Jézus titokzatos jelenvalóságát, vagyis annak bizonyítékát, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. S végül jelzi: ez a feltámadás nem csupán a tanítványoknak és a zsidóknak örömhír, hanem minden embernek (tehát a pogány világhoz tartozó hallgatóinak is). Isten ugyanis Jézus halálában és feltámasztásában irgalmas ítéletet hozott a bűn fogságában sínylődő világ felett. Ennek az irgalmas ítéletnek köszönhetően mindenki megszabadulhat az örök halállal fenyegető bűn rabságából, aki hittel elfogadja Istentől

azt az ajándékot, amelyet Jézus személye, megváltó halála és feltámadása jelent az egész emberiség számára.

Az evangéliumi részlet szerzője a Jézus üresen talált sírjára vonatkozó történeti hagyományt a többi evangélistától eltérően, saját szempontjai alapján dolgozza fel. Művészien alkotott drámájában elsősorban azt mutatja be, hogy Jézus kereszthalála után a tanítványok csak fokozatosan jutottak el a Mesterük feltámadásába vetett hitre. A dráma három szereplőjének háromfajta látásmódja a tanítványok hitre jutásának három szakaszát szimbolizálja. Az üres sírt felfedező Mária Magdolna azoknak a reményüket vesztett, szomorú tanítványoknak alakját idézi fel, akik a nagypéntek árnyékában csupán árvaságuk miatt keseregnek, a történteket felszínesen, az emberi logika alapján értékelik, és még érzéketlenek arra, hogy felfedezzék a misztériumot. A sírboltba belépő Péter apostol már azokat a tanítványokat szimbolizálja, akik elmélyültebb látásuk alapján megsejtik, hogy a misztérium, a felfoghatatlan titok légköre övezi a Jézus halála utáni eseményeket. A sírboltba belépő másik tanítvány pedig azokat jeleníti meg, akik hívő látással felfedezik a misztériumot, elfogadják, hogy felfoghatatlan titokkal állnak szemben, azaz eljutnak a Jézus feltámadásába vetett hit küszöbére.

Gondolkodj el Jézus feltámadásának titkán!

A Jézus személyét és életművét bemutató Péter apostol Jézus feltámadásának titokzatos eseményét és e titok minden embernek szóló örvendetes üzenetét abban foglalja össze, hogy mindazok, akik hittel elfogadják az emberek üdvözítése érdekében meghaló és feltámadó Jézus segítségét, megszabadulhatnak bűneik terhétől. – Gondolj arra, hogy ez a reményt keltő és az örök élet távlatait felvillantó üzenet neked is szól!

Az evangéliumi részletből kiviláglik, hogy csak a hívő látás készíthet fel a felfoghatatlan titok megközelítésére, a feltámadt Jézussal való

„találkozásra”. – Gondolkodj el ezen, és kérd Isten segítségét, hogy el tudd fogadni tőle a hívő látás ajándékát!