A HÚSVÉTI SZENT HÁROMNAP
III.3.2 A húsvéti idő második vasárnapja – az isteni irgalmasság vasárnapja
III.3.2 A húsvéti idő második vasárnapja – az isteni irgalmasság vasárnapja
Az újszövetségi olvasmány (szentlecke) a Péter első levele néven ismert írásból származó idézet. Ezt a levelet Péter apostol a halála († 64 és 67 között) előtt egy Szilvánusz nevű munkatársa segítségével (vö. 1Pét 5,12) kis-ázsiai keresztényeknek címezve írta Rómából, vagy az említett munkatárs állította össze néhány évtizeddel később az apostol szellemében. • Az evangéliumi részlet a János apostol nevéhez fűződő 1. század végi írásból származik. A szemelvény értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy nem a krónika, hanem a krisztofánia (feltámadási jelenés) irodalmi műfajában készült alkotás, amely az érzékelhető világból vett szimbólumokkal utal Jézus tanítványainak titokzatos vallási tapasztalatára.
Az isteni irgalmasság vasárnapja a bibliai szemelvények tükrében
a) A nagy irgalmasságú Isten Péter apostol írásában (1Pét 1,3–
9)
5 Isten ereje megőriz titeket az üd-vösségre, amely készen áll, hogy stílusú istendicsőítés alkotója nem csupán általánosságban beszél a minden ember isteni Atyjáról, hanem a Messiásnak (Krisztusnak) bizonyuló Jézus Atyjának nevezi a zsidó vallás Istenét. Ezzel egyrészt azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy Jézus egészen különleges és utánozhatatlanul egyedi kapcsolatban van a zsidó nép Istenével, másrészt elővételezett módon arra utal, hogy a mennyei
Atya az emberek iránti irgalmát Jézusban nyilvánította ki a legteljesebb módon.
aki nagy irgalmasságával: az irgalmasság vagy szeretet Isten egyik lényeges tulajdonságaként azonos az Istennel. Az ószövetségi Szentírásban az irgalmasság szó héber megfelelője az anyaméhre, illetve arra az anyai szeretetre utal, amely a méhben hordozott élet védelmezésében, gyarapításában és az érte elviselt szenvedésben mutatkozik meg. Izajás próféta szerint (vö. Iz 49,15) azonban Isten irgalmassága még ezt az emberi szeretetet is felülmúlja: mert ha az asszony esetleg meg is feledkezik méhe magzatáról, Isten akkor sem feledkezik meg az emberről. A levél szerzője az emberek üdvözítésében látja Isten irgalmának legfőbb megnyilvánulását (vö.
1Pét 2,10; Tit 3,5).
élő reménységre szült újjá minket: az újjászülés Isten cselekedete, aki gyökeresen átalakítja az örök halál fenyegetésében élő bűnös teremtményének szívét és erkölcsi gondolkodásmódját. Ez az isteni cselekedet valójában újjáteremtés, azaz a régi ember új emberré alakítása. Az első keresztények régi emberen olyasvalakit értettek, aki a bűn uralma alatt él, véges értékeket istenít, s aki a romlás, az Istentől való végérvényes elszakítottság, vagyis az örök halál állapota felé halad (vö. Ef 4,17–19.22). Ezzel szemben új embernek nevezték azt, aki Isten eredeti elgondolása szerint, s az Ő akaratához igazodva él (vö. Ef 4,24). Jézus tanítványai annak is tudatában voltak, hogy a bűn hatalma alatt élő régi ember önmaga erejében képtelen lett volna megújulni. Erre utal a levél szerzője is, amikor azt állítja, hogy a kereszténységre tért címzetteket Isten szülte újjá, azaz Ő tette a korábban régi embereket új teremtményekké. – Az élő reménykedés az Isten által újjászült teremtmény egyik fontos jellemzője. A keresztény remény Istentől eredő készség vagy adottság, amelynek erejében az ember gyermeki bizalommal képes várni az üdvösségre vonatkozó isteni ígéreteknek beteljesülését, amelyeket az ószövetségi próféták szavaiból és Jézus tanításából ismer. A zsidóknak írt levél szerzője a reményt a lélek biztos és szilárd horgonyának nevezi, amely abba a Jézusba kapaszkodik, aki feltámadásakor belépett a mennyei szentély által jelképezett isteni világba (vö. Zsid 6,18–20), és lehetővé tette az ember számára, hogy az isteni ígéretek végső beteljesüléseként elnyerhesse az üdvösséget.
Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által: Isten Jézus halála és feltámadása által szüli újjá a régi embert az élő reménységre. Ez a következőket jelenti: Jézus magára veszi a régi ember bűnét, a kereszten megsemmisíti a bűnért járó örök halál kényszerét, feltámadásával pedig biztosítja, hogy a feltámadt lényéhez kapcsolódó régi ember új teremtménnyé válhasson. Ez a megváltó halál és feltámadás tehát olyan ajándék a régi ember számára, amely lehetőséget ad neki arra, hogy elfogadva az örök halál szükségszerűségét érvénytelenítő Jézus ajándékát, hatékony
Az isteni irgalmasság vasárnapja bűnbánatot tudjon tartani, képes legyen elkerülni az örök halál állapotát, és megújult teremtményként el tudjon jutni a reményeiben élő üdvösségre, az örök életre.
romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre: a zsidó gondolkodás és szóhasználat szerint az öröklés tágabb értelmű kifejezés, mint ennek magyar megfelelője: ezért az örökség nem csupán az örökösödés címén birtokolt anyagi vagy szellemi javakat jelenti, hanem minden olyan tulajdont is, amelyet az ember valamilyen címen ajándékba kapott, és nem munkájával szerzett meg.
Ilyen tág értelemben nevezi az Ószövetség például Kánaán földjét Istentől kapott osztályrésznek vagy örökségnek (vö. 1Krón 16,18). Az izraeliták szóhasználatában maga az Úristen is lehet örökség, amennyiben az embernek ajándékozza önmagát (vö. Szám 18,20;
Zsolt 16,5). A keresztény felfogás szerint a mennyei Atya Fiát, azaz Jézust tette meg elsődleges örökösévé, mert neki adta mindenét és a mindenséget (vö. Mt 11,27; Zsid 1,2). Így Jézus a mennyei Atya Fiaként az üdvösség (vö. Zsid 1,14), illetve az örök élet (Tit 3,7) elsődleges örököse is. Minthogy azonban ez az elsődleges örökös feltámadásával lehetőséget adott az embereknek arra, hogy Isten gyermekeivé, fogadott fiaivá válhassanak, mindazok, akik élnek ezzel a lehetőséggel, az ő örököstársaivá lesznek az üdvösség elnyerésében (vö. Róm 8,16–17; Gal 4,7). – A világ értékeiből álló örökség romlandó kincs, amelyet rozsda és moly emészt (vö.
Mt 6,19). Ez a kincs erkölcsileg szennyezett, amennyiben bűnös emberi cselekedetek is belejátszanak létrejöttébe. Az ilyen örökség birtoklása olyan, mint a rövid ideig pompázó, de aztán elhervadó virág szépségének élvezése: múlékony a virág, és halandó a virág szépségében gyönyörködő ember is. A mennyei örökség ellenben romolhatatlan, erkölcsi szempontból szeplőtelenül tiszta, és soha nem szűnik meg, mert végső fokon nem más, mint részesülés az Isten földöntúli, szeplőtelenül tiszta és örökkévaló életéből.
Isten ereje megőriz titeket az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilvánuljon: a mennyei örökség része a megőrző és állhatatos várakozást biztosító erő (a keresztény remény alapja) is, amelyet az irgalmas Isten ajándékoz az embernek egészen addig, míg az utolsó időben majd teljesen birtokba veheti örökségét.
ennek örülni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé a különféle kísértésekben: a különféle kísértésekben való szomorkodás az Isten által újjáalkotott ember földi szenvedéseit jelenti. A levélnek ez a mondata Jézus hasonlatára emlékezteti a levél címzettjeit: „az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16,21). A Jézus kereszthalála és feltámadása által újjászült ember lehetőséget kap ugyan arra, hogy elkerülje az örök halált, de ez nem jelenti azt, hogy megmenekül a bűnnek attól a következményétől is, amelyet
szenvedésnek nevezünk. Újjászületésekor azonban erőt kap Istentől ahhoz, hogy az élet szenvedéseit, szomorúságait Jézushoz hasonlóan tudja elviselni, aki a legnagyobb szenvedések között is rendületlenül bízott a mennyei Atya jóságában, illetve abban, hogy fájdalma egyszer majd leírhatatlan örömmé fog változni.
hogy hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor: a keresztény hit a reményhez hasonlóan isteni ajándék vagy erő (vö.
Ef 2,8–9). Ha ezt az adományt az ember Isten segítségével elfogadja, képessé válik arra, hogy észszerű, megalapozott várakozásnak tekintse az isteni ígéretek beteljesülésére vonatkozó reményét, és Isten iránti teljes bizalommal biztosan létező valóságnak tartsa a fizikai szem számára láthatatlan üdvösség birodalmát. Ezt a gondolatot a zsidóknak írt levél szerzője így fogalmazta meg: „A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk” (Zsid 11,1). Ez azt jelenti, hogy a hívő keresztény szilárdan bízik abban, hogy reményei – az ember sorsára vonatkozó prófétai jövendölések, amelyeket a történeti Jézus megerősített – egykor beteljesülnek, valóra válnak. A keresztény felfogás szerint a hit isteni ajándékának elfogadása együtt jár azzal, hogy a hívő ember a tűzben megtisztított aranyhoz hasonlóan kiállja a szenvedések és kísértések próbáját. A kipróbált hit azért értékesebb a romlandó aranynál, mert nem mulandó értékek megvásárlását biztosítja, hanem az elmúlhatatlan, örök élet elnyerését teszi lehetővé. Erre utal a levél szerzője is, amikor a kipróbált hitet dicséretre, dicsőségre és tisztességre méltónak mondja.
akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek: az első keresztények Jézus tanítását követve Istent szeretetnek (1Ján 4,7–8), pontosabban az Atya, a Fiú és a Szentlélek titokzatos szeretetközösségének tartották, aki kiárasztja önmagát a megújított teremtmények szívébe (vö. Jn 3,35; 14,31; Róm 5,5), hogy alkalmassá tegye őket a válaszszeretetre. A levél szerzője erről a válaszszeretetről beszél, amelyet az újjászületettek az ajándékba kapott isteni szeretet erejében nyújtanak Istennek. Amikor azt állítja, hogy az újjászületettek szeretik Jézus Krisztust, akit fizikailag nem láthattak, arra gondol, hogy a címzettek a szívükbe áradó isteni ajándék erejében hittel elfogadták a testi szemmel nem látott Jézus isteni és megváltói mivoltát, s így elővételezett formában részeseivé váltak az isteni lét titokzatos és örökkévaló szeretetközösségének.
örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét: a levélrészlet befejező mondatában a szerző azt hangsúlyozza, hogy az irgalmas Istentől kapott hit ajándékának elfogadása az újjászületetteket üdvösségre segíti. Szavainak hátterében az a jézusi tanítás áll, amely szerint a hit
Az isteni irgalmasság vasárnapja a mennyei boldogság elnyerésének elengedhetetlen feltétele (vö.
Mk 16,16; Jn 6,47; Zsid 11,6).
b) Az irgalmas Isten segít a kételkedő Tamásnak a hitre jutásban (Jn 20,19–31) amikor meglátták az Urat. 21 Aztán újra szólt hozzájuk: »Békesség Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében életetek legyen.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
mikor azon a napon, a hét első napján este lett: mivel Jézus követői a zsidó számítás szerinti hét első napján, azaz vasárnap ünnepelték Jézus utolsó vacsorájának emlékezetét (a szentmisét), a hét első napjának estéje a vasárnap estét jelenti. A szövegösszefüggés alapján János a feltámadás napjának estéjére helyezi a jelenetet (vö. Jn 20,1–
18).a helyiség ajtaja… be volt zárva: az evangélista nem részletezi, hogy Jézus miként hatol át a zárt ajtókon: a feltámadási jelenés irodalmi műfajában készített elbeszélésében a zárt ajtókon való átlépés szimbólumával azt akarja kiemelni, hogy a feltámadt Jézus új létmódjára nem vonatkoznak a testekre érvényes fizikai törvények.
eljött Jézus, megállt középen: ez a szimbólumértékű megjegyzés a tanítványoknak arra a tapasztalatára utal, hogy a feltámadt Jézus megjelenése mindig az ő kezdeményezésére történt.
békesség nektek: a mindennapi zsidó köszöntés (héb. shalom) Jézus ajkán új tartalmat kap. Azt a békességet fejezi ki, amely abból fakad, hogy ő halálával megszüntette a bűnért járó örök halál kényszerét, és feltámadásában az örök élet távlatait nyitotta meg követői számára.
megmutatta nekik a kezét és az oldalát: e megjegyzéssel az evangélista azt akarja kifejezni, hogy a tanítványok vallási tapasztalatában mutatkozó titokzatos személy azonos azzal a Jézussal, aki a zsidó húsvét előkészületi napján a kereszten meghalt.
a tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat: a feltámadt Jézus már nem tartozott az érzékelhető világhoz, ezért őt testi szemmel nem lehetett látni. Amikor tehát az elbeszélés szerzője arról beszél, hogy a tanítványok meglátták az Urat, nem fizikai, hanem hívő látásra utal. A látás kifejezéssel a tanítványok vallási tapasztalatát jelöli, akik a nagypénteki tragédia után az utolsó vacsora emlékezetét ünnepelve csodálkozva vették észre: ezeken az összejöveteleken öröm, reménykedés költözik a szívükbe, és ezt a különös élményt a feltámadt és közösségükben titokzatos módon jelenvaló Jézus ajándékának tekintették.
amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket: ez a Jézus ajkára adott mondat azt fejezi ki, hogy a tanítványok a nagypénteki tragédiát követően fokozatosan tudatára ébredtek annak, hogy az Isten országának kibontakozását hirdető Jézus művét kell folytatniuk.
Tamás…, akit Ikernek hívnak: a Tamás név az arám teoma szó görög végződéssel ellátott formája, amelynek pontos fordítása a görög Didümosz, azaz Iker kifejezés (vö. Jn 11,16).
a többi tanítvány elmondta neki: Láttuk az Urat!: a látás szó ebben az esetben sem a fizikai látást jelenti, hanem a vallási tapasztalat titokzatos világát megnyitó hívő látást.
hacsak nem látom kezén a szegek nyomát…: Tamás talán reménykedik Jézus ígéretében, aki megjövendölte feltámadását (vö.
Mt 16,21; Lk 24,7). Ám az apostol reményéből még hiányzik az a bizonyosság, amelyet csak a hit isteni ajándékának elfogadása nyújthat az embernek. Mivel nem elégszik meg a saját vallási tapasztalatukról beszámoló tanúk híradásával, tovább keresi a megbizonyosodást, de eleinte rossz úton jár. Tamás nem a hit ajándékának elfogadására törekszik, hanem lehengerlő emberi
„bizonyítékot” követelne: ő ugyanis csak azt tekintené megbizonyosodásnak, ha az érzékelő tapasztalat világában találkozhatna a feltámadt Jézussal.
nyolc nap múlva: mivel az antik számolási mód egy adott időtartamba a kezdő és a befejező napot is beszámítja, a kifejezés ismét vasárnapra utal.
Az isteni irgalmasság vasárnapja
tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet…: a sebhelyeit megmutató Jézus szavai nem arra utalnak, hogy feltámadott lényét érzékelni lehet, hanem arra, hogy megdicsőült valósága azonos azzal a testtel, amelyet a kereszten feláldozott az emberekért. Az, hogy a megdicsőült testet nem lehet érzékelni, az evangéliumi leírás görög szövegéből, illetve az igeidők használatából is kiviláglik. A görög szöveg szerint Jézus a jelenben ezt mondja Tamásnak: Tedd ide (jelen idejű felszólító mód) ujjadat és nézd (befejezett múlt idejű felszólító mód) a kezeimet! Ez nagyjából azt jelenti: most tedd ide az ujjadat, és nézd a múltbeli kezeimet! Ehhez hasonló a másik mondat is, amelyben a Föltámadott így szól Tamáshoz: nyújtsd ki (jelen idejű felszólító mód) kezedet, és tedd (befejezett múltban álló felszólító mód) az oldalamra! Ezt körülbelül így fordíthatjuk: most nyújtsd ki a kezedet, és tedd a múltbeli oldalamra! Jézus szavai, amelyek nem nélkülözik a humort, azt fejezik ki, hogy Tamás olyasmit kér, ami nem lehetséges.
ne légy hitetlen, hanem hívő: minthogy az apostol már késznek mutatkozik a hívő elfogadásra, a jézusi felszólítást így kell értenünk:
ne viselkedj úgy, mint egy hitetlen ember, aki csak az érzékeinek hisz!
én Uram és én Istenem!: Tamás örvendező kiáltásában a negyedik evangélium egyik legszebb hitvallása fogalmazódik meg. Mivel az ószövetségi Bibliában az Úr és az Isten kifejezések általában azonos jelentésűek (vö. pl. Zsolt 35,23), az apostol szavaiban a Jézus isteni mivoltába vetett hit megfogalmazását kell látnunk. A leírás szerzője nem beszél arról, hogy Tamás megkísérelte volna a lehetetlent, és megérintette volna Jézust. Hitvallása nem a fizikai megbizonyosodás alapján fogalmazódik meg, hanem annak köszönhetően, hogy Jézus felszólítására elfogadja az irgalmas Istentől a bizonyosságot nyújtó hit ajándékát.
mivel láttál engem, hittél (más szövegváltozatban kérdő mondatként:
mivel láttál engem, elhitted?): ha a mondat kijelentés, így értendő:
hittél, mert különleges módon, azaz hívő látással tapasztaltad meg jelenvalóságomat. Amennyiben a mondat kérdés, ezt jelenti: ugye nem azért hittél, mert fizikailag láttál?
boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek: ez a boldogmondás nem a vallási tapasztalatot (a hívő látást) és a hitet állítja egymással szembe, mintha az igazi hitnek nem lenne tapasztalati alapja. Az ellentét a fizikai látást igénylő hit és az ilyen látást nem követelő hit között húzódik. Jézus általánosságban azt a hívőt mondja boldognak, aki nem igényel olyan fizikai megbizonyosodást, mint Tamás, hanem beéri a vallási tapasztalat titokzatos világát feltáró hívő látással és a tanítványok igehirdetésével (vö. 1Pét 1,8; Jn 17,20).
A szentírási szemelvények mondanivalója
A Péter apostol nevéhez fűződő levél szerzője szerint Isten Jézus által mutatta ki a legteljesebb módon az emberek iránti irgalmát, mert benne kínálta fel minden embernek a remény, a hit és a szeretet ajándékát. Amikor az Isten által „újjá szült” emberek elfogadják ezeket az ajándékokat, végtelen és örök távlatok nyílnak meg életükben. A nekik ajándékozott remény erejében állhatatosan tudják várni, hogy beteljesüljenek az ember üdvözítésére vonatkozó isteni ígéretek, amelyeket a próféták és Jézus tanításából ismernek. A hit ajándékát befogadva arra válnak képessé, hogy az isteni ígéretek beteljesülésére vonatkozó reményüket észszerű, megalapozott várakozásnak tekintsék, és biztosan létező valóságnak tudják tartani az ígéretek végső beteljesülését jelentő üdvösség birodalmát. A szeretet ajándékának elfogadása pedig lehetővé teszi számukra, hogy válaszolni tudjanak az üdvözítő Isten szeretetére, és elővételezett módon már itt a földön részeseivé válhassanak annak a földöntúli és titokzatos szeretetközösségnek, akit a keresztények Istennek neveznek.
A krisztofánia vagy feltámadási jelenés irodalmi műfajában megfogalmazott evangéliumi részlet a jelképek nyelvén azt tanítja, hogy a Jézus feltámadásába vetett meggyőződésre csak az tud eljutni, aki elfogadja az irgalmas Istentől a bizonyosságot nyújtó hit ajándékát. Az elbeszélés középpontjában egy kételkedő apostol áll, aki az érzékelő tapasztalat szintjén, fizikai látással és érintéssel szeretne meggyőződni az Isten földöntúli világához tartozó Jézus valóságáról. Mivel az ilyen megbizonyosodás lehetetlen, nem is adatik meg neki ez a lehetőség. Az elbeszélés szerzője szerint a kételkedő és a perdöntő bizonyítékot igénylő apostol végül mégis eljut a bizonyosságra, de nem azért, mert érzékeivel ragadja meg a feltámadt Jézust, hanem azért, mert a vallási tapasztalat titokzatos légkörében el tudja fogadni az irgalmas Istentől a hit, illetve a hívő látás ajándékát.
Fohászkodj az irgalmas Istenhez!
A Péter apostol nevéhez fűződő levélrészlet tanítása szerint a nagy irgalmasságú Isten Jézus által adta teremtményeinek a remény, a hit és a szeretet ajándékát. Imádkozz az irgalom Istenéhez, hogy életed minden napján el tudd fogadni ezeket az ajándékokat, amelyek képessé tesznek az isteni ígéretek beteljesülésének várására, biztos alapot adnak reményeidnek, és lehetővé teszik számodra az irgalmas isteni szeretet hálás viszonzását. Imádság közben gondolj arra, hogy az irgalmas Isten segítsége nélkül fohászkodni sem tudnál hozzá.
A Tamás apostol hitre jutásáról szóló elbeszélés azt tanítja, hogy az ember csak akkor tudja felfedezni a feltámadt Jézus titokzatos
Az isteni irgalmasság vasárnapja jelenvalóságát életében, ha az irgalom Istenétől elfogadja azt a segítséget, amely képessé teszi őt a hívő látásra. Kérd Istent – különösen akkor, amikor megrendül a Jézus feltámadásába vetett hited –, segítsen a hit ajándékának elfogadásában!