Nagyböjt első vasárnapja

Az ószövetségi idézet a Teremtés könyvéből származik, amely a Mózes nevéhez fűződő öt könyv vagy könyvtekercs közül az első. Az öt könyvtekercs (gör. pentateukhosz) nem egyetlen szerző műveként jött létre, hanem egy olyan folyamatban, amely nagyjából az izraeli királyság létrejöttétől (Kr. e. 1000-től) a zsidók babiloni száműzetésének végéig (Kr. e. 538) tartott. • Az újszövetségi idézet szövegét Máté evangéliumában találjuk, amelynek szerkesztője Jézus korára visszanyúló szóbeli hagyomány és későbbi keresztény írások alapján Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után állította össze a művet.

Nagyböjt első vasárnapja a bibliai szemelvények tükrében egyetek?« ² Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák

megalkotta… az Úr Isten az embert a föld agyagából: a szentírási részlet szerzője antropomorf (Istent emberi tulajdonságokkal felruházó) módon és költői képnyelven fejezi ki azt a meggyőződését, hogy minden létező, így az ember is Istentől származik. Ez a leírás nyelvezetében hasonlóságot mutat ugyan a mezopotámiai sumér–

akkád teremtésmítoszokkal, de tartalmilag lényegesen el is tér ezektől. A Gilgames-eposz (Kr. e. 3-2. évezred) szerint a sok isten közül az egyik formázza meg az első embert a föld agyagából, a többistenhitet elutasító bibliai elbeszélés szerzője azonban az ember létrehozását az egyetlen, igaz Istennek tulajdonítja. A bibliai szerző az első férfit a héber adamah (föld) szóval kapcsolatba hozva Ádámnak nevezi. Ez az elnevezés eredetileg nem személynév volt, hanem az embert, a férfit és a nőt, illetve az emberi fajt jelölte (héb.

adam: ember). Minthogy a bibliai beszámoló nem természet-tudományos leírás, hanem olyan költészeti alkotáshoz hasonlít, amely jelképekkel jellemzi a valóságot, összeegyeztethető a fejlődéselmélettel. Eszerint a Teremtő olyan világot alkotott, amelyben az ember úgy bontakozott ki az alacsonyabb rendű élőlényekből, mint ahogyan ezt a természettudományos fejlődéselmélet képviselői tanítják.

ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben: jóllehet a Biblia az Éden kertjét az Eufrátesz folyó vidékére helyezi (vö. Ter 2,8–15), a kert nem földrajzi hely. Az Éden név sumér–akkád eredetű szó (eden), amelynek jelentése: puszta, sztyeppe. A héber nyelvben azonban a

„gyönyörűség” jelentés is társul hozzá. A kertet a héber nyelvű Ószövetség görög fordítása (LXX) a paradeiszosz szóval jelöli. Ebből a kifejezésből származik a magyar Paradicsomkert elnevezés is.

s növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát: a látásra szép és evésre alkalmas gyümölcsöt termő fákkal a sumér–akkád kultúra már az izraelita népcsoport közel-keleti megjelenését mintegy másfél ezer évvel megelőzően is az „istenek kertjének” gazdagságát jelképezte.

A szigorúan egyistenhívő izraeliták új tartalommal megtöltve, ezt a szimbólumot is felhasználták a kozmosz, az ember és az emberi szenvedés eredetének a múlt felé irányuló prófétai magyarázatában.

az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját: a kert közepén álló élet fájára emlékeztető és az örök életet szavatoló növényről (fűről) már a Gilgames-eposz is említést tesz. Ehhez hasonlóan a tudást biztosító növény is szerepel a sumér–akkád mítoszvilágban. – A teremtés-elbeszélés zsidó változatában az élet fája azt szimbolizálja, hogy Isten nem az enyészetre, hanem az örök életre teremtette az embert. A jó és a rossz tudásának fájával kap-csolatos isteni parancs megszegése nem azt jelenti, hogy a teremtmény csak a tiltott gyümölcsből való evés után volt képes különbséget tenni az erkölcsi jó és rossz között. Ez a fa inkább annak a kísértésnek szimbóluma, amelynek engedve az ember Isten fölé akarja emelni önmagát: ő akarja eldönteni, hogy élete és boldogulása szempontjából mi a jó, és mi a rossz számára. – Bár a Biblia nem említi, hogy milyen fa szimbolizálja a kísértést, a középkortól a bibliamagyarázók almafáról kezdtek beszélni. Ennek oka valószínűleg a latinra fordított Szentírás allegorikus értelmezése: a

Nagyböjt első vasárnapja latin nyelvben ugyanis a malus szó jelentheti az almafát és a rosszat is.

a kígyó azonban…: a kígyó a mítoszok világában gazdag jelentéstartalmú szimbólum: bajokozó és bajelhárító (gyógyító) szerepet egyaránt tulajdonítottak az általa jelképezett valóságnak.

Gilgamestől például kígyó cseni el az örök élet füvét. A görög–római mítoszok alakjait megjelenítő művészeti alkotásokban Aszklépioszt, a gyógyítás istenét orvosi pálca köré tekeredő kígyóval ábrázolták, mert a kígyó gyakori vedlésével a megújuló életet szimbolizálta. – Az ember bűnbeeséséről szóló bibliai leírásban a kígyó olyan Isten- és emberellenes kísértést jelképez, amely nem azonosítható csupán az ember gyengeségével vagy bűnös hajlamával. Az a tény, hogy az elbeszélés szerzője a kígyót is Isten alkotásai közé sorolja, mutatja: a zsidó felfogás szerint a kígyó által szimbolizált gonosz és csábító hatalom nem valamiféle ellenisten, hanem az Isten által ajándékozott szabadsággal való visszaélés lehetősége. Ez a lehetőség akkor válik Isten- és emberellenes valós hatalommá, amikor az ember a kísértésnek engedve bűnt követ el. Ezt az Isten- és emberellenes valós hatalmat az izraeliták a fogság utáni időszakban a megszemélyesítés eszközével élve sátánnak, ördögnek kezdték nevezni. A sátán (gör. diabolosz) szó jelentése: vádló, rágalmazó, ócsároló. Zakariás próféta könyvében (Kr. e. 6-5. sz.), valamint Jób könyvében (Kr. e. 5-3. sz.) a sátán személyes lény: bukott angyal, aki vádolja, ócsárolja az embereket Isten színe előtt (vö. Zak 3,1;

Jób 1,6–12).

azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni: a megkísértett asszony ajkáról elhangzó mondat jelzi, hogy a teremtmény valamiképpen tisztában volt azzal: ha enged a kísértésnek, és Isten helyére akarja emelni önmagát, ezzel óriási kockázatot vállal.

dehogy is haltok meg! Csak… olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat: a kígyó szavai a kísértés, illetve az első bűn lényegére világítanak rá. A jót és a rosszat tudni annyit jelent, mint eldönteni, mi a jó, és mi a rossz, mi az üdvös, és mi a káros az ember számára. Ez a fajta „tudás” kizárólag az Isten joga. Ha az ember akarja megszabni, hogy számára mi a jó, és mi a rossz, akkor bűnt követ el, mivel elvakult gőgjében Istenné akar válni, Isten szerepét szeretné átvenni.

erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak: e mondatok a bűn következményét írják le a jelképek nyelvén. Az Isten parancsát megszegő emberek nemcsak hogy nem jutottak el arra a tudásra, amely egyedül a Teremtőt illeti meg, hanem ártatlanságukat elveszítve rosszabb helyzetbe kerültek, mint a bűn elkövetése előtt voltak. Észrevették, hogy mezítelenek, azaz van takargatnivalójuk. A homályos sejtések szintjén ráébredtek

ugyanis, hogy az Isten elgondolása szerinti eredeti természetük (amelynek alapján gyermeki bizalommal szabadon válaszolhattak a boldogságot és örök életet ígérő Isten közeledésére) elveszítette lábadat.’« ⁷ Jézus ezt mondta neki:

»Az is írva van: ‘Ne kísértsd az

a Lélek elvezette Jézust a pusztába, hogy megkísértse az ördög: a mondatban figyelemre méltó, hogy a Lélek viszi a pusztába Jézust. Ez azt jelenti: a kísértést mindig Isten engedi meg, vagyis valahányszor az ember próbatét elé kerül, ez a próbatét mindig beleillik Isten titokzatos terveibe. A puszta a Bibliában nem csupán földrajzi hely, hanem az Istennel való találkozás, illetve a kísértés „színhelyének”

szimbóluma is. Az ördög szó a héber szatan, illetve a görög diabolosz (vádló) kifejezések magyar megfelelője. A Jézus próbatételéről szóló leírásban az ördög azokat a kísértő gondolatokat jelenti, amelyek a földhözragadt szemléletű zsidó messiásvárásban éltek a messiás szerepét illetően.

ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek legyenek kenyérré: az Isten Fiának, vagyis az Isten által választott és a hozzá közel álló személynek címzett felszólítás összhangban áll azoknak a zsidóknak elképzelésével, akik a messiástól az anyagi jólét biztosítását, illetve a gazdaság fellendítését várták. Ez a várakozás ellene mond Isten

Nagyböjt első vasárnapja elgondolásának, mert arra a helytelen előfeltevésre épül, hogy az embert az e világi jóllakottság teszi hiánytalanul boldoggá. Jézus elutasítja ezt a felfogást, és a „nem csak kenyérrel él az ember” (vö.

MTörv 8,3) szavakkal kezdődő mondatában rámutat: az ember éhségét, határtalan boldogságvágyát csak az Isten elégítheti ki. Ezzel egyben jelzi: Messiásként ő az ember Isten utáni éhséget, vágyát szeretné kielégíteni.

ha Isten Fia vagy, vesd le magadat!: az ördög azt sugallja Jézusnak, hogy engedjen a kísértésnek, és Istentől kierőszakolt rendkívüli jelekkel igazolja messiási küldetését. A zsidók ilyen döntő bizonyítékokat, igazoló jeleket vártak a messiástól, s követeltek időnként Jézustól is (vö. Mt 12,38–42; Mt 27,49). Ám ő nem enged ennek a csábításnak sem. Válaszában (vö. MTörv 6,16) kiemeli:

vakmerőség, istenkísértés és bűnös bizalmatlanság lenne részéről, ha olyan bizonyítékokat akarna kikényszeríteni a mennyei Atyától, amelyek nem szerepelnek az Ő üdvözítő tervében. Jézus éppen azzal akarja kifejezni Istenbe vetett bizalmát, hogy küldetésének igazolása érdekében nem kér látványos csodákat.

ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem: a világ összes országa feletti uralom, amelyet a sátán ígér, az e világi értelemben vett hatalom birtoklását szimbolizálja. A kísértő arra akarja rávenni Jézust, hogy földi messiásként politikai hatalommal és gazdasági fellendülést ígérve hajtsa végre megváltói művét. Az „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj” (MTörv 6,13) ószövetségi parancs felidézésével Jézus határozottan elutasítja ezt a csábítást is.

Meggyőződése ugyanis, hogy a politikai értelemben vett messiások valójában bálványimádók, mert azon fáradoznak, hogy Isten helyébe – aki egyedül képes az ember végtelenbe mutató boldogságvágyát kielégíteni – e világi értékeket állítsanak.

akkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak neki: a Bibliában az angyalok gyakorta Isten jelenlétének, gondviselő jóságának szimbólumai. Az elbeszélésben az ördög távozása és a szolgáló angyalok megjelenése a jelképek nyelvén arra utal, hogy a próbatétnek alávetett Jézus megszabadul a kísértő gondolatoktól, s a mennyei Atyában bízva újra eljut arra a lelki békességre, amelyet csak az Atya jelenvalóságának és gondviselő jóságának megtapasztalása nyújthat az embernek.

A bibliai szemelvények üzenete

Az ember bűnbeeséséről szóló ószövetségi részlet szerzői a sok istenbe vetett hitet elutasítva, az egyetlen jó Istenbe vetett hitük fényében arra keresnek magyarázatot, hogy miért van a világban a sok szenvedés, miért uralkodik a bűn, a sok bűnös kísértés és nyomában a reménytelenség. A múlt felé forduló prófétai látomásukban a sumér–akkád mítoszok szimbólumainak

felhasználásával a képek nyelvén fogalmazzák meg prófétai sejtésüket: a történelem elején élő emberek jelentős szerepet játszottak abban, hogy az őket követő nemzedékek nyomorúságos állapotba jutottak. A bibliai szerzők az első bűn (eredeti vagy ősbűn) és kísértés lényegét abban látják, hogy az egyetlen jó Isten barátságát (a paradicsomi boldogságot) élvező emberek elutasították a lelkiismeretükben feltárulkozó isteni útmutatást, amelynek követése boldog életre vezethette volna őket: Istenné akartak válni, azaz a teljes függetlenség igényével maguk szerették volna megszabni, milyen életvitel fogja őket boldogságra segíteni. Ez a nagyratörő, gőgös vállalkozásuk azonban nem sikert hozott, hanem a paradicsomi boldogság elveszítését, s megnyitotta az utat a bűnös magatartásformák terjedéséhez.

A Jézus megkísértését bemutató evangéliumi részlet műfaji szempontból nem krónika vagy történeti beszámoló, hanem tanító jellegű elbeszélés. Ebben nem a mesébe illő elemeket (Jézus felvitele a templom párkányára; magas hegy, amelyről a világ valamennyi országa látszik stb.) tartalmazó cselekmény a történeti valóság, hanem az, amit a leírás szerzője általuk kifejezni szándékozott. A megkísértésről szóló elbeszélés összeállítója – valószínűleg Jézustól szerzett értesülései alapján – dramatizált formában azt a történeti tényt fogalmazza meg, hogy a názáreti Mester messiási küldetéstudatát illetően valódi kísértéseket tapasztalt meg: el kellett döntenie, hogy az emberi várakozásoknak megfelelő messiás akar-e lenni, vagy olyasvalaki, aki teljességgel a mennyei Atyára hagyatkozva teljesíti küldetését. A részletből kiviláglik a csábításnak ellenálló Jézus döntése: ő nem a kenyér, hanem az Isten iránti éhséget akarja csillapítani; beéri azokkal az igazoló jelekkel, amelyekkel a mennyei Atya kíséri működését; s nem izraelita világuralmat jelentő királyságot szándékozik megvalósítani, hanem olyan birodalmat, amely üdvösséget és boldogulást biztosít minden embernek.

Kísértéseid alkalmával kérd Isten segítségét!

Gyakorta előfordul, hogy bűnre csábító kísértéseket tapasztalsz meg.

Valahányszor hajlasz arra, hogy letérj az útról, amelyet Isten lelkiismereteden keresztül mutat neked, valójában az első emberekhez hasonlóan felül akarod bírálni Istent, és magad akarod megszabni, milyen életvitel teszi majd boldoggá és értelmessé az életedet. – Ilyenkor különösen is gondolj az első emberek szomorú példájára, és kérd Istent, segítsen ellenállni a csábításnak!

Ha keresztény hivatásodat illetően támadnak kísértéseid, emlékezz Jézusra, és kérd segítségét! Gondolj arra, hogy amikor ő legyőzte a világ értékeit istenítő felfogásnak, az istenkísértő magatartásnak és a

Nagyböjt első vasárnapja mások feletti uralomnak csábításait, ezt azért is tette, hogy te is hasonlóképpen tudj cselekedni.