Az ószövetségi Szentírásból vett idézet első része Izajás prófétától származik, aki a Jeruzsálemet fenyegető (Kr. e. 701-ben bekövetkező) asszír támadás előtt villantotta fel az eljövendő eszményi király alakját és a szabadulás lehetőségét. A jövendölés második részét a zsidók babiloni fogságát követő időszakban (Kr. e. 538 után) fogalmazták meg Izajás szellemében. • Keresztelő János beszéde, amelyben felkészíti hallgatóit a Messiás eljövetelére, a Máté evangélista nevéhez fűződő keresztény iratban olvasható.
A második adventi vasárnap a bibliai szemelvények tükrében
a) A Messiás békét hoz a földre (Iz 11,1–10) 11 1 Vessző kél majd Jessze
6 Akkor majd a farkas a báránnyal
lakik, és a párduc a gödölyével
vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből: Izáj (a görög Iesszai megnevezésből eredően: Jessze) a zsidók egyik legnagyobb királyának, Dávidnak (Kr. e. 10. sz.) apja, így a dávidi uralkodóház ősatyja. A törzsök a dávidi utódokból álló és hanyatlóban lévő királyi házat jelenti. A próféta azt a sejtését fogalmazza meg, hogy Isten a királyi ház egyes tagjainak méltatlansága ellenére is hű marad ígéretéhez, amely szerint Dávid királyságát megerősíti, és
Az adventi idő
trónját örökre megszilárdítja (vö. 2Sám 7,16). A szövegből kiviláglik, hogy a királyságot megszilárdító sarj „Fölkent” személy, azaz Messiás, akinek eljövetelével valami új kezdődik, miként a kivágott vagy kipusztult fa törzséből fakadó hajtásban is megújul a fa élete.
rajta nyugszik az Úr Lelke: az Úr Lelke isteni erő, amelyet a zsidó felfogás szerint választott személyek (bírák, királyok, próféták) kapnak meg különleges feladataik végrehajtására. Az Úristen Lelke nemcsak leszáll a Messiásra, hanem „rajta nyugszik”: az eljövendő királyi sarj tehát nemcsak időlegesen, hanem maradandó módon kapja meg Isten Lelkének minden adományát.
nem aszerint ítél majd, amit a szem lát…: az eljövendő Messiás nem látszat vagy szóbeszéd alapján, hanem igazságosan ítéli meg a
igazságosság lesz derekának öve, és a hűség csípőjének kötője: Isten lelkülete, illetve az igazságosság és a hűség olyan állandó jellemzője lesz az eljövendő uralkodónak, mint ahogy a korabeli öltözéknek is állandó része volt a felsőruházat alatt viselt öv.
akkor majd a farkas a báránnyal lakik…: a próféta nem arra gondol, hogy megváltozik a természet rendje, hanem az élőlények békés egymás mellett élésének idilli képével szimbolizálja azt a paradicsomi boldogsághoz hasonló állapotot, amelyet az eljövendő Messiás a lelkek birodalmában megteremt.
nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen…: az emberi lelkek megújult birodalmának középpontja újra a Sion hegyén épült Jeruzsálem lesz.
tele lesz a föld az Úr ismeretével: az Úr ismerete nem más, mint az igaz Istenhez való ragaszkodás és a neki adott tisztelet, amelyet az a dávidi sarj tesz lehetővé, akinek köszönhetően az egész emberiség részesülhet az üdvösségből. környéke. 6 Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, és megvallották
jövendő haragtól? 8 Teremjétek
Keresztelő János: az Ószövetség utolsó nagy prófétája, a Messiásnak bizonyuló Názáreti Jézus rokona és előfutára az első század elején.
Júdea pusztájában: Júdea Palesztina zsidók lakta részének hellén és római elnevezése.
térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa: a mennyek országa vagy Isten országa (királyi uralma) az a titokzatos lelki birodalom, amelyben az emberek hatékony bűnbánatot tudnak tartani, képesek magukat alávetni Isten akaratának, és reménykedhetnek a halál utáni boldog életben. Ennek az országnak várásában élt Keresztelő János, aki arra szólítja fel kortársait, hogy bűnbánattal, erkölcsi életük jobbításával készüljenek az ország fogadására.
ő az, akiről Izajás próféta beszél: a Kr. e. 6. században élő ismeretlen próféta (Második Izajás) beszél egy hírnökről, aki Kr. e. 538-ban – a babiloni száműzetés véget érésekor – arra szólítja fel a hazatérésre készülő honfitársait, hogy készítsenek utat a szír–arab pusztában az Úr számára. Feltételezi ugyanis, hogy maga az Úr fogja visszavezetni népét Babilonból Jeruzsálembe, mint ahogy az Egyiptomból való szabadulás idején is Ő vezette népét a pusztán keresztül. Az evangélista ehhez a hírnökhöz hasonlítja Keresztelő Jánost. Az Úr útjának egyengetése Második Izajásnál nem más, mint a megtérés, a szívek felkészítése az Úristennel való találkozásra, aki eljön, hogy Babilonból visszavezesse hazájukba a száműzöttek seregét.
Keresztelő János is megtérésre buzdít: arra szólítja fel honfitársait, hogy lélekben, erkölcsileg készüljenek fel a Messiással való találkozásra.
Jánosnak teveszőrből volt az öltözete…: az öltözet és a pusztában elérhető szegényes táplálék említése Keresztelő János egyszerű, aszketikus életvitelére utal.
megkeresztelte őket a Jordán folyóban…: a János által kiszolgáltatott és bűnbánattal összekapcsolt keresztség a megtérés és a bűnbocsánat elnyerésének vágyát kifejező szimbolikus cselekedet. A
Az adventi idő
szövegből kiderül, hogy nem eredményezett olyan hatékony lelki tisztulást, mint amilyet a Messiás nyújt majd követőinek.
a farizeusok és a szadduceusok: a héber perusim (elkülönültek) szóról elnevezett farizeusok és a szadduceusok, akik a Salamon által épített templom első főpapjáról, Szádokról (az Igazról) kapták nevüket, Jézus korában két vallási irányzatot alkottak, amelyek gyakran összetűztek egymással politikai és vallási kérdésekben. A farizeusok (vagy elkülönültek) azt hirdették, hogy feltétlenül ragaszkodni kell a Tórához (a mózesi könyvek törvényeihez) és a szóbeli hagyományhoz. A szadduceusok (igazak) is elfogadták a Tórát, de elutasították a kiegészítő hagyományokat és magyarázatokat. Ezért például nem hittek a holtak feltámadásában sem, mert úgy vélték, a mózesi könyvek erre nem utalnak. Mindkét irányzat tagjait jellemezte a külsőségeket túlzottan hangsúlyozó, felszínes, olykor képmutató vallásosság.
viperák fajzata: a kifejezéssel a Keresztelő azokat a hallgatóit ostorozza, akik abban a hamis tudatban éltek, hogy a többi ember fölött állnak, mert vallási szempontból csak ők a tiszták és igazak.
aki utánam jön, erősebb nálam: a próféta után fellépő „erősebb”
személy az a Messiás, akit a zsidók gyakorta csak az „eljövendő”
néven emlegettek. Amikor a köztiszteletben álló Keresztelő kijelenti, hogy ő még arra a rabszolgai feladatra sem méltó, hogy az
„eljövendő” saruit hordozza, azt hirdeti: a Messiás méltóságban messze felülmúlja őt.
ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket: a Szentlélek az Úristen élő és éltető Lelke, akinek eljövetelét a próféták a messiási időkre ígérték (vö. Iz 44,3; Jo 3,1–2). A tűz az ítélet és a pusztítás szimbóluma. Annak a keresztségnek, amelyet majd a Messiás szolgáltat ki, kettős hatása lesz: egyrészt erkölcsi szempontból új életet ad a Szentlélek által, másrészt elítéli és megsemmisíti az ember bűnös énjét. Erre a megsemmisítésre utal a tűz jelképe.
szórólapátja a kezében van már: a szórólapát az ókori Palesztinában használatos aratási-cséplési eszköz: a kalászból kiszabadított pelyvás (hártyával borított) gabonaszemeket nem túl erős szélben a magasba szórták, s miközben a gabonaszemek visszahullottak a földre, a szemeknél könnyebb pelyvát a szél kissé távolabbra fújta.
összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti: a búza azokat az embereket jelenti, akik elfogadják a Messiás által hozott mennyek országát, az elégetésre ítélt pelyva pedig azokra utal, akik könnyelmű, bűnös életvitelükkel kizárják magukat az országból.
Az ünnep szentírási szövegeinek mondanivalója
Az izajási jövendölés, amely a Kr. e. 8. és 6. században fogalmazódott meg, Dávid házából származó személyként tünteti fel az eljövendő
királyi Messiást, és paradicsomi állapotokra emlékeztető szimbólumokkal mutatja be azt a békés és boldog világot, amelyet az eljövendő király a tanítását elfogadó lelkek birodalmában létrehoz. • A kereszténység meggyőződéssel vallja, hogy a prófétai jövendölés a Názáreti Jézus életművében vált valóra. Ő az izraelita jog szerint Dávid uralkodóházából származott, irgalmas ítéletével (az emberi bűnök következményeit vállaló és eltörlő kereszthalálával) megszüntette a bűn hatalmát, hogy mindazok számára, akik elfogadják tanítását, lehetővé tegye annak a világnak elérését, amelyet a próféta mesébe illő képekkel mutat be a szimbólumok nyelvén. Advent második vasárnapján az egyház azért emlékeztet a Paradicsomkert szépségét, békéjét és boldogságát felidéző prófétai látomásra, hogy hálát adjon a mennyei Atyának, aki az első advent végén Jézus elküldésével valóra váltotta a próféták álmát.
A Keresztelő János igehirdetéséből vett idézetben a Messiás előfutára bejelenti, hogy már közel van az ember üdvösségét biztosító mennyek országa. Prédikációjában, amelyben a prófétai fenyegetés eszközével is él, az Úr útjának egyengetésére szólítja fel kortársait.
Az Úr útjának egyengetése átvitt értelemben nem más, mint a megtérés, a szívek felkészítése a mennyek országát elhozó és a bűn fogságából megszabadító Messiással való találkozásra. • A történeti Jézus már Keresztelő János földi élete folyamán kinyilvánította, hogy ő az „eljövendő” (vö. Lk 7,19–23), s egyértelműen kijelentette azt is, hogy a mennyek országa benne és általa elérkezett a földre (vö.
Lk 17,20–21). Amikor az egyház liturgiája ezen az adventi vasárnapon szembesíti a hívőt Keresztelő János igehirdetésével, egyrészt köszönetet mond a mennyei Atyának a Jézus által hozott Isten országáért, másrészt azt tudatosítja, hogy az országba való belépés feltétele a megtérés, erkölcsi életünk Jézus tanításához való igazítása.
A mennyek országa ajándékára gondolva készülj karácsony ünnepére!
Izajás jövendölését hallgatva gondolj arra, hogy ha megbánod bűneidet, lélekben már te is abban a próféta által megálmodott szép világban élsz, amely a mennyország földi vetülete. Ezt a világot a Messiás Jézusnak köszönheted. Adj hálát neki ajándékáért!
Keresztelő János szavainak hallgatása közben fontold meg, hogy bűneidet újra és újra megbánva minden nap meg kell térned ahhoz, hogy a Messiás által ajándékozott ország polgáraként egykor eljuthass az ország földöntúli kiteljesedésébe, amelyet mennyországnak nevezünk.
Az adventi idő