• Nem Talált Eredményt

Munkaerő-piaci adottságok és kényszerek

A kutatás folyamán tíz félstrukturált mélyinterjút készítettem magyarországi és kárpátaljai magán- és állami intézmények humánerőforrás-menedzsereivel és vezetőivel. Az interjú alanyai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből és a beregszászi járásból kerültek kiválasztásra.

A magyarországi régióból az orvos és a pedagógus értelmiségi rétegek foglalkoztatásának feltérképezésére fektettem a hangsúlyt, mivel az 1990-es évek közepétől máig leginkább az ő hiányuk vált érzékelhetővé az otthoni magyar közösség számára. Kárpátaljai viszonylatban pedig azzal foglalkoztam, hogy a magyar diplomások milyen esélyekkel tudnak érvényesülni Ukrajnában és azon belül is a még magyar többségű többségben élő Beregszászi járásban. Az alábbi hipotéziseket fogalmaztam meg a kutatás kezdetekor:

A kárpátaljai magán- és állami cégek vezetőinek és humánerőforrás-munkatársainak legfontosabb elvárása a dolgozókkal szemben, hogy azok megfelelő nyelvtudással rendelkezzenek. Elsősorban az ukrán nyelvet kérik, de az utóbbi években megjelent az igény a nyugati nyelvek, főleg az angol iránt is. A nyelvtudás kritériuma elsősorban a magyar nemzetiségűeket érinti, de a Beregszászi járásban, ahol nagyrészt magyarok laknak, az ukrán nemzetiségűek is rákényszerülnek arra, hogy megtanulják a magyar nyelvet. Ez persze egyik oldalról sem működik zökkenőmentesen.Az interjúkból is kiderül:

,,Önmagában a nyelvtudás még nem mentség és nem szakma, de ha egy magyar közvetlen a Beregszászi járásban el akar helyezkedni, a nyelvtudás kritériuma még nem számít olyan nagy problémának, mintha a Munkácsi, vagy az Ungvári járásban akarna munkát találni, ahol már nagyobb százalékban vannak az ukránok.”

A dolgozókkal szembeni elvárás, hogy mindkét nyelvet megfelelően sajátítsák el.

Mivel a munkakörük magyar és ukrán területekre egyaránt kiterjed.

,,Nálam van ilyen követelmény, mert többnyire magyarlakta területen lakunk, ezért ezek az ellenőrök tudjanak beszélni magyarul, oroszul, ukránul.”11

A kárpátaljai munkahelyi elvárások eltéréseket mutatnak. A legtöbb helyen szükséges az adott szakma betöltéséhez a megfelelő felsőfokú végzettség. A szakma igénye szerint keresnek megfelelő végzettségű munkavállalót, viszont nem mindig sikerül az adott pozíciót megfelelő szakemberrel betöltetni, így sok hiányszakma alakul ki. A felsőfokú intézmények képzései nem széleskörűek, és nem érintenek minden szakirányt.

11 A megkérdezett kárpátaljai humanerőforrás-menedzserek és cégvezetők mind magyar nemzetiségűek, anyanyelvi szinten beszélik az ukrán nyelvet is, ezért számukra természetesnek tűnhet az, hogy a magyaroknak el kell sajátítaniuk az ország nyelvét.

A Kárpát-medence magyar régióinak gyakorlata felől tájékozódva kitűnik, hogy talán a kárpátaljai magyarok beszélik legkisebb százalékban annak az országnak a nyelvét, amelyben élnek. Ennek számos oka közül talán az etnikai tömbhelyzetet, a személyi hozzáállást és az ukrán nyelv nem megfelelő módszerekkel történő oktatását emelhetjük ki.

„A beszerzőknél nem tudunk olyan embert találni, akinek olyan végzettsége van, amire szükség lenne, és még annál is ritkább az, hogy tapasztalata is van. Egyes munkakörökre Kárpátalján nincsen lehetőség felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket találni. Nem létezik felsőfokú intézmény, ahol tanulhatnák ezt a szakmát.”

Szakemberek felvételekor nem az a legfontosabb kritérium, hogy a jelentkezők kellő tapasztalattal rendelkezzenek, viszont ezt ellensúlyozni kell azzal, hogy a teljesítményük és a hozzáállásuk maximális legyen. Így a tapasztalattal nem rendelkező pályakezdő diplomás fiatalok számára is lehetőség nyílik egy-egy állás betöltésére. Másfelől a magyar fiatalság nem elég jól informált a munkaerőpiac kínálatával kapcsolatban, így sokszor lecsúsznak a betölthető helyekről.

Többnemzetiségű környezetről lévén szó, megvan a nemzetek közötti konfliktusok esélye. Azt tapasztaltam, hogy az emberek a munkahelyeken nem találkoznak etnikai és kisebbségi megkülönböztetésekkel, hiszen cégek, állami intézmények és magánvállalkozók egyaránt foglalkoztatnak magyar és ukrán nemzetiségű dolgozókat. A munkavállalók nemzetiségi aránya megoszlik, de egyes beregszászi cégeknél a magyarok többséget képeznek.

,,Hát, nálunk annyira ez nincs kikötve, hogy most milyen nemzetiségű legyen. Kisebbségi problémák és konfliktusok nincsenek. Többnyire magyarul beszélő embereket foglalkoztatunk, de van az egész kollektíván belül, azt hiszem egy ember, aki ukrán nemzetiségű, ukrán településről származik. Nekünk a helyzet maga úgy hozta, hogy többnyire magyarokat foglalkoztatunk. Nálunk szempont az, hogy ha az ember dolgozni akar, akkor dolgozzon, függetlenül a származásától.”

A munkáltatók elvárásai között nem mindig szempont az, hogy a munkavállaló milyen felsőfokú intézményben szerezte diplomáját. Fontosabb, hogy milyen tudással rendelkezik és hogyan állja meg helyét az adott munkakörben. Az interjúk során megkérdezett vezetők három hónapos próbaidő során mérik fel, hogy a dolgozók képességei megfelelőek-e az adott pozíció betöltésére. A kárpátaljai munkahelyeken még nagyobb szükség van a tudás felmérésére, mivel számos felsőfokú oktatási intézményben korrupt módon is megszerezhető a diploma. Ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik az egyén, akkor akár még ma is könnyen „megvásárolhat” magának bármilyen szakképesítést.

,,Az állásinterjúknál kiderül, hogy az ember mennyire talpraesett, vagy sem.

Önmagában a diploma kevés, hiszen ahhoz tudás is kell. Nálunk viszont sokszor a diplomát megveszik, hiszen annyira korrupt a hatalom.”

A Kárpátalján végzett főiskolai és egyetemi diplomások szakmai tudása között nincs lényeges eltérés, viszont a Magyarországon szerzett diplomának sokkal nagyobb értéke van. Ennek oka lehet, hogy az ukrajnai egyetemeken szerzett diplomákról rossz véleménnyel vannak a magyarországi és kárpátaljai munkáltatók a fentebb jelzett okok miatt.

A magánvállalkozók vélekedése szerint a kárpátaljai szülők a gyerekeiket nem küldték tovább iskolába, mert az ott megszerzett diplomát nem becsülték, „a belefektetett energia nem térült meg”, s ezért az 1990-es évek gazdasági válságának mélypontja után a ,,könnyű” kereseti lehetőség, a ,,határ-bussiness” volt jellemző, amihez diploma egyáltalán nem szükségeltetik.12 Az agyelszívás ,,áldozatai” közé azok a magasan kvalifikáltak kerültek, akik nem vállalták ezeket a megpróbáltatásokat. Az otthon maradtak pedig bármilyen munkát elvállalnak, képesítésüktől függetlenül, ha azt kellőképpen megfizetik.

,,Az emberek mentálisan és fizikailag is le vannak épülve. Egy diplomás is úgy jön be a cégbe, hogy csak a fizetés, ami már csak életben tartja. Sokat csalódtak, mert hónapokig, évekig nem volt méltó és megfelelő fizetésük.

Idáig a határ volt az, ami az embereket életben tartotta, ezáltal tudtak valahova mozdulni. Ezt a fajta „határ-bussiness-t” tudták csinálni és ez által valamire vinni. Míg ez a fajta ,,biznisz” működött, nem fejlesztették magukat tudásban. Ahogy jött a gyerek az iskolából egyenesen ült be a gázolajos autóba és ment a határra. Nem volt fizikailag és anyagilag se meg a helyzete, hogy továbbtanulhasson, csak a mindennapi betevőkért küzdött.

Az értelmiség hiánya már a rendszerváltáskor érződött, mert aki úgy gondolta, például, egy tanár, hogy valamire tehetős az elment Kárpátaljáról Magyarországra dolgozni.”

Az interjúk során vizsgáltam a magyar és az ukrán dolgozók közötti viszonyt, és hogy vannak-e különbségek az álláskeresés, a beilleszkedés, a feladatvégzés és a munkamorál terén. Újból kihangsúlyozódott a kommunikáció jelentősége, a nyelvismeretek fontossága.

A munkamorált illetően az interjúalanyok szerint nincs lényegesebb eltérés a magyarok és az ukránok között. A magyarok valamivel könnyebben fejezik ki magukat angol nyelven, és a csapatmunka során is jobb teljesítményt nyújtanak. A válaszadók véleménye szerint a nyelvtudás hiánya mellett az anyagi okok és a társadalmi alulbecsültség eredményezik a felsőbb végzettségűek elvándorlását.

A kilencvenes évek folyamán az orvosok és a pedagógusok körében zajlott legintenzívebben a folyamat. Úgy vélekednek, hogy a migrációt választó magasan kvalifikált egyének nem látnak karrierépítési lehetőségeket és jó fizetésű munkahelyeket a szülőföldön. A szakembereknek van egy tudatos rétege, amely a nyugat-európai migrációt ideiglenes állapotnak tekinti. Ők csak addig maradnak külföldön, amíg a tudástőkét kézzel fogható pénztőkévé nem alakítják, amivel aztán már vissza tudnak térni a szülőföldjükre.

,,A későbbiekben, ha megteremti magának a kezdő tőkét, és hazajön, itt is megteremtheti magának a jövőt, mivel Kárpátalja egy nagyon kiaknázatlan terület. Aki akar valamit kezdeni magával és fűzi még valami az otthonához, az így is-úgy is hazajön.”

12 A rendszerváltást követően a magyar–ukrán határon keresztül megindult az illegális áru- és embercsempészet, főleg az üzemanyag, dohányáru és az alkohol terén. Ez a folyamat a schengeni határövezet kiterjesztésével és a szigorú határellenőrzés bevezetésével valamelyest csökkenni látszik.

A Kárpátalján boldogulást találó értelmiségi réteg más szemszögből közelíti meg az agyelszívás problémáját. Véleményük szerint azok a magasan képzett emberek, akik megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, nagy valószínűséggel meg tudják állni a helyüket nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unió bármelyik részén. Egyre több példa van viszont arra, hogy nem jöttek be a számítások a jövőt illetően, mivel ,,kint” is megvannak azok a specifikus nehézségek, amelyekkel számolni kell. Például a társadalmi beilleszkedés, nehézségei vagy a megélhetési gondok.

Arra a kérdésre, milyen arányban térnek vissza a Magyarországon végzett diplomások Kárpátaljára, minden interjúalany elég alacsonynak ítélte meg számukat.

Szerintük ugyanis a Magyarországon tanulók diákok nagy része beilleszkedik abba a környezetbe, ahol tanult. Igyekszik ott kialakítani a kapcsolatait, mind a magán-, mind pedig a tudományos életében. A szülőföldhöz való kötődésnél sokszor erősebb hatást gyakorol az egyénre, a külső, gazdasági tényező. A kárpátaljai cégek vezetői szerint nagyon kevés olyan szakember jelentkezik náluk, akik Magyarországon szerezték diplomájukat. Van, hogy évenként csak egy-kettő. Sokszor a jelentkezést követően nem sokkal meggondolják magukat és elhagyják a munkahelyet, mivel kevésnek találják a munkáért járó fizetést.

S nem szabad megfeledkezni a Magyarországon lévő munkaerő-piaci tapasztalatokról.

Korábban voltak olyan vélekedések, amelyek szerint a munkalehetőségeknek mindössze 20%-a, válik nyilvánossá, az átlagember számára elérhetővé, míg a többi 80% csak háttérkapcsolatok révén érhető el. Ez Kárpátalján még inkább kiélezett. Szinte lehetetlen kapcsolatok hiányában elhelyezkedni, még egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembernek is.

A diplomás értelmiség hiánya a rendszerváltás óta csak növekedett. Egyre több szakterület igényel megfelelő felsőfokú képzettséget. Számos esetben a munkáltatók arra kényszerülnek, hogy olyan dolgozókat vegyenek fel, akiknek nem megfelelő a végzettségük az adott munkakör betöltésére. Ha rátalálnak a megfelelő szakemberre, akkor igyekeznek megtartani, hiszen nehezen tudják pótolni.

Az ukrajnai magyarság számára minden szakterületen szükség mutatkozik megfelelő számú és képesítésű értelmiségire. Ez alól a főszabály alól kivételt képeznek a pedagógusok, akiket folyamatosan megfelelő számban képeznek és pótolnak. A megkérdezettek szerint az informatikai, gazdasági, kereskedelmi, beszerzői, logisztikai és az újonnan felkapott húzó szakmák területén is igény van szakemberekre. Tulajdonképpen, a tercier ágazatokban dolgozók számának növelésére lenne leginkább szükség.

,,Amennyire én látom, a többség pedagógiai, mérnöki és orvosi képzettséget akar szerezni. De ezek az új szakmák, melyek korábban nem voltak, mint a beszerző, közvetítő, értékesítő, szervező, utazási vezető, marketing management és ehhez hasonlóak, egyre felkapottabbak. Ezeket a helyeket kellene betölteni.”

Az agyelszívás folyamatos jelenség, ami sújtja az egyre zsugorodó kárpátaljai magyar közösséget, de az újonnan betelepülő cégek arra törekednek, hogy felszívják a helyi főiskolákról és egyetemekről kiáramló, megfelelő szaktudással rendelkező fiatalokat.