Az Európai Unióhoz való csatlakozás számtalan kötelezettséget rótt Magyarországra. Át kellett formálni a foglalkoztatási szerkezetet, és minden azzal kapcsolatos tevékenységi formát az EU normáihoz kellett igazítani. A munkakörök betöltéséhez szinte minden esetben pályázatot kell írni, majd egy bíráló és meghallgató bizottság eldönti, hogy alkalmazzák-e a pályázót vagy sem. A munkahelyek megszerzése, főleg nagyobb cégeknél, már komoly felkészülést igényel. A bürokrácia így próbálja kiszűrni a sok szakember közül a legjobbakat, valamint megpróbálnak esélyegyenlőséget is teremteni ezáltal. Ebbe a rendszerbe kerülnek bele a más országból érkező értelmiségi munkavállalók. Ajánlások, diploma, tapasztalat, különböző bizonyítványok és képesítések, eredeti igazolások mellett otthoni diplomájukat is honosíttatniuk kell.
,,Én nem gondolom, hogy van különbség. Biztos, hogy irányadó az, hogy milyen a végzettség. Természetesen a diploma igazolása az, ami döntő. Az egy másik kérdés, hogy egy külföldi diplomát honosítani kell, és ezt meg kell védeni. Így, ha valaki orvosi diplomával jön az intézetünkbe, rögtön nem tudjuk orvosként alkalmazni.”
A törvényi jogszabályok szerint magyarországi cég, vállalat és intézmény csak akkor foglalkoztathat határon túliakat, ha az adott pozíciót anyaországi vagy EU állampolgár be nem tölti. A megkérdezettek szerint a kárpátaljaiak jelentkezése évről évre csökken. A hosszadalmas, bonyolult és költséges ügyintézés miatt egyre kevesebben vágnak bele a munkakeresésbe és a letelepedés megszerzésébe. A már alkalmazott, magasan kvalifikált kárpátaljaiak próbálnak megfelelni az adott mikroközösség elvárásainak, így náluk valamivel nagyobb a motiváció a sikeres munkavégzésre.
A válaszadók azt gondolják, nincsenek különösebb konfliktusok a magyarországi és határon túlról érkezett munkavállalók között. Szerintük néha maguk a külhoni magyarok érzik úgy és sulykolják magukba, hogy nem az anyaországban születtek, ezért idegenek ott. ,,Emberként ítéljük meg egymást, és nem azt nézzük, hogy honnan jött.”
Szakmai téren is elfogadják őket, mivel igyekeznek bizonyítani szakmai rátermettségüket. A vezetők szerint a ,,kinti” magyarok munkájukban sokszor precízebbek, eredményeiket tekintve pontosabbak, hiszen bennük él a megfelelési vágy. Összetartás jellemzi azt a munkaközösséget, amelynek tagjai. Nincs széthúzás amiatt, mert ők határon túlról származnak.
,,De mondjuk nem bántam meg, mert itt nagyon összetartóak, egyáltalán nincs különbség, hogy ez most magyar, ez meg kinti. Megértőek vagyunk egymással szemben. A többiek is megfelelnek az elvárásoknak, tehát precízek, pontosak, jól dolgoznak. Én nem tudok rosszat mondani senkiről.”
A munkáltatók többször is megfogalmazták, hogy a kárpátaljai magyarok a kilencvenes években leginkább anyagi okokkal, valamint egyéb külső tényezőkkel magyarázták elköltözésüket. Az áttelepültek között akadnak, akik nemcsak a pénz- és
áruhiányra, illetve a fizetések elmaradására hivatkoznak, hanem a magyarságuk miatt ért állítólagos etnikai alapú sérelmekre. A kárpátaljai interjúk elemzése során kialakult nemzeti összképnek azonban ellentmondanak ezek az állítások. Így valószínűsíthetjük, hogy ezeknek a feltételezéseknek nincs általánosítható valós alapjuk, vagy ha van is, akkor azok elkülönült, egyedi esetek.
,,A pénzért. Hát, ez a helyzet. Mert keveset kerestek. A rendszerváltáskor kevés fizetés volt és többen átjöttek. A legtöbben akkor jöttek ki, a ’90-es évek környékén. Mert a rendszerváltás tönkretette az országot, és próbáltak itt munkalehetőséget keresni. És ez jó volt, pláne annak, aki tudott magyarul.”
Jóval ütemesebben zajlott az át- és letelepedés. Ha már egy családtagnak sikerült elhelyezkednie, akkor utána könnyebben követték a többiek. Az Észak-alföldi Régió az ország egyik legszegényebb területe, ahol kimagaslóan magas a munkanélküliségi ráta. A rossz gazdasági helyzet miatt a helyiek egy része, és legfőképpen a magasan képzett rétegek a nagyvárosokban koncentrálódnak. A migráció mellett döntött kárpátaljai értelmiségiek jórészt az észak-magyarországi falvakból a nagyvárosokba költöző diplomásokat hivatottak pótolni. Ezt még alacsonyabb bér fejében is elvégzik, mert ez az otthoni átlagkeresetekhez viszonyítva jónak számít. Megfelelő összegű fizetésért sokan az ingázást is vállalják.
Az intézmények vezetőinek tapasztalatai szerint a legtöbb betelepülő kárpátaljai értelmiséginek sikerült az otthoni egzisztenciájukat felszámolni, és minden tőkéjüket áthozni Magyarországra, amivel le tudtak telepedni, valamint véglegesen be tudtak illeszkedni a helyi társadalomba. Közülük csak minimális azok száma, akik később valamilyen oknál fogva visszatérnek.
,,A mi tantestületünkben lévők igyekeztek itt letelepedni, eladni a kárpátaljai ingatlanjaikat. Itt mindenki egzisztenciát alapozott meg. Egyik kolléga a szomszéd település területén él, vannak akik a belvárosban laknak, van Nyírmadán élő tanár is, egy angol szakos tanárnő, ide ment férjhez. Úgy érzem, beilleszkedtek, megtalálták a helyüket, és jól érzik itt magukat.”
A magyarországi értelmiségi vezetők szerint az értelmiség elvándorlása az egyre fogyatkozó kárpátaljai magyar közösségre nézve veszélyes. ,,Ez ott negatívan hat. (...) Ott így óhatatlanul nagy hiány keletkezett. (...) Persze, sajnos, ezzel a kárpátaljai közösség szegényedett.”
A vezetők többször ismerősük példáját hozták fel az áttelepültek helyzetének ismertetésére. Bevallásuk szerint nagy lélekerő és bátorság kell ahhoz, hogy az emberek ilyen elhatározást tegyenek életükben. Mindenféleképpen jó szakembereknek és kollégáknak mutatták be őket.
Összegzés
A kárpátaljai felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok szülőföldön való meg-maradásának egyik akadályát a többségi nemzet nyelvének nem megfelelő elsajátítása okozza. Az interjúk során megkérdezettek véleménye ezt megerősítette, mert szerintük a Kárpátalján történő munkavállalás egyetlen igazán komoly nehézsége az ukrán nyelvtudás hiányában kereshető.
A migráció indítékai között nem etnikai megkülönböztetések állnak, hanem gazdasági, szociális és gyakran személyes okok. A kutatás során kiderült, hogy a migráció a kilencvenes évek közepéig volt intenzív. A magyarországi és a kárpátaljai értelmiség az elvándorlás okai közt egybehangzóan a gazdasági nehézségeket és szociális gondokat jelölte meg első helyen. Ha voltak is kisebbségi alapon történő megkülönböztetések, azok leginkább csak egyedi esetek voltak. Tehát, a hipotézisemet ebben a kérdéskörben sem kellett megcáfolnom.
Az 1990-es évek közepétől csökkent a migrációs hajlandóság a pedagógusok és az orvosok körében. Az értelmiség elvándorlását a számos elhelyezkedési nehézség gátolja. Az interjúalanyok elmondásai szerint mindenféleképpen nehézséget okoz az elhelyezkedésben a letelepedési engedély megszerzése és ezáltal a munkaviszony meghosszabbítása is.
Az agyelszívás új, sajátos csoportjaként a magyarországi tanulmányaikat befejező kárpátaljai frissdiplomásokat neveztem meg. A magyarországi továbbtanulási lehetőség kinyitja a Magyarország felé vezető kaput. Így a fiatalok nagy része tanulmányaik befejeztével nem tér haza szülőföldjére, hanem Magyarországon tervezi jövőjét. Az interjúalanyok válaszaiból kiderült, hogy a Kárpátalján élő értelmiség migrációja valamelyest csökkent. Az elvándorlási vágy valószínűleg a nehézkes elhelyezkedés és a jogi szabályozás miatt csökkent. Az értelmiségiek migrációja az 1990-es évek közepéig volt intenzív, ekkor tömegesen hagyták el szülőföldjüket főleg tanárok, orvosok. Mára szinte mindannyian beilleszkedtek a magyarországi társadalomba. Akiknek nem sikerült a beilleszkedés, nem valósultak meg számításaik, terveik és céljaik, azok hazatértek. Az agyelszívás folyamatát eleinte maguk az „elszívottak” kezdeményezték. Önkéntesen hagyták el szülőföldjüket, hogy megtalálják a boldogulást, leginkább Magyarországon.
A mai tendencia az, hogy a Magyarországon tanuló ösztöndíjas fiatalok, az úgynevezett ,,új értelmiség” nagy valószínűséggel nem tér haza. A kárpátaljai interjúalanyok és más értelmiségi vezetők szerint ezekben a fiatalokban él a karrierépítési és bizonyítási vágy, mindemellett nem vágynak vissza a bizonytalan perspektívájú szülőföldre.
A Kárpátalján élő értelmiségiek szerint az lenne a legjobb megoldás, ha megpróbálnának otthon elhelyezkedni, vagy csak ideiglenesen hagynák el szülőföldjüket és hazatérésükkor otthon gyarapítanák a kint megszerzett kulturális és gazdasági tőkét.
Az ukrán nyelvtudás hiánya az interjúalanyok szerint a legfőbb ok, amiért a magyarok ma elhagyják szülőföldjüket. A megkérdezettek szerint nemzetiségi konfliktusról egyáltalán nem lehet beszélni, ha van is, akkor azok csak egyedi esetek. Elmondásuk szerint ma már, ha valaki ügyes és talpraesett, otthon is megállja a helyét.
Egyre több nemzetközi cég és vállalat helyezi el leányvállalatait Ukrajnában, főként az EU határ menti régiójában, és kínál munkahelyeket az ott élő emberek számára.
Az interjú-alanyok szerint a Beregszászi járásban a munkáltatók nem tesznek különbséget magyar és ukrán nemzetiségű munkavállaló között. Az intézmények ma már a nyelvtudás mellett a megfelelő szakképesítést jelölik meg fő követelményként. Az utóbbi időkben megnövekedett az új szakmák iránti igény, de nagyon nehéz ezen szakmák betöltésére megfelelő végzettségű dolgozót találni. A cégek helyzete a gazdasági és politikai válság miatt sokszor instabil, sok a leépítés, ezáltal az elbocsátások száma is nagy. Ezért nehéz visszanyerni a presztízsét annak a cégnek, aki nagyobb leépítéseket vitt véghez az utóbbi években.
A ,,magyar-magyar agyelszívás” eddigi következményei, közvetlen és közvetett formában egyaránt, megrövidítették a kárpátaljai magyar közösséget. A vándorlásban résztvevő magasan kvalifikált egyének végzettsége időről-időre változik. Attól függően, hogy Magyarországon éppen milyen szakember-szükséglet merül fel. Amíg a szülőföld nem képes valódi alternatívát kínálni ezeknek az értelmiségieknek, addig a jelenség tovább fog élni.
Felhasznált irodalom
Ágoston, 2006 Ágoston András: VMDP Hírlevél. IV. évfolyam, 114. szám.
Temerin, 2006.
Bonifert, 2003 Bonifert Mária: Magyar-magyar agyelszívás. HVG, Erdélyi Napló, Kolozsvár, 2003. augusztus
Csanády - Személyi,
2007 Csanády Márton – Személyi László: Brain drain - Közelkép a diplomás magyarokról. 1 – 44 p.
http://www.szazadveg.hu/kiado/szveg/szemelyi41.pdf Csata - Dobos, 2001 Csata Zsombor - Dobos Ferenc: „Migrációs folyamatok a
határon túli magyarok körében”. In: Dobos Ferenc (szerk.):
Az autonóm lét kihívásai kisebbségben, BFI-Books. In Print-Osiris, Budapest, 2001.
Fodor, 2004 Fodor Szabolcs: A gazdaság és a kettős állampolgárság.
Budapest, 2004. november 19. Kézirat.
Gödri, 2004 Gödri Irén: Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón. Erdélyi Társadalom, 2. évfolyam, 1. szám.
Kolozsvár, 2004.
Gyurgyik, 2005 Gyurgyik László: Magyar kisebbségek a kutatások tükrében.
A határon túli magyarok számának alakulása az 1990-es években. Magyar Tudomány, 2005/2. Budapest, 2005 Molnár - Orosz, 2007 Molnár Eleonóra – Orosz Ildikó: Kárpát Panel-Kárpátalja
In: Kárpát Panel – a Kárpát-medencei magyarok társadalmi helyzete és perspektívái, Gyorsjelentés, 2007
Orosz, 2004 Orosz Ildikó: Magyar nyelvű oktatás Kárpátalján.
http://mek.oszk.hu/01900/01946/html/
Orosz, 2006 Orosz Ildikó (szerk.): Felsőoktatási támogatások és hasznosulásuk Kárpátalján. PoliPrint Kft. Ungvár, 2006.
Sik-Örkény , 2003 Sik Endre-Örkény Antal (szerk.): Menni vagy maradni?
Kedvezménytörvény és migrációs várakozások. Budapest, 2003.
Tamási, 2002 Tamási Péter: A brain drain alakulása a kutatási szférában Magyarországon az 1990-es években. Társadalomkutatás, 20. kötet, 1–2. füzet, Budapest, 2002.