A magyarországi szabályozás a keleti és nyugati felfogás fényében A 11. század második felében tehát a nyugati és keleti egyházjog közötti

alap-vető különbség a válás tekintetében az volt, hogy míg a keleti – meghatározott válási okok valamelyikének fennforgása esetén – nemcsak az elválást, hanem a kötelék felbontását és új házasság megkötését is lehetővé tette, addig a nyu-gati – bár a házasfelek elválását szintén lehetővé tette bizonyos esetekben – a kötelék megszüntetését és az újabb házasságot nem engedte meg. E kettőssé-get látva az 1100 körüli I. Esztergomi Zsinat idézett 55. kánonjának 2. bekezdé-se a korabeli keleti egyház felfogásához áll közelebb, mikor az új házasságot is megengedi. Szent István I. törvénykönyvének említett 30. fejezete, amely szin-tén megengedte a válás utáni házasságkötést, még abban az időszakban kelet-kezett, amikor még a nyugati egyházi területeken is voltak kivételek a hivatalos római állásponttal szemben, így e rendelkezés akár ezek körébe is beilleszthető, bár megfelel a bizánci egyházjognak is. Az Esztergomi Zsinat kánonját azon-ban már olyan időben fogalmazták meg, amikor a nyugati területeken egyön-tetűen érvényesült a kötelék felbonthatatlanságának szabálya, így valószínűbb, hogy a kérdéses rendelkezés eszmei forrása a keleti egyházi felfogásban kere-sendő. Elvileg nyitva marad azonban annak a lehetősége is, hogy a zsinat egy-szerűen a tényleges viszonyokat és szokásokat tartotta szem előtt, s nem vette fi gyelembe sem a keleti, sem a nyugati egyház véleményét.

Egy további körülmény azonban még inkább megerősíti azt a gyanút, hogy a kérdéses esztergomi határozat a bizánci jogra vezethető vissza. Szövege ugyan-is kifejezetten említi azt az esetet ugyan-is, amikor a férfi vádolja meg feleségét a há-zasságtöréssel, de ezt bizonyítani nem tudja, s ezért azt a büntetést kell elszen-vednie, amely az asszonyt sújtaná, ha a vád beigazolódott volna (házasság nél-kül maradva vezekel, vagy eladják rabszolgának); az asszony pedig új házas-ságot köthet.⁵⁰⁰ Ez az eset Jusztinianosz 117. novellájában szintén kimondottan szerepel, mint válóok a feleség számára.⁵⁰¹ A keleti egyházjog is felvette a váló-okok sorába, s több bizánci világi forrás is tartalmazta.⁵⁰² A házasságtörés mi-atti bontóperekben egyébként a keleti egyház igyekezett nagy körültekintéssel

500 Itt kell megemlíteni, hogy ROSZNER abban látja a keleti egyházjog hatását a magyar házassági törvényekre, hogy azok – mind Szent László, mind Könyves Kálmán esetében – csak a há-zasságtörő nő fenyítéséről intézkednek, s csak a férj emelhet vádat felesége házasságtörése miatt, fordítva nem – ROSZNER i. m. 261.

501 Nov. 117, 9, 4: „...ἐὰν ὁ ἀνὴρ περὶ μοιχείας ἐγγράψηται τὴν γυναῖκα καὶ τὴν μοιχείαν μὴ ἀποδείξῃ...”.

502 Eis. 21, 6; B. 28, 7, 1; Proch. 11, 17.

eljárni: az egyházi hatóság jegyzőkönyvet vett fel, rögzítve a felek, tanúk, szü-lők és más személyek vallomásait.⁵⁰³ Ezzel némileg rokonítható a Szabolcsi Zsinat 13. kánonja, amely szintén viszonylag részletesen taglalja, hogy a bíró-ság mely körülményeket köteles megvizsgálni abban az esetben, ha a férj más-sal fajtalankodó feleségét megölte, s emiatt az asszony rokonai közül valaki vá-dat emelt ellene.⁵⁰⁴

A Szabolcsi Zsinat 20. kánonja egyébként, amelyet fentebb már idéztem, mint – szemben az 55. esztergomi zsinati rendelkezéssel – a nyugati egyházjog-nak inkább megfelelőt, egyes keleti szinódusok szabályaival is közeli hasonló-ságot mutat. A Karthágói Zsinat említett 102. kánonja például ugyancsak nem engedte meg az elvált felek újraházasodását, hanem kibékülést várt el tőlük, ennek hiányában pedig életük végéig házasság nélküli életet írt elő számuk-ra. Itt is fellelhető továbbá a szabolcsi határozatbeli szankció, a vezeklés, amely egyébként további keleti zsinatok kánonjaiban is megtalálható:

Szabolcsi Zsinat 20. kánon:

Si quis uxorem suam in adulterio deprehenderit et in iudicium statuerit, secundum statuta canonum penitencia imponatur et peracta penitencia, si maritus voluerit, iterum recipiat, sin

Karthágói Zsinat 102. kánon: „Úgy tetszett (a zsinatnak), hogy az Evangélium és az apostoli tanítás szerint sem a felesége által elhagyott férj, sem a férj által el-hagyott asszony ne kössön mással házasságot, hanem vagy maradjanak így, vagy béküljenek ki egymással. Aki pedig ezt (a rendelkezést) megveti, vessék alá ve-zeklésnek…”⁵⁰⁵

503 Vö. ZHISHMAN i. m. 595. és 787–789.

504 Szabolcsi Zsinat 13. kánon: „Si quis uxorem cum alio viro adulterantem necaverit, deo racionem reddat, et si voluerit, aliam ducat. Si vero ex propinquis aliquis femine in eum insurrexit, quod interfecisset iniuste, iudicio discuciatur, et illud a vicinis eorum omnimodis investigetur, si in despeccione et contemptu aput virum suum prius esset, aut aliqua suspicio fornicacionis de illa prius orta fuisset, et hoc, secundum quod racionabile videtur, diiudicetur.” Z^ÁVODSZKY i. m. 160. A vizsgálat részletes és megalapozott voltát nemcsak a keleti egyházjog tartotta fontosnak, hanem a bizánci világi jog is: házasságtörés miatt in-dított bűnügyek esetére pl. az Eklogé is részletesen előírta, hogy a vádlókat gondos vizsgá-latnak kell alávetni, s meghatározta, hogy milyen vádló szava mennyit ér – vö. Ecl. 17, 27.

B^URGMANN (1983) i. m. 235.

505 A görög szövegre lásd: JOANNOU i. m. I/2. köt. 367–368. A vezeklés idejét az Ankürai

A házasságtörés megítélésében végül – akárcsak a papi nőtlenség kérdésé-ben – a II. Esztergomi Zsinat helyezkedett véglegesen a nyugati egyház állás-pontjára: kánonjai közül mindegyik a házasság felbonthatatlansága mellett fog-lalt állást.⁵⁰⁶ A tényleges gyakorlat itt is csak hosszú idő után követte az írott tör-vényt: még a 13. században is akadtak példák arra, hogy a házasságot – akár kö-zös megegyezés okán, akár más alapon – felbontották.⁵⁰⁷

Zsinat 20. kánonja 7 évben határozta meg, s így rendelkezett a Trulloszi Zsinat 87. kánon-ja is – JOANNOU i. m. I/2. köt. 70. és I/1. köt. 223. Az idézett szabolcsi kánon szövegét lásd:

ZÁVODSZKY i. m. 161.

506 II. Esztergomi Zsinat 4. kánon: „Ut si qua mulier a viro suo fugerit, reddatur ei, et quociens fugerit, restituatur ei, quia scriptum est, quod deus coniunxit, homo non separet.” 5. kánon:

„Ut si quis uxorem suam coram legibus adulteram probaverit, ipsa penitencie subiaceat, et postea si voluerint, reconcilientur, aliter innupti permaneant.” (Ez a kánon egyébként tar-talmában megfelel a 20. szabolcsi kánonnak.) 7. kánon: „Ut si quis uxorem exosam habens, sponte servituti se subdiderit, ut ab ea exosa separetur, uxor eum salva libertate sequatur, aliter innupti permaneant.” Z^ÁVODSZKY i. m. 207. A gregoriánus reformok eredményeinek megszilárdításában nagy szerepe lehetett a 12. században Magyarországon járt pápai legátu-soknak is – vö. S^ZUROMI (2006b) i. m. 199–200.

507 ROSZNER i. m. 302–303., 306–307.