A ‘makedón reneszász’ hivatalos művei

A bizánci jog fénykorának kezdetét a makedón dinasztiát megalapító I.

Baszileiosz (867–886) nevéhez szokták fűzni. Uralkodását – tekintettel az ek-kor tapasztalható kulturális fellendülésre – ‘makedón reneszánsz’ néven is em-legetik, bár ez az újjáéledés, a ‘klasszikus’ irodalomhoz és művészethez való visszatérés már korábban elkezdődött. Mindenesetre tény, hogy Baszileiosz és közvetlen utódai nemcsak felkarolták ezt a klasszicista irányzatot, hanem saját programjukká is tették. A jog terén ez a jusztinianoszi joghoz való visszatérést jelentette, amit a régi törvények megtisztításának („ἀνακάθαρσις τῶν παλαιῶν νόμων”) jelszavával fejeztek ki. A császár új, kifejezetten a jusztinianoszi szö-vegeket alapul vevő törvénykönyv készítésére adott megbízást.¹⁰⁵ Baszileiosz és fi a, VI. (Bölcs) Leó (886–912) uralkodása idején összesen három

összefogla-102 Régebbi kiadása: JGR II. köt. 63–71.; újabb: Nomos Georgikos. A törvénykönyvhöz lásd to-vábbá: KARAYANNOPULOS (1958).

103 Kiadása: JGR II. köt. 91–103. és Nomos Nautikos. Irodalom: PIELER (1978) i. m. 441–442.;

VANDER WAL–LOKIN i. m. 74. Az antik görög rhódoszi tengerjogi törvény és a római lex Rhodia kapcsolatára lásd a magyar szakirodalomból: FÖLDI (1997) 213. o. 108. jegyz., a lex Rhodiára: 212–223., 244–246.; a lex Rhodia eredetére és természetére, a vonatkozó nézetek összefoglalásával: HAMZA (1998) 144–146.

104 Kiadása: JGR II. köt. 73–89.; újabban: Nomos Stratiotikos. Irodalom: P^IELER (1978) i. m.

443–444.; B^URGMANN–M^CG^EER.

105 A makedóniai reneszánsz hátteréhez összefoglaló jelleggel: PIELER (1978) i. m. 445–446.; VAN DER WAL–LOKIN i. m. 78.

lás született e cél szolgálatában. Közülük időben valószínűleg elsőként – 886-ban – egy bevezetőnek szánt, negyven címből álló jogkönyv, az Eiszagógé (Εἰσαγωγὴ τοῦ νόμου) került kiadásra,¹⁰⁶ amely formálisan hatályon kívül he-lyezte az Eklogét, mint az izauriaknak az isteni elvvel szemben álló és a meg-maradt (jusztinianoszi) törvények megsemmisítését célzó zagyvaságát.¹⁰⁷ Rendelkezései – melyek lényegében minden jogterületet átfognak – túlnyomó-részt a jusztinianoszi corpusra vezethetők vissza, azonban olykor módosítanak is rajta. Különös fi gyelmet érdemel az előképektől független – stílusa és mon-dandója alapján Phótiosz pátriárka közreműködésére utaló – 2. és 3. cím, ame-lyek a császár és a pátriárka hatalmi körét defi niálják, s az utóbbinak jóval több jogosítványt tulajdonítanak, mint amellyel ekkortájt valójában rendelkezett.¹⁰⁸ Talán ez is oka lehetett annak, hogy az Eiszagógé nem lett hivatalos törvény-könyv, bár később születtek magánváltozatai.

Az anakatharszisz következő állomása a jusztinianoszi joganyag 60 könyv-ben történő összefoglalása volt, amelyet a 11. század óta Baszilikának (τὰ Βασιλικά),¹⁰⁹ azaz császári törvényeknek neveznek. A gyűjtemény elkészítése még I. Baszileiosz alatt megkezdődött, de befejezésére és közreadására csak VI. Leó idején került sor, valószínűleg 888 karácsonyán.¹¹⁰ A hatalmas törvény-mű címekből áll, amelyeken belül egymást követik az Institutiók, a Digesta, a Codex és a Novellák azonos tárgyra vonatkozó részei. Összeállítói helyen-ként apró módosításokat hajtottak végre az eredeti szövegen, s elhagyták belőle mindazt, ami feleslegesnek tűnt. Vitatott, hogy vajon hivatalos törvénykönyv-nek szánták-e, vagy inkább segédanyagnak, amely megkönnyíti a jusztinianoszi jogban való tájékozódást.¹¹¹ Bizonyos azonban, hogy a gyakorlatban hivat-koztak rá, s később is a legnagyobb tekintélynek örvendő bizánci

törvény-106 Szövege: JGR II. köt. 229–368. A korábbi Epanagógé elnevezés – mint arra S^CHMINCK (1986) i. m. 12–14. rámutatott – vagy szándékos változtatásra, vagy félreértésre vezethető vissza. A korszak közép-bizánci törvénykönyveinek datálásánál is az ő kutatásaira támaszkodom; az Eiszagógé tekintetében lásd: S^CHMINCK (1986) 14–15. és S^CHMINCK (1998) 350–351.

107 „…νῦν δὲ τὰς ἐπὶ ἐναντιώσει τοῦ εἰρημένου θείου καὶ ἐπὶ καταλύσει τῶν σωστικῶν νόμων παρὰ τῶν Ἰσαύρων φληναφίας ἐκτεθείσας πάντη ἀποβαλομένη καὶ ἀπορρίψασα...” Eis.

prooimion 33–36. sor – SCHMINCK (1986) i. m. 6. Ez azonban nem vezetett az Eklogé gyakor-latból való eltűnéséhez; még évszázadokig másolták és alkalmazták.

108 Phótiosz szerepére lásd: SCHARF (1956); valószínűleg az Eiszagógé prooimionja is a pátriár-ka műve: SCHARF (1959).

109 Modern kiadása Herman Jan Scheltema, Nicolaas van der Wal és Douwe Holwerda műve.

Lásd: Basilica (Series A, I–VIII. köt.).

110 Vö. S^CHMINCK (1989) 93.

111 A kérdésről lásd: SCHELTEMA (1955); SCHMINCK (1986) i. m. 37–39.

műnek számított. Valószínűleg a 11. században fűzték hozzá kommentárként a Jusztinianosz alatt, illetve közvetlenül utána élt antecessorok egyes műveit, amelyhez utóbb újabb kiegészítések is járultak (scholia).¹¹²

A kodifi kációs hullám utolsó eleme egy kézikönyvnek nevezett összefogla-ló, a Πρόχειρος Νόμος (Prokheiron, lat. Prochiron) volt,¹¹³ amely 907-ben lá-tott napvilágot.¹¹⁴ VI. Leó az Eiszagógé helyettesítésére szánta, s akárcsak az Eiszagógé, a Prokheirosz Nomosz is 40 címből állott. Tartalmában közelebb áll a jusztinianoszi törvényműhöz, mint elődje, azonban VI. Leó újonnan hozott rendelkezéseit is magába foglalja. Magánjogi és büntetőjogi szabályokat tartal-maz; az utóbbiak igen hasonlók az Eklogé büntetőjogához. Számos kéziratban hagyományozódott át, s a későbbi jogkönyvek számára is mintaként szolgált.¹¹⁵

A makedón dinasztia átfogó és hivatalos – vagyis császári rendelkezésre ké-szült – kodifi kációinak sora ezzel véget ér. Ezen túlmenőn azonban születtek egyéb hivatalos jogszabályok, valamint jogi relevanciával bíró egyéb művek is, amelyek részben speciális kérdésekkel foglalkoztak. E körben kell említe-ni VI. Leó novelláit, amelyeknek fennmaradt egy 113 rendeletet felölelő gyűj-teménye.¹¹⁶ Tárgyuk vegyes, egyházjogi, személyi és családjogi kérdések egy-aránt előfordulnak bennük. Kevéssé jellemző, hogy új joganyagot tartalmazná-nak, a császár inkább a jusztinianoszi jog és a korabeli viszonyok közti ellent-mondást akarta feloldani, valószínűleg még a Baszilika készítésének időszaká-ban.¹¹⁷ Ugyancsak Leó nevéhez fűződik az ún. Eparkhoszkönyv (τὸ ἐπαρχικὸν βιβλίον),¹¹⁸ amely a városi prefektus munkáját is megkönnyítendő különböző, a jegyzőktől a bankárokon és a szappanfőzőkön át a kereskedőkig terjedő hivatá-sok és szakmák tagjaira, azok céheire és a városi polgárokhoz valamint az ál-lami hatóságokhoz való viszonyukra állapított meg részletes szabályokat. Nem jogszabály, de jogi relevanciával is bír továbbá Leó Taktikája (τὰ ἐν πολέμοις τακτικά), amelyben a császár 20 fejezetben hadtudományi ismereteket tárgyal.¹¹⁹

112 Szintén Scheltema, van der Wal és Holwerda műve, Basilica (Series B, I–IX. köt.).

113 Kiadása: JGR II. köt. 107–228.

114 A datálásra lásd: S^CHMINCK (1998) i. m. 353.

115 SCHMINCK (1986) i. m. 55–107.; uő: (1991p).

116 Kiadása: NOAILLES–DAIN.

117 FÖGEN (1989) 30–33.

118 Kiadása: K^ODER (1991); JGR II. köt. 369–392.

119 Kiadása: PG 107. coll. 672–1120. és Tactica.

VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (913–957) uralkodásához is kötőd-nek közjogi jelentőségű művek. Ilyen az ún. Szertartáskönyv, amely a császári udvar különleges eseményeikor (egyházi ünnepek, keresztelés, házasság, te-metés, uralkodók koronázása, tisztviselők beiktatása, idegen követek fogadá-sa stb.) követendő eljárást szabályozza.¹²⁰ Ugyancsak tőle származik a tarto-mányok, a themák kérdéseivel foglalkozó De thematibus,¹²¹ valamint a fi ának és trónörökösének, Rómanosznak címzett De administrando imperio, amely a birodalom határain élő idegen népek belső viszonyait és az impériummal való kapcsolatukat taglalja.¹²²