EGYHÁZJOG
1. A klerikusok házassága
1.6. A cölibátusra vonatkozó nyugati felfogás fejlődése
A nyugati helyi és közös kánonjogban ezzel szemben – az idézett elvirai ren-delkezés szellemében – kialakult egy olyan tendencia, amely a püspöknél ala-csonyabb rangú klerikusoktól is elvárta, hogy felszenteléskor fennálló házassá-gukban a továbbiakban teljesen önmegtartóztató életet éljenek. Ennek érdeké-ben a zsinatok megkövetelték például az ordináció előtt, hogy a jelölt (vagy fele-sége is) tegyen ígéretet a testi kapcsolat megszüntetésére, esetleg előírták, hogy a papi rend tagjai egymásra is felügyeljenek e téren, ritkán megkövetelték a
334 JOANNOU i. m. I/1. köt. 138–139., 186.; BERKI i. m. 110–111., 134.
335 NOAILLES–DAIN i. m. 16–19. Vö. ZHISHMAN i. m. 464–466. és TROIANOS (1995) 189–190.
336 Vö. ZHISHMAN i. m. 464. és FREISEN i. m. 723.
teljes elválást.337 Mivel azonban az egyházi rend szentsége nem volt eleve elzár-va a nős férfi ak elől, a felszentelést követő önmegtartóztató életmód megvaló-sítása nehézségekbe ütközött. A különböző helyi zsinatok a 7–11. század köz-ti időszakban is intézkedéseket hoztak ugyan ennek érdekében (olykor például a pap utóbb született gyermekeit büntették öröklési képtelenséggel, ritkán köz-vetlenül magát az engedetlen klerikust, lefokozással, amely azonban nem zárta ki az Eucharisztiában való részvételt), az erőfeszítések azonban lassan elgyen-gültek, s az önmegtartóztató klérus ideálját nem sikerült elérni.338
Az ezredfordulón viszont megváltozott a helyzet. Róma ismét napirendre tűz-te a papi önmegtartóztatás kérdését. Egyrészt más részegyházakra is kitűz-terjesz- kiterjesz-tette a római helyi egyházra időközben meghozott rendelkezéseket, másrészt távoli helyi zsinatokon is igyekezett keresztülvinni elképzeléseit, amelyekre a pápa olykor személyesen is ellátogatott, máskor pedig egy vagy több legátust küldött, akik az ő nevében vezették a zsinatokat.339 A világi klérus életmódjá-nak megváltoztatását célzó mozgalom ugyan VII. Gergely pápáról (1073–1085) kapta a nevét, de a reform hullámai (eredetileg kolostorreformként) Cluny-ből eredtek, s a papok házasságával kapcsolatos zsinati reformhatározatok megho-zatala is már VII. Gergely előtt elkezdődött. Ennek egyik első példája az 1031-es Bourg1031-es-i Zsinat, amely kifejezetten megtiltotta, hogy magasabb rangú kle-rikusoknak (szubdiakónustól felfelé) felesége vagy ágyasa legyen, s ha még-is volna nekik, lefokozás terhe mellett előírta, hogy azonnal bocsássák el.340A szinódus ezen túlmenően a szubdiakónusi felszentelés feltételévé tette, hogy
337 Lásd BOELENS összefoglalóját 73–75. A nyugati egyházjog cölibátussal kapcsolatos fejlődé-sére lásd továbbá: FREISEN i. m. 723–744.; VACANDARD i. m. 2080. skk.; JOMBART i. m. 132–
145.; SIPOS–GÁLOS i. m. 335–339.; PLÖCHL i. m. I. köt. 179–180., 230., 361., II. köt. 183–185.;
STICKLER i. m. 13–28.; PRICE i. m. 722–739. Utóbbi a következőképp ragadja meg a cölibá-tussal kapcsolatos nyugati szabályozás fejlődésének csomópontjait (a clerus maior tekinteté-ben): 1. már fölszentelt személy számára tilos az (újbóli) házasságkötés (korai 4. század); 2.
kötelező önmegtartóztatás – tilos a nemi érintkezés (4. század vége); 3. követelmény a fele-ségtől való tényleges elválás (11. század); 4. a clerus maior tagjai által megkísérelt házasság-kötés nemcsak tilos, de érvénytelen is (12. század); 5. felszentelni csak nőtlen jelöltet lehet (ténylegesen érvényesül az érett középkorban, formálisan az 1983-as egyházi törvénykönyv-ben) – PRICE i. m. 723.
338 BOELENS i. m. 114–115.
339 Uo. 116.
340 Bourges-i Zsinat 5. kánon: „Ut presbyteri, et diacones, et subdiaconi, sicut lex canonum præcipit, neque uxores neque concubinas habeant: et qui eas modo habent, ita eas sine mora peracto hoc concilio derelinquant, ut nunquam ulterius ad eas accedant: qui vero derelinquere eas noluerint, a proprio gradu et offi cio cessent, et inter lectores et cantores permaneant.
Similiter nulli de clero permittimus deinceps uxorem neque concubinam habere. Supra-dicti autem in choro tantum intrent ad legendum et cantandum: ad altaris vero ministerium
a jelölt a püspök jelenlétében tegyen ígéretet: sohasem lesz sem felesége, sem ágyast nem fog tartani, s ha mégis lenne, lemond róla.341 Ha a klerikusnak ezek ellenére fi a született a felszentelés után, őt a zsinat törvénytelen gyermeknek te-kintette, és nem engedte később a papi rendbe, valamint öröklési képtelenség-gel sújtotta.342 Nem mondták ki ugyan, hogy a klerikus házassága törvényte-len, de következményeit tekintve mégis úgy kezelték, legalábbis, ha utód szár-mazott belőle. Az idézett határozatok jól mutatják azt a törekvést, hogy minden klerikus számára megtiltsák a – akár házasságon belüli, akár azon kívüli – tes-ti kapcsolatot, valamint hogy csak nőtleneket részesítsenek a papi rend szent-ségében.343 Ez utóbbit azonban a gregoriánus reform sem tudta keresztülvinni.
Sem a VII. Gergelyt megelőző zsinatok, sem ő maga nem tiltották meg kifeje-zetten, hogy nős férfi akat pappá szenteljenek, ez továbbra is gyakorlat maradt.
Az a régi felfogás természetesen nem változott, hogy a már egyszer felszentelt pap, diakónus vagy szubdiakónus nem házasodhat újra. Ha mégis megtette, ál-talában lefokozással büntették.344
Azt a törekvést, hogy a felszentelt klerikusok teljesen önmegtartóztató életet éljenek, a pápák – főleg IX. Leó (1049–1054) óta345 – következetesen képvisel-ték (többnyire a feleségüktől való elválást, illetve különélést is megkövetelképvisel-ték), s a különböző zsinatok is gyakran előírták, így például II. Viktor (1055–
1057) alatt az 1056-os toulouse-i,346 II. Miklós (1059–1061) idején az 1059-es
nullatenus accedant” – MANSI i. m. XIX. köt. 503.; a kánonok rövidített szövegét közli még HEFELE–LECLERCQ IV/2. köt. 953–955.
341 Uo. 6. kánon: „Ut episcopi nullum amplius ad subdiaconatus gradum ordinent, nisi in præsentia episcopi ante altare sedis Deo promittat, nunquam se habiturum uxorem neque concubinam; et si tunc eam habuerit, mox ei abrenunciet, quod lingua Francorum gurpire dicimus.”
342 8. kánon: „Ut fi lii presbyterorum, sive diaconorum, sive subdiaconorum, in sacerdotio, vel diaconatu, vel subdiaconatu nati, nullo modo ulterius ad clericatum suscipiantur: quia tales, et omnes alii qui de non legitimo conjugio sunt nati, semen maledictum in scripturis divinis appellantur, nec apud sæculares leges hæreditari possunt, neque in testimonium suscipi. Et qui de talibus clerici non sunt, sacros ordines non accipiant: sed in quocumque gradu nunc sunt, in eo tantum permaneant, et ultra non promoveantur” – uo. 504.
343 Részletes elemzést ad BOELENS i. m. 117–120.
344 BOELENS i. m. 120–132.
345 FREISEN i. m. 738–739.; BOELENS i. m. 133–134.
346 Tolouse-i Zsinat 7. kánon: „Placuit quoque, presbyteros, diaconos, et reliquos clericos, qui ecclesiasticos tenuerint honores, abstinere omnimodis ab uxoribus, vel reliquis mulieribus. Quod si non fecerint, honore simul et offi cio priventur, et a propriis episcopis excommunicentur.” MANSI i. m. XIX. köt. 848. HEFELE–LECLERCQ i. m. IV/2. köt. 1123.
római,347 melfi , beneventumi348 és az 1060-as toursi szinódus,349 vagy II. Sándor (1061–1073) alatt az 1061-es (1063-as?) római zsinat,350 olykor kiközösítés, más-kor a szent szolgálatból való kizárás és az egyházi javadalom elvesztésének ter-he mellett. Mint a határozatokból ter-helyenként kitűnik, a laikus népet is bevon-ták a nős papság elleni törekvésekbe, felszólítván, hogy ne látogassa olyan pa-pok miséit, akikről biztosan tudni lehet, hogy asszonyt tartanak maguk mellett.