Kardrántás, gyilkosság, magzatelhajtás

Szent István törvénye többször is a talio-elvet érvényesítette kardrántás, dal való megsebesítés esetén. Ha valaki karddal embert ölt, ugyanazzal a kard-dal kellett kivégezni, ha pedig mást megcsonkított kirántott kardjával, testé-nek hasonló sérelmét kellett elszenvednie. Az I. dekrétum a puszta kardrántást is kard általi halállal rendelte büntetni. A bizánci jog is tartalmazott ehhez igen hasonló rendelkezést: aki mást karddal megsebesített és halálát okozta, kard ál-tal volt büntetendő, ha pedig a sérült nem halt meg, a tettesnek le kellett vágni a kezét, mivel egyáltalán használta a kardját:

655 Az Eklogé görög szövegének forrása: BURGMANN (1983) i. m. 232. Az idézett szabolcsi zsina-ti kánoné: ZÁVODSZKY i. m. 158.

Szt. István II. 12–13.:

Si quis gladio hominem occiderit, eodem gladio iuguletur.

Si quis autem gladio evaginato alium quemlibet debilitaverit, vel in oculo, vel in pede, vel in manu, consimile dampnum sui corporis paciatur.

Szt. István I. 16.:

Ut pax fi rma et incontaminata per omnia maneat, tam inter maiores natu, quam inter minores, cuiuscunque condicionis sint, interdiximus omnino, ut nullus ad ledendum aliquem evaginet gladium. Quod si quis posthac stimulis suę audacię tactus temptaverit, eodem iuguletur gladio.

Eklogé 17, 46: „Aki mást karddal megsebesít, s ezáltal halálát okozza, kard által büntetendő; ha a sérült nem hal meg, a tettes keze levágandó, mivel egyáltalán használni merészelte kardját.”⁶⁵⁶

Valójában lehetséges, hogy mindkét szabályozás gyökere az Újszövetségi Szentírásban keresendő: „Aki kardot ragad, az kard által vész el.”⁶⁵⁷

A gyilkossághoz egyébként korabeli törvényeink egyházi szankciót is ren-deltek: mind Szent István I. dekrétuma, mind az I. Esztergomi Zsinat egyhá-zi vezeklést is előírt az elkövetőre.⁶⁵⁸ Az esztergomi zsinati kánon kifejezetten meg is jelöli az Ankürai Zsinat határozatait, mint a vezeklésre vonatkozó sza-bályok forrását.⁶⁵⁹ E korai keleti zsinat kánonjai azonban nemcsak keleti, ha-nem nyugati egyházjogi gyűjteményekbe is bekerültek,⁶⁶⁰ így a rá való hivatko-zás – elvileg – mindkét irányból érkező impulzus hatásának betudható.

656 A görög szöveg forrása: BURGMANN (1983) i. m. 242. A Szent István-i határozatoké: ZÁVODSZKY

i. m. 155., 146.

657 Mt 26,52: „… Omnes enim, qui acceperint gladium, gladio peribunt.” – „...πάντες γὰρ οἱ λαβόντες μάχαιραν ἐν μαχαίρῃ ἀπολοῦνται.” A Tripartitum a szándékos gyilkosságot fő-vesztéssel büntette (III. 5. § 4.).

658 Szt. Istv. I. 14.: … Ipse quidem homicida secundum institutionem canonum ieiunet.” A fele-séggyilkosra hasonlón: Szt. Istv. I. 15. ZÁVODSZKY i. m. 146.

659 I. Esztergomi Zsinat 70. kánon: „Si quis homicidium fecerit, secundum decreta Ancirani concilii peniteat.” Z^ÁVODSZKY i. m. 205. Az Ankürai Zsinat 22. kánonja rendelkezett a szán-dékos emberölést elkövetőt sújtó egyházi vezeklésről – J^OANNOU i. m. I/ 2. köt. 71.

660 Vö. SZUROMI (2002c), e rendelkezések tekintetében: 82–86. SZUROMI SZABOLCS ANZELM

Wormsi Burchard Dekrétumának használatát tartja a legvalószínűbbnek, amely szintén tar-talmaz ankürai zsinati kánonokat.

A magzatelhajtás kánoni szankcióját szintén meghatározta az Ankürai (ké-sőbb a Trulloszi) Zsinat (tíz év vezeklés),⁶⁶¹ Kálmán törvénye azonban – akár-csak a gyilkosságnál Szent Istváné – nem részletezi a büntetést, akár-csak általában az esperes által kiszabandó vezeklést ír elő,⁶⁶² így nem tudni, a rendelkezés hát-terében a korai keleti szinódus határozata áll-e.

2.5. Leányrablás

Elképzelhető azonban az Ankürai Zsinat rendelkezéseivel való kapcsolat a le-ányrablásra vonatkozó szabályozás esetében. E bűncselekményről – vagyoni elégtételt szabva – már Szent István törvénye is rendelkezett, egyházi vezeklést később az I. Esztergomi Zsinat fűzött hozzá. A keleti egyházban az Ankürai Zsinat mellett az Apostoli Kánonok, a Khalkédóni Egyetemes Zsinat és a Trulloszi Zsinat is foglalkozott e deliktummal,⁶⁶³ a világi elkövetőkre, illetve segítőkre kiközösítést, a laikusokra elmozdítást rendelve. A 11. ankürai kánon-nal való közelebbi hasonlóságot mind Szent István törvénye (I. 27.), mind az I.

Esztergomi Zsinat rendelkezése (55. kánon 4. bek.) esetében felfedezhetünk:⁶⁶⁴ Szt. István I. 27.:

Si quis militum impudicia fedatus puellam aliquam sine concessione parentum sibi in uxorem rapuerit, decrevimus puellam parentibus reddi, eciamsi ab illo aliqua vis sibi illata sit…

I. Esztergomi Zsinat 55. kánon 4. bek.:

Si quis sponsam rapuerit alterius, si illa non consensit, reddatur proprio sponso...

Ankürai Zsinat 11. kánon:

Τὰς μνηστευθείσας κόρας καὶ μετὰ ταῦτα ὑπὸ ἄλλων ἁρπαγείσας ἔδοξεν ἀποδίδοσθαι τοῖς προμνηστευσαμένοις, εἰ καὶ βίαν ὑπ᾽ αὐτῶν πάθοιεν.

661 Ankürai Zsinat 21. kánon; Trulloszi Zsinat 91. kánon – JOANNOU i. m. I/2. köt. 71. és I/1. köt.

27.

662 Kálm. I. 58.: „Mulieres partum suum necantes archidiacono oblate penitenciam agant.”

ZÁVODSZKY i. m. 191.

663 67. apostoli kánon (J^OANNOU i. m. I/2. köt. 42.), Khalkédóni Egyetemes Zsinat 27. kánon (J^OANNOU i. m. I/1. köt. 90.), Trulloszi Zsinat 92. kánon (J^OANNOU i. m. I/1. köt. 227–228.).

664 SZUROMI (2002c) i. m. 78–82. csak az I. és II. Esztergomi Zsinat rendelkezéseivel veti össze az Ankürai Zsinat vonatkozó kánonját, s ezúttal is nyugati gyűjtemény hatását valószínűsíti.

Ankürai Zsinat 11. kánon: „Azokról az eljegyzett leányokról, akiket aztán mások ragadtak el, azt határoztuk, hogy adják vissza ezeket vőlegényüknek, még akkor is, ha a rablók megerőszakolták őket.”⁶⁶⁵

2.6. Lopás

A lopás szokásos bizánci büntetése a kézlevágás volt,⁶⁶⁶ a magyar törvények azonban legtöbb esetben inkább akasztást vagy megvakítást alkalmaztak.⁶⁶⁷ A bizánci jogban is előfordult viszont a megvakítás a lopás speciális esetében: a szentélyből valamely szent dolgot eltulajdonító tolvajt érte ez a szankció. Szent László a templomba menekült tolvajra írt elő megvakítást (ha nem menekült be a templomba, akasztás volt a büntetés), kisebb értékű lopásnál (liba, tyúk) az el-követő fél szemének kiszúrását rendelte:

Szt. László II. 12.:

Si quis liber vel servus in furto captus fuerit, suspendatur. Si vero pro evadendo patibulo ad ecclesiam confugerit, eductus ab ecclesia obcecetur…

Servus autem vel liber, si anserem aut gallinam furatus fuerit, monoculus effi ciatur, et quod fu-ratus est, reddat.

Eklogé 17, 15 (≈ Eis. 40, 69; Proch.

39, 58; B. 60, 45, 12):

Ὁ εἰσερχόμενος ἐν θυσιαστηρίῳ ἐν ἡμέρᾳ ἢ καὶ ἐν νυκτὶ καί τι τῶν ἱερῶν ἀφελόμενος τυφλούσθω...

Eklogé 17, 15: „Ha valaki nappal vagy éjjel az oltárhoz bemegy és a szent dolgok-ból elvesz valamit, vakítsák meg.”⁶⁶⁸

E körben említendő az I. Esztergomi Zsinat 60. kánonjának és a 25. aposto-li kánonnak azon szabálya, amely az egyházi személyek lopása esetére káno-ni szankcióként lefokozást rendelt (a magyar zsinati rendelkezés vagyonelkob-zást is):

665 Az idézett ankürai kánon görög szövegét lásd: JOANNOU i. m. I/2. köt. 64–65. Ford.: ERDŐ

(1983) i. m. 176. Az idézett Szent István-i és esztergomi határozatok szövegének forrása:

ZÁVODSZKY i. m. 149., 204. Az esztergomi kánonhoz hasonló rendelkezést említ Wormsi Burchard Dekrétumából SZUROMI (2006b) i. m. 195–196.

666 Ecl. 17, 10, 11, 13–14, 16.

667 Csak Szt. László II. 9. és Kálm. I. 84. említ tagcsonkítást.

668 Az Eklogéból idézett görög szövegrész forrása: BURGMANN (1983) i. m. 230. A Szent László-féle határozaté: ZÁVODSZKY i. m. 169. Kálmán a templomba menekült tolvajt akkor sújtotta megvakítással (vagy tagcsonkítással), ha az ártatlannak vallotta magát, de utóbb mégis bű-nösnek bizonyult (I. 84.).

I. Esztergomi Zsinat 60. kánon:

Si quis clericorum furti arguitur, ab episcopo vel archidiacono iudicetur. Si reus inventus fuerit, deponatur, et bona sua perdat; si nichil habuerit, vendatur.

25. apostoli kánon:

Εἴ τις ἐπίσκοπος ἢ πρεσβύτερος ἢ διάκονος ἁλῷ ἐπὶ πορνεῖᾳ ἢ ἐπιορκίᾳ ἢ κλοπῇ, καθαιρείσθω καὶ μὴ ἀφοριζέσθω...

25. apostoli kánon: „Püspök, vagy presbiter, vagy diakónus, akit paráznaságon, esküszegésen, vagy lopáson érnek, fokoztassék le, de ne közösíttessék ki…”⁶⁶⁹

2.7. Következtetés

A felsorolt esetek többsége tehát egyes konkrét bűncselekmények és a hozzá-juk rendelt szankciók tekintetében tartalmi hasonlóságot mutat a két jogrend-szer rendelkezései között. Közvetlen átvétel gyanúja csak ott merül fel erőseb-ben, ahol a megfogalmazás módja is igen hasonló, például a hamis vádra vagy a kardrántásra vonatkozó szabályok esetében. E rendelkezések azonban egyút-tal olyan egyszerűek is, hogy még a nagyfokú hasonlóság sem bizonyíthatja a direkt kölcsönzést. Az egy-egy szabály mögött meghúzódó, esetleg bizánci ere-detű alapgondolat természetesen nemcsak azonos, vagy igen hasonló megfo-galmazásban köszönhet vissza hazai törvényeinkben, így nincs okunk kizárni, hogy az egykori magyar jogalkotót befolyásolta az idegen minta. Joggal feltéte-lezhető, hogy az uralkodó vagy a királyi tanács tagjai rendelkeztek némi isme-retekkel a korabeli bizánci büntetőjog legalapvetőbb sajátosságairól. Akár erre is utalhatnak a büntetési rendszer, a büntetőjog általános jellemzői körében ki-mutatható, vagy a konkrét tényállásbüntetés kapcsolatok tekintetében fennálló hasonlóságok. Összességükben azonban a felsorolt párhuzamok semmiképpen sem mutatják valamely bizánci törvénykönyv büntetőjogi részének tudatos, tel-jes (vagy részleges) átvételét. Az összehasonlítás sokkal inkább azt a képet erő-síti, amelyet a korábbi kutatás a nyugati minták vizsgálata kapcsán már meg-rajzolt: az Árpád-kori magyar törvényalkotást nem a recepció, hanem az önálló jogfejlesztés jellemezte; ez azonban – mint az a hasonlóságokból kitűnik – nagy valószínűséggel idegen, nyugati és keleti minták fi gyelembevételével zajlott.

669 A görög szöveg forrása: JOANNOU i. m. I/2. köt. 19. Ford.: BERKI i. m. 25. Az esztergomi zsi-nati kánoné: ZÁVODSZKY i. m. 204.