A bizánci világi jog és a keleti egyház álláspontja

Az egyházi és a világi álláspont közti szembenállás hosszú ideig a keleti egyhá-zi területeken is érzékelhető volt, itt azonban az egyház nagyobb mértékben al-kalmazkodott a világi jog előírásaihoz, mint Nyugat-Európában.

477 ERDŐ (1998) i. m. 138–139.

478 Vö. FREISEN i. m. 801–802. és GEFFCKEN i. m. 80. A kötelék felbonthatóságára vonatkozó pél-dák épp a Verberie-i Zsinat fentebb említett kánonjai közül valók: Decretum VI. 41.: a férj életére összeesküvő feleség eltaszítható és a férj más nőt vehet el (Verberie-i Zsinat 5. kánon);

IX. 54.: a kényszerűségből idegenbe menekülő férj, ha a visszatérésben nem reménykedhet és felesége – bár tehetné – nem követi, más feleséget vehet, ha nem tudja magát megtartóz-tatni (Verberie-i Zsinat 9. kánon). Vö. FRANSEN–KÖLZER 106., 129.

479 ERDŐ (1998) i. m. 147.

480 G^EFFCKEN i. m. 80–82. Az egyetlen ‘kivétel’ Ivo Decretumában (VIII. 258.) található, amely nem más, mint a 314-es Arles-i Zsinat idézett 10. kánonja; ez a kánon azonban a Panormiában már nem található meg – vö. PL CLXI. köt. 641. és G^EFFCKEN i. m. 81. 6. jegyz. Ivo egyéb-ként a Verberie-i Zsinat 5. és 9. kánonját szintén felvette a Decretumba és a Panormiába, azok szövegéből azonban törölte az újraházasodás lehetőségét (Decr. X. 169.; VIII. 189.; Pan. VI.

91.) – vö. G^EFFCKEN i. m. 82. 1. jegyz.

481 Erre a következtetésre jut FREISEN i. m. 800. és GEFFCKEN i. m. 82.

A hagyományos római szabályozás szerint a házasság közös megegyezés-sel bármikor felbontható volt. A kereszténység hatására azonban a császárok már a 4. századtól elkezdték meghatározni a kötelék felbontásának kizárólagos okait.⁴⁸² E törekvés végleges érvényre jutását sokáig akadályozta a régi felfo-gás: 22. novellájában még Jusztinianosz császár is a válás szabadságát vallot-ta, mondván, hogy mindaz, ami emberek által köttetett, felbontható,⁴⁸³ s hogy a házasfelek úgy szabályozzák érdekeiket, ahogy nekik tetszik, legfeljebb a vá-lás bizonyos formái büntetést vonnak maguk után, míg mások nem. Néhány év-vel később azonban, 117. noév-vellájában már elvetette a közös megegyezésből tör-ténő válást, s úgy határozott, hogy a házasságot csak és kizárólag az e novel-lában megjelölt okok alapján lehet felbontani. A bontó okokat a rendelet külön sorolja fel a férfi ra és külön a nőre.⁴⁸⁴ Bár a császár utódja, II. Jusztinosz ismét megengedte a megegyezéses válást,⁴⁸⁵ a bizánci világi jog a későbbiekben a két jusztinianoszi novellához (elsősorban a 117. novellához) tartotta magát, azok megfelelő részeit a Baszilikába is felvették.⁴⁸⁶ Az egyházi állásponthoz egyéb-ként az Eklogé állt legközelebb, amely mindössze négy bontó okot ismert el.⁴⁸⁷ A tényleges gyakorlat természetesen itt is eltért az egyházi hatásra szigorodó világi normáktól.

A keleti egyházjog kiindulópontját⁴⁸⁸ ezzel szemben – akárcsak nyugaton – a házasság felbonthatatlansága képezte, azzal, hogy a köteléket végső soron a ha-lál oldhatja csak fel, de – Mt 5,32 és 19,9 alapján – a válásra ok lehet a házas-ságtörés is. E mellé azonban a keleti egyházjog további válóokokat is hozzá-fűzött, amelyeket részben a jusztinianoszi szabályokból, részben pedig egyes

482 ZHISHMAN i. m. 102.

483 Nov. 22, 3: „ἐπειδὴ τῶν ἐν ἀνθρώποις παρακολουθούντων ‛τὸ δεθὲν ἅπαν λυτόν’...”. Lásd még uo. a rendelet 4. fejezetét.

484 Nov. 117, 8–10.

485 ZHISHMAN i. m. 104.

486 Nov. 22. – B. 28, 4–5, 7, 12, 14; Nov. 117. – B. 28, 4, 7, 12; B. 31, 6; B. 41, 5; B. 45, 6.

487 A férfi számára: ha a feleség paráználkodik; a férj életére tör; bár tudja, hogy más a férje éle-tére tör, nem szól; ha az asszony leprás (Ecl. 2. 9. 2.). A feleség számára: ha a férj a házas-ságkötést követő három éven belül nem tud érintkezni feleségével; ha a férje az életére tör;

ha a férj tudja, hogy más a felesége életére tör, de nem szól; ha a férje leprás (Ecl. 2. 9. 3.) – B^URGMANN (1983) i. m. 183.

488 A bizánci egyházjognak a kötelék felbontásával és az újraházasodással kapcsolatos szabá-lyozására ZHISHMAN monográfi ájának vonatkozó részein túl lásd továbbá: DAUVILLIER–DE

CLERCQ i. m. 84–92.; KAPTIJN, különösen 113–117., a mai helyzetre, főképp pasztorális szem-pontból: PECKSTADT i. m. 4–8.

keleti zsinatok és egyházatyák kánonjaiból kölcsönzött. Elvi alapjuk az, hogy bizonyos tettek, illetve események éppúgy a házasság halálához vezethetnek, mint a természetes halál vagy a házasságtörés.⁴⁸⁹ E válási okokat a bizánci ká-nonjog az említett 22. és 117. jusztinianoszi novella felosztása szerint bünte-téssel járó (cum damno, τιμωρίᾳ) és büntebünte-téssel nem járó (bona gratia, ἀγαθῇ, χάριτι, λύσις γάμου ἀζήμιος) okokra osztotta. Büntetéssel járó válóok a (1) fel-ségsértés; (2) a házastárs életére törés; (3) a házasságtörés;⁴⁹⁰ (4) a magzatelhaj-tás; (5) ha a hitetlen házastársak közül az egyik a kereszténységre tér (az így előálló vallási különbözőség miatt); továbbá (6) a saját gyermek keresztvíz alá tartása (az így keletkező lelki rokonság miatt). Büntetéssel nem járó válóokok a következők: (1) a házastársi kötelesség nem teljesítése; (2) a távollét, a fogság és a rabszolgaság; (3) az őrültség és a gyengeelméjűség; (4) a szerzetesi rendbe lépés; (5) a püspöki méltóságra emeltetés és (6) a lepra.⁴⁹¹ A felsorolt válóokok többsége, valamint azok rendszerbe sorolása (büntetéssel járó és azzal nem járó okok; külön a férfi és a nő részére) a jusztinianoszi jogra vezethető vissza. A büntetéssel járó válóokként elismert cselekmények egyházi szankciója a zsinati kánonok meghatározása szerint hét évre szóló kiközösítés és vezeklés,⁴⁹² a vá-lás egyéb (például vagyonjogi) következményeit tekintve azonban a keleti egy-házjog szintén sokat merített a jusztinianoszi rendeletekből.⁴⁹³

Ami a válás utáni újraházasodás kérdését illeti, a 407-ben tartott Karthágói Zsinat 102. kánonja még úgy rendelkezett, hogy az egymástól elvált házasfelek vagy béküljenek ki egymással, vagy maradjanak újabb házasság nélkül, egyéb-ként pedig császári rendelet kibocsátását kérte a kérdés rendezésére.⁴⁹⁴ Végül e tekintetben is Jusztinianosz 22. novellája vált az egyházjog kiindulópontjává,

489 Z^HISHMAN i. m. 729–730.

490 Illetve, ha a házasságtörés ténye kellően nem bizonyított, de fennáll a következő tényállások valamelyike, akkor azok alapján a házasságtörést vélelmezni kell. A férfi számára ily módon válóok, ha a feleség (3a) a férj akarata ellenére idegen férfi ak által tartott lakomán vesz részt vagy érzéki vonzalom által vezéreltetve velük fürdőbe jár; (3b) alapos ok nélkül és a férj en-gedélye nélkül idegen házban éjszakázik (kivéve a szülői házat); (3c) a férj tudta és beleegye-zése nélkül vagy tilalma ellenére lóversenyre, színházba vagy állatviadalra jár. A nő számá-ra hasonlóképp válóokként szolgálnak a következők: (3d) ha felesége erkölcsi tisztaságát fi -gyelmen kívül hagyva a férj az asszonyt másokkal igyekszik nemi kapcsolatba hozni; (3e) ha a férj házasságtöréssel vádolta meg feleségét, de azt a bíróság előtt bizonyítani nem tudta;

(3f) ha a férj a fi gyelmeztetések ellenére makacsul ágyassági viszonyt folytat.

491 ZHISHMAN i. m. 119. és részletesen elemezve 731–783.

492 48. apostoli kánon; Ankürai Zsinat 20. kánon; Trulloszi Zsinat 87. kánon.

493 Z^HISHMAN i. m. 740., 791–794.

494 JOANNOU i. m. I/2. köt. 367–368.

amelynek értelmében, ha a nő volt felelős a válásért, akkor újabb házasságot köthetett, de csak öt év elteltével;⁴⁹⁵ ha pedig a férfi , akkor a vétlen nő – az eset-leg később születő utódok származása körüli bizonytalanság elkerülése végett – köteles volt egy évet várni az újabb házassággal.⁴⁹⁶ A férfi számára ilyenkor – bár ő volt a válás okozója – a novella szerint nem volt kötelező a várakozás, de a keleti egyház a felek egyenjogúságának elve alapján öt esztendeig őt sem en-gedte újabb házasságot kötni. Sőt, a bontást kimondó egyházi ítéletekbe az ok mellett gyakran azt is felvették, hogy a válásért felelős házasfél a későbbiekben egyáltalán nem köthet újabb házasságot harmadik személlyel. Mindazonáltal, ha nem szentírási eredetű, hanem egyéb válóokról volt szó – egyes korai zsina-tok határozataira is fi gyelemmel – a püspök lerövidíthette a kiszabott vezeklé-si időt, ha a vétkes fél bűnbánatát elég őszintének látta,⁴⁹⁷ így legkorábban öt év elteltével ismét megházasodhatott. A válásért nem felelős házasfél újabb házas-ságkötését – eltekintve a vétlen nőre vonatkozó egyéves várakozási időtől – a keleti egyház lehetővé tette, mivel a vétlen felet úgy kezelte, mintha megöz-vegyült volna.⁴⁹⁸ Az ennek megfelelő gyakorlatot a konstantinápolyi pátriárka döntései is mutatják.⁴⁹⁹

495 Nov. 22, 15, 3.

496 Nov. 22, 16pr.

497 A Nikaiai Egyetemes Zsinat 12. kánonja; az Ankürai Zsinat 2., 5. és 7. kánonjai; a Trulloszi Zsinat 102. kánonja az egyes vétségek (pl. a katonai szolgálatba való tiltott visszatérés, bál-ványoknak való áldozatbemutatás) miatt kiszabott vezeklési idő esetleges lerövidítését, illet-ve a illet-vezeklés könnyítését a püspök belátására bízta, aki e diszkrecionális jogkörben annak alapján döntött, hogy a bűnös mennyire őszinte és mély megbánást tanúsított – JOANNOU i. m.

I/ 1. köt. 34. és 241., továbbá I/2. köt. 57., 60–62.

498 Z^HISHMAN i. m. 802–804.

499 Lásd pl. Alexiosz Sztuditész pátriárka (1025–1043) egyik döntését, amely szerint a vétkes férj által elbocsátott feleség új házasságot köthet, s az új házasságkötésnél közreműködő pa-pot ezért nem érheti feddés. Büntetni rendeli ugyanakkor azt a klerikust, aki olyan nő máso-dik házasságát áldja meg, akit férje „esztelen utálatból” küldött el. Megfosztandó papi rang-jától az is, aki olyan feleket ad össze, akik előző házasságukban „kölcsönös megegyezés-sel” váltak el: RegPatr. I, 2–3. 351. (N. 848/5, 8–9.) Megjegyzésre érdemes, hogy olyan pa-poknak, akiknek törvényes felesége házasságtörést követett el, a konstantinápolyi pátriárkák több ízben az asszonytól való elválást írtak elő, ellenkező esetben megfosztották őket papi méltóságuktól, illetve megtiltották nekik a misézést. Ilyen esetben azonban nem volt szó ar-ról a lehetőségről, hogy a felek valamelyike új házasságot kössön. Lásd pl. I. (Kerulariosz) Mihály pátriárka (1043–1059) egyik ilyen döntését: RegPatr. I, 2–3. 371. (N. 883); hasonló ér-telmű kánoni választ adott püspökének kérdésére 1094 körül III. (Grammatikosz) Nikolaosz (1084–1111) pátriárka is: RegPatr. I, 2–3. 448. (N. 990).

5.5. A magyarországi szabályozás a keleti és nyugati felfogás fényében