A rabszolgaság kérdései Rabszolga-felszabadítás

A szóba jövő kérdések között első a szolgákra vonatkozó szabályozás.

Egyházfegyelmi és – a gazda hatalma szempontjából – magánjogi

vonatkozá-sa is van azon rendelkezéseknek, amelyek a szolgák klérusba való felvételéről szólnak. Ennek kapcsán mind a keleti egyházjog, mind pedig az esztergomi ká-nonok kimondták, hogy rabszolgát urának tudta és beleegyezése nélkül nem szabad pappá szentelni.

I. Esztergomi Zsinat 30. kánon:

Nullius servus clericus ordinetur, nisi antea dominus eius plenam sibi dederit libertatem.

I. Esztergomi Zsinat 69. kánon:

Si quis alterius servum vel servientem talem, qui domino suo sine ipsius voluntate alienari non potest, aut quemlibet de civili populo literas docuerit, seu clericum fecerit absque consciencia et confessione domini sui, ipsum redimat et insuper L pensas persolvat.

82. apostoli kánon: „Rabszolgának a klérusba való felvételét, gazdájuknak a bele-egyezése nélkül és a tulajdonos gazdák bosszúságára, nem engedjük meg; mert az ilyesmi a házak felfordulását okozza. Ha pedig valamely rabszolga egyszer méltó-nak is találtatnék a fölszentelés rangjára – mint amilyennek a mi Onézimoszunk is találtatott – és a gazdák beleegyeznek és felszabadítják (őt) és a házból elbo-csátják, legyen (klérikus).”

Khalkédóni Egyetemes Zsinat 4. kánon: „…Semmiféle rabszolga se fogadtassék szerzetesi életre a kolostorokba gazdájának beleegyezése nélkül…”⁵⁰⁸

A két idézett esztergomi kánon tiltásából egyébként következik, hogy az úr hozzájárulásával lehetséges volt a szolga pappá szentelése, aki ilyenkor nyilván szabadságát is elnyerte. A bizánci világi jog is a rabszolgaságból való felszaba-dulás egyik módjának ismerte el, ha a szolga urának tudtával és beleegyezésé-vel klerikus vagy szerzetes lett.⁵⁰⁹

508 Az idézett görög szövegek forrása: J^OANNOU i. m. I/2. köt. 49–50., I/1. köt. 73. Ford.: B^ERKI i. m.

47–48., 82. A két esztergomi kánon szövegét lásd: Z^ÁVODSZKY i. m. 201., 205. Természetesen ezúttal is találhatunk hasonló nyugati rendelkezéseket is – vö. Z^ÁVODSZKY i. m. 105., 117–118.;

S^ZUROMI (2006b) i. m. 194.

509 Ecl. 8, 1, 4. „...ἢ καὶ ἐὰν εἰδήσει καὶ βουλῇ τοῦ κυρίου αὐτου κληρικὸς ἢ μοναχὸς γένηται”

– BURGMANN i. m. 200.

Itt említendő Szent István törvényének egy szabálya is (I. 18.), amely szerint, ha valaki könyörületességből tanúbizonyság mellett felszabadítja szolgáit vagy szolgálólányait, halála után irigységtől vezéreltetve senki se hívja vissza azo-kat a szolgaságba; ha pedig szabadságot ígért, de halála miatt ezt kinyilatkoz-tatni nem tudta, felesége, illetve fi ai nyilatkoztathassák ki a szabadságot, s ren-dezhessenek a férj lelki üdvéért szeretetlakomát, ahogyan akarják.⁵¹⁰ A magyar királyi dekrétum szövegében ezúttal is a rabszolga-felszabadítás két római jogi eredetű, Bizáncban is ismert módja sejlik fel:⁵¹¹ a tanúk (barátok) előtti és a vég-rendeletben történő manumissio.⁵¹²

1.2. A más szolgájával fajtalankodó büntetése

Nem a felszabadítás, hanem a rabszolgává válás egyik Szent István törvényé-ben szabályozott esete is felveti a római-bizánci hatás gyanúját. Az I. dekré-tum 28–29. fejezetei szerint ugyanis a más szolgájával fajtalankodó szabad sze-mély első ízben veréssel, másodízben veréssel és lenyírással büntetendő, har-madízben azonban maga is rabszolgává válik, hacsak meg nem váltja magát.

Hasonlón, aki a gazda tudtával annak rabszolganőjét választja feleségül, elve-szítvén saját szabadságát, örökös szolgaságra vetendő.⁵¹³ A rabszolgává válás e sajátos esetére vonatkozó szabályozás kétségkívül hasonlít a Kr. u. 54-ben

510 Szt. Istv. I. 18.: „Si quis misericordia ductus proprios servos at ancillas libertate feriaverit cum testimonio, decrevimus, ut post obitum eius nemo invidia tactus in servitutem eos audeat reducere. Si autem libertatem promiserit et morte impediente non testifi catus fuerit, habeat mulier illius vidua et fi lii potestatem hanc eandem libertatem testifi cari et agapen facere pro redempcione animę sui mariti, qualitercunque velit. ZÁVODSZKY i. m. 147. LEDERER

(1964) i. m. 20.

511 A római-bizánci kölcsönzés lehetőségét ennek kapcsán felvetette már ZLINSZKY (1996) i. m.

274.

512 A végrendeleti rabszolga-fölszabadításra lásd a római jogban: D. 40, 4 és C. 7, 2; a bizán-ci jogban ezek alapján: B. 48, 3; a barátok előtti manumissióra lásd: C. 7, 6, 1, 2 és B. 48, 14;

mindkét felszabadítási módot említi továbbá a római-bizánci jogban: Inst. 1, 5, 1–2; Ecl. 8, 1, 1 és Proch. 34, 8. Az Eklogé öt, ennek hiányában legalább három tanú jelenlétét kívánta meg a felszabadításhoz, s ez utóbbit rendelte a Trulloszi Zsinat 85. kánonja is – J^OANNOU i. m. I/1.

köt. 221–222. B^ERKI i. m. 153.

513 Szt. Istv. I. 28.: „… Quisquis transgrediens, fornicatur cum ancilla alterius, sciat se reum criminis et pro eodem crimine inprimis decoriari. Si vero secundo cum eadem fornicatus fuerit, iterum decorietur ac depiletur. Si autem tercio, sit servus pariter cum ancilla, aut redimat se…” 29.: „… decretum est, ut si quis liber connubium ancillę alterius sciente domino ancillę elegerit, perdita libertatis sue industria perpetuus effi ciatur servus.” ZÁVODSZKY i. m.

149–150.

keletkezett SC Claudianum rendelkezéséhez,⁵¹⁴ amely szerint az a szabad nő, aki más tulajdonjogát sértve idegen rabszolgával folytatott nemi viszonyt, s azt a gazda tiltakozása ellenére sem hagyta abba, maga is rabszolgává vált.⁵¹⁵ A principátus idején kelt szenátusi határozatot azonban – mint korához méltatlant – utóbb Jusztinianosz eltörölte, s az ilyen helyzetek megoldását a rabszolga urá-nak fegyelmező jogkörébe utalta.⁵¹⁶ Ugyanezt megerősítette később a Baszilika is.⁵¹⁷ Hogy azonban a rabszolgává válás e módja tovább élt, mutatja Bölcs Leó 100. novellája, amely kifejezetten a szokás által szentesített gyakorlattal szem-ben – legalábbis a jogsértő házassági szándéka esetére – enyhébb szabályokat fogalmazott meg. Előírta, hogy ha szabad ember rabszolgát kíván feleségül ven-ni, akkor e házasság legyen érvényes, feltéve, hogy a szabad állapotú kérő maga is vállalja a szolgaságot, vagy kötelezettséget vállal a gazda felé a rabnő árának megfi zetésére, aki így szabaddá válik.⁵¹⁸ A rendelet egyébként inti a rabszolga urát, hogy a házasfelekkel ne viselkedjen embertelenül, s előírja, hogy a gazda halálakor a szolgaságot vállalt férj és felesége is nyerjék el a szabadságot, ha pe-dig a férj a rabnő pénzen való megváltását vállalta, de az ár előteremtése nehe-zére esik, azt inkább dolgozza le évente két nomiszma bér fejében, amelyből a megváltás lehetségessé válik. A bizánci fejlődésben tehát a rabszolganővel való házasság az említett feltételekkel megengedetté vált, s a SC Claudianum szigo-rú szankciója – legalábbis a házassági szándék megléte esetén – enyhült, illet-ve pénzen megválthatóvá vált. A bizánci jog azonban továbbra is a büntetendő cselekmények közé sorolta azt az esetet, ha szabad ember házassági elhatáro-zás nélkül folytatott nemi viszonyt más szolganőjével, s ezt – társadalmi rangtól függően – pénzbeli kárpótlással, illetve testi fenyítéssel szankcionálta.⁵¹⁹

514 A bizánci hatás gyanúját itt is megfogalmazta már Z^LINSZKY (1996) i. m. 274.

515 FÖLDI–HAMZA 214. Gai. Inst. I, 91 és 160.

516 C. 7, 24.; Inst. 3, 12, 1.

517 C. 7, 24. = B. 48, 25.

518 Bölcs Leó 100. novella: „...θεσπίζομεν, ἐὰν ἐλευθερίᾳ τιμώμενον πρόσωπον δουλικῆς ἕλοιτο γάμον τύχης, ὑπὸ δυσὶ τούτοις τὸν γάμον συνέχουσι πράγμασι συνίστασθαι τὴν συνάφειαν ∙ ἢ γὰρ καὶ τὴν ἴσην ἀναλαμβανέτω τύχην ὁ τῷ δουλικῷ προσώπῳ διὰ τοῦ ἔρωτος συναπτόμενος, ἢ καταβολὴν προσομολογείτω τιμήματος δι᾿ οὗ ἀπολελυμένον τῆς δουλείας τὸ ὑπ᾿ αὐτῆς κατεχόμενον μέρος τῆς ἐλευθερίας γενήσεται...” Ford.: „…ha egy szabad állapotú személy szolgaállapotút vesz felesé-gül, a házasság legyen érvényes a következő kettős törvényi feltétel mellett: a szere-lem által hajtott szabad vagy öltse magára a rabszolga állapotát, vagy ígérje meg (a gazdának) olyan ár fi zetését, amelynek révén az általa választott házasfél szabaddá válik…” – NOAILLES–DAIN i. m. 331. Lásd még: ZACHARIÄ (1955) 60.

519 Ecl. 17, 22.

A Szent István törvényében megfogalmazott rendelkezések tekintetében te-hát a bizánci hatás nem egyértelmű: a más szolganőjével való testi kapcsolat házassági szándék nélkül a magyar dekrétum szerint első és másodízben tes-ti és megszégyenítő büntetéssel, harmadízben rabszolgává válással bünteten-dő, amely pénzen megváltható; az Eklogé azonban hasonló tényállásra csak testi büntetést és a gazdának fi zetendő kárpótlást ír elő, rabszolgává válást nem. Házassági szándék esetén a magyar szabályozás csak a rabszolgává vá-lás szankcióját rendeli alkalmazni, míg a bizánci törvényhozás ennél enyhébb álláspontot képviselve vagylagosan lehetővé teszi a rabnő pénzen való megvál-tását is. Első hazai dekrétumunk rendelkezései tehát leginkább magára a SC Claudianumra hasonlítanak, azonban ahhoz képest is fordított szerepekkel: míg az antik római jogforrás a más szolgájával nemi viszonyt folytató szabad nőt szankcionálta, addig a magyar dekrétum a más rabnőjével testi kapcsolatba lépő szabad férfi t. A gondolati rokonság persze fennáll, hasonló szabályokat azonban a korabeli nyugat-európai jogokban is találhatunk.⁵²⁰