Magyar és európai történelemkönyvek dialektikájának

178 panaszkodtak az egyre növekvő társadalmi igényt kielégítő⁷²³ népszerűsítő történelmi művek – mint például a Képes történelem sorozat - és a tankönyvek szövegkorpuszait elemzők, hogy a tankönyvi szöveg és a szakirodalom közti távolság egyre nő,⁷²⁴ maga a „tankönyv” szó is pejoratív értelmet nyert, és kifejezetten kellemetlen, ha egy történeti műre azt mondják,

„tankönyv ízű”.⁷²⁵

És bár a tankönyvkritikának jelentős hiányosságai voltak,⁷²⁶ sőt, többen a nemlétére panaszkodtak, illetve a tankönyvmetodika kialakulatlan volt vagy éppen nem ismerték a szabályait, és ha ismerték is, sokan kételkedtek benne,⁷²⁷ bizonyos mértékben mégis működött, hangoztatván, hogy a tankönyvírás „titokban” történik, s nem szerencsés, ha egy ilyen jelentőségű munka egy-két személy monopóliuma. Az aggodalmakat a Tankönyvkiadó Vállalat vezetése igyekezett eloszlatni azzal, hogy többször is részleteket közölt a tankönyvírás „boszorkánykonyhájában” zajló folyamatokról.⁷²⁸ Ezekkel nekünk is érdemes megismerkednünk.

3. Magyar és európai történelemkönyvek dialektikájának hatása a történelmi

179 elkészült kötetek jelentős része „ideiglenes” volt,⁷²⁹ ezért cseréjük a részben megváltozott tantervek miatt hamarosan szükségessé vált. A törvény megjelenése után szinte azonnal megkezdődött/megkezdődhetett az átalakításuk, vagy az ezzel kapcsolatos előmunkálatok, igaz, az említett cserére csak majd egy évtizeddel később került sor.⁷³⁰ Mivel a történelem tantárgy a „társadalomra vonatkozó alapvető dialektikus és materialista nézetek kialakítása”, a „nemzetközi osztályharc ideológiai síkján betöltött szerepe” és a világnézet alakítása szempontjából kiemelt jelentőséget kapott,⁷³¹ a hozzá kapcsolódó tantervek és tankönyvek elkészítésének előmunkálatai nemzetközi dimenziójú tájékozódást igényeltek. Ilyen vizsgálódás pedig újszerű jelenségként idézte elő a történelemoktatás európai trendjeinek elemzését. Ennek oka részben az volt, hogy az oktatáspolitika szakemberei szerint az osztályharc színhelyeként deklarált iskolában a fiatalság közvetlenül kapcsolódott a

„nemzetközi osztályharc ideológiai frontjához”, tehát mindenképpen szüksége volt a nyugati történeti gondolkodás megismerését is magába foglaló „jelenismeretre”, részben pedig az, hogy az oktatáspolitika nyugati példákkal akarta bizonyítani, hogy a történelemoktatás ott is az ideológiai, de természetesen téves eszméken alapuló nevelés eszköze.

A formálódóban lévő tankönyvrevízió és az „európai nevelés”⁷³² (ez utóbbit a NATO

„katonai felfogása pedagógiai vetületének” nevezte Veress Judit) terve a magyarországi történelemoktatás európai helyének kijelölését is indokolttá tette. Az ezzel kapcsolatos kérdések felvetésének oka egyértelmű volt: hogyan lehetne bizonyítani azt, hogy létjogosultsága van az osztályharcos nevelési koncepciónak, ezen belül az osztályharcos szemléletű történelemtanításnak egy olyan európai történelemoktatásban, amely Georg Eckert braunschweigi intézetében már azt a tényleg forradalmi gondolatot is megfogalmazta, hogy „a történelemtanítás - híd a népek között”? Hogyan lehetne megfogalmazni máshogy, mint annak kimondásával, hogy az UNESCO és Braunschweig nézetei az „európai nevelésről”

729 Ezek az alábbiak:

Hahn István: Történelem az általános gimnáziumok I. osztálya számára. 1959.

Makkai László: Történelem az általános gimnázium II. osztálya számára. 1957.

Unger Mátyás: Történelem a gimnázium III. osztálya számára. 1957.

Almási János – Szamuely Tibor – Ránki György: Történelem a gimnáziumok IV. osztálya számára. 1957 majd 1960.

730 Az új tankönyvek:

Gyapay Gábor – Ritoók Zsigmond: Történelem a gimnázium I. osztálya számára. Bp., 1965.

Eperjessy Géza – Benczédi László: Történelem a gimnázium II. osztálya számára. Bp., 1966.

Unger Mátyás: Történelem a gimnázium III. osztálya számára. Bp., 1967.

Balogh Endre: Történelem a gimnázium IV. osztálya számára. Bp., 1967.

731 VERESS Judit: A középiskolai történelemtanítás szerepe a jelenkor megértésében. Történelemtanítás, 1959.

évi 2. szám 16.(A továbbiakban: VERESS, 1959 A középiskolai…)

732 „A NATO-ban érdekelt nemzetek korábbi konfliktusait ki akarják iktatni a könyvekből, meghamisítva ezzel a múlt igazi arculatát, kiszolgáltatva a történelemtanítást olyan érdekeknek és olyan történelemhamisításoknak, amelyek a népek öntudatának elhomályosításához vezethetnek.” VERESS, 1959. A középiskolai… 18.

180 imperialista hazugságok.⁷³³ Az efféle minősítésekből pedig indirekten is kiderült, hogy a marxista-leninista történelemszemléletből kiindulók számára a szocialista tantervelmélet⁷³⁴ lehet az egyetlen, melyre hiteles történelemtanítás építhető. Olyan történelemtanítás, mely

„már elég magas szintű és történetileg igen megalapozott magyarázatát tudja adni – a burzsoá történetszemlélet indeterminista illúzióival szemben – a marxizmus által feltárt társadalmi törvényszerűségeknek, az osztályharc új történelmi perspektívát nyújtó sikereinek napjainkban.”⁷³⁵ E nézőpontból pedig a történelemtanítás lényegében „előtanulmánya”

kellett, hogy legyen a „felnőttek politikai gondolkodásának”, annak, hogy a felnövekvő nemzedék megértse: a „jelenkor története” a „két tábor – a szocialista és a kapitalista tábor harca – a nemzetközi élet uralkodó realitása.” Tehát a középiskolai történelemoktatás célja nem volt más, mint megalapozása annak a lehetőségnek, hogy „tömegek társadalmi tudata nemzetközi politikai-ideológiai kérdésekben helyes, a világtörténelmi folyamatra tudományosan érvényes nézeteket”⁷³⁶ kapjon az iskolai (középiskolai) történelemtanításból. A

„korunk alapvető jelenségeinek megértése”- cél óhatatlanul vonta magával a történelemoktatás tananyagai arányának az egyetemes történelem javára történő módosulását.

Az európai dimenziókban való gondolkodás az UNESCO és Georg Eckert modern elképzeléseivel való kezdeti éles oppozíció után fenntarthatatlan volt úgy, hogy a magyar tankönyvmetodikának és általában a tankönyvírásnak egy idő után ne szélesedjen az európai látóköre. A határokon túlra való tekintés azonban két problémát is felvetett fel: a szocialista táboron belül a magyar és a szomszédos országok tankönyveiben megjelenő történelmi nézetek szinkronizálásának,⁷³⁷ lényegében a „tankönyvrevíziónak”,⁷³⁸ a nyugat tekintetében

733 20 esztendőnek kellett eltelnie, míg valaki leírta: „Más népek jelenéről és múltjáról sok forrásból, sokféle információt kapnak a fiatalok. Nem mindegy tehát, hogy a tankönyvek mit és milyen szellemben írnak más országokról és népekről. Nem mindegy az, hogy valós és objektív, vagy téves és tendenciózus adatokat közölnek és képet festenek a másikról. […] Aki lebecsüli a másikat, szóra sem méltatja, vagy az erőszakos meg nem értés hangján tanítja a másik történetét, az ezzel saját fiatalságának árt a legtöbbet.” SZABOLCS Ottó: A tankönyv mint a nemzetközi egyetértés eszköze. Történelemtanítás, 1986/2. In: A történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára XXVII Történelempedagógiai írások II. Budapest, 2002. 110.

734 Pierre Vilar: A tankönyvek revíziója, történészek nemzetközi találkozói és a népek kölcsönös megértése.

Pedagogik, 1955. 10-26. alapján a cikk szerzője a létező tanterveket a nacionalizmusuk alapján csoportosította, s ilyen csoportot négyet határozott meg: a, „szűk, nacionalista nézőpontú”, mint a gyarmati sorból frissen felszabadult országok, b, univerzalisztikus, de a világ feletti vezetést sugárzó (pl. USA), c, mély nacionalista hagyomány és anacionalizmus ütközését mutatók (Olaszo., Franciao.), valamint az ezektől élesen eltérő d, a népi demokratikus országok csoportját.

735 VERESS, 1959. A középiskolai… 19.

736 u. a. 20.

737 Ez nem mindig a magyar félen múlott: 1980-ban Bukarestben Hahn Istvánnak sikerült román kollégáit vérig sértenie, mikor a dáko-román kontinuitás tarthatatlanságáról beszélt, Niederhauser Emil szerint pedig miután Györffy György több cikkében is kétségbe vonta a Nagymorva Birodalom kiterjedéséről vallott szlovák álláspontot „Ezek után Szlovákiában vele ijesztgették a gyerekeket, tehát szóba se jöhetett, hogy bármelyik ülésünkre meghívjuk őt".A tankönyv-revíziós gondolat színeváltozásai. HVG Itthon 2005. április 28.

181 pedig az ideológiai szembenállásnak illetve enyhítésének a kérdését.⁷³⁹ Előbbinek a szomszéd államok magyarságképe, utóbbinak pedig az osztályharc jelentőségének és a forradalmi mozgalmak megítélésének kérdése volt fő akadálya.

A nehézségeket jól példázza a francia-magyar tankönyvrevíziós tanácskozás egy mozzanata. A közeledés ellenére - Magyarország az első volt e téren a szocialista országok közül - nem sikerült közös álláspontot kialakítani a Kommün, az igazságos háború és a Horthy-kor kérdésében, illetve a tárgyalásokat vezető osztályvezető kétségét fejezte ki a ’45 utáni kérdések összességének revíziós lehetőségeivel kapcsolatban is. Viszont Lugossy Jenő miniszterhelyetteshez írt jelentését azzal a felettesét „megnyugtató” mondattal zárta, hogy „a magyar küldöttség nem tett ideológiai jellegű engedményt”.⁷⁴⁰ A revízió részleges sikere nem csak a magyar félen múlt.Benda Kálmán már a nyolcvanas évek elején felhívta a figyelmet arra, hogy sok, referenciaértéknek számító francia és német történelem (tan)könyv magyarságképe – némiképp túlozva - rendkívül hiányos és torz⁷⁴¹

Csak némileg volt más a helyzet a szomszédos országok esetében. Az osztrák-magyar tankönyvrevíziós bizottság ugyan ért el eredményeket – például a ’48-as magyar szerepvállalás átértékelésével -, de a sztereotípiák továbbra is megmaradtak szomszédos

738 Ennek első jelei, a történész-vegyesbizottságok a részes államok tudományos akadémiái égisze alatt működtek, olykor - főleg a '60-as években - a párttörténeti intézeteket is bevonták a szervezésbe. A

bizottságokat közös tudományos ülésszakokra, kutatási programokra, a vendégkutatók segítésére, intézményi együttműködések megolajozására hozták létre, és hogy "ápolják a két ország népének a közös forradalmi múltból táplálkozó barátságát". Ilyenek voltak: Csehszlovák-magyar: 1959, Lengyel-magyar: 1961, Német (NDK)- magyar: 1961, Magyar-román: 1970. Az 1980-as években annyira elmérgesedett a helyzet a román történetírók és háromkötetes Erdély története miatt, hogy több ülése elmaradt, Jugoszláv-magyar: 1964, Szovjet-magyar: 1969.

739 Itt megemlítendő a francia-magyar (1965), kifejezetten a történelemkönyvek összehangolására létrejött bizottság, és a talán legnagyobb hatással bíró osztrák-magyar (1969).

740 MOL XIX – I – 4 jjj 26. d. 156. t. Csató István, a Kulturális Kapcsolatok Intézete osztályvezetőjének levele Lugossy Jenőhöz az 1966. szeptember 12 és 19 között lezajlott magyar-francia tankönyvrevízió eredményeiről.

(1966. október 13.)

741 „Akadnak azonban olyan művek is, amelyek kimondva vagy kimondatlanul úgy vélik, a mohácsi csatával megszűnt a magyar történelem. A Pléiade sorozat már említett Világtörténete (amely több százezres példányban forgó kézikönyv) Európa keleti felét eleve két zónára bontja: a germán és a szláv világra.

Magyarország hol itt jelenik meg, hol ott, 1526 után általában sehol. A kötet végén található kronológiai táblázatokban egyes magyar történeti események mégis említésre kerülnek. 1526-ban hírt ad a mohácsi csatáról és közli: „Magyarországot a török birodalomhoz csatolják”. 1566: „Török támadás. Szeged ostroma, Szulejmán halála”. Aztán majd nyolcvan évig nincs magyar történeti esemény. 1644: „Rákóczi rátör

Magyarországra”. Utána néhány adat olvasható még Thökölyről. Ez minden. (III. k. 1893–1897. l.) Csehszlovákia címszó alatt viszont ilyeneket olvasunk: 1678: „Thököly elfoglalja Szlovákiát”. 1703: „Rákóczi Ferenc lázadása Szlovákiában”. (1912. l.) A Románia címszó alatt is akad néhány bennünket érintő adat: 1661: „Apaffy Mihály Erdély fejedelme”. 1686: „Apaffy Mihály a császár hűbéresévé lesz”. (1936. l.) Az életrajzi jegyzetekből tovább növelhetjük ismereteinket. Bethlen Gáborról ezt írja: „Bethlen István(!) Erdély fejedelme (1613) és

Magyarország királya (1620), aki félreállította Batory Istvánt (!)” (2116. l.)”. BENDA Kálmán: Múltunk híre a világban. História, 1982/045. 66.

182 ország tankönyveiben.⁷⁴² A volt béketábor országainak elvileg a proletár internacionalizmus alapján kellett volna rendezniük a "burzsoá történetírás keltette zavart", de ez kevéssé volt sikeres; a korábbi ellentétek változó intenzitással ugyan, de lényegében máig fennállnak.⁷⁴³ Hogy az 1956 utáni újrakezdés sem volt e szempontból biztatóbb, azt bizonyítja a történelmi atlasz kálváriája, mikor is a szomszéd országok tiltakozása miatt az atlasz első változatát 1960-ban be kellett zúzni.⁷⁴⁴

A magyarországi történelemtankönyvek az 1945 utáni időszakban csak nagyon periférikusan vagy látensen tartalmaztak olyan tananyagrészleteket, amelyek magyar hagyományokból kiindulva, a nemzeti előítéletek, negatív sztereotípiák kialakulásához vezettek. A hatvanas-hetvenes évek tankönyveiben ezek az elemek négy téma köré csoportosíthatóak. Az első ezek közül az, amikor – szovjet tankönyvi hatásra - az osztályharc jegyében a jelzővel ellátott „ellenség” az adott térség vagy ország „uralkodó osztálya” (porosz junkerek, lengyel pánok, francia burzsoázia), vagy egy egész nemzet (angol gyarmatosítók, japán imperialisták, olasz koldus imperializmus) volt. A második a vélt vagy valós politikai érdekből történő felsorakozás a Szovjetunió mellett, ami az orosz-szovjet birodalomépítő tradíciók respektálásában – és természetesen a „hódító” németek és paradox módon a lengyelek elutasításában - nyilvánult meg. A harmadik a kisantant országok politikájának és legitimációs identitásképző történelemszemléletének értékelése. Ennek keretén belül kapott elismerést a „Szerbia történeti küldetéséről” vizionáló „jugoszlávizmus” valamint a „Vencel-korona országaira” jogot formáló „csehszlovákizmus.⁷⁴⁵ A negyedik pedig az Európán kívüli

742 „Mind a tudományos irodalomban, mind a tankönyvekben a magyarokat olyan negatív jelzőkkel látják el, mint pl. „lázadók , „felkelők”, „összeesküvők”, „magyar nacionalisták”, „magyar szélsőségesek” stb.”- írja Haseltseiner az osztrák gimnáziumi könyvek magyarokkal kapcsolatos sztereotípiáiról. HASELSTEINER, Horst:

Osztrák közhelyek a magyarokról. História, 1994, 05/06. 11.

743 Szabolcs Ottó elrettentő példák sorát vonultatja fel, melyek közül elég csak egyet idéznünk egy romániai, magyar nyelven is kiadott tankönyvből: „A magyarok, mint finnugor eredetű nomádok, Pannonia síkján telepedtek le a Duna és a Tisza között. /896/ Sok rablóhadjáratot vezettek a Balkán-félszigetre és Nyugat-Európába. Állandóan támadták és fosztogatták Németországot, amíg súlyos vereséget nem szenvedtek 955-ben. Ettől kezdve beszüntették nyugati betöréseiket. Áttérek a megtelepült életmódra, ez a nemzetségi viszonyok felbomlására és a feudális termelési viszonyok kialakulására vezetett.” In.: Stefan Pascu - Lucia Georgian - Dr. Bodor András - Vasilicá Neagu: Az ókor és a középkor történetének alapvető kérdései. Tankönyv a XI. osztály számára. Editura Didactica si Pedagogica, Bukaresti. SZABOLCS Ottó: Külföldi tankönyvek

magyarságképe. Budapest, 1992. 143.

744 „A románok követelték a IX–XIII. századi térképeken a romanizált népek (5. o.), a vlachok (6., 7., 8. o.) és a románok (9., 10. o.) népnevek feltüntetését a Balkánon, majd a Kárpátokban és Erdélyben. Hasonló követelés volt a szlávok feltüntetése a Felvidéken és Kárpátalján a XI. századi térképeken (8. o.), valamint a román, ruszin és szlovák népnevek megírása a XIX. századi Magyarország (26. o.) térképén. Több XIX. századi (22., 26. o.) térképről törölni kellett a Horvátország és Szlavónia feliratokat, ahol azok még a történelmi Magyarország részeként szerepeltek.” HIDAS Gábor: A bezúzástól a Hundidac díjig (Egy középiskolai történelmi atlasz története). Geodézia és Kartográfia 58. sz. 2006/5. 33.

745 „A kisantant érdekek csaknem kritikátlan érvényesülése a magyar történelemtankönyvekben a

kontraszthatás révén alkalmasak igaztalan, előítéletes kép kialakítására más nemzetekről (lásd a lengyel példát,

183 népek civilizációinak túlértékelése, melynek hátterében egyértelműen az angol, francia, német és amerikai imperializmus (oroszról természetesen szó sem lehetett) elutasítása húzódott meg.

A multiperspektivikus és kontroverzív történelemszemléletű történetírás és tankönyvkészítés hatvanas évekbeli hiánya ezzel járult hozzá a diákokban kialakuló sztereotípiák, a közbeszédbe bekerülő és ott továbbhagyományozódó nemzeti előítéletek erősítéséhez, a történelmi tudat „egydimenzióssá”, fekete-fehérré válásához. A köztudatban így erősödött meg és gyökeresedett meg mélységesen az a tankönyvek által hirdetett történelemszemlélet, amely „az emberiség történetét alapvetően a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, vagyis az elosztás kárvallottjai és haszonélvezői közötti folyamatos küzdelemként láttatja”.⁷⁴⁶ Talán nem felesleges megemlítenünk, hogy az ilyen

„egydimenziós”, a politikától lényegében újraelosztást váró történelemszemlélet ma is mélyen befolyásolja a politikai kultúránkat.