Mikor Trefort Ágoston kultuszminiszter 1888 nyarán meghalt, utódává Csáky Albin gróf szepes- megyei főispánt nevezte ki a király, ami nagy meg
lepetést keltett. Mert Csáky ismert és tisztelt alakja volt ugyan az országos közéletnek, a belügyminisz- terségre ismételten is emlegették — ám közoktatás- ügyi kérdésekkel sohasem foglalkozott a nagy nyil
vánosság előtt, vallási jellegüvel is talán csak egy
szer, a keresztény-zsidó házasság kérdésének főrendi
házi híres tárgyalása alkalmával, 1884-ben, mikor tiszta szabadelvű szellemtől áthatott beszéddel vett részt a vitában.
Én Csáky miniszteri kinevezése idején éltem hivatalnoki mézesheteimet, többhónapi külföldi tar
tózkodás után, szeptemberben vonulván be a kultusz
minisztériumnak budavári ódon, sárga épületébe, — s Szüry Dénes, ez a felejthetetlenül kedves és érde
kes ember, az irodalomnak is fmoiwtollu munkása és családunk régi barátja még abból az időből, mikor édesapámnak, mint miniszteri tanácsosnak oldalán dolgozott — az elnökségbe osztott be engem, melynek akkor ő volt közszeretetben álló vezetője.
Csáky Albint azelőtt egyáltalában nem ismertem.
Akkor láttam először, mikor egy szép szeptember- végi napon megjelent a minisztériumban, s átvette hivatala vezetését. Negyvenhétéves ember volt akkor, s választékos megjelenésével, minden frázistól ment, de nem minden melegség hijján lévő rövid
be-I be-I .
136
köszöntő beszédével igen jó benyomást tett reánk, tisztviselőkre. Ez iá jó benyomás később, a gyak- rabbi érintkezés során csak fokozódott, s miniszter
sége alatt rokonszenvünk iránta mélyen átérzett tisz
teletté s meleg szeretetté errősödött. Kevés jobbérzésu és korrektebb gondolkozású államférfival találkoz
tam életpályámon, mint amilyen ő volt. Ha voltak — pedig ugyancsak voltak — bajai és küzdelmei, mi
niszteri működése folyamán, azok is valósággal mind erényeiből: gondolkozásának egyenességéből, erkölcsi érzésének puritán voltából, nemes idealizmusából, elszánt hajthatatlanságából származtak. A törvények határtalan tisztelete, s a magához hasonlóan korrekt
nek hitt emberek szavába vetett bizodalma vitte rá őt például az egyházpolitikai harcokat megindító híres
„elkeresztelési rendeletinek kiadásába, mely intéz
kedés országos törvényen alapult, s a „strictum jus“
szempontjából egyáltalában nem volt megtámadható, később ellene fordult illetékes tényezők sem kifogá
solták, mikor Csáky előre megkérdezte őket. — S nem kétségtelen-e, hogy a legjobb szándék és az igaz
ság megtalálásának vágya ösztönözte Csákyt többek közt az egyetemi leckepénz reformjára is, abból indulva ki, hogy nem helyes és nem igazságos, hogy a hallgatók által fizetett leckepénzek az illető taná
roknak jussanak — tehát egyik tanárnak tízannyi jövedelme legyen ebből, mint a másiknak, — hanem sokkal megfelelőbb lesz, ha a leckepénzek az állam- pénztárba folynak, és igazságosan osztatnak fel — pótlék és kárpótlás címén — az egyes tanárok között.
Valóban, ha Csáky a „jog, törvény és igazság“ jelsza
vát nem hirdette is nagy hangon, — de követte <min- dig, tiszta meggyőződéssel és erős akarattal.
Csákyt, a közéleti férfiút, a kötelességteljesítés
nek mondhatni klasszikus képviselőjét, hivatalában,
— de Csákyt, az embert, otthonában ismertem meg igazán. Az 1889. év nyarát fenn töltöttem — főnö
kömmel s atyai barátommal: Szüry Dénessel együtt — Szepes-Mindszenten, hol a miniszter családjával nyá
rfáit, ám szünidejében sem akarta hivatalos munká
137
ját megszakítani. Ezért vitt bennünket magával, a
„fenyvesekkel vadregényes“ gyönyörű szepesi földre, a XVIII. században épült, s remek árnyas parktól övezett kényelmes, szép kastélyba, — hol én az eme
leten kaptam egy hatalmas szobát, melynek három ablakából nagyszerű kilátás nyilt a híres szepesi vár impozáns romjaira.
Mondhatom: szebb, eszményibb családi életet a legpuritánabb polgári házban sem lehet találni, mint amilyen volt az ősi 'arisztokrata Csákyék főúri laká
ban. Ahogyan a szülők egymást szerették, s amily gyöngéd és finom volt az érintkezés a gyermekek között is — azt szinte megható volt látni. Az első pillanatra kissé hidegnek tetsző Csáky, otthon, csa
ládja körében, egészen átmelegedett, modorának tar
tózkodó volta eltűnt, s az előkelő főúr nemcsak n a
gyon udvarias, hanem igen kedves házigazdának is bizonyult. Hét gyermeke — négy fiú, három leány •—
közül kedvence, — úgy látszott — az akkor mintegy tízéves, nagyon szép, sőt bájos Ilike volt, aki a ház úrnőjének — született Bolza Anna grófnőnek — nevenapja előestéjén kis öccsével, a hétesztendős Imrével — ki nemrégiben rövid ideig külügyminisz
ter volt — fantasztikus jelmezben, allegórikus me
sével köszöntötte anyjukat, — Ilike fenyőnek, Imre pedig nyárfának öltözve. Roppant kedves, megindító jelenet volt!
A fiuk közt a legnagyobb István volt, — amint otthon hívták: Isti — igen komoly, talán betegeske
dése miatt szinte melankóliára hajló, s ezért kissé kesernyés kedélyű ifjú, aki néhány év múlva kép
viselő lett, ő azonban érzékeny leikével a mozgalmas karriér helyett az örök béke útját választotta — megbizólevelének átvétele után csakhamar saját ke
zével vetve véget reményteljes, fiatal életének. — László és Károly, — a második és harmadik fiú — amaz jogász, emez katonaiskolai növendék — szin
tén nagyon jól nevelt, jómodorú, szerény ifjak voltak.
László később főispán lett, de elég fiatalon meghalt, Károllyal, az egykori kedves kis kadéttal pedig csak
138
nagyon-nagyon hosszú idő múlva, mint ezredessel találkoztam újra, a honvédelmi minisztériumban.
Két nagy leány volt a háznál: Marcsi és Lóra grófnők — ez utóbbi, titokban állítóan még néhány versnek is írója, később az én utódomnak, a követ
kező években ott időzött fogalmazónak: Hertelendy Laci barátim nak lett a felesége, ö k is részesültek az okos nevelés áldásaiban — s emlékszem, láttam, hogy nagymoisás előtt a fehérnemű összeszedésében, elren
dezésében épp úgy közreműködtek, akárcsak a mi leányaink, a régi jó polgári házaknak szellemiekben sem elmaradt, de bizony a háztartási munkáktól sem húzódozó jókedvű, szorgalmas kisasszony kád.
A családi érzés ápolása nem szorítkozott Csáky Albinéknál csupán a mindszenti család legszűkebb körére — fénye és melege besugározta a kiterjedt család többi kedves otthonát is, mik ott a környékben nagy számban voltak. Különösen két házra emléke
zem vissza igen szívesen: az olasz stílben épített ked
ves welbachira, melynek kicsiny, de igen barátságos szobádban a miniszter bátyja, a rendkívül szeretetre
méltó Zénó gróf élt, gyermektelen, de igen boldog házasságban feleségével, Esterházy Leontine grófnő
vel, — és a hottkócira, (mely falucska később Szepes- Ujvárra magyarosodott, most azonban — de remél
hetően csak átmenetileg — bizonyára visszatótoso- dott), melynek ura Csáky Kálmán gróf, nyugalma
zott tábornok volt, ki a miniszter testvérét, szül.
Csáky Natália grófnőt, a család méltán rajongva sze
retett „Naxi néni“-jét birta nőül.
Hottkócra különösen nagyon szerettem járni, mert az a barátságos és kedves fogadtatás, amiben ott a vendégnek része volt, szinte elbájolta az embert.
Igen szép hely volt az, a szepesi vár tövében, park
jában részint schönbrunni modorban nyírott fasorok
kal, szép plateau-val — részint pedig regényes erdőcs- kékkel, romokkal, fából összerótt remete-lakkal, mely a ház szépséges kisasszonyának, az elragadóan bájos Mausi grófnőnek, — aki egyébként a kereszt- ségben anyja nevét kapta — volt kedvelt tartózkodó
13fr
helye, noha a vidámkedvü grófnő különben semmi féle remetei hajlamokat sem árult el. Csinos ká
polna is volt a kertben, s mellette egy külön, egészen nyilt kápolnácskában, ravatalra helyezett koporsóban nyugodott — végakaratához híven — Csáky Tivadar gróf — Kálmán atyja — síriratában annak megemlí
tésével, hogy ő volt Szepes vármegyének ,,utolsó örö
kös, ősi alkotmányos, valóságos“ főispánja.
Kálmán grófot pompás kedvű, minden nagy
képűség nélküli s rendkívül hazafias érzésű ember
nek ismertük meg, — fiával, az irodalomban is na
gyon tájékozott Adorján gróffal együtt. Háza kertre néző homlokzatára ezt a felírást vésette Kálmán gróf:
„Légy magyar, erényes, bátor és hű“. A park végé
ben pedig keresztet emeltetett, ezzel a felírással:
„Isten áldd meg a magyart!“ A hottkóci tótok aztán persze áhítatosan megsüvegelvén a keresztet, így minden alkalommal kalapot címeitek a magyar nem
zeti géniusz előtt is. Hejh, — áll-e még az a kereszt, rajta van-e az a felírás, s van-e, aki meghajtja előtte bánatos fejét, a nyomorultul leigázott „Szlo- venszkó“-ban?! . ..
A rokonokon kívül — akik egyszer különösen nagyszámban sereglettek össze a mindszenti kastély
ban, a háromévenkint szokásos családi gyűlésre, me
lyen a nagykorú férfitagok különösen a felosztatlan családi birtokok ügyeit vitatták meg — sok jóbarát is fölkereste a Csáky Albin vendégszerető házát. Ha nem kellene úgy takarékoskodnom a hellyel — sok derék és kedves ember emlékét újítanám itt föl, — de így csak egy-kettőről emlékezhetem meg röviden.
Meleg szeretettel ragaszkodott a miniszter hű barátjához, Svábij Frigyeshez, aki megyei levéltáros volt, a Csáky-nemzetség avatott genealógusa, s kinek kedves látogatására — és két szép leányára: Annára és Minára — ma is örömmel emlékezem.
Igen eredeti alak volt Kheil László, lőcsei járás- bíró, aki külső megjelenésében, nyakkendőnélkülisé
gében, kissé cinikusnak tűnt föl, egyébként azonban
14 0
nagyon jóízű ember volt, zamatos bonhómiával ellen- zékieskedett, szidva a miniszter házában a kormányt, a trafikot, meg a gyalázatos külpolitikát. Éppen negy
ven évvel előbb pedig — 1849-ben — ez a Kheil László, mint lelkes ifjú, kerülő úton elvezette Görgey csapatát a branyiszkói szorosban lábát teljes biztos
sággal megvetett császári sereg hátába s ezzel fényes diadalt szerzett honvédőinknek.
Ezt a természettől is gyönyörűvé tett branyiszkói helyet egy szép kirándulás alkalmával mi is fölkeres
tük, s én megilletődve állottam a terméskövekből ra kott alapon nyugvó, egyszerű emlékoszlop előtt, ame
lyet Szepes vármegye emelt 1875-ben a branyiszkói híres csatában elesett honvédek emlékére. Erre a helyre a hatvanas évek elején a fiatal császár: Fe
renc József is eljött volt, s ennek a látogatásnak em
lékére is állított az akkori alattvalói hűség egy kis oszlopot, melyet azonban egy sötét éjszakán — mikor csak a búba merült, de elszántságban nem engedő hazafias érzés fénysugara világított — két derék és lelkes fiatalember: a hofikóci Csáky Kálmán gróf és a lőcsei Kheil László fejükkel játszva ugyan, de a következményektől nem félve — kiemeltek helyéből és legurították a mélységbe . ..
Egy napon Máriássy Ferenc, előkelő földbirto
kos, Berzeviczy Albert sógora, érkezett ebédre a mindszenti kastélyba, — hatalmas bajusszal és igen tekintélyes testi körülettel biró, felvidéki dialektus
ban, de mégis jóízű magyarossággal beszélő kedves úriember — aki nyomban „megrovási kaland“-dal állt elő. Ugyanis, amikor behajtatott az udvarra, észrevette, hogy azon a gazdasági épületen, melyben a méltán híres „mindszenti sajt“-nak készítése folyik, ez a német felírás éktelenkedik: „Käserei“. A minisz
ter kijelentette, hogy erről neki nincs tudomása, és ebéd után az ő vezérlete alatt siettünk testületileg ki
vonulni az inkriminált helyre, ahol a miniszter azon
nal erélyesen elrendelte a magyar főúr és igazán jó hazafi portájához sehogyan sem illő német felírás haladéktalan eltávolítását.
141
A jó öreg Császka György — akkor szepesi püspök — persze szintén gyakran megjelent Mindszen
ten, egy ízben a szepeshelyi székhelyén vendégéül időző Meszlényi Gyulának, az örökké adomázó szat
mári püspöknek társaságában. Megfordult ott a nyár folyamán Berzeviczy Albert is — akkor Csáky állam
titkára, hűséges munkatársa — szép megjelenésű feleségével, kik kocsin jöttek Lőcséről, s mentek a Branyiszkón át haza, Sárosba. Egy ízben néhány napot ott töltött Mednyánszky László báró, a festő, ki fekete szalonkabátban rándult ki e szép tájra, s egy hétig erdőn-mezőn barangolván, témákat és han
gulatokat keresve — mire bevonult a kastélyba: bi
zony nagyon furcsán „festett“ gyűrött és piszkos ünnepi toilette-jében. De hát ő a maga genialitásá- ban efféle külsőségekre mitsem adott. — Járt ott Justh Zsigmond, a divatos fiatal író, s Czóbel Minka, a tehetséges költőnő is, ki néhány új versét fel is olvasta, a vacsora után a szalonban egy óra hosszat mindig együtt maradni szokott társaságnak.
De a társaság központja, legnagyobb tekintélye
— akárki jelent is meg — mindig a házigazda ma
radt. Nem volt bőbeszédű ember, de amit mondott, az mindig nagyon bölcsen megfontolt és igen érdekes volt. Ottlétünk alatt sokszor szóba került a közigaz
gatás reformjának már akkor is a közérdeklődés homlokterében álló kérdése — és a miniszter, aki 22 esztendeig állott a megyei közigazgatás szolgálatá
ban s annak minden aprólékosságát, csinját-binját a leglelkiismeretesebb gyakorlatból ismerte — mindig igen alapos érveléssel szállt síkra a maga egészen határozottan önkormányzati álláspontja mellett. Na
gyon kedve ellenére volt a nagy készülődés, a köz- igazgatás államosítása mellett. „Hiszen a mostani közigazgatási törvény még csak hároméves — mon
dotta nagyon meggyőzően hangzó fejtegetései végén
— s mi már megint reformálni akarunk, mikor még az a törvény jóformán ki sincs egészen próbálva!“
Egy vacsora után — mi férfiak erősen fújva a füstöt a dohányzóban — a miniszter elővette szépen
142
rendezett gazdag könyvtára egy értékes darabját, s nem minden büszkélkedés nélkül mutatta nekünk.
Az úgynevezett ,,zöld könyv“ volt az, melybe «a XVII.
század folyamán — pontosan: 1602-től 1698-ig — pompás magyarsággal, igen jól olvasható írással bele
jegyezték a Csáky-ősök a családi eseményeket.
Mondhatom, nagyon érdekes volt lapozni ebben a könyvben, mely egy, a haza hűséges szolgálatában annyi érdemet szerzett derék főrangú nemzetség tör
ténetének egyik részletét tartalmazta. Olvasgatva azo
kat a szép kerekbetűs sorokat s hallgatva grófi házi
gazdánk csöndes, nyugodt, világos beszédét, meg
jegyzéseit és rá-rápillantva nem közönséges értelmi erőtől sugárzó szép, magas homlokára s belenézve jóságos tekintetű szemeibe: megállapítottam magam
ban, hogy ha Csákv Albin nemes büszkeséggel gondol az ő törökverő vitéz őseire, a „körösszegi és ador- jáni“ főnemesekre, kik vértől csepegő turbános török fejet szereztek címerükbe — viszont a rég porló elődök nyugodtan, háborítatlanul pihenhetnek, mert kései utódjuk, ime, nem puzdrával és buzogánnyal ugyan, de szellemi felkészültsége erős fegyvereivel harcolva, még jobban öregbíti a család hírnevét és dicsőségét.. .
Hat évig volt miniszter Csáky Albin, s mikor 1894 nyarának elején távozott a minisztériumból — mindnyájan sajnálattal tekintettünk utána, őszinte könnyeket ejtett távozta fölött hű öreg ajtónállója, a szókimondó derék Tibay Mihály is, — kinek aztán néhány évvel utóbb történt temetésén, az egyszerű koporsó mellett ott állott meghajtott fővel, szemmel- Játhaiólag megindulva — a fényesmevü volt miniszter is, Csáky Albin gróf.
Életpályája vége felé azután még egyszer össze
kerültem Csákyval hivatalosan, ő akkor a főrendi
ház elnöke volt, — én, mint 1910-ben választott új képviselő, jegyzői tisztet viseltem a képviselőházban.
Az úgynevezett „egyeztető bizottság“ — mely a két Ház által elfogadott törvényjavaslatokat volt hivatva átvizsgálni, szentesítés alá bocsátás előtt — felváltva
143
a képviselőház és a főrendiház elnökének elnöklete alatt ülésezett, — s egy olyan alkalommal, mikor Csákyn volt az elnöklés sora, én meg éppen kép
viselőházi soros jegyző voltam: összetalálkoztunk.
Akkor ő már törődött, beteges öreg ember volt — élete 70-ik évében járt — de szelíden mosolygó sze
meiben még mindig a régi jóság csillogott, s mele
gen fogott velem kezet, megilletődve szólván kevéssel előbb elhunyt derék vejéről, az én régi jó pajtásom
ról és volt kartársamról: Hertelendy Lászlóról. Több
ször nem is beszéltem vele — nem sokkal rá meg
halt . ..
Valahányszor képe fölmerül emlékezetemben, a kép alatt lelkiszemeimmel mintegy azt a felirást lá
tom: ,.Integer vitae, scielerisque punis“, ő igazán az volt: feddhetetlen, tiszta jellem. Nagy kár, hogy erős és határozott s mégis finom egyénisége, tiszteletet pa
rancsoló fenkölt alakja hiányzik mai közéletünkből, annak nagy erőfeszítéseiből, viharos küzdelmeiből.
(1 9 2 2 )