1942. február 11.
Proposals for an International Currency (or Clearing) union
1. „A javaslat egy Valutaunió létrehozása, amelyet itt Nemzetközi Klíringunió-nak nevezek, és amely egy nemzetközi bankpénzen alapul, amelyet (mondjuk) bancornak nevezünk. Ennek értékét aranyban rögzítik (de nem megváltoztat-hatatlan módon), és ezt az arany ellenértékének fogadja el a Brit Nemzetközös-ség és az Egyesült Államok, valamint az Unió minden tagja a nemzetközi elszá-molási egyenlegek rendezésére. Az összes tagállam (és a nem tagok) központi bankjai számlát tartanának a Nemzetközi Klíringuniónál, amelyen keresztül jogosultak lennének rendezni egymással egyenlegeiket bancorban definiált valutaparitásukon. Azoknak az országoknak, amelyeknek kedvező fizetési mér-legük lenne a világ rajtuk kívüli részének egészével szemben, követel egyenmér-legük lenne a Klíringuniónál, és azoknak, amelyeknek kedvezőtlen a [fizetési] mérle-gük, tartozik egyenlegük. Intézkedésekre lesz szükség (lásd alant) a követel és a tartozik egyenlegek határtalan felhalmozódásának megakadályozására, és a rendszer hosszú távon csődöt mond, ha nincs megfelelő képessége olyan belső egyensúly létrehozására, amely ezt megakadályozza.”
2. „A Valutauniót megalapozó elgondolás egyszerű, és a bankrendszer alap-elvének általánosítása úgy, ahogy ez bármely zárt rendszeren belül megmutat-kozik. […] Csupán az a problémája, hogy gondoskodni kell arról, hogy tagjai megtartsák a szabályokat, és hogy a nekik adott kölcsönök prudensek és az Unió egésze szempontjából célszerűek legyenek.”
3. „Az a javaslat, hogy a Valutauniót az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság alapítsa meg, amelyeket alapító tagoknak neveznének, és amelyek különleges pozíciót kapnának. Képviselőiket, valamint a többi tag képviselőit az egyes tagállamok kormányai neveznék ki, a napi ügyeket és a technikai fel-adatokat pedig, akárcsak jelenleg, központi bankjaik intéznék.”
* * *
4. „A terv célja expanziós nyomás létrehozása a világkereskedelemben a jelen-legi kontrakciós helyett.”
5. „Ezt [a Valutaunió] azáltal érné el, hogy minden tagállam meghatáro-zott összegű folyószámlahitelt [overdraft] kapna, amely arányos lenne kül-kereskedelmének nagyságával, és amelynek meg kellene felelnie bizonyos szabályozó rendelkezéseknek. […] Egy ország hitelező vagy adós pozícióban lenne a Klíringunió egészével szemben. Ez azt jelenti, hogy a folyószámla-hitelek, noha segítséget adnának egyeseknek, nem lennének reális terhek mások számára. […] Az a tény, hogy a hitelező ország nem döntene úgy, hogy felhasználja vásárlóerejét, nem jelentené szükségképpen azt, mint amit ma jelent, hogy kivonja ezt a forgalomból, és ezzel deflációs és kontrakciós nyomást gyakorol a világ egészére, beleértve magát a hitelező országot. […]
Tökéletes az analógia a nemzeti bankrendszerrel. Egy helyi bank egyetlen betétese sem szenved el hátrányt azért, mert azokat az egyenlegeket, ame-lyeket ő hevertet, valaki más használja fel vállalkozásának finanszírozására.
Amint a nemzeti bankrendszer kialakítása azt a célt szolgálta, hogy meg-szüntesse azt a deflációs nyomást, amely e nélkül megakadályozta volna a modern ipar kialakulását, ugyanennek az elvnek a nemzetközi térre való kiterjesztésétől ugyancsak azt remélhetjük, hogy megszünteti a kontrakciós nyomást […], amely egyébként társadalmi zavarra vezetne, és meghiúsítaná a modern világ legszebb reményeit.”
6. „[…] [A közeljövőben] sok országnak, így a mienknek is nehézséget fog okozni, hogy fizessen importjáért, és időre és erőforrásokra lesz szüksége addig, amíg meg tudja valósítani gazdaságának [a megváltozott körülmények-hez való] alkalmazkodását. Az ilyen országok mindegyikének az az erőfeszí-tése, hogy fenntartsa saját egyensúlyát exportjának erőltetésével és mindazon importjának visszafogásával, amely nem feltétlenül szükséges, megnehezíti az összes többi [ország] problémáját. Akkor viszont, ha mindegyik szabadnak érzi magát az indokolatlan nyomástól, a nemzetközi kereskedelem volumene nőni fog, és mindenki számára könnyebb lesz az egyensúly helyreállítása anélkül, hogy bárhol sérülne az életszínvonal. Ez a hitelező országoknak is javára válik, nem sokkal kevésbé, mint az adósoknak, mert időintervallumot kapnak gazda-ságuk kiigazítására, amelyen belül biztonsággal mozoghatnának saját ütemük szerint, anélkül, hogy ez azzal járna, hogy deflációs nyomást gyakorolnak a világ többi részére és, ennek visszahatásaként, saját magukra.”
7. „[ ] Ha a hitelrendszer lépne a követelések felhalmozásának helyébe, ez nemzetközi téren ismételné meg azt a csodát, amit [a hitelrendszer] belföldi téren már megvalósított: a követ kenyérré változtatná.”
8. „Lehetne egy vagy két más mód arra, hogy elérjük ugyanezt időlegesen vagy részlegesen. Például az Egyesült Államok újra eloszthatná aranyát, vagy számos bilaterális megállapodást köthetnének […]”
9. „Az ilyesfajta speciális megállapodásokkal szemben az az ellenvetés, hogy valószínűleg külső politikai meggondolások befolyásolnák őket, vagy
egyes országokat olyan helyzetbe hoznának, hogy különleges kötelezettsé-geik legyenek másokkal szemben. […]”
10. „Sokkal könnyebb és sokkal kielégítőbb lenne mind számukra, mind számunkra, ha rábeszélnénk az Egyesült Államokat arra, hogy vállaljon álta-lános és kollektív felelősséget, amely minden országra egyformán vonatko-zik. Az az ország, amelyik hitelezői pozícióban lenne a világ többi részével szemben, olyan rendezést vállalna, hogy nem engedné meg, hogy ez a követel egyenleg, mindaddig, amíg fenn akarja tartani, kontrakciós nyomást gyako-roljon a világ egészére és, ennek visszahatására, magának a hitelező ország-nak a gazdaságára. […]”
11. „A javasolt Nemzetközi Klíringuniónak ezek az előnyei olyan nagyok, hogy bizonyára ellensúlyozzák a legtöbb [és egyébként] kevéssé megalapozott ellenvetést.”
12. „Ha valóban hiányzik a termelőkapacitásunk ahhoz, hogy fenntartsuk életszínvonalunkat, akkor ennek a színvonalnak a leszállítása elkerülhetet-len. Ha bér- és árszintünk reménytelenül rossz, a valutaárfolyam megváltoz-tatása elkerülhetetlen. De ha megvan a termelőkapacitásunk, és a nehézség a piacok hiánya a világ egészében követett restriktív politika következtében, akkor a gyógyszer az exportlehetőségek kiterjesztése a restriktív nyomás megszüntetésével. Nagy súlya van annak az állításnak, hogy ha az aktív fog-lalkoztatás és a nagy vásárlóerő fenntartható a világkereskedelem fő köz-pontjaiban, akkor a [termelési] többletek és az elhelyezhetetlen exportok problémája nagyrészt megszűnik.”
13. „Nincs más nyilvánvaló eszköz arra, hogy megfelelő mértékű indítékot adjunk a nemzetközi kereskedelem általános bővítésére, mint egy széles bázisú nemzetközi szervezet.”
* * *
14. „Az a megoldás, amely szerint a Klíringunió tagjai lényeges folyószám-lahitel-lehetőséggel indulnának, főként azért lenne hasznos, mert időt és módot adna a szükséges korrekciókra, továbbá kényelmes biztosítékot, amelynek birtokában nyugodtan lehetne szembenézni az előre nem látot-takkal és nem várlátot-takkal. Nyilvánvaló, hogy ez önmagában véve nem nyújt hosszú távú megoldást a tartós egyensúlyzavarra. […] De ha a folyószámla-hitelek célja elsősorban az, hogy időt adjanak a korrekciókra, akkor bizo-nyossá kell tennünk, hogy, amennyire ez lehetséges, meg is fogják tenni ezeket. Szükség van tehát olyan szabályokra és olyan mechanizmusra, ame-lyek biztosítják az egyensúly helyreállítását.”
15. „Talán a legnehezebb kérdés annak megválaszolása, hogy mennyit kell eldönteni szabályok, és mennyit szabad megítélés szerint.” […] „Csak
a közös bölcsesség és a vita vezethet a törvény és a szabadság közti helyes kompromisszumra.”
16. „Az alábbiakban előterjesztett javaslat egy fontos szempontból különbö-zik a háború előttitől, mégpedig abban, hogy a korrekcióért való felelősséget részben a hitelező országra hárítja, és nem csupán az adósra. […] Az a cél, hogy a hitelezőnek nem szabad megengedni, hogy teljesen passzív legyen, mert ha az, akkor elviselhetetlenül nehéz teher hárulhat az adós országra, amely már eleve gyöngébb helyzetben van azért, mert adós.”
17. „A részletes javaslatok […] a következők:”
(1) „A két alapító állam megállapodik egymás között valutája kiinduló arányának bancorban és a bancornak aranyban kifejezett értékében. A többi tag valutájának kiinduló értékét a rendszerhez való csatlakozásukkor kell rögzíteni velük egyetértésben. Egy tagállam ezután nem változtathatja meg valutájának bancorban kifejezett értékét a Kormányzótanács hozzájárulása nélkül az alábbiakban tárgyalt esetektől eltekintve, de a rendszer kezdetét követő első öt évben a Kormányzótanácsnak különösképpen nagy figyelmet kell szentelnie a nemzeti valuták csereértéke korrekciójának az előre nem látott körülmények alapján.”
(2) „A bármely tagállam esetében megengedhető legnagyobb tarto-zik egyenleget külkereskedelmének volumenéhez viszonyítva kell megál-lapítani, és legyen ennek neve kvóta. Nincs szükség arra, hogy a követel egyenlegnek határa legyen. A kiinduló kvótákat minden ország exportja és importja (mondjuk) háború előtti háromévi átlagához viszonyítva lehet megállapítani. […] Ezt követően, az átmeneti idő elteltével, a kvótákat éven-ként módosítani lehet a három megelőző év tényleges külkereskedelmi volumenével összhangban.”
(3) „Évi 1 százalékos illetéket kell fizetni a Klíringunió tartalékalapjába a tagállam átlagos, akár követel, akár tartozik egyenlege után, amennyiben ez a többlet meghaladja kvótája egynegyedét, és további 1 százalékos illetéket […] a kvótája felét meghaladó többlet után. […] Ezek a speciális illetékek nem lénye-gesek a rendszer szempontjából, de ha ezeket elfogadhatónak tartanák, akkor ez hatékony indítékot adna a mérleg egyensúlyban tartására, és határozott módon mutatná, hogy a rendszer éppen olyan kritikus szemmel nézi a túlzott követel, mint a túlzott tartozik egyenlegeket, minthogy valójában mindegyik elkerülhetetlen velejárója a másiknak. Bármely tartozik egyenleggel rendel-kező tagállam azonban hitelt vehet föl bármely követel egyenleggel rendelrendel-kező tagállamtól olyan feltételekkel, amelyekben kölcsönösen megállapodnak, és ezáltal mindketten elkerülik ezeket az illetékeket.”
(4.a) „Ha valamely ország tartozik egyenlege meghaladja kvótájának egyne-gyedét, jogosult arra, hogy 5 százalékkal leértékelje valutáját a Kormányzóta-nács engedélye nélkül.”
(4.b) „Ha egy tagállam tartozik egyenlege meghaladja kvótájának felét, akkor a Kormányzótanács megkövetelheti (a) a tagállam valutájának leértéke-lését, ha ezt megfelelő intézkedésnek tartja, (b) a tagállam kifelé irányuló tőke-forgalmának ellenőrzését, ha ez már nem lenne érvényben és (c) aranytartaléka egy részének átadását tartozik egyenlegének csökkentésére.”
(4.c) „Ha a tagállam tartozik egyenlege meghaladja kvótája háromnegyedét átlagosan legalább egy évig (vagy ha ez túlzott engedékenység lenne, a Kormány-zótanács által meghatározott más formula szerint […]), akkor a KormányKormány-zótanács megkövetelheti, hogy tegyen lépéseket helyzetének javítására. Ha a tagállam nem csökkentené tartozik egyenlegét a kérdéses érték alá két évig, a Kormányzóta-nács kijelenthetné, hogy a tagállam fizetésképtelen, és csak a KormányzótaKormányzóta-nács hozzájárulásával vehet fel további összegeket a számlájáról. […]”
(5) „Amennyiben valamely tagállam követel egyenlege meghaladja kvótájá-nak felét, a Kormányzótanács megtárgyalhatja vele, hogy az alábbi intézkedé-sek közül melyik lenne a leghelyesebb nemzetközi fizetési mérlege egyensúlyá-nak helyreállítására, de a végső döntés a tagállam kezében maradna:
– a belföldi hitel és a belföldi kereslet kiterjesztése;
– a valuta értékének bancorban való felemelése vagy alternatív intézkedés-ként a pénzbérek felemelése;
– a túlzott vámok vagy más importkorlátozások csökkentése;
– nemzetközi hitelek nyújtása az elmaradott országok fejlesztésére.”
* * *
18. „A két háború között kialakított piacvédelmi eszközök […] gyakran nem voltak mások, mint kierőszakolt és nemkívánatos trükkök valamely ország kiegyensúlyozatlan nemzetközi fizetési pozíciójának védelmére (vagyis fenn-tartására). Az új rendszer azáltal, hogy automatikus nyilvántartást készít az aggregált adósi és hitelezői pozíciók hollétéről és nagyságáról, egyértelmű indikációt ad arra, hogy vajon észszerű-e, hogy egy adott ország átmeneti megoldásként speciális intézkedéseket alkalmazzon fizetési mérlege egyen-súlyának helyreállítására, annak az általános szabálynak az ellenére, hogy ne (kiemelés az eredetiben – Sz. Gy.) alkalmazzon ilyeneket.”
19. „[…] Ennek folytán a szerződő felek, noha egyetértenek a Kereskedelmi Szerződés azon rendelkezéseivel, amelyek általánosságban megtiltják bizonyos intézkedések vagy kibúvók alkalmazását kölcsönös kereskedelmi forgalmuk-ban, ezt a megállapodást kiegészíthetik speciális enyhítésekkel, ha klíring-számlájuk megfelel egy megállapodás szerinti kritériumnak. A szerződés pél-dául úgy rendelkezhet, hogy abban az esetben, ha a szerződő államok valame-lyikének a Klíringunióval szembeni tartozik egyenlege meghaladja kvótájának egy meghatározott hányadát, megengedett legyen számára, hogy
importkvó-tákhoz vagy cserekereskedelmi megállapodásokhoz vagy olyan magasabb vámokhoz folyamodjon, amelyeket a szerződés normális körülmények között nem enged meg. Még azt is kikötheti, hogy ilyen kivételek csak a Klíringunió Kormányzótanácsának jóváhagyásával legyenek megengedettek, és ebben az esetben a kivételes intézkedés megengedett okai szélesebb területre és más szükséghelyzetekre is kiterjedhetnének.”
20. „Az ilyen átmeneti türelemtől eltekintve a Klíringunió tagjai […] a szük-séges biztosítékok és kivételek fenntartásával kizárhatnák
– az importkorlátozásokat […];
– a cserekereskedelmi megállapodásokat;
– az exportkvótákat és a diszkriminatív exportadókat;
– az exporttámogatásokat […]; és – a túlzott vámokat.”
21. „Nem lennének tilosak a hazai termelőknek a hazai fogyasztást szolgáló [termeléséhez] nyújtott támogatások ezt ellensúlyozó illetékkel, ha az így támo-gatott termékeket exportálnák. Ez olyan szükséges biztonsági szelep, amely piacvédelmi intézkedéseket tesz lehetővé politikai, szociális és gazdasági okok-ból. Az ilyen támogatások és vámok megengedett eszközei lennének annak, hogy tisztán belföldi támogatást adjanak egy olyan iparágnak, amelyet sajátos okokból fenn kell tartani, [de] csupán hazai célokra. […]”
22. „A fenti klauzulák nagymértékben eleget tehetnek Mr. Cordell Hullnak, minthogy el kell fogadnunk, hogy a nemzetközi kereskedelem nem diszkrimi-natív rendszere a normális és kívánatos rendszer.”
* * *
23. „A javasolt Valutaunió nagy előnye, hogy helyreállítja a korlátozás nél-küli nemzetközi klíringet tagjai között úgy, hogy semmiféle beavatkozásra sincs szükség, kivéve, ha valamely ország elveszti egyensúlyát a rendszer egé-szével szemben.”
24. „[…] Ha azt az érvet hozzák fel a Valutaunióval szemben, hogy nehézsé-gei lehetnek a szabálytalan magatartást tanúsító ország megrendszabályozása terén […], akkor sokkal inkább felhozhatjuk ezt az ellenvetést a számos külön-böző bilaterális megállapodás [rendszerével] szemben.”
25. Ez a bekezdés hangsúlyozza, hogy az I. világháború előtti nemzetközi aranyvaluta-rendszer valójában csak az országok egy kis részében működött.
26. Ez a bekezdés hangsúlyozza „London, mint a sterlingövezet bankköz-pontja” történelmi szerepét.
27. Ez a bekezdés hangsúlyozza, hogy „a multilaterális klíring körülményei között minden pontosan úgy menne tovább, mint korábban, és senkit sem kel-lene arra kérni, hogy különleges vagy terhes feltételeket vállaljon”.
28. Ez a bekezdés a sterlingövezetbe tartozó adós és hitelező domíniumok problémáival és a zárolt számlákkal foglalkozik, és aktualitását vesztette.
29. Ez a bekezdés Dél-Afrikával, Indiával és a koronagyarmatokkal foglal-kozik, és aktualitását veszette.
30. Ez a bekezdés a sterlingövezeten belüli pénzügyi együttműködéssel fog-lalkozik, és aktualitását vesztette.
31. Ez a bekezdés is a sterlingövezettel foglalkozik, és aktualitását vesztette.
* * *
32. Ez a bekezdés hangsúlyozza, hogy fenn kell tartani London, New York és Párizs pénzügyi szerepét, és hogy az olyan országcsoportok között, mint Észak-Amerika és Dél-Észak-Amerika, különleges kapcsolatok lehetnek.
33. Ez a bekezdés megismétli, hogy a klíringunió a központi bankok közti elszámolással foglalkozik, és hogy „célja a nemzetközi kereskedelem szabadsá-gának növelése, nem pedig a beavatkozások és kényszerek sokasítása”.
34. „A nemzetközi bankszervezet szerkezetét […] csak olyan kevéssé szabad megzavarni, amennyire ez lehetséges. […]”
35. „Nincs szükség a központi bankok döntési szabadságába való beavatko-zásra […], valamint jelenlegi gyakorlatuk és a napi ügyekkel kapcsolatos eljá-rásuk módosítására.”
36. E bekezdés szerint nem lenne akadálya annak, hogy több ország ugyan-azt a valutát használja.
37. E bekezdés szerint azokat a központi bankokat, amelyek nem tartoznak valamilyen különleges földrajzi vagy politikai csoporthoz, arra kellene biz-tatni, hogy elszámolásaikat a klíringunión keresztül bonyolítsák le.
* * *
38. „Az arany szerepe lényegében véve változatlan maradna. […] Az aranynak még mindig nagy pszichológiai értéke van, amely nem csökkent a legutóbbi években, […] ezért nehéz lenne megfelelő helyettesítőt találni.”
39. „Úgy gondoljuk tehát, hogy a nemzetközi bankpénz, amelyet bancornak neveztünk, az arany súlyában lenne meghatározva. Minthogy a tagállamok nemzeti valutái is bancorban meghatározott értéket kapnak, abból az követke-zik, hogy ezeknek is meghatározott aranytartalmuk lesz, amely egyben az ő hiva-talos aranyvásárlási áruk, amelynél többet nem kell fizetniük. […]”
40. „A központi bankok jogosultak lennének arra, hogy saját aranytartalékuk legyen, és aranyat szállítsanak egymásnak a Klíringunió könyveiben megjelenő egymás közti elszámolásaik rendezésére […]. Aranyérméket verhetnek és hozhat-nak forgalomba, és általánosságban beszélve, azt tehetnek vele, amit akarhozhat-nak.”
41. „Csak egy korlátozás lenne, ez azonban, nyilvánvaló okokból, lénye-ges. Egyik központi bank sem lenne jogosult arra, hogy aranyat kérjen a Klíringuniótól bancorkövetelése ellenében, mert a bancor csak arra lenne felhasználható, hogy átvigyék egy másik központi bank klíringszámlájára.
Az arany és a bancor között tehát csak egyoldalú konvertibilitás lenne, ahogy ez gyakran érvényben volt a háború előtt a nemzeti valuták eseté-ben, amit akkor általában »arany-deviza rendszernek« (»gold-exchange standard«) neveztek. […]”
42. Ez a bekezdés azt mondja ki, hogy ha valamely tagállam kétoldalú kon-vertibilitást akarna bevezetni, akkor „nem nyilvánvaló, hogy ezzel jó célt szol-gálna”, és „saját magát kellene megvédenie az e rendszerrel való visszaélés kellemetlen következményeitől olyan intézkedéssel, hogy aranyat csak enge-déllyel lehetne exportálni”.
43. „A bancor aranyban kifejezett értéke rögzített lenne, de nem megváltoz-tathatatlanul. A két alapító állam, az Egyesült Államok és az Egyesült Király-ság, egyetértésben eljárva, fel lenne hatalmazva ennek megváltoztatására. […]
Semmilyen célt sem szolgálna, ha megkísérelnénk, hogy tovább lássunk előre a jövőbe, vagy jóslásokba bocsátkoznánk az alapító államok e tekintetben köve-tett végső politikáját illetően.”
44. „A tagállamok nemzeti valutáinak értékváltozása más kategóriába tar-tozik. Nem a magához az aranyhoz viszonyított értékváltozásoknak van valósá-gos jelentőségük, hanem a nemzeti valuták egymás közti arányának. Az alap-elveket […] már tárgyaltuk […]. Nem lenne kívánatos előre rögzíteni a pontos szabályokat, ha ez elkerülhető, […]”
* * *
45. „Széles körű az egyetértés abban, hogy a tőkeforgalom ellenőrzésének, mind a befelé, mind a kifelé irányulónak, a háború utáni rendszer tartós ele-mének kell lennie – legalábbis annyiban, amennyire rólunk van szó. […] Az ilyen ellenőrzés azonban nehezebben működne, különösképpen, ha nincs postai cenzúra, egyoldalú akcióval, mint akkor, ha a tőkeforgalmat mindkét végén ellenőriznék. Ezért nagyon előnyös lenne, ha az Egyesült Államok és a Valutaunió más tagjai ahhoz hasonló mechanizmust alkalmaznának, amely-nek tökéletesítése útján messzire jutottuk ebben az országban; mindazonáltal ez nem tekinthető a javasolt Unió szempontjából lényegesnek.”
46. „Ez nem jelenti azt, hogy a nemzetközi beruházás korának véget kellene vetni. Éppen ellenkezőleg, ez a javasolt rendszer nagymértékben megköny-nyítené a nemzetközi hitelnyújtás rendszerének helyreállítását valóságos köl-csönök céljaira az alant bemutatandó módon. A cél azonban az, és ez nagyon lényeges cél, hogy módunk legyen megkülönböztetni
– a lebegő tőke [vagyis forró pénz] mozgását a világ erőforrásainak fejlesz-tését szolgáló valódi új beruházástól; és
– azokat a tőkemozgásokat, amelyek előmozdítják az egyensúly helyreál-lítását, tehát amelyek a többletországokból a hiányországokba irányulnak, illetve azokat a spekulatív tőkemozgásokat vagy tőkemeneküléseket, ame-lyek hiányországokból a többletországokba irányulnak, vagy az egyik többlet-országból a másikba.”
47. „Nincsen olyan ország, amely a jövőben minden tovább nélkül megen-gedheti a tőkemenekülést politikai okokból vagy a belföldi adózás elkerülése céljából […]. Hasonlóképpen nincsen olyan ország, amely minden további nél-kül befogadhat olyan menenél-külő tőkét, amely [tőke] nem használható fel bizton-ságosan állótőke-beruházásra, és amely [tőke] többletországgá változtathatja,
47. „Nincsen olyan ország, amely a jövőben minden tovább nélkül megen-gedheti a tőkemenekülést politikai okokból vagy a belföldi adózás elkerülése céljából […]. Hasonlóképpen nincsen olyan ország, amely minden további nél-kül befogadhat olyan menenél-külő tőkét, amely [tőke] nem használható fel bizton-ságosan állótőke-beruházásra, és amely [tőke] többletországgá változtathatja,