Pompás est. — Joe konyhája. — Előadás a nyers húsról.
— James Bruce története. — A bivouak. — Joe álmai. — A hőmérő esik. — A hőmérő ismét emelkedik. Készülődé
sek az indulásra. — Az orkán.
Az est pompás volt és a jó barátok, miután a vacsoránál felüdültek, egy mimosa lombjai alatt töltötték az estét. Téa és grogban ma nem taka
rékoskodtak. Kennedy bejárta a kis paradicsomot és arra a meggyőződésre jutott, hogy ők itt az egyetlen élő lények. Lefeküdtek hát takaróikra és álmukban kerestek feledést átélt szenvedé
seikért.
Május hetedikének reggelén a nap fényesen sütött, de sugarai nem tudtak keresztül hatolni a sürü lombozaton. Miután volt elég élelmiszerük, a doktor elhatározta, hogy itt várja be a kedvező szelet. Joe ide szállította mozgó konyháját és egy cseppet sem takarékoskodott a vizzel.
„M ily különös egymásutánja a búnak és örömnek, szólt Kennedy; mennyi bőség az oly kinos nélkülözések u tán ! 0, én már majdnem eszemet veszítettem.
— Kedves Dick, ha Joe nem lett volna, te most nem bölcselkednél az emberi dolgok állhatat- lansága felett.
— A derék fiú, a hű barát! kiáltott Kennedy és kezét odanyujtóttá Joe felé.
— Mégis csak nyomorúságos teremtések vagyunk, szólt a doktor, hogy ilyen csekélység annyira erőt vett rajtunk. Az igaz, hogy étel nél
kül sokkal tovább meglehet az ember, mint viz nélkül.
— Meghiszem a zt; különben is szükség ese
tén meg lehet enni mindent, a mi útjába akad az embernek, még emberhúst is, bár nyomja egy
179
kicsit a gyomrot. A vadak persze már megszok
ták a nyers hús evését; én a magam személyében nagyon unndorodnám tőle.
— Tényleg nagyon utálatos dolog lehet, szólt a doktor, és senki sem akart hinni az első afrikai utazóknak, midőn arról meséltek, hogy különféle néptörzsek táplálkoznak nyershussal.
James Brucenak e tekintetben mulatságos kalandja volt. Figyeljetek ide, majd elmondom nektek.
James Bruce Skócziáhan született. 1768-tól 1772-ig a Nilus forrásainak felkutatása czéljáhól bejárta egész Abessyniát a Tjana t ó ig ; azután visszatért Angliába es csak 1790-ben hozta nyil
vánosságra útleírását. Elbeszéléseit nem akarta el
hinni senki, mert az abessyniaiak szokásai és élet
módjuk teljesen különbözött az angolokétól. Többek között, nem akarták hinni neki, a mikor azt mondta, hogy Kelet-Afrika népei nyers búst esznek;
azt mondták, hogy ő ugyan állithat mindent, mert senki sem fog utána menni, hogy meggyő
ződést szerezzen. Bruce nagyon bátor, de nagyon hirtelen természetű volt. Egy nap, midőn társa
ságban volt, egy fiatal skót ismét tréfálódzni kez
dett a dologról. Bruce felállott, kiment és egy szelet nyers beefsteaket hozott be, afrikai módra besózva és borsozva: „Uram, igy szólt a skóthoz, ön kételkedett állításaimban és ez által nagyon megsértett engem. Abban, hogy ezt a tényt kivihetet
lennek tartotta, nagyon tévedett s hogy ezt a je
lenlevőknek bebizonyítsuk, ön vagy megeszi ezt a nyers húst, vagy szavaiért elégtételt fog nekem adni.46 A skót félni kezdett és mindenféle arcz- fintorgatások között megette a húst. Bruce ezután a legnagyobb bidegvérüséggel igy szólt: „Ha talán még mindig megmarad a mellett, uram, hogy állításaim valótlanok, legalább nem fogja mondhatni, hogy egyszersmind lehetetlenek is.66
1 2 *
— Nagyon jól v o lt ! szólt Joe. Ha Angliába visszatértünkkor valaki kételkednék állításunk való
diságáról, akkor oda adnék neki egy darabot, a mi Viktóriánkból, hogy egye meg, de só és bors n élk ü l!“
Mindenki kaczagott Joe ötletén. így telt el a nap kellemes beszélgetés közt és a múlt már mindinkább elmosódott emlékükben. Joe legszí
vesebben itt maradt volna, mert nagyon tetszett neki ez a hely és egész komolyan bejegyezte jegyzőkönyvébe, hogy ez oázis a hosszúság 15°43' és a szélesség 8032' foka alatt fekszik. Kennedy csak azt sajnálta, hogy ebben a kis erdőben nem vadászhatik, szerinte itt már csak a vadállatok hiányoznak, hogy a hely tökéletesen kellemes legyen.
„R övid az emlékező tehetséged, kedves Dick, szólt a doktor. Már megfeledkeztél a him és nős
tény oroszlánról?
— Eh, m it ! szólt a vadász megvetéssel. De az oázisban való ittlétük arra enged következ
tetni, hogy nem vagyunk messzire a termékeny földtől.
— Nem biztos, Dick. Az éhség és szomju- ság gyakran nagyon messzire űzi őket, s a követ
kező éjjelen jó lesz, ha óvatosságból egy kis tü
zet rakunk. De vigyázzunk, hogy fel ne gyújtsuk e szép oázist, hogy más utasok is találjanak itt menedéket.
— Gondolja doktor ur, hogy ezt az oázist ismerik ?
— Mindenesetre. Megállóhelye ez a Közép- Afrikába induló karavánoknak és attól tartok, hogy ez a látogatás nem lenne Ínyedre.
— Vannak erre felé is olyan nyam-nyam ok?
— Kétségkívül! így nevezik mind e törzse
ket és ugyanegy éghajlat alatt, ugyanazon fajok
nak egy és ugyanoly szokásokkal is kell birniok.“
181
Joe erőteljes „P ü h “ -vel fejezte ki undorát.
„Mindazonáltal ezt nagyon természetesnek találom ! Ha a vadak egy Ízlésen lennének a mü
veit európaiakkal, mi volna a különbség ? Lehet
nek itt egészen kedves emberek, kik egy cseppet sem kéretnék magukat, hogy elemészszék a skót nyers beafstekjét és még őt magát is.a
E nagyon értelmes beszéd után, Joe tüzet rakott, de lehetőleg kicsire. Szerencsére ez óvin
tézkedések szükségteleneknek bizonyultak és a három utas felváltva teljes nyugalomban aludt.
Másnap reggelre az idő még nem változott;
tiszta és szép maradt. A gömb teljesen nyugodt volt és mozgékony testének egyetlen ingadozása sem árulta el a legkisebb szellőt sem. A doktor ismét aggódni kezdett, ha az utazás nagyon hosz- szura nyúlna, nem maradna elég élelmiszerük.
Mikor már majdnem megölte őket a vízhiány, majd éhen haljanak?
Fergusson azonban ismét visszanyerte bizal
mát, mikor látta, hogy a hőmérő higanyoszlopa nagyon jelentékenyen e sik ; ez szemmel látható jele volt a légkör változásainak; elhatározta tehát, hogy megteszi előkészületeit az útra, hogy azon
nal felhasználhassa az első kínálkozó alkalmat.
A tartály szekrényt, valamint a vasládát teljesen megtöltötték.
A doktornak most ismét helyre kellett állí
tania a léghajó egyensúlyát és Joet arra kény- szeritették, hogy értékes aranyérczének jelentékeny részét feláldozza.
Egészsége visszatértével azonban ismét bir- vágyó gondolatok ébredtek benne és furábbnál furább arczokat vágott, mielőtt kész volt urának engedelmeskedni; ez pedig nyugodtan bizonyít
gatta neki, hogy ily nagy terhet nem vihet magá
val és választást engedett neki a viz és az arany
közt: Joe most már nem habozott tovább, nagy becsli kavicsainak egy részét odavágta a homokba és igy kiáltott:
„Maradjon azoknak, kik utánunk jönnek ide, úgy is meglepi majd őket, ha ilyen helyen lelik fel boldogságukat.
— Hátha valami tudós utazó találja meg e kőmintákat? szólt közbe Kennedy.
— ügy bizonyára sok kötetben fog megle
petésének kifejezést a d n i! Lehet, hogy nemsokára arany tartalmú kovarétegről értesülünk majd, me
lyet Afrika homoksivatagjaiban találtak.
— És akkor Joe lesz ennek az oka.44 A gondolat, hogy valami tudóst lóvá tehet, megvigasztalta Joet, s őt mosolygásra is birta.
A doktor egész nap hiába leste az időválto
zást. A hőmérséklet folyton emelkedett és az oázis árnyéka nélkül már elviselhetetlen lett volna. A hőmérő a napon száznegyvenkilencz fokot mutatott. Ennél magasabb hőfokot még nem észleltek eddig. Joe ép úgy, mint előtte való este elrendezte a nyughelyeket és mialatt a dok
tor, később pedig Kennedy őrködött, nem történt semmi nevezetesebb dolog. Reggeli három óra felé azonban, midőn Joe állt őrt, a levegő hirte
len lehűlt, az eget felhők borították és mind sö- tétebb lett.
F el! fel! kiáltott Joe, felkeltve társait;
itt a szél!
— Végre, szólta doktor, az égre pillantva;
vihar támad ; a Viktóriába! a Viktóriába!
Legfőbb ideje volt a beszállásnak. A Viktória meghajlott az orkán ereje alatt és tovaragadta a csolnakot. Ha a sulyteher egy része véletlenül kihull, a gömb elrepült volna. De Joe gyorsan a Viktóriához futott, megragadta a csolnakot, míg a gömb homokra hajolt le és közel volt a
szétre-pedéshez. A doktor elfoglalta helyét, meggyujtóttá a durrgázfuj tatót és a felesleges súly terhet ki
dobta. — Az utasok még egy utolsó pillantást vetettek az oázisnak a vihar erejétől meghajlott fáira, majd a keleti széltől hajtatva, nemsokára eltűntek a sötétben.