Némi kis bölcsesség. — Felhő a szemhatáron. — Ködben. — A nem várt léggömb. — A jelek. — A Viktória pontos látképe. — A pálmafák. — Egy karaván nyomai. — Kút a
sivatag közepén.
Másnap az ég ép oly tiszta, a légkör moz
dulatlan volt.
„A sivatag közepén vagyunk, mondá a dok
tor. Beláthatatlan homokpuszta ! Mily különös lát
vány ! Mily furcsa módon osztotta el a természet adom ányait! Miért ott a dús tenyészet, itt pedig a rendkívüli szárazság . . . egy és ugyanazon szélességi fok és ugyanazon napsugarak alatt!
— Az okkal keveset törődöm, kedves Sámue
lem, felelt Kennedy. Engem csak a tény érdekel.
— Egy kicsit mégis csak jó a bölcselkedés;
semmiesetre sem árthat meg.
— Nos igen, hisz ráérünk; nem vehető észre, hogy előre jutnánk. A szél. lengeni sem mer, szunnyad.
— Már nem marad így sokáig, szólt Joe, úgy tetszik nekem, mintha ott keleten néhány felhőt látnék.
— Valóban! Jóénak igaza van, jegyzé meg a doktor is.
— De jó lenne, ha esőt és jó erős szelet kapnánk, mondá Kennedy.
— Majd meglátjuk, Dick, majd meglátjuk.
— De péntek van ám, doktor ur, és a pén
teki napot sohasem szerettem valami nagyon.
— Előítéleted valószinüleg megváltozik ma.
- - Magam is óhajtom, Fergusson ur . . . Most nagyot lélegzett és homlokát törülgette . . . A melegség szép dolog, kivált téli időben, de nyáron kár oly nagyon pazarolni.
11*
— Nem félsz attól, hogy a napsugarak túl
ságos hatással lesznek gömbünkre?
— Nem ; a guttaperc'ha, melylyel a szövet át van húzva, még magasabb hőfokot is elbírna.
A gömb belsejében gyakran százötvennyolcz foknyi melegség is volt (70 fok Celsius) és a burokban eddigelé nem igen esett kár,
— Felhő igazán felhő !" kiáltott Joe, kinek éles tekintete bátran versenyezhetett minden táv- esővel%
És most tényleg felhőréteget lehetett ész
lelni, mely lassan emelkedett a szemhatár felé. És mert az mozdulatlan maradt, a doktor ebből azt következtette, hogy légáramlat nem igen van közte.
Eeggeli nyolcz óra felé tiint fel e sürü tömeg és még csak tizenegy órára ért a nap közelébe, mely teljesen eltűnt mögötte ; e pillanatban a felhő alsó rétege elvált a szemhatár vonalától, mely ismét teljes fényben ragyogott.
„Egyes felhő, melyre nem sokat építhetünk, vélekedett a doktor. Nézd csak, Dick, alakja most is épp olyan még, a milyen reggel volt.
— Nem is érezni se szelet, se esőt.
— Folyton egy magasságban marad.
— És mi nem kereshetnénk fel azt a felhőt, mely semmikép sem akar felettünk kiürülni?
— Félek, hogy nem sokat érnénk vele, válaszolt Fergusson; aztán meg jó adag vizünkbe és gázunkba is kerülne. Mostani helyzetünkben azonban semmit sem szabad megkisérletlenül hagy
nunk és igy hát emelkedjünk."
A doktor a durrgázfujtató lángját behajtotta a kigyócsőbe, — roppant melegséget keltett ezzel és a gömb mihamar emelkedni kezdett. A föld felületétől számított ezerötszáz lábnyira odaértek az árnyas felhőtömeghez, mely azonban minden nedvesség híjával látszott lenni. A legkisebb
szel-165
löt sem lehetett érezni. A gőzbe burkolt Viktória kissé gyorsabban haladt ugyan, de egyéb hasznuk sem volt a dologból.
A doktor épp e csekély eredményt emlegette, midőn Joe, legnagyobb meglepetés hangján igy kiáltott:
„De ez mégis különös ! Doktor ur, Kennedy ur ! Ez bámulatos !
— Mi az, Joe?
— Nem vagyunk itt egyedül; cselszövő em
berek utánozták, ellopták találmányunkat!
— Megbolondult, vagy mi a baja? kérdé Kennedy. A nap talán megzavarta szegénynek az eszét ?
— De nézze csak, doktor ur, kiáltott Joe ismételten és egy határozott pontra mutatott az égre.
— Szent Pátrikra mondon, a íiczkónak igaza van, kiáltott most Kennedy újra; szinte hi
hetetlen ! Sámuel, nézd csak! Egy másik léggömb ! Még másik utasok is vannak, nem csak m i !“
Es tényleg, kétszáz lábnyi magasságban egy léghajó csolnakkal és utasokkal lebegett a leve
gőben.
Adjunk jelt, szólt a doktor; Kennedy vedd elő a lobogót és mutasd meg neki színeinket. “
A másik léghajó utasainak ugyanez a gon
dolatuk támadott, mert ott is kinyúlt egy kéz ugyané szinekkel és a lobogót ott is ugyanily m ó
don lobogtatták, mint itt Kennedy.
„Mit jelentsen ez? kérdé a vadász csodál
kozva.
— Te magad adsz jelt onnan felülről is kedves Dick, felelt Fergusson nevetve. Ama csol- nak utasai mi vagyunk és a gömb, a mi Viktó
riánk.
— Bocsánat doktor ur, de ezt nem hiszem, ez lehetetlen.
Lépj hát, fiam, a csolnak szélére és mozgasd karodat. "
Joe úgy tett, amint a doktor mondta és m oz
dulatai ott utánzásra találtak.
„Ez egész egyszerűen délibáb, az optikának nagyon egyszerű természetes jelensége, mely a légrétegek egyenetlen sűrűségében leli magyará
zatát, szólt a doktor.
— Nagyon érdekes látvány! szólt Kennedy, és mily pompás látványt nyújt a mi Viktóriánk, a mint ily ^méltóságteljesen ellebeg.
— Önök uraim, értelmezhetik a dolgot, a mint akarják, én nagyon különösnek tartom, mondá Joe."
A kép lassankint eltűnt; a felhők felszáll
tak, a Viktória visszamaradt és egy óra múlva az égboltozat ismét olyan tiszta volt, mint a gyé
mánt. A szél még gyengébb lett és a doktor el- bátortalanodva a földhöz közeledett. Az utasok visszaestek komor hangulatukba és hallgatva tűr
ték az égető nap okozta kinokat.
Négy óra felé Joe úgy látta, mintha nem nagyon messzire két pálmafa emelkednék.
„Pálm afák! kiáltott Fergusson izgatottan, akkor ott forrásnak, vagy kútnak is kell lennie.
Lesz hát végre vizünk, most már nincs messze a menekülés, mert ha lassan jutunk is előre, végre mégis csak elérünk czélunkhoz.
— Nos doktor ur, de hát ha előbb innánk?
A levegő fullasztóan meleg.
— Jól van, fiam, igyunk."
Ittak és az egész készlet leapadt három és fél pintre. Hat órakor a Viktória ott lebegett a pálmafák felett; ez két kiszáradt, kisértethez hasonló fa volt, minden lombozat nélkül. Fer
gusson nem tudta leküzdeni ijedtségét, mikor a fák szemébe ötlöttek. Alattuk megpillantottak
167
egy kiszáradt kutat és a nedvességnek sehol semmi nyoma. Sámuel szive összeszorult erre a látványra.
Amint nyugat felé tekintettek, egész sorát látták a korhadt csontoknak és a kút mellett csontvá
zak hevertek. Minden valószinüség szerint a kara
ván eljutott idáig, a gyengébbek összerogytak a homokban és az erősebbek itt haltak meg a várva- várt forrásnál. Az utasok elképedve néztek egy
másra.
„Ne szálljunk itt ki, szólt Kennedy kérő hangon ; s itt úgy sincs egy csepp viz sem.
— Nem, Dick, erről meg kell győződnünk.
A kutat jó l meg kell vizsgálnunk, egykor még is volt itt forrás.
A Viktória horgonyt vetett ; Joe és Kennedy a saját súlyúknak megfelelő homokot tettek a csolnakba és kiszálltak. Lementek a kútba, de egyetlen csepp vizre sem akadtak, az már régen kiapadt. A doktor látta, a mint társai kimerültén jönnek ki a kutból és azonnal felfogta, hogy fáradozásuk sikertelen volt.
A mig vacsoráztak, egyetlen szót sem szó
lották. Pedig még eddig nem ismerték a szomjú
ság valódi kinjait és csak kétségbeesetten néztek a jövő elé.