Túlságosan nagy meleg. — Elmezavarok. — Az utolsó viz- cseppek. — Egy kétségbeesett éjszaka. — Öngyilkossági ki- sérlet. — A samum. — Az oázisok. — Him és nőstény oroszlán.
Hajnalhasadtakor a doktor legelőbb is a hőmérőt nézte, a higganyoszlop alig észrevehető
i g leszállt.
173
„Semmi, igy szólt, semmi. Ez már mégis kétségbeejtő állapot.
Joe hallgatott; ő vándorutja felől gondolko
zott. Kennedy nagyon betegnek érezte magát, midőn fekhelyéről felkelt, iszonyú szomjusági kinokat szenvedett. Száraz száján keresztül alig volt képes egyetlen hangot kiejteni. Volt még ugyan néhány csepp viz és bár mindenki vágyott volna utánna, hogy megigya, egyik sem mert érte nyúlni.
A három társ az állati mohóság érzetével nézett egymásra, mi leginkább Kennedynél ötlött szembe. Erőteljes alakja leghamarabb áldozatául esett a nélkülözéseknek. Egész nap lázban volt, rekedt kiáltást hallatott, vagy beleharapott ökleibe, ereit fel akarta vágni, hogy vért igyék.
Estefelé Joen is őrülési rohamok vettek erőt, a homoksikot óriási tónak nézte. Egyné
hányszor az áttüzesedett földre vetette magát, hogy kedve szerint igyék és szájában a forró homokkal, ismét felállott.
„Atkozott dolog, kiáltott dühösen, hiszen ez sós viz ! “
Azután erőt vett rajta a vágy, hogy mig Fergusson és Kennedy mozdulatlanul feküsznek, ő kiigya a megtakarított vizcseppeket. Nem tudott többé megszabadulni ettől a gondolattól és tér
den csúszva a csolnakhoz közeledett. Mohó tekin
tetet vetett a vizet tartalmazó palaczkra, utána nyúlt és ajkaihoz emelte. Ekkor szivszaggató hangon kiejtett szókat hallott maga m ellett:
.Adjatok in n i! in n i!“ Kennedy volt, ki oda von
szolta magát, térden állt és sirva kért vizet. Joe is sirt; odanyujtóttá a szerencsétlennek a vizet és ez kiitta az utolsó cseppig.
„Köszönöm ! szólt alig hallhatóan.
De Joe nem hallotta, ő is visszahany átlőtt a homokba.
Végre elmúlt ez a borzasztó éj és mikor hajnalodott, a szerencsétlenek érezték mint fonyad- nak el tagjaik lassankint az égető napsugarak alatt. Joe felakart emelkedni, de nem tudott és igy tervét sem vihette ki. Mikor felnézett, meg
pillantotta Fergussont, ki keresztbefont karokkal, mint egy őrült mindig egy pont felé tekintett.
Kennedy rémületet keltő állapotban v o lt ; fejével folyton bólintott, mintegy vadállat a ket- reczben. Hirtelen megpillantotta puskáját.
„Ó h ! igy kiáltott és emberfeletti erővel felemelkedve, őrülten a fegyverre vetette magát és a szájának irányította.
— Uram, uram ! kiáltott Joe és megakarta őt gátolni szándéka kivitelében.
— Bocsáss e l ! takarodjál innen !“ kiáltott a skót nyögve.
Küzdöttek egymással, mint két elkeseredett ellenség.
„Menj innen, vagy lelőlek !c ismétlé Kennedy.
De Joe erőszakosan belékapaszkodott; igy küzdöttek egy perczig, a nélkül, hogy a doktor ebből észrevett volna valamit. Ekkor a fegyver eldördült és a lövés durranására Fergusson fel
egyenesedett mint egy kisértet és körül tekintett.
De tekintete egy perez alatt megélénkült, kezét kinyújtotta a láthatár felé és majdnem ember- feletti erővel kiáltott:
„Ott! ott! ott lent!*
Óly határozottság látszott vonásaiban, hogy Joe és Kennedy szétváltak és felnéztek. A sikság olyan volt, mint a viharos napon felkavarodott tenger. Délkelet felől, rendkívüli gyorsasággal por
felhő közeledett. Reményteljes tekintet sugárzott ki Fergusson szemeiből.
„A szám um ! igy kiáltott.
175
— A szám um ! ismétlé Joe, a nélkül, hogy tudná, mit ért ez alatt.
— Annál jobb, kiáltott Kennedy kétségbe
esett dühvel, annál jobb, legalább meghalunk.
—- Annál jobb, mert élni fogu n k !* felelt a doktor.
Sietett kidobni a homokot, mely a csolnakot a földhöz lánczolta. Társai végre megértették és ők is segitettek neki munkájában.
„Most Joe, igy szólt a doktor, dobj ki vagy ötven fontot érczedből.*
Joe azonnal eleget tett e felhívásnak és gyor
san múló sajnálkozás fogta el. A gömb emel
kedni kezdett.
„Ideje v o lt !“ kiáltott Fergusson.
A számum tényleg villámgyorsasággal köze
ledett ; ha a Viktória csak néhány perczig késett volna, a vihar darabokra tépi szét. Az óriási forgószél már majdnem elérte.
„Dobj ki még több sulyterhet! kiáltott a doktor Jóénak. S Joe egy óriási kovadarabot ki
dobott. A gömb gyorsan a forgószél fölé emelke- det és kiszámíthatatlan gyorsasággal elragad
tatott.
Sámuel, Dick és Joe hallgatva nézték a fel- kavargott homoktengert és felfrissültek kissé a szélben. Három órakor a vihar megszűnt, a homok számtalan kisebb hegyet képezett és az ég ismét nyugodt lett. A Viktória, mely most ismét mozdu
latlan volt, ott lebegett egy zöldelő fákkal telt oázis felett, mely mintegy sziget kimagaslott a homoktengerből.
„Ott, ott van v iz !“ ujjongott az orvos, egy
idejűleg kibocsáj tóttá a könenygázt, a felső csapda kinyitása által, azután szelíden lebocsájtkoztak a földre, a hova kétszáz lépésnyire az oázistól, sze
rencsésen meg is érkeztek.
Négy óra alatt az utasok kétszáznegyven mérföldnyi utat tettek meg. A csolnakot egyen
súlyba hozták és Kennedy és Joe kiugrottak belőle.
„Fegyvereiteket! kiáltott Fergusson. Ne fe
ledkezzetek meg fegyvereitekről és legyetek óvatosak.
Kennedy azonnal elvette karabélyát és Joe egy másik fegyvert vett el. Gyorsan haladtak előre a zöld fákig és nem törődtek a nyomokkal, melyek a nedves talajba betaposódtak. Hirtelen, közel húsz lépésnyi távolságban orditás hal
latszott.
— Oroszlán! kiáltott Joe.
— Épen jó l jön, szólt a vadász elkeseredet
ten. Ha küzdelemről van szó, nagyon erősnek érzem magam.
— Csak vigyázzon, Dick úr, legyen óvatos!
gondolja meg, hogy egyikünk életétől függ m ind
nyájunk élete.“
De Kennedy nem hallgatott reá, fegyverét lövésre készen tartva, előre ment. Egy pálmafa alatt, fekete sörényes, óriási oroszlán állott, mely várni látszott a támadást, mert a mint a vadász feléje közeledett, óriási ugrással mellette termett.
De még lábai alig érték a földet, midőn egy golyó szivébe hatolt. Holtan rogyott össze.
„Hurrah ! hurrah ! kiáltott Joe.
Most Kennedy a kúthoz sietett és a nedves lépcsőn lehaladva, ott feküdt egy friss forrás előtt és itta a pompás vizet, Joe is igy tett és sokáig nem tudtak betelni a vizzel.
„Vigyáznunk kell Dick úr, hogy ne ártsunk magunknak/4 szólt Joe és fellélegzett.
De Dick még mindig ivott és nem felelt.
„És Fergusson u r?
Ez egyetlen szó ismét magához térítette D ick e t; megtöltött egy palaczkot vizzel és felsie.
tett. De itt lábai majdnem meggyökereztek a meg
lepetéstől ; egy sötét alak elzárta a kijárást. Jóé
nak is, neki is, vissza kellett lépniök.
„Be vagyunk zárva!
— Az lehetetlen! Mi lehet az ?“ . . .
Dick alig fejezte be szavait, midőn iszonyú orditás meggyőzte őt arról, minő újabb ellenség
gel áll szemközt.
„M ég egy másik oroszlán! kiáltott Joe.
— Alighanem a nőstény! de várj csa k ! . . . egy perez alatt megtöltötte karabélyát és tüzelt, de az állat eltűnt.
— E lőre! vezényelt Kennedy.
— Nem Dick ur, ön még nem ölte meg az állatot, különben ide esett volna be ; meg vagyok győződve, hogy lesben áll odakünn s a melyikünk először lép ki, áldozatául esik.
— De mit tegyünk ? Innen ki kell jutnunk.
Sámuel vár reánk.
— Csaljuk csak ide az állatot és vegye most át az én puskámat karabélya helyett.
— Mit akarsz tenni?
— Mindjárt meg fogja látni.64
Levetette vászon zubbonyát, megerősitette elől a fegyveren és csaléteknek kinyújtotta azt a kút nyilásán. A vadállat azonnal neki rontott.
Kennedy várta megjelenését és egy golyóval össze
zúzta az állat vállait. Az oroszlán a kút lépcső
jére gurult és Joet magával ragadta; már érezte az óriási állat talpait, midőn egy második lövés is eldördült és Fergusson, kezében a még füstölgő fegyverrel megjelent. Joe gyorsan felemelkedett és urának odanyujtóttá a vizzel telt palaczkot.
Fergusson egy másodpercz alatt kiürítette a palaczk tartalmát; a három utas azután szive mélyéből mondott hálát az Istennek csodás meg
mentésükért.
Öt hét a léghajón. 12