Joe haragja. — Egy igazságos ember halála. — A virrasz
tók. — Szárazság. — A temetés. — A kovatömbök. — Joe elragadtatása. — Drága súlyteher. — Az aranyhegyek fel
vétele. — Joe kétségbeesése kezdődik.
Pompás éj szállt le a fö ld re ; a hittérítő ereje teljesen megfogyott.
„Nem fog többé felépülni, mondá Joe. Sze
gény ember ! Alig lehet harmincz éves !
— Karjaink közt fog kimúlni, kezdé a dok
tor ; ő nem remélt már. Lélegzete mindinkább gyengül és mitsem tehetek érte.
— Az alávaló gazok, tört ki Joeből a mél
tatlankodás, és ez a jám bor ember még mentegetni tudja ő k e t; meg is bocsájt nekik.
— Az ég még egy szép éjét küldött le rá, Joe, az utolsót talán. Azt hiszem, nem sokat fog már szenvedni, hanem békésen, csendesen fog jobblétre szenderülni."
A haldokló néhány szaggatott szót ejtett ki és a doktor közelebb ment hozzá. A csillagok rezgő fényüket szórták és a hold sugarai halvány takarót képeztek felette.
„Barátaim, mondá halkan, megválók tőle
tek ! Isten, ki a jót megjutalmazza, biztos révbe vezéreljen benneteket!
— Ne mondjon még le minden reményről, szólt K ennedy; ez az állapota elmúlhat és a halál nem jön még. Lehet-e ily remek nyári éjjelen meghalni ?
— A halál itt van, felelt a hittérítő, hadd nézzek nyugodtan a szemeibe. A halál csak az örökkévalóság kezdete és minden földi gondnak vége. Segítsetek, hogy letérdelhessek, testvéreim, kérlek. “
Kennedy felsegítette; szivszaggató látvány volt, a mint erőtlen tagjai megtörtek alatta.
„Istenem ! Istenem ! kiáltozott a haldokló apostol, könyörülj rajtam !"
Arcza földöntnli fényben ragyogott. Távol a földtől, melynek örömeit sohasem ismerte, az éj közepén, mely enyhe fényével világított neki, út
közben az ég felé, melyhez úgy közeledett, mintha mennybe menne, már most is uj életre látszott ébredni. Utolsó mozdulatával is uj barátait áldotta m eg; aztán visszahanyátlőtt Kennedy karjaiba, kinek arczát a könyek áztatták.
„Vége szólt a doktor feléje h a jolva ; meghalt 1"
Es a barátok letérdelve imádkoztak.
Holnap reggel majd eltemetjük Afrikának ezen az ő vérével áztatott földjébe, szólt azután Fergusson. A doktor, Kennedy és Joe azután az éj további részében felváltva őrködött a holttest mellett és egyetlen szó sem zavarta a tisztelet- teljes, áhitatos csendet.
Másnap reggel délről fújt a szél és a V ik
tória lassan lebegett el. a puszta hegyes táj felett.
A doktor elhatározta, hogy vulkánikus sziklák által képezett szakadékokba fog lebocsájtkozni és ott rendezi a temetést. A körülálló hegyek meg
védik a gömböt a szelek ellen és igy egész a föl
dig leszállhat, mert fa nem volt seholsem, melybe a horgonyokat lehetett volna beakasztani. Ámde a hittérítő elragadása alkalmával veszendőbe ment súly teher folytán a léghajó csak úgy eshetett, ha aránylagos mennyiségű gázt illant el belőle. Fer
gusson tehát felnyitotta a szelepet, a köneny szi
szegve tódult ki és a Viktória a szakadékba eresz
kedett le.
A mint a hajó a földet érte, a doktor elzárta a csapot; Joe, egyik kezével a hajó szélébe ka
paszkodva, kiugrott, másik kezével jókora köveket
151
gyűjtött, hogy ezek az ő súlyát pótolják. Majd mindkét kezét is gyűjtésre használhatta és a mint vagy ötszáz kő együtt volt a hajóban, a doktor és Kennedy is kiszállhattak. A kövek oly rend
kívül súlyosak voltak, hogy ez a körülmény Fer- gusson figyelmét is felkeltette és közelebbről vizs
gálta meg anyagjukat. A talajt köröskörül kovák és prohyttartalmu szikladarabok bontották.
„Különös felfedezés!" dörmögött a doktor.
Kennedy és Joe ezalatt a sir számára kere
sett alkalmas helyet. Izzó hőség uralkodott e sza
kadékban, mert a déli nap sugarai ép függélyesen estek le.
Első sorban a sziklatörmeléket kellett eltisz
togatni, azután meglehetősen mély gödröt ástak, hogy a hullát a vadállatok ki ne túrhassák. Majd a vértanú porhüvelyét bocsájtották le, a sirt fel- hantolták és szikladarabokból emléket állítottak föléje. A doktor ez idő alatt folytonosan elme
rengve nézett maga elé. Nem hallotta társai hívá
sát, a nap heve ellen sem igyekezett úgy véde
kezni, mint ők.
— Mire gondolsz? kérdé Kennedy.
— A természet különös ellentétére, a vélet
len csodálatos játékára, tudjátok-e, hogy a lemon
dás ez embere, e nemes s z í v milyen földben nyugszik.
— Mit értesz ezalatt? kérdé újból a skót.
— E szerzetes, ki a szegénységet fogadta meg, aranybányában nyugszik itt.
— Aranybányában? kérdé Joe és Kennedy szerfelett meglepetve.
— Igen, felelt a doktor a leghatározottabban.
E tömbök, miket értéktelen kövek gyanánt dob
tok félre, a legtisztább érczből valók.
— Lehetetlen! Lehetetlen! szólt Joe újból.
— Ti sokáig járhatnátok e palarétegek közt, a nélkül, hogy aranyat találnátok."
Joe bolond módjára rohant a szerteszórt darabok felé és Kennedy is nem kevésbé volt izgatott.
„Csendesülj kedves Joem, szólt Fergusson.
— Doktor ur, önt ez oly hidegen hagyja.
— Gondold meg kérlek, mit érnénk e sok gazdagsággal ? Hisz nem vihetjük el magunkkal.
— Hogyan? Nem vihetjük e l? Hiszen . . .
— Kissé nehéz teher lenne a mi csolna- kunkban! Nem is akartam veled e fölfedezést közölni, nehogy bánatossá tegyelek. Vigyázz bará
tom, rád ne ragadjon az aranyláz, nem tanitott meg e boldogult, hogy a földi kincs csak hiúság ?
— Az mind igaz, felelt Joe, de mégis — ez az arany ! — Kennedy ur, nem volna ön haj
landó innen egy pár milliót elvinni ?
— Mit csináljunk, szegény Joem ? felelt a vadász; nem kincseket gyűjteni jöttünk mi ide, s igy nem is vihetünk kincseket magunkkal.
— Sulytehernek a homok helyett, nem vi
hetnénk ebből az érczből ?
— Nos, nem bánom, felelt Fergusson, de aztán ne haragudjál, ha néhány fontot kidobunk a hajóból.
— Beh kár, hogy ez a sok arany itt parla
gon hever ! sóhajtott fel Joe.
— Tudod mit, felelt a doktor, pontosan fel
jegyzem e hely fekvését és mire visszatérsz Angliába, polgártársaidnak értésére adhatod ezt.
— Belenyugszom mindenbe, doktor ur, de legalább a csolnakot rakjuk meg vele, ha utazá
sunk végével még marad belőle valami, az tiszta nyereségünk lesz.“
Joe munkához látott, teljes erővel dolgozott és közel ezer fontot halmozott össze a kovadara
bokból, melyek az aranyat magukba foglalják.
Ezalatt a doktor a magasságot vizsgálta és úgy
153
látta, hogy a sir, a hosszúság ^^°58y és az éj szaki szélesség 4°55' foka alatt fekszik. Fergusson ez
után még egy utolsó tekintetet vetett a sirdombra, mely alatt ott fekszik a szerencsétlen franczia, azután visszatért a csolnakhoz. Szivesen illesztett volna egy keresztet az afrikai sivatagban oly magánosán álló sirdombra, de seholsem volt egyet
len fa sem látható.
A doktort nagy gond bántotta. Szivesen fel
áldozta volna minden aranyát, ha csak egy kis vizet talált volna. A mióta kidobta a vizes ládát, hogy a négerek elől meneküljön, még nem pótolta azt másikkal s miután a durrgázfuj tatót folyton táplálni kellett, most már az ivóvízzel is takaré
koskodott. Mikor a csolnakhoz ért, Joe azt már jól megrakta kövekkel, de azért nem szólt egy szót sem, beszállt a hajóba és a skót is elfog
lalta helyét.
Fergusson meggyuj tóttá durrgáz fuj tatóját, a kigyócső átmelegedett, a könenyáram néhány másodpercz alatt helyre volt állítva, a gáz kiter
jedt, de a gömb nem mozdult.
„Joe, szólt a doktor.
Joe nem felelt.
„Joe, h allod? Meg kell tenned azt a szíves
séget, hogy ez érczből bizonyos mennyiséget ledobjál.
— De doktor ur, hiszen ön megengedte . . .
— Megengedtem, hogy pótold a sulytehert, de többet nem.
— De . . .
— Örökre itt maradjunk e sivatagban?
Joe kétségbeesett tekintetet vetett Kennedyre, de ez olyan arczot mutatott, mint a ki nem akar a sors ellen küzdeni.
„Nos, Joe?
— Az ön durrgázfujtatója talán nem műkö
d ik ? kérdé az önfejű.
— Látod, hogy igen, de a gömb csak úgy emelkedik, ha megfosztod egy kis súly tehertől/
Joe megvakarta a füle tövét, elővett egy darab kovát, a legkisebbet és ledobta. A Viktória meg sem mozdult.
„Nos, igy szólt, még mindig nem emel
kedünk ?
— A mint látod; csak folytasd."
Kennedy kaczagott és Joe elhatározta, hogy majd még vagy tiz fontot feláldoz. De a gömb még mindig nem mozdult s Joe elsápadt.
„Szegény fiam, szólt Fergusson, ha nem té
vedek Dick, te és én összesen négyszáz fontot nyo
munk ; legkevesebbbet tehát ennyit kell kidobnod, miután csak ez a súly felel meg a mienknek.
— Négyszáz fontot dobjak e l ! kiáltott Joe panaszosan.
— S még egy kevéssel többet, hogy felszáll
hassunk. "
A derék fiú felsóhajtott és hozzálátott a gömb megkönnyitéséhez. Időnkint még m egállt:
„De most csak felszállunk, doktor ur.
— Nem, még most sem, volt a válasz.
— Azt hiszem, már m egm ozdul!
— Csak tová b b !
— Már em elkedik! egész határozottan emel
kedik !
— Cak folytasd !"
Es ekkor Joe kétségbeesetten megragadott egy utolsó kődarabot és k id obta; és ime, a Viktória közel száz lábnyira felemelkedett és nemsokára ott lebegett a körül fekvő hegyek fölött.
— Nos Joe, ha oly szerencsés lész, hogy haza viheted a még megmaradt érczet, még mindig mint dúsdazdag ember fejezed be élted végnapjait."
Joe nem felelt a doktor vigasztaló szavaira, lefeküdt vagyona mellé.
155
„Lásd, kedves Diek, szólt Fergusson, mily hatalommal van az arany még a legjobb emberre is. Mennyi szenvedélyt, vágyat és bűntettet szülne éz az aranybánya felfedezése."
Ugyanaz nap este, a Viktória kilenczven mérföldnyire jutott előre nyugatnak; most egye
nes vonalban számitva — ezernégyszáz mérföldnyi távolságban voltak Zanzibártól.