Száztizenhárom fok. — A doktor fontolgatásai. — Kétség- beesett keresés. — A durrgázfujtató kialszik. — Százhuszon- két fok. — A sivatagot szemlélik. — Éjjeli séta. — Pusz
taság. — Ájulás. — Joe tervei. — Egy nappal elhalasztva.
A Viktória az elmúlt napon alig tett meg tiz mérföldnyi utat és mégis százhuszonkét köb
méternyi gázt használtak fel, csakhogy fennma
radhassanak. Szombat reggel a doktor jelt adott az indulásra.
„A durrgázfujtató már csak hat órán át dolgozhatik, igy szólt kísérőihez ; ha ez idő alatt nem fedeztünk fel sem forrást, sem kutat, akkor csak az Isten tudja, hogy mi lesz velünk.
— Rossz szél jár ma reggel, doktor ur, szólt Joe, de talán majd kerekedik nagyobb is."
Hiú rem ény! Oly szélcsend uralkodott, mely a hajókat hosszú időre leköti a délövi tengerek
ben. A meleg tűrhetetlen lett és a hőmérő az árnyékban száztizenhárom fokot*) jelzett. Joe és Kennedy lefeküdtek és ha nem is akartak aludni, de a kábultság egy nemében igyekeztek elfelej
teni borzasztó helyzetüket. A szomjúság kínjai kegyetlen módon jelentkeztek. A pálinka, a helyett hogy oltotta volna szomjúságukat, csak még növelte azt és megérdemelte a „tigristej" nevet, melyet a bennszülöttek adtak neki. Volt ugyan még két pint vizük, de egyik sem merte ajkait ezzel a drága cseppekkel megnedvesiteni. Két pint
v í z a sivatag közepette.
Fergusson azt a kérdést tette fel magában, helyesen cselekszik-e, midőn a viz oly nagy részét szét bontja, csak azért, hogy a gömböt fent tartsa ? Igaz ugyan, hogy egy kis távolságban előre jutott, de az rá nézve most nagyon m ind
egy, itt van-e jelenleg, vagy hatvan mérföldnyire hátrább, ugyan-e szélesség alatt, ha vize elfogy.
Ha most meg volna az a két gallon, hiába elfo
gyasztott viz, kilencz napig tartózkodhattak volna itt a sivatagban. — Ily gondolatok keringtek agyában, mig fejét kezeibe támasztotta és órákig elmerült tompa gondolkozásába.
*) 45° Celsius.
169
„Utolsó kísérletet kell megtennünk, szólt reggeli tíz óra felé magában ; még egyszer meg
kísértjük, nem találunk-e légköri áramlatot, mely magával ragadhatna bennünket és még ha utolsó segélyforrásainkat kell is erre feláldoznunk.0
Es mig társai érzéketlen félálomban feküd
tek, ő magas hőfokra emelte a léghajó köneny- gázát; a léghajó ki duzzadt és a gáz feszültsége alatt egyenesen a nap függélyes sugaraiba emel
kedett. De hiáha keresett a száztól egészen ötezer láb magas rétegekben szelet; a levegőben teljes nyugalom látszott uralkodni. Végre a viz, a gömb táplálására, teljesen elfogyott; a durrgázfujtató gáz hiányában kialudt, a Bunsen telep beszün
tette működését és a gömb összeesett és lassan lebocsájtkozott a homokba ugyanarra a helyre, hol a csolnak az imént bevéste nyomait.
Tizenkét óra volt. A felvétel szerint a hosz- szuság 19°35' és a szélesség 6°51' foka alatt vol
tak, tehát közel ötszáz mérföldnyire a Tsad tótól és négyszáz mérföldnél is meszebb, Afrika nyugati partjaitól. Mikor a csolnak a földre ért, Dick és Joe felébredtek mély álmukból.
„Megálltunk? kiáltot a skót.
— Nem tehetünk m ásként/ volt a komoly válasz.
Kísérői megértették őt. A gömb teljesen mozdulatlan és teljes egyensúlyban maradt.
A csolnakot megrakták homok teherrel, mely meg
felelt az utazók testi súlyának, ők maguk pedig kiszállottak. Joe elkészítette a vacsorát, de alig ettek belőle és egy korty forró vízzel fejezték be, - ezt a szomorú étkezést. Az éjen át nem őrködött, de nem is aludt senki. A meleg rettenetes volt.
A fél pint vizet, a mi még meg volt, a legvégső szükség esetére tették el.
„Megfulok, panaszkodott Joe, a meleg mind
tűrhetetlenebbé lesz ; de nem csoda, hiszen száz- negyven fok*) meleg van.
A homok éget, mintha kályhában tüzesite- nék, szólt a vadász és még egyetlen felhő sem mutatkozik ! meg kell őrülnünk !
— Nem szabad kétségbe esnünk, szólt a doktor megnyugtatólag. E nagy meleget rendesen igen nagy viharok szokták követni, egy óra alatt is igen nagy változás létesülhet.
— Oh, bár csak látnánk belőle valamicskét, sóhajtott Kennedy.
— Nos, felelt a doktor, nekem úgy tetszik, mintha a légsulymérő gyenge hajlamot mutatna az eséshez.
— Adja az Isten, Sám uel! Mi ide vagyunk lánczolva a földhöz, mint a szárnyaszegett madár.
— Azzal a különbséggel, kedves Dick, hogy a m i szárnyainkban nem esett kár s én remény
iem, hogy nemsokára kellő hasznukat vehetem.
— Oh bár csak szél kerekednék; kiáltott Joe. Ha eljuthatnánk egy kúthoz vagy patakhoz, akkor már minden rendjén volna. Ennivalónk van még egy hónapra' is, de a szomjúság nagyon kegyetlen."
Mikor az éj beállt, a doktor elhatározta, hogy a nyugtalanító hangulatot, mely erőt lát
szott rajta venni, gyors séta által lekü zdi; néhány óráig be akarta járni a homoksivatagot, nem keresni, csak járni akart.
„Jertek velem, igy szólt társaihoz, a gyors mozgás jó hatással lesz rátok is.
— Lehetetlen, felelt Kennedy ; egyetlen lépést sem tudnék tenni.
— En meg inkább alszom, szólt Joe.
— Alvás és nyugalom halálthozó lehet
') 60° Celsius.
rátok nézve, barátaim. Igyekezzetek lerázni maga
tokról ezt a merevséget és jérték velem.a
Miután a doktor nemsokára meggyőződött arról, hogy Dick és Joe nem szándékoznak vele menni, egyedül indult útnak. Eleinte csak nagyon nehezen tudott elindulni, mint a mikor a gyógyuló beteg megkisérli a já rá st; de nem sokára észlelte, hogy a mozgás jó hatással van reá. Már néhány mérföldnyire haladt nyugat felé, midőn hirtelen szédülés vett rajta erőt. ügy érezte, mintha egy örvény fölött lebegne és térdei meginogtak.
A Viktória eltűnt az árnyékban és a doktoron, a merész utazón, leküzdhetlen ijedtség vett erőt.
Újra meg akart fordulni, de ez lehetetlen v o lt ; kiabált, de még a visszhang sem felelt neki. És igy egyedül, a sivatag néma csendjében, ájulva rogyott a homokba.
Éjfélkor nyitá fel szemeit újra és hű Joeja karja között látta magát. Joe nyugtalan volt ura hosszas távolléte miatt, követte nyomait a hom ok
ban és végre rátalált ájultan fekvő urára.
„M i történt önnel, doktor u r ? kérdé aggo
dalmasan.
— Semmi, kedves Joe, csak egy kis gyen
geség az egész.
— Reményiem, nem lesz semmi komolyabb jelentősége, de kérem, álljon fel, támaszkodjék reám és jöjjön el velem a Viktóriához. Mily vigyázatlanság öntől, hogy ilyen veszélynek tette ki magát. Kirabolhatták volna, tette hozzá Joe nevetve. De beszéljünk komolyan. Helyzetünk igy nem tarthat tovább, mert ha nem lesz szél, el vagyunk veszve."
Lassan haladtak előre és Fergusson nem felelt.
„Hármunk közül egynek fel kell áldoznia magát a másik kettőért és ez az egy természete
sen én leszek.
— Az én tervem nagyon egyszerű, ellátom magamat élelmiszerrel és mindaddig előrehala
dok, mig valamely helységbe érek, mi végre még is csak be fog következni. Ha egy faluba érek, át
adom az ön üzenetét egy czédula alakjában, melyre ön néhány szót fog arabul Írni. így vagy segély hozok önnek, vagy koczkára teszem önért életemet. Mit szól ön ehhez?
— Terved oktalan, de becsületére válik szi
vednek. Lehetetlen, te nem hagyhatsz el bennünket.
— Kisértsük meg ; önnek és Kennedy urnák ez nem válnék hátrányára, mert ha a kedvező szél hamarább érkezik, mint az én segélyem, önnek nem kell reám várakoznia és nekem még talán, várakozáson felül sikerülne a tervem.
— Nem, Joe, n e m ; ne váljunk el egymástól, ne szaporítsuk bánatunkat még ezzel is. Talán nem
sokára jóra fordul helyzetünk. Várjunk megadással.
— Jól van, doktor u r ; egy napig várok még, de tovább nem. Ma vasárnap, vagy is jo b ban mondva hétfő van,* most már reggeli egy órára jár az idő ; ha kedden nem emelkedhetünk, akkor megkísértem tervemet."
A doktor hallgatott, nemsokára a csolnak- hoz ért és leült Kennedy mellé. Ez tompa gon
dolkozásba volt merülve.