A mennyei palaczk. — A füge-pálmafák. — A „m a m m o u t h- t r e e s * - ek. — A harczi-fa. — A szárnyas fogat. — Két nép
törzs küzdelme. — Vérfürdő. — Isteni közbenjárás.
A szél erős lett és a Viktória ide-oda szállt a levegőben. Majd észak, majd délfelé hányódott és nem tudott állandó áramlatot találni.
131
„Nagyon gyorsan megyünk, anélkül, hogy előre jutnánk, szólt Kennedy, midőn a delejtű gyakori ingadozását látta.
— A Viktória legalább is tizennyolcz mér- földnyi gyorsasággal balad óránkint/4 felelt Fer- gusson Sámuel. Nézzetek le és győződjetek meg arról, mily gyorsan tűnik el lábunk alatt a rét és mező. Ez az erdő meg ép olyannak látszik, mintha tisztára ránk akarná vetni magát.
— Az erdőből már tisztás lett, szólt a vadász.
— A tisztásból falu, szólt Joe néhány percz- czel később, sőt már néhány csodálkozó néger arczot is vélek látni!
— Ez nagyon természetes, felelt a doktor.
A franczia parasztok, mikor először láttak egy léggömböt, reá lőttek, mert légbeli szörnyetegnek tartották. A sudámi négernek is meg van tehát a joga arra, hogy nagyra mereszsze szemeit.
— Szeretném őket megtréfálni, szólt Joe, mig a Viktória vagy száz lábnyira ellebegett egy falu fölött. Ha ön, doktor úr megengedi, néhány üres palaczkot dobnék le közzéjük. Ha egészen érnek le a palaczkok, akkor imádatjuk tárgyává teszik, ha pedig összetörnek, a darabkákból amu
letteket készítenek! 44
És e szavakkal ledobott egy palaczkot, mely nyomban ezer darabra tört szét, mig a bennszü
löttek hangos kiáltásokba törtek ki és kerek sát
raikba menekültek. A mint kissé tovább halad
tak, Kennedy igy szólt:
„Nézzétek csak azt a fá t; fent egészen más mint lent.
— Nini, szólt Joe, ebben az országban egyik fa a másikon n ő !
— Közönséges fügefatörzs, magyarázá a doktor, melyre termékeny földréteg került valami
9*
kép. A szél egy napon pálmamagvakat hozott oda és a pálmafa úgy kinőtt, akárcsak a mezőn ültet
ték volna.
— Pompás divat, meg is honositom majd Angliában, kiáltott Joe. A londoni parkokban ez igen jó lesz, ha még attól eltekintek is, hogy a gyümölcsfák sokszorositásának kitűnő módszere.
Kertek létesülnének a magasban és a kisbirtokosok ezt igen megbecsülnék."
E pillanatban a Viktóriának feljebb kellett szállnia, hogy áthaladhassanak egy erdő fölött, melyben háromszáz méter magas fák, százeszten
dős banánok nőttek.
A doktor érdekesen beszélt a remek erdők
ről, hol százhúsz láb átmérőjű fák sem tartoznak a ritkaságok közé, mire Joe csak annyit jegyzett meg, hogy a ki négyezer esztendeig él, az ráért arra is, hogy annyira megvastagodjék. De a be
szélgetés folyamán az erdő szépen elmaradt már és helyette sátrak tűntek fel, melyek köralakban voltak egy tér körül épitve. A tér közepén egye
dülálló fa nőtt, melynek láttára Joe nagy lelkesen igy kiáltott f e l :
„No, ha ez négyezer év óta ilyen virágokat hajt, nem igen dicsérem érte."
És egy óriási sykomore-ra mutatott, melynek törzsét a feléje halmozott embercsontok teljesen elborították. A virágok, melyeket Joe említett, frissen levágott és a fa héjába tőrökkel beékelt emberfejek voltak.
„A kannibálok hadi fája! mondá a doktor.
Az indiánok csak a koponyabőrt szedik le, az afrikaiak azonban az egész fejet.
— ízlés dolga! jegyzé meg Joe.
De a véres fejekkel ékített falu is eltűnt már a szemhatáron és Jóénak újabb látványosságra nyílt alkalma.
Éles szemével, a nagy távolban, néhány csa
pat ragadozó madarat pillantott meg.
„Sasok, kiáltott Kennedy, távcsövével szem
lélve azokat, pompás madarak, melyek sebes röpte a mienkével egyenlő.
— Mentsen meg bennünket az Isten táma
dásaiktól, mondá a doktor, félelmesebbek ezek a vadállatoknál és néptörzseknél.
— Eh ! gúnyolódott a vadász, néhány puska
lövéssel majd szétkergetem az egész sereget.
— Bár ha bizom is ügyességedben, ez által nem szeretném próbára tenni azt, kedves D ic k ; a gömbünket burkoló szövet, csőrük egyetlen vágását sem birná kiállani. Remélem azonban, hogy gépünk inkább elijeszti e szörnyű madarakat, mintsem ide csábítaná azokat.
— Ah, remek gondolatom támadt, szólt Joe, különben is tuczatszámra teremnek ma ezek agyam
ban ; ha az élő madarakból fogatot állítanánk össze és ezt hajónk elé csatolnánk, a derék ma
darak átczepelnének bennünket a levegőn!
— Ezt a tervet komolyan is felvetette már valaki, felelt Fergusson, de nem tartom czélszerü- nek, mert e madarak roppant makacs termé
szetűek.
— Idomítani kellene őket, indítványozta Joe, zablya helyett szemellenzőt kell a pofájukra erő
síteni, hogy oldalt ne igen láthassanak. Hacsak egy szemük maradna meg, jobbra vagy balra tér
nének le és ha teljesen vakok, el sem indulnának a helyükről.
— Engedd meg, hogy a kedvező szelet többre becsüljem, mint a te sasfogatodat, kedves J o e ; és kevesebb élelembe is kerül és mégis csak biztosabb módszer."
Tizenkét óra volt. A Viktória már jó ideje mérsékeltebb sebességgel haladt. Az utazók egy
135
szerre kiáltást, sipitást, fütyülést hallanak és a mint lenéznek, oly jelenet tárni fel szemeik előtt, mely szivük legmélyéig hatotta meg őket. Két néptörzs elkeseredett harczot vivott egymással, a nyilak fellegei repültek ide-oda. A gyilkolási kedvben levő küzdők észre sem vették a Viktória közeledését, de a mint megpillantották, megálltak,
— majd erősebb lett az njjongás, néhány nyil a csolnak felé is repült és ezek egyike oly magasra jött, hogy Joe a kezével elfoghatta.
„Távozzunk körükből! kiáltott Fergusson doktor. Az ilyen eshetőségnek nem szabad magun
kat kitennünk."
Az öldöklést mindkét fél szekerczékkel és szagajokkal folytatta tovább; a harczban résztvett nők a levágott véres fejeket gyűjtögették, majd halmazba rakták azután a csatatér oldalain.
„Szörnyű jelen et! szólt Kennedy undorral eltelve.
— Csnnya ficzkók! jegyzé meg J oe; de ha egyenruhába bújnának, nem volna rajtuk semmi különös.
— Elkerülhetetlen vágyat érzek magamban, hogy közvetitő legyek a háborúban, szólt a va
dász, kezébe fogva karabélyát.
— Nem szabad! szólt a doktor határozottan;
törődjünk mi csak a magunk ügyével! Tudhatod-e, hogy kinek van itt igaza ? Fussunk el in káb b!
Ha a nagy hadvezérek igy uralhatnák hőstetteik színhelyeit, mihamar elmenne a kedvük a hada
kozások és vérontásoktól!"
A vad pártok egyikének vezére athleta ter
metű, óriási erejű volt. Ep most veti magát egy sebesültre, kinek egy ütéssel leveszi karját, majd kezébe ragadja és mohón szájához emelve, beleharap.
„H a! kiáltott Kennedy; az undorító bestia!
Nem állom tovább."
És a harczos, kit homlokán ért a golyó, összerogyott. Hirtelen elesténél bámulat és rémü
let fogta el a harczosokat; elleneik bátorsága megújult és néhány másodpercz alatt az egyik fél elhagyta a csatateret.
„Magasabban keressünk alkalmas áramlatot, mely elvezet innen, mondá a doktor, ez a jelenet undorral tölt e l ! “
De végül látnia kellett még, hogy a győztes fél mint vetette magát a holtakra és sebesültekre, mint kapkodták ki egymás kezéből a még meleg husdarabokat. Ezután délnek fordult a Viktória és elhagyta a vérfürdő e szinterét. A földön most a talaj egyenetlensége tűnt fel és sok vizfolyás, mely keletnek sietett. Mikor az éj leszállt, a Viktória 150 mérföldnyi ut befeseztével, a hosszúság 27-ik és az északi szélesség 4°20' foka alatt vetette ki horogonyait.