Decentralizált ösztönzők

Elvileg a befektetésösztönzés szolgálatába állíthatók a különféle helyi adók, amelyeket a települési önkormányzatok vetnek ki. A helyi adók közül a vállalkozói szférára vonat-kozó iparűzési adó használható befektetésösztönzésre. A helyi iparűzési adó „finomhan-golásra” alkalmas. Az általános befektetési környezetet a nemzetgazdasági szintű felté-telek határozzák meg elsősorban, a helyi adók, pontosabban az azokhoz kapcsolódó kedvezmények a befektetések egyes országokon belüli földrajzi megoszlására gyakorol-hatnak hatást, azaz a területi differenciálódáshoz járulgyakorol-hatnak hozzá. A differenciálódás jelentheti a területi egyenlőtlenségek mérséklődését. Nagyobb a valószínűsége azonban a területi egyenlőtlenségek erősödésének. Feltételezhető ugyanis, hogy a kedvezőbb gazdasági helyzetű önkormányzatok tudnak nagyobb mértékű kedvezményt nyújtani a betelepülő vállalkozásoknak, amelyek egyébként is nagyobb adóbevételekkel rendel-keznek.

Helyi iparűzési adót alig szednek az EU-tagállamok. Magyarországon kívül Franciaor-szágban, Luxemburgban, Olaszországban és Spanyolországban kell helyi iparűzési adó-val számolniuk a vállalkozásoknak. A mérték Franciaországban helyhatóságtól függő, így 1,5 és 4 százalék között mozog az adókulcs. Olaszországban a helyi adó (IRAP) általában 4,25 százalék, amelytől az önkormányzatok ±1 százalékkal térhetnek el. Spa-nyolországban csak 1 millió euró árbevétel felett kell helyi adót fizetni, a mérték a vál-lalkozás helyétől és tevékenységi körétől függ. A maximálisan fizetendő adó nem ha-ladhatja meg a társaság nettó profitjának 15 százalékát. Az Európai Unióban tehát kevés tagállamban állították a helyi iparűzési adót a befektetésösztönzés szolgálatába, az adó-nem a helyhatóságok adóbevételeinek biztosítását szolgálja.

Magyarországon az iparűzési adót 1991-ben vezették be árbevétel-arányos adóként, egyfázisú helyi forgalmi adó módjára. A bevételek fokozatos nettósításának eredménye-ként egyre inkább a jövedelemadókhoz közelít, bár az adó alapja továbbra sem az ered-mény, hanem az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével és az anyagköltséggel korrigált árbevétel (Galántainé Máté Zsuzsanna [2004]). Az ál-landó tevékenység évi maximális adómértéke az adóalap 2 százaléka. Az iparűzési adó-ból származó bevétel az utóbbi években évi 350 milliárd forint körüli összeget tett ki, ami a GDP 1,5 százalékának felelt meg.

Egy-egy önkormányzat azzal tehet szert előnyre a tőkebevonás terén, hogy a törvényben megjelölt felső értéknél alacsonyabban szabja meg az iparűzési adó kulcsát, így azt nem az adóalap 2 százalékában, hanem ennél alacsonyabb szinten írja elő. A többi adónem esetében viszont már nem lehet differenciálni, tehát egyetlen adómértéket kell meghatá-rozni a vállalkozók kommunális, építmény- és telekadója esetében. Mintegy 150 olyan település van ma Magyarországon, amelynek önkormányzata él az adókulcs mérséklés-ének lehetőségével.

Az önkormányzati döntéseket ma nagymértékben „determinálja” a Pénzügyminisztéri-um által alkalmazott adóerőképesség-számítás, ami – kis leegyszerűsítéssel – azt jelenti, hogy a szabályozásnál 1,3 százalékos adómértékig kész ténynek veszik az iparűzési adóból származó bevételeket (ezzel a nagyságrenddel csökkentik az állami támogatást), így az önkormányzatok csak az 1,3 százalék feletti iparűzési adóbevétellel rendelkez-hetnek szabadon.

A helyi iparűzési adóból nyújtható adókedvezmény mértékét az is korlátozza, hogy az önkormányzatoknak kiadásaik fedezésére minden lehetséges adóbevételre szükségük van. A helyi iparűzési adó kulcsának mérséklése a hatályos és a várható jogi szabályo-zástól függetlenül is az önkormányzatok bevételeit csökkenti. Az adókulcsot csak akkor lehet mérsékelni, ha egyéb intézkedések eredményeként az önkormányzatok adóbevéte-le nem esik vissza. Adókedvezmények nyújtására csak a gazdagabb önkormányzatok képesek, a rosszabb gazdasági helyzetben lévő települések nem, így ezek helyzete ros--szabb a tőkebevonás terén.

A kialakult helyzetet jellemzi, hogy például 2003-ban a helyi iparűzési adóból származó bevétel 58 százaléka Budapestre jutott, miközben több száz település költségvetéséből teljes mértékben hiányzott az ebből az adónemből származó bevétel. További méltányta-lanság forrása az, hogy az egymáshoz közeli települések között is óriási különbségek lehetnek attól függően, hogy melyikben vannak a helyi iparűzési adó hatálya alá tartozó nagyvállalatok.

Az EU-csatlakozásra való felkészülés és a csatlakozás nyomán az önkormányzatoknak növelniük kellett, illetve kell megtakarításaikat ahhoz, hogy a közösségi támogatások-hoz szükséges saját részt fedezni tudják majd a központi kormányzati támogatások-hozzájárulásoktól függetlenül is. Az önkormányzati bevételek jelenlegi szintje ezt nem teszi lehetővé. Ez várhatóan a fejlesztési forrásokra is hatással lesz. A vagyoneladásból származó bevéte-lek már mára is jelentősen csökkentek, előbb-utóbb megszűnnek, így nem tekinthetők pótlólagos forrásoknak.

További vagyon alapú adók bevezetése hozzájárulhat az önkormányzatok bevételeinek növekedéséhez. A vagyon alapú adó célszerűségét és bevezethetőségét hosszú ideje vitatják. Az érték alapú ingatlanadó bevezetésének kulcskérdése a föld- és az ingatlanbe-jegyzési rendszer (kataszter) fejlesztése, valamint a helyi adóügyviteli kapacitás.

A helyi iparűzési adó legfőbb hátránya az, hogy az adóalap meghatározásának módja miatt az a nyereséget, az amortizációt, a kamat- és bérköltséget terheli.⁸⁴ Közgazdasági értelemben a hozzáadott értéket sújtja, mert minél nagyobb hozzáadott értéket állít elő egy vállalkozás, relatíve annál nagyobb az adóterhe. A helyi iparűzési adó emiatt nincs összhangban a hozzáadottérték-tartalom növelésének ösztönzésével, a vertikális típusú gazdaságfejlesztési stratégia követelményeivel. A helyi iparűzési adó további hátránya az, hogy mivel alapja nem a nyereség, hanem a korrigált árbevétel, az adót költségként kell elszámolni, így a nem nyereséges vállalkozásokat is adóztatja. Ez főleg az induló vállalkozásokra ró többletterhet. Szektorsemlegesnek sem tekinthető, mert a költség-szerkezettől függően eltérően érinti az egyes vállalkozásokat.

Szakértői becslések szerint egyes településeken a helyi iparűzési adó olyan mértékű elvonást jelent bizonyos vállalkozók számára, ami az egyes ágazatok sajátosságaitól függően 15-20 százalékos társasági nyereségadó hatásával egyenértékű a vállalkozás jellegétől (termelés, szolgáltatás, kereskedelem) és a tevékenység munkaerő- és tőkeigé-nyétől függően. Más számítások szerint a helyi iparűzési adó a 16 százalékos társasági nyereségadókulcsot 25 százalékra emeli. Mivel olyan adóról van szó, amely az EU-ban nem ismert ebben a formában, a külföldi vállalkozások nem is nagyon tudják értelmezni azt. Ez az adónem nem csekély mértékben semlegesíti Magyarországnak az alacsony társasági nyereségadókulccsal kapcsolatos relatív nemzetközi versenyképességét. Az iparűzési adó jobban szolgálná a beruházások ösztönzését akkor, ha nem az árbevételre, hanem az eredményre vetítenék.

Valamit javít a helyzeten az, hogy 2004-től az iparűzési adó alapját a befektetett pénz-ügyi eszközök és a kamatbevételek 50 százalékával lehet mérsékelni. Ezen túlmenően szintén 2004-től az iparűzési adó 25 százalékával lehetett csökkenteni az adózás előtti eredményt. További könnyítés, hogy a vállalkozások a befizetett helyi iparűzési adónak 2005-ben 50 százalékát, 2006-ban 100 százalékát levonhatják a társasági nyereségadó alapjából. Ugyanakkor az iparűzési adó olyan adónem, amely ráfordításként elszámolha-tó adómegtakarításra ad lehetőséget. A kormány adócsökkentési programja keretében szó volt az iparűzési adó megszüntetéséről 2008-ban. A 2006 júniusában elfogadott Új egyensúly programja hatályon kívül helyezte a kormánynak a helyi iparűzési adó eltör-lésére vonatkozó korábbi kötelezettségét.

Az iparűzési adó alapjával azonos mértékű a 2004-ben bevezetett innovációs járulék.

Ezt ellensúlyozza némileg, hogy a vállalatok az egyszer már költségként elszámolt kuta-tás-fejlesztési ráfordításokat levonhatják adóalapjukból. Ebből az adónemből évi 20-25 milliárd forint bevétele származik a magyar államháztartásnak, amit törvényi rendelke-zések alapján célzottan a műszaki fejlesztés és innováció ösztönzésére fordítanak.

84 László Csaba: Az első számú közellenség. A helyi iparűzési adóról. Magyar Narancs, 2005.

augusztus 18., 41. oldal.

Ugyancsak megkérdőjelezhető az innovációs járulék közösségi jogszabályokkal való kompatibilitása. Sok országban létezik a jelenleg Magyarországon még nem elterjedt ökoadók valamilyen formája.

A helyi iparűzési adó olyan mértékben rontja a vállalatok versenyképességét, hogy a további toldozgatás helyett meg kellene szüntetni.⁸⁵ A kérdés az, hogy miből fogja, illet-ve tudja pótolni a kormány a helyi iparűzési adóból származó, 350-400 milliárd forintra (a GDP 1,5-2 százalékára) rúgó államháztartási bevételt. Hosszabb távon az érték alapú ingatlanadó az, amely a helyi iparűzési adó helyébe léphet.

Az EU-csatlakozással összefüggésben bekövetkezett további változás, hogy az önkor-mányzatoknak 2002. december 31-ig hatályon kívül kellett helyezniük azokat az ön-kormányzati határozatokat, amelyek határozatlan időre adtak adómentességet, illetve adókedvezményt a vállalatoknak. A határozott időre szóló adókedvezmények 2007 vé-géig maradhatnak hatályban, így ezek a kedvezmények a hazai jogszabályok alapján eddig az időpontig változatlan formában vehetők igénybe. A közösségi támogatási rend-szerre áttérő, társaságiadó-kedvezménnyel rendelkező vállalatok szintén igénybe vehet-nek helyi adókedvezményt, de azt bele kell számolni az összes támogatásba.

Az egy-egy vállalatra vonatkozó egyedi infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos közös-ségi jogi problémákat hidalják át az ipari parkok. Az ipari parkokban közművesített területek várják a hazai és a külföldi befektetőket. Az ingatlanfejlesztés eredményeinek igénybevételére minden olyan vállalat jogosult, amely eleget tesz az ipari park által tá-masztott követelményeknek. Az ipari parkok különösen a közepes méretű külföldi válla-latok beruházásainak az ösztönzésére alkalmasak. Ez a vállalati kör ugyanis nem szíve-sen kezdi a külföldi beruházást építkezéssel. Az ipari és innovációs infrastruktúra, azon belül az ipari parkok fejlesztésének kormányzati ösztönzése kiemelt feladat volt a 2004 és 2006 közötti időszakra szóló I. Nemzeti Fejlesztési Terv gazdasági versenyképesség operatív programjában.

Mind szélesebb körben terjed az a felismerés, hogy a regionális fejlesztéshez nem kizá-rólag közvetlen, vissza nem fizetendő állami támogatásra van szükség, aminek forrásfe-dezete rendszerint nem biztosítható, hanem főként arra, hogy az önkormányzatok maguk is vállaljanak szerepet tőkerészesedés formájában különböző projektekben. Az állami és önkormányzati tulajdonosi részesedés – még ha névleges is – garanciát jelent az adott projektumba befektetni kívánó – elsősorban külföldi – vállalkozóknak. Ezáltal az ön-kormányzat nemcsak sajátos finanszírozói, hanem katalizátori funkciót tölt be a beruhá-zásokban. Az önkormányzat néhány év múlva eladhatja részesedését, üzleti alapon, ma-gasabb áron, mint amennyiért vásárolta azt.

A települési önkormányzatok betelepedési potenciálja nem csekély mértékben javítható ingatlanfejlesztés révén is. Az ingatlanfejlesztés azonban tőkeigényes tevékenység, amelynek kockázatai is vannak (például nem vagy csak hosszú idő múlva sikerül értéke-síteni azt az ingatlant, amelybe az önkormányzat nagyobb összeget fektetett). A

85 László Csaba: Az első számú közellenség. A helyi iparűzési adóról. Magyar Narancs, 2005.

augusztus 18., 41. oldal.

pedési potenciál erősítése érdekében lehet kombinálni az önkormányzati részesedés megszerzését és az ingatlanfejlesztést. Így például az önkormányzatok ingatlant appor-tálhatnak projektekbe vagy eredeti állapotban, fejlesztés nélkül, vagy valamilyen infra-strukturális vagy egyéb fejlesztéssel. A betelepedési potenciál javítása ezekkel a mód-szerekkel csak akkor eredményes, ha az önkormányzatoknak vannak megalapozott, konzisztens közép- és hosszú távú fejlesztési terveik.