2. GAZDASÁGPOLITIKAI KIHÍVÁSOK ÉS KÖVETELMÉNYEK
2.6. Összefoglaló megjegyzések
Az Európai Unió gazdaságpolitikai célkitűzései Magyarország számára nem befolyásol-ható adottságoknak tekinthetők, amelyekhez alkalmazkodnia kell. A célkitűzéseket álta-lános formában elsődleges jogforrás, az EK-szerződés tartalmazza, azokat az EU Al-kotmányszerződése változatlan tartalommal átvette. Az Alkotmányszerződés ratifikálá-sától függetlenül módosításukkal belátható időn belül nem indokolt számolni, a meglévő keretek fogják hosszú távon meghatározni a magyar gazdaságpolitika mozgásterét.
A közösségi gazdaságpolitikai célkitűzések a gazdasági fejlettség magas szintjén álló országok sajátosságait tükrözik. Ennek ellenére néhány kivételtől eltekintve összhangban vannak a magyar gazdaságpolitikai célokkal. Pótlólagos követelmény Magyarország
47 Balázs Péter: Európai kampánytémák. Népszabadság, 2004. június 1., 14. oldal.
számára az, hogy az Európai Unióénál szűkebb és koherensebb gazdaságpolitikai cél-rendszert határozzon meg. Ennek középpontjába – a fejlett országok mögötti felzárkózás feltételeinek megteremtésével összhangban – a nemzetközi versenyképesség javítását kell állítani. Ez a közösségi gazdaságpolitikából hiányzó fejlesztéspolitika kidolgozására, ezzel összefüggésben a beruházások növelésének szükségességére hívja fel a figyelmet.
A versenyképesség javításából, mint prioritásból vezethető le a gazdasági növekedés, a társadalmi jólét növelése stb. Az EU-csatlakozás, majd az EU-tagság is a nemzetközi versenyképesség javításának eszköze, nem pedig önálló, autonóm célkitűzés.
A fenntarthatóságot, mint a Közösség gazdaságpolitikai célkitűzését a magyar gazdaság-politikában ki kell egészíteni a felzárkózáshoz szükséges beruházásorientációval, továbbá a kis nemzetgazdasági dimenziókból és nagyfokú világgazdasági nyitottságból adódó exportorientációval. A fenntartható növekedésnek ezért Magyarországon beruházás- és exportvezéreltnek kell lennie.
A fenntarthatóság elvéből egyrészt az is következik, hogy a gazdaságpolitika értékvá-lasztás is, mivel a fenntarthatóság érvényesítése a jelenlegi és a jövőbeli generáció kö-zötti tehermegosztást is érinti. Másrészt a fenntarthatóság fogalma azt a követelményt is tartalmazza, hogy a gazdaságpolitikai döntések ne fokozzák az egyensúlyhiányokat a gazdaságban, mert az egyensúlyhiányok növekedése előbb-utóbb korrekciós intézkedé-seket tesz szükségessé. Végül a nem inflációgerjesztő növekedés a fenntartható növeke-dés. A 15 tagú EU fenntartható növekedési üteme évi 2 százalékra mérséklődött, a kül-gazdasági kapcsolatokra kiemelkedő mértékben ráutalt Magyarország lassan növekvő integrációs csoportosuláshoz csatlakozott, ami adott esetben a külső környezet oldaláról korlátozhatja a magyar gazdaság potenciális és a tényleges növekedés ütemét.
A gazdasági teljesítmények nominális és reálkonvergenciájának az EK-szerződésben szereplő követelményéből is levezethető a Gazdasági és Monetáris Unióba való belépés.
A GMU-hoz történő csatlakozás feltételeinek megteremtése a magyar gazdaságpolitika lényeges közbenső célja, fix pontja kell, hogy legyen.
Az Alkotmányszerződés ratifikálásának elmaradása nyomán az EK-szerződés továbbra is homályban hagyja a társadalmi-gazdasági modell kérdését, következésképpen a ma-gyar gazdaságpolitika kevés támpontot kaphat a közösségi szintű modellből saját állás-pontja kidolgozásához. A szubszidiaritás elve értelmében a társadalmi-gazdasági modell megválasztása egyébként is tagállami hatáskörbe tartozik. Ha az Európai Unión belüli kapcsolatokban felvetődik a szociális dimenzió kérdése, például az új tagállamok régi tagállamokban történő munkavállalása kapcsán stb., akkor a problémák megoldásában az általános elveken túlmenően a tagállami jogrendszerekre és gyakorlatokra kell tá-maszkodni.
Az Európai Közösség közös gazdaságpolitikájának egyik feltétele a nemzetek feletti kormány, másik feltétele a 25 tagállam szempontjából optimális gazdaságpolitika meg-léte. E feltételek hiányában belátható ideig az Európai Unió tagállamai megmaradnak gazdaságpolitikáik koordinálásánál.
A közösségi gazdaságpolitikai koordinációban való részvétel szűkíti a magyar gazda-ságpolitika mozgásterét, még azokon a területeken is, amelyek nem tartoznak közösségi
politikák hatálya alá, viszont érinthetik a gazdasági stabilitást. A gazdaságpolitikai ko-ordinációban való részvétel ugyanakkor tágítja a magyar mozgásteret főként azáltal, hogy biztonságot ad, ugyanis vis maior esetén Magyarország számíthat a többi EU-tagállam segítségére, továbbá valamelyest mérsékli a külső egyensúly növekedéskorlá-tozó szerepét. (Ez utóbbit teljes mértékben a Gazdasági és Monetáris Unióba való belé-pés szünteti meg.) Végül a gazdaságpolitikai koordinációban való részvétel, azon belül is különösen a gazdaságpolitika többoldalú felügyelete külső fegyelmező erőt is jelent, megakadályozza, de legalábbis megnehezíti (hathatós jogi szankciók hiányában a várha-tó negatív gazdasági következményeken keresztül) egyoldalú, voluntarista gazdaságpoli-tikai döntések meghozatalát. A vállalt kötelezettségek teljesítése elmulasztásának szank-ciói – a konvergenciaprogram kivételével – nem jogi, hanem gazdasági jellegűek, és sokkal kevésbé szigorúak, mint például a Nemzetközi Valutaalap hiteleinek folyósítása esetében.
A közösségi gazdaságpolitikai koordinációban való részvétel feltételezi ugyan a szuve-renitás, illetve a szuverenitás gyakorlásának egy részéről való lemondást, nem érinti azonban a gazdaságpolitika átfogó cél-, eszköz- és intézményrendszerének átalakítását.
A gazdaságpolitikai koordináció olyan feltételek megteremtését követeli meg, amelyek a globális világgazdasági alkalmazkodásnak és a fenntartható gazdasági növekedésnek is kritériumai; növekedési vagy egyéb gazdasági áldozatokról nincs szó, miközben Ma-gyarország integrációs védernyőt kap előre nem látható rendkívüli esetekre.
Az ország hosszú távú stratégiai érdekei és a közösségi források lehívásával kapcsolatos középtávú érdekek egyaránt szükségessé teszik a hosszú távú jövőképet, közös érdeket és célokat tartalmazó, a különféle érdekellentéteket kezelő fejlesztésstratégia kidolgozá-sát. Nemzetközi tapasztalatok is megerősítik, hogy modernizáció és a fejlett országok mögötti felzárkózás gazdasági stratégia nélkül nem lehetséges. A modernizálódó és fel-zárkózó országok mindegyike átfogó stratégiára támaszkodva érte el sikereit. A fejlesz-tésstratégia olyan koncepció vagy terv, amely a benne megjelölt cél elérése érdekében végzendő tevékenység végrehajtásának útját és módját is megszabja, és a közreműködők munkáját is koordinálja. A fejlesztésstratégiának kell a hosszú távú átfogó fejlesztési terv, illetve a gazdaságpolitikánál tágabb fejlesztéspolitika alapjának lennie.
Mivel a gazdaságpolitika és a fejlesztésstratégia tárgya a jövedelmek keletkezése és elosztása, nincs érdeksemleges és politikai elkötelezettség nélküli gazdaságpolitika és fejlesztésstratégia. A fejlesztésstratégia összefogja a társadalom széthúzó struktúráit, és megakadályozza, hogy újrainduljon a pozíciók és jövedelmek újraelosztásáért folytatott harc.
A fejlesztésstratégia végrehajtásához politikai elkötelezettségre, politikai és társadalmi legitimációra és társadalmi támogatásra van szükség. Ennek létrehozása elképzelhetetlen anélkül, hogy konszenzus jöjjön létre a főbb politikai pártok és gazdasági szereplők (a kormány, a munkavállalók és a munkaadók, illetve érdek-képviseleti szerveik) között a fejlesztésstratégia és a gazdaságpolitika hosszú távú prioritásairól, elveiről és célkitűzé-seiről. Az utóbbi évtizedek gazdaságtörténeti példái arra utalnak, hogy demokratikus politikai rendszerekben társadalmi konszenzus segítségével teremthetők meg a gazdasá-gi felzárkózás (Írország, Spanyolország) és a különféle rövid távú kiigazítási és
hos--szabb távú szerkezeti reformprogramok (Svédország, Finnország) feltételei. A gazdasági stratégia fő célkitűzéseiről és alapelveiről a gazdasági szereplők között kialakított kon-szenzus helyettesíti a diktatórikus rendszerekben a felzárkózás szolgálatába állított erő-szak-mechanizmusokat. A társadalmi-politikai konszenzus nem csekély mértékben já-rulhat hozzá a gazdasági és a politikai racionalitás eltérő követelményeinek egymáshoz történő közelítéséhez, a célkonfliktusnak a modernizáció és a gazdasági felzárkózás szempontjából elviselhető keretek között tartásához.
A hosszú távú átfogó fejlesztési terv megalapozásához további kutatásokra van szükség a magyar gazdaság potenciális növekedési üteméről, amelynek minél pontosabb megha-tározása többek között az elérhető közösségi forrástranszfer nagyságát és az energetikai beruházásokat is befolyásolja. A hosszú távú átfogó fejlesztési tervnek orientáló funkci-ója is van, mert tájékoztatja a gazdasági szereplőket a várható fejlesztések irányáról és nagyságrendjéről.
Az elemzett külső kihívások fényében megfontolandó olyan stratégiai centrum létreho-zása autonóm szervezeti egységként, amelynek feladata hosszú távú gazdaságpolitikai stratégiák kidolgozása. Ahhoz, hogy Magyarország képes legyen kiaknázni a tagságból adódó előnyöket, és hatékonyan érvényre tudja juttatni stratégiai érdekeit, olyan intéz-ményre vagy szervezeti egységre van szükség, akár a stratégiai centrumon vagy a Mi-niszterelnöki Hivatalon belül, amelynek feladata az Európai Unióval kapcsolatos ma-gyar érdekek meghatározása, az EU-ban való stratégiai érdekek képviseletével össze-függő tervezési, jogszabály-előkészítési, jogalkalmazási stb. tevékenységek összehango-lása, konzisztens stratégiává formálása az érintett gazdasági szereplők aktív bevonásá-val. A jelek szerint ezek a kérdések nem kaptak kellő hangsúlyt a közigazgatási reformra kidolgozott különféle koncepciókban.
A közösségi szinten kitűzött célok és kidolgozott stratégiák, azon belül a lisszaboni fo-lyamat eddigi eredményei meglehetősen ellentmondásosak. A gazdasági teljesítmény és a versenyképesség javulása nem annyira a közösségi szintű gazdaságpolitika eredmé-nyeivel, hanem a tagállami szintűéivel hozható kapcsolatba. Eddig azok a közösségi programok voltak sikeresek, amelyek egyszerre voltak közösségi és nemzetgazdasági szinten eredményesek. Ezek között nem szerepel a lisszaboni stratégia. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi szintű gazdaságpolitika, illetve stratégia nem helyettesíti a tagállami szintű gazdaság-, struktúra-, fejlesztés- stb. politikát. Jó esetben az országos felzárkózási politikák ösztönzést kaphatnak a közösségi szintű kezdeményezésektől, legfőképpen pedig a termelékenységnöveléshez elengedhetetlen piacnagyságot biztosító deregulációtól és liberalizációtól. A lisszaboni stratégia a nemzeti akcióterv elkészítésén túlmenően olyan kötelezettségeket ró Magyarországra, amelyek nem annyira a számon-kérés vagy számon kérhetőség miatt lényegesek, hanem azért, mert a makrogazdasági és szociális teljesítmények mércéiként funkcionálnak.
Az Európai Unió közös és közösségi politikáiban, valamint a belső piaci jogalkotásban képviselendő magyar érdekek az általános gazdasági stratégiából, illetve az arra épülő fejlesztési politikából és szakpolitikákból vezethetők és vezetendők le. Az érdekképvise-let és érdekérvényesítés vezérfonala a nemzetközi versenyképesség erősítése kell, hogy
legyen. Célszerű és kívánatos a közösségi jogalkotásban, valamint a közös és közösségi politikákban való magyar részvétel koordinálását erősíteni.
A gazdaságpolitika kiemelkedő szerepet játszik az EU-tagság által teremtett lehetőségek kiaknázásában és az azzal kapcsolatos korlátok tágításában. Ehhez viszont elengedhetet-len a hosszú távra szóló gazdasági stratégia.