A társasági nyereségadó szabályozása, nemzetközi adóverseny

Az általánosan elterjedt felfogás szerint az adórendszerek szerepe a beruházási döntések meghozatalában általában másodlagos. A beruházási döntéseket a vállalatok sok más, a megtérülést befolyásoló szempont (a piac mérete, a megfelelő minőségű és mennyiségű kenységüket, azaz termelésük és kivitelük bővítését finanszírozták. Ezzel a feltételezéssel nin-csenek összhangban az általános gazdasági folyamatok. A magyar GDP növekedési üteme ugyanis a 2000. évi 5,2-ről 2001-ben 3,8 százalékra, az export dinamikája 21,8-ról 8 százalékra lassult Az a feltételezés sem igazolható, hogy a tulajdonosi hitelekből a külföldi részesedésű vállalatok importált készleteiket növelték volna a 2002 közepétől várt nyugat-európai fellendü-lésre készülve, mert az import dinamikája a 2000. évi 21,1-ről 2001-ben 4 százalékra mérséklő-dött.

Ha a tulajdonosi hitelek nagy részét beruházásokra fordították volna, akkor annak a beruházási statisztikákban is nyomuk kellene hogy legyen. Márpedig a nemzetgazdasági beruházások a 2000. évi 6,6 százalékkal szemben 2001-ben mindössze 3,5 százalékkal emelkedtek. Mindezek alapján logikusan adódik az a következtetés, hogy a tulajdonosi hitelek tetemes hányadát a ma-gyarországi leányvállalatok pénzügyi befektetésekre fordították, azaz magyar állampapírokat vásároltak. A külföldiek kezén lévő állampapírok állománya 2001-ben 733,2-ről 1075,5 milliárd forintra nőtt. A külföldi működőtőke-bevonásban nemcsak más országok erősödő versenyével kellett számolni, hanem a hazai pénzügyi eszközök elszívó hatásával is.

75 A Figyelő empirikus felmérése szerint a versenyképességet befolyásoló tényezők között a második helyre tették a megkérdezett vállalatok az árfolyam volatilitását (Forintos félelmek.

Figyelő, 2004. január 22-28., 15. oldal).

munkaerő rendelkezésre állása, a munkaerőköltségek nagysága, az infrastruktúra fejlett-sége stb.) figyelembevételével hozzák. A vállalati nyereségre vonatkozó adók országon-kénti különbségei akkor kerülnek előtérbe a beruházási döntésekben, azáltal válnak ha-zai és nemzetközi versenyképességi tényezővé, amikor a többi tényező alapján az egyes országok által nyújtott feltételek közel azonosak.

Az EU-tagállamok közötti különbségek felszámolását célozza az adóharmonizáció, amelynek keretében a tagállamok adózással kapcsolatos jogszabályait közelítik egymás-hoz. A harmonizáció lehet teljes, ha például az egységes európai társasági adó bevezeté-se a cél. Részleges adóharmonizáció ebevezeté-setén az egyes tagállamok adómértékeinek egy-máshoz történő igazítását irányozzák elő. Pozitív adóharmonizáció esetében közösségi jogszabályok segítségével közelítik egymáshoz a tagállamok adójogszabályait. A nega-tív adóharmonizáció annak a célnak az érvényesítését jelenti, hogy a tagállamok adó-jogszabályai közötti különbségek ne idézzenek elő önkényes megkülönböztetést vagy protekcionizmust, miközben maguk a különbségek fennmaradnak. Végül, a jogharmoni-záció leggyengébb formája esetében, a szubszidiaritás elvére támaszkodva elsősorban a tagállamok törvényhozása segítségével teszik egymással kompatibilissé a tagállami adó-jogszabályokat. Ebben az esetben feleslegessé válik a közvetlen közösségi jogalkotás (Deák [2001], 166. oldal).

Az adóharmonizáción belül két egymással szembenálló nézet különböztethető meg. Az egyik koncepció az egységességet, illetve egységesítést tűzi ki célul, ami a tagállamok adópolitikái és adórendszerei közötti különbségek megszüntetésére, az adónemek és az adókulcsok egységesítésére irányul. A másik felfogás figyelembe veszi a tagállamok érdekeit is, ezért differenciált megközelítést javasol, és megelégszik a tagországok kö-zötti együttműködéssel az adópolitikában. E felfogás hívei pozitív növekedési és haté-konysági hatásokat tulajdonítanak az egyes tagállamok adórendszerei közötti verseny-nek. Azt hangsúlyozzák, hogy az adókat az adóköteles tevékenység helye szerinti tagor-szágban kellene befizetni, illetve beszedni. Mivel a gazdasági tevékenység folytatásának helye szabadon megválasztható, a kormányoknak versenyezniük kell az adóbevételekért.

Az egységes piacon a versenyfeltételek biztosításához nincs szükség a tagállami adópo-litikák harmonizációjára, ahhoz elegendő az adópolitikai koordináció. Ez utóbbi töb-bek között a kapcsolt vállalkozások közötti pénz- és jövedelemtranszferek (kamat- és jogdíjfizetés) forrásadóztatásának megszüntetésére, valamint az árképzéssel és költség-elszámolással kapcsolatos szabályozás összehangolására vonatkozik. A jogharmonizáció az Európai Unióban eddig a két felfogás közötti kompromisszumos formában valósult meg.

A hagyományos közpénzügyi felfogás szerint a tőke mobilitásának növekedésével a termelési tényezők a legalacsonyabb adókulcsokat alkalmazó országokba vándorolnak.

A tőkéért folytatott adóverseny kedvezőtlen hatása az, hogy mérsékli a közjavak finan-szírozására allokálható pénzt, ezért a szükségesnél alacsonyabb közösségi fogyasztást eredményez. A káros hatások elkerülése érdekében van szükség gazdaságpolitikai koor-dinációra, illetve adóharmonizációra. Ugyanakkor az Európai Unióban az adózás terén a szubszidiaritás elvét alkalmazzák, azaz ott hozzák meg a döntéseket, ahol arra az infor-mációk, a kompetenciák stb. a legnagyobb mértékben rendelkezésre állnak. A jelen

esetben ez a tagállamok szintje. Az adóharmonizáció szükségképpen sérti az egyes tag-államok nemzeti szuverenitását. Csak valóban indokolt esetben kerülhet sor közösségi beavatkozásra.⁷⁶ Ennek alapján azonban az adóverseny szintén sérti a tagállamok szuve-renitását. Az adózásra vonatkozó közösségi döntések esetében minden ország egyetérté-sére van szükség közösségi jogszabályok elfogadásában. Korábban az Egyesült Király-ság és Írország gátolta az adóharmonizációs törekvéseket. Az EU bővülése első megkö-zelítésben az adóverseny erősödését és a harmonizációs törekvések gyengülését valószí-nűsíti.

Bizonyos elméletek szerint adóharmonizációra nincs szükség. A földrajzi távolság hatá-sait figyelembe véve az egyre alacsonyabb adókulcsok alkalmazásában kifejeződő ver-seny nem szükségszerű, az adóharmonizáció pedig egyenesen káros minden ország számára. A gazdaságföldrajzi elmélet gondolatmenete szerint a vállalatok telephely-választási döntéseit alakító tényezők centrifugális és centripetális erők. A magas szállí-tási költségek például a központtól való eltávolodásra késztetik a vállalatokat, azaz arra, hogy minél közelebb kerüljenek a helyi felvevőpiachoz, míg a központban elérhető nagy munkaerő-választék, kedvező infrastruktúra és a nagyszámú vállalat jelenlétéből adódó szinergiák vonzzák a gazdálkodó szervezeteket. Ez utóbbi lehetővé teszi a központi helyzetű országok számára a periféria országaihoz képest magasabb adókulcsok fenntar-tását. A periféria országai nem ösztönzik adókulcscsökkentésre a centrumországokat, hanem maguk is hátrányos következmények nélkül emelhetik társasági nyereségadókul-csaikat.⁷⁷ Ennek alapján korántsem véletlen, hogy a nagyobb országok adókulcsai rend-szerint magasabbak, mint a kis periferikus országokéi.

A társasági nyereségadó-rendszer harmonizációját 1962-ben, az ún. Neumark-jelentésben irányozták elő először. E jelentés alapján dolgoztak ki egy irányelvtervezetet 1975-ben, amit azonban 1990-ben visszavontak. Ezt követően a közösségi jogzáció meglehetősen szerény célokat tűzött ki. A vállalati nyereségadó-rendszer harmoni-zációjára három irányelv vonatkozik. A fúziós irányelv a határokon átnyúló szervezeti átalakulások és reorganizációk előtti adóhátrányokat szüntette meg. Az anya- és leány-vállalati irányelv az anyavállalatnak kifizetésre kerülő nyereség (osztalék) kettős adóz-tatásának megszüntetését célozta abban az esetben, amikor az anya- és a leányvállalat különböző országban van. Végül a kamat- és irányelv a kamat- és royalty-kifizetések adóztatását szüntette meg kapcsolódó vállalakozások esetén azokban az EU-tagállamokban, amelyekben ezek a kifizetések keletkeznek.

A jogharmonizáció sajátos „gyenge” formájának tekinthető a nyereség adóztatására vonatkozó 1997-ben elfogadott ún. magatartási kódex (code of conduct), amely jogilag nem kötelező ajánlásnak minősül (Joumard [2001], 48–49. oldal). Jogi alapját az EK-szerződés 90–93. cikke képezi. Elfogadásával a tagállamok egyoldalú kötelezettséget vállalnak a kódexben meghatározott viselkedési norma betartására. Az ajánlás definíció-jának tartalmából adódóan a kódexben szereplő viselkedési normák megsértése néhány

76 Halász Anita: Nincs igazi adóverseny az Európai Unióban. Világgazdaság, 2004. június 4., 8.

oldal.

77 Uo.

kivételtől eltekintve nem szankcionálható. A kivételek azzal kapcsolatosak, hogy több, a kódexben szereplő sérelmes adózási gyakorlat a Maastrichti Szerződés hatálya alá tarto-zó állami támogatásra vonatkozik, amit viszont már az Európai Bizottság jogosult szankcionálni.

Megjegyzendő, hogy 1998-ban az OECD is nyilvánosságra hozott egy, a közösségi ma-gatartási kódexhez hasonló tartalmú iránymutatást, amely a szervezet 30 tagállamára vonatkozik. Az eltérő területi hatályon túlmenően az a legfőbb különbség a két doku-mentum között, hogy amíg a kódex általában az üzleti tevékenységgel foglalkozik, ad-dig az OECD iránymutatása a pénzügyi és egyéb szolgáltatásokra összpontosul (OECD [1998a]).

A magatartási kódexet aláíró országok arra vállaltak kötelezettséget, hogy az átlátható-ság jegyében tájékoztatják egymást a kódex hatálya alá tartozó meglévő vagy javasolt adóügyi szabályozásról. Nem vezetnek be a Közösségre sérelmes adóintézkedéseket, és 2003 végéig megszüntetik a hatályban lévő ilyen intézkedéseiket. A kódex szélesen értelmezi az adóztatási tevékenységet (törvények, egyéb jogszabályok, adóztatási gya-korlat stb.). Hatálya alá azok a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos adók tartoznak, amelyek jelentős hatással vannak a vállalkozás folytatásának helyére, azaz a telephely megválasztására.

A kódex értelmében minden olyan tevékenység sérelmes, amely alacsonyabb tényleges adóterhet eredményez az adott tagállamban szokásos mértéknél (adóalap-csökkentés például speciális értékcsökkentési leírás vagy adómentes céltartalékok képzése révén, az adómérték teljes vagy részleges csökkentése, az adófizetési kötelezettség elhalasztása vagy elengedése akkor, amikor a kedvezményt állami forrásokból nyújtották). Egy ké-sőbbi vizsgálat 66 olyan sérelmes adózási szabályt és gyakorlatot azonosított, amely az üzleti tevékenység egy EU-tagállamban történő folytatását egy másik tagállam rovására ösztönözte (Erdős et al. [1999], 137–138. oldal).

Nem sérelmesek viszont azok a kedvezmények, amelyek a tagországok közötti kereske-delemre nem gyakorolnak befolyást, és amelyeket minden vállalkozás azonos feltételek mellett vehet igénybe (veszteségelhatárolás, K+F-hez kapcsolódó kedvezmények stb.).

Meghaladná e könyv kereteit a közösségi társasági nyereségadózásra vonatkozó reform-javaslatok áttekintése (European Commission [2001/a] és [2001/b]; a reform-javaslatok össze-foglalását lásd Mintz [2002]). Az egyik leglényegesebb reformjavaslat a társasági nyere-ségadó alapjának a harmonizációjára vonatkozik. A közösségi döntéshozatal sajátossá-gainak fényében rövid időn belül nem várható döntés a reformról. Megjegyzendő, hogy a jogharmonizációs erőfeszítések újabban az adóalap harmonizálására koncentrálnak.

Ennek a támogatottsága nagyobb, mint például a társasági nyereségadókulcsok harmo-nizálásáé, bár ezek a törekvések is nyitva hagynak fontos kérdéseket (mint például az adóalap megosztása).

A magatartási kódexben foglaltak érvényesítését a magas adóterhekkel rendelkező tagál-lamok támogatják, ettől remélve azt, hogy az adózás terén meglévő relatív versenyhát-rányaikat mérsékelhetik. A kódex előírásai által leginkább érintett tagállamok, valamint a vállalkozások álláspontja szerint a verseny korlátozása az adózás terén sem kívánatos,

mert az az adóterhek növekedéséhez vezet. További kutatásra van szükség ahhoz, hogy a közös valuta bevezetése, tágabb értelemben a Gazdasági és Monetáris Unió működte-tése mennyiben teszi szükségessé a tagállamok társasági nyereségadókulcsainak közelí-tését egymáshoz.

A magatartási kódex és az OECD-iránymutatás betűjével és szellemével nem ellentétes az igen erős verseny a társasági nyereségadózás terén. Mind több ország kíván nemzet-közi versenyelőnyre szert tenni a vállalati nyereségadókulcsok mérséklése révén. Ha az alacsony vállalati nyereségadókulcs az adott tagállamban bejegyzett összes vállalkozásra vonatkozik, akkor az összhangban van a magatartási kódex előírásaival, hiszen nincs szó arról, hogy az adott tagállamban szokásos mértéknél alacsonyabb adóteher sújtaná az egyik vagy másik gazdasági szereplőt. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy a társasági nyereségadó kulcsának csökkentése mennyire jelentős hatással van a vállalkozás folyta-tásának helyére. Ez ingoványos talaj, nehéz hitelt érdemlően bizonyítani, hogy milyen mértékben érinti egy ország nemzetközi összehasonlításban alacsony társasági nyere-ségadókulcsa, pontosabban a kulcs mérséklése a telephely-választási szempontokat. A telephelyválasztást ugyanis nagyszámú tényező alakítja, ezek egyike a társasági nyere-ségadókulcs.

Az egyes országok nemzetközi versenyképességét nem csekély mértékben alakítja a társasági nyereségadókulcs nagysága. Korántsem véletlen, hogy az 1990-es évtized má-sodik felében a legtöbb ország mérsékelte a törvényben előírt társasági nyereségadó-kulcsot. Az átlagos társasági nyereségadókulcs 2004-ben mintegy 10 százalékponttal volt alacsonyabb az új tagországokban, mint a régi tagállamokban. A régi és az új tagál-lamok közötti különbség 1995 és 2004 között 7,3-ről 10,8 százalékpontra nőtt, azaz a társasági nyereségadó kulcsának mérséklése nagyobb mértékű volt az új tagországok-ban, mint a régiekben. Az új tagállamok többsége kihasználta az EU-csatlakozás előtti utolsó pillanatot a társasági nyereségadókulcs mérséklésére, így 2004. január 1-jétől Lengyelországban 27-ről 19 százalékra, Csehországban 31-ről 28 százalékra, Litvániá-ban 19-ről 15 százalékra, SzlovákiáLitvániá-ban 25-ről 19 százalékra vitték le a kulcsot, és to-vábbi 37 adófajtát szüntettek meg. Figyelmet érdemel, hogy a 2007-ben EU-taggá vált Románia a korábbi 25-ről 2005-ben 16 százalékra csökkentette társasági nyereségadó-kulcsát.

Írország hosszú időn keresztül az átlagosnál alacsonyabb, először 10, majd 12,5 százalé-kos társasági nyereségadókulcsot tartott fenn a termék-előállító vállalkozások számára.

Az Európai Bizottság ezt a Közösségen belüli versenyt is érintő kedvezménynek, végső soron állami támogatásnak minősítette. Ugyanakkor a Bizottság a magatartási kódex előírásaival összhangban lévőnek találta az ír kormány ama kötelezettségvállalását, hogy a társasági nyereségadó kulcsát minden vállalkozásra vonatkozóan fokozatosan 12,5 százalékra szállítsa le. Emellett Olaszországban, Franciaországban, Portugáliában és Görögországban is csökkentették a társasági nyereségadó kulcsát.

3.6. táblázat

Törvény által előírt társasági nyereségadókulcsok az Európai Unióban 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Belgium 40,2 40,2 40,2 40,2 40,2 40,2 40,2 40,2 34 34

Dánia 34 34 34 34 32 32 30 30 30 30

NSZK 56,8 56,7 56,7 56 51,6 51,6 38,3 38,3 39,6 38,3

Görögország 40 40 40 40 40 40 37,5 35 35 35

Spanyolország 35 35 35 35 35 35 35 35 35 35

Franciaország 36,7 36,7 36,7 41,7 40 36,7 36,4 35,4 35,4 35,4

Írország 40 38 36 32 28 24 20 16 12,5 12,5

Olaszország 52,2 53,2 53,2 41,3 41,3 41,3 40,3 40,3 38,3 37,3 Luxemburg 40.9 40.9 39.3 37.5 37.5 37.5 37.5 30.4 30.4 30.4 Hollandia 35 35 35 35 35 35 35 34.5 34.5 34.5

Ausztria 34 34 34 34 34 34 34 34 34 34

Portugália 39.6 39.6 39.6 37.4 37.4 35.2 35.2 33 33 27.5

Finnország 25 28 28 28 28 29 29 29 29 29

Svédország 28 28 28 28 28 28 28 28 28 28

Egyesült

Ki-rályság 33 33 31 31 30 30 30 30 30 30

Csehország 41 39 39 35 35 31 31 31 31 28

Észtország 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26

Litvánia 25 25 25 25 25 25 25 22 19 15

Lettország 29 29 29 29 29 24 24 15 15 15

Magyarország 19,6 19,6 19,6 19,6 19,6 19,6 19,6 19,6 19,6 17,7

Lengyelország 40 40 38 36 34 30 28 28 27 19

Szlovénia 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25

Szlovákia 40 40 40 40 40 29 29 25 25 19

EU-15 átlaga 38,0 38,2 37,8 36,7 35,9 35,3 33,8 32,6 31,9 31,4 EU-8 átlaga 30,7 30,5 30,2 29,5 29,2 26,2 26,0 24,0 23,5 20,6 Megjegyzés: Helyi adókkal együtt. Ez Magyarország esetében problémás, mert a helyi iparűzési adó alapja nem a nyereség.

Forrás: European Commission [2004c], 116. oldal.

A társasági nyereségadókulcs alsó határa 10 százalék körül lehet. Azokat az országokat, amelyek 10 százalék alatti társasági nyereségadókulcsot alkalmaznak, az Európai Bi-zottság adóparadicsomoknak tekinti. A hátrányos kezelése való tekintettel ezt a besoro-lást az EU-tagállamok igyekeznek elkerülni.

A társasági nyereségadókulcs csökkenésének trendje a jövőben folytatódik. A társasági nyereségadó kulcsát a Cseh Köztársaságban például a 2004. évi 28 százalékról évente 2

százalékponttal, 2006-ig 24 százalékra, Észtországban 26 százalékról 2007-ig 20 száza-lékra, Lettországban 15 százalékról 2005-ben 12,5 százalékra csökkentették, illetve ter-vezik mérsékelni. A régi tagországok közül Ausztriában, Finnországban, Hollandiában és Görögországban irányozták elő a társasági nyereségadókulcs csökkentését 2005-ben (Markiewicz [2004], 3. oldal). Ausztriában a 34 százalékos társasági nyereségadókulcsot 2005-ben 25 százalékra mérsékelték, ettől a közép- és hosszú távon éves átlagban 4,5 százalékkal több külföldi működőtőke-beáramlást remélnek.

Az EU bővülése nyomán az adóverseny erősödésétől a tetemes államháztartási hiánnyal küszködő Franciaország és Németország tart. E két ország törekszik a legerőteljesebben az üzleti szféra adóztatásának közösségi szintű harmonizálására. Franciaország szorgal-mazta minimális társasági nyereségadókulcs megállapítását az EU-ban. Az Európai Bi-zottság 2004 szeptemberében kezdeményezte a közös adókulcs bevezetését, de a javaslat az Egyesült Királyság, Írország, Észtország, Szlovákia és Málta ellenállásán megbukott.

A tapasztalatok alapján nincs egyértelmű kapcsolat a törvényben rögzített társasági nye-reségadókulcsok nagysága és a társasági nyereségadóból származó bevételek között. A régi EU-tagállamok közül Belgiumban, az NSZK-ban, Franciaországban és Olaszor-szágban a társasági nyereségadó kulcsa a legmagasabbak közé tartozik, miközben vi-szonylag kevés bevétel származik a vállalati nyereségadóból mind abszolút értékben, mind a GDP-hez viszonyítva (Markiewicz [2004], 3. oldal).

Az adóterhelést vizsgálva az Európai Unió államaiban az egy főre jutó jövedelem és az adóbevételek mértéke között pozitív összefüggés fedezhető fel, ami azt jelenti, hogy minél gazdagabbnak számít egy ország, a teljes kibocsátás annál nagyobb hányadát von-ja el az állam adókon és járulékokon keresztül.

3.1. ábra

Az adóbevételek aránya és az összjövedelem az EU 15 tagországban és 7 új tagállamban (2003)

Forrás:

http://europa.eu.int/comm/economy_finance/indicators/annual_macro_economic_databa se/ameco_contents.htm (2004).

Spanyolország, Írország és a balti államok esetében a fejlettségi szintből adódónál ala-csonyabb az adóbevétel/GDP arány, viszont Magyarország és Lengyelország a

regres--sziós egyenes felett helyezkedik el, tehát az adóbevétel/GDP arány az egy főre jutó GDP alapján várható értéknél magasabb. Ez Magyarország versenyképességét negatívan be-folyásolhatja.

Ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy egyrészt az adóbevételek alakulása nem feltétlenül akadályozza a társasági nyereségadókulcs csökkentését. Ennek valószínűleg az az oka, hogy sok országban a kulcsok mérséklését az adóalap kiszélesítésével kom-penzálták. Másrészt a közgazdasági elemzésnek nem annyira a törvényben rögzített nominális társasági nyereségadókulcsok elemzésére, hanem inkább az effektív adóter-hek vizsgálatára célszerű koncentrálnia. A társasági nyereségadó kulcsának nagyságából tehát önmagában nem lehet megbízható következtetéseket levonni a vállalatokra vonat-kozó adóterhekről. Számottevő eltérések vannak ugyanis az egyes országok között az adóalap, a közvetett adók, a költségek és a ráfordítások elszámolhatósága, illetve adózá-si szempontból történő elismertethetősége és a befektetői kedvezmények tekintetében.

Több régi EU-tagállamban csökkentették a befektetett tárgyi eszközök leírására vonat-kozó speciális adókedvezményeket. Az EU-csatlakozással összefüggésben az új tagok több olyan adókedvezményt szüntettek meg, amely nem volt összhangban a közösségi jogszabályokkal.

Több EU-tagállam a társasági nyereségadó mellett további adót is kivet a vállalatokra.

Ilyen Magyarországon az iparűzési adó, valamint Észtország és Szlovénia kivételével a többi új tagállamban érvényben lévő ingatlanadó. Bizonyos országokban a vállalatok egy része a személyi jövedelemadó keretében adózik. A vállalatok 85 százaléka az NSZK-ban, 93 százaléka Lengyelországban nem fizet társasági nyereségadót. Ezek a tényezők torzítják az effektív adóterheket.

Az EU-tagállamok különböző társasági nyereségadókulcsaihoz különféle kedvezmények kapcsolódnak. A kedvezmények a következő formákat öltik:

 a társasági nyereségadó alapját csökkentő tételek;

 kedvezményes társasági nyereségadókulcsok alkalmazása bizonyos gazdasági szereplők számára;

 adóhitelek (az adókötelezettségből levonható összeg);

 késleltetett adófizetés.

Több ország a törvényben megállapított társasági nyereségadókulcs csökkentésével pár-huzamosan szélesítette a társasági nyereségadó alapját azzal, hogy kevésbé nagyvonalú leírási kedvezményeket adott. A legtöbb régi EU-tagállam lineáris leírást alkalmaz az épületekre és gyorsított vagy lineáris módszert a gépekre. Az új tagországok követik a régiek gyakorlatát, bár több ország engedélyezi a gyorsított módszert az épületek leírá-sára.

3.7. táblázat

Adóösztönzők a közép- és kelet-európai EU-tagországokban

Adóalap-kedvezmény Csökkentett

adókulcs Adóhitel Késleltetett

adófizetés Csehország Beruházási kedvezmények az in-

putár százalékában kifejezve

Az adózás előtti profit az ipar- űzési adó 25%-ával csökkenthe-

Lettország 17,5 millió eurót meg-

haladó vállalati beruhá-

Szlovákia Bizonyos feltételek mellett a rossz hitelekre vonatkozó céltar-

Szlovénia Az adóköteles profitból levonha- tó a befektetett és az immateriális eszközökbe történő beruházás 25%-a. További 15%-os levonás az adózás előtti profitból, de ez nem haladhatja meg az adóalap

Szlovénia Az adóköteles profitból levonha- tó a befektetett és az immateriális eszközökbe történő beruházás 25%-a. További 15%-os levonás az adózás előtti profitból, de ez nem haladhatja meg az adóalap

In document A magyar EU- tagság gazdaságpolitikai kihívásai (Pldal 144-160)