A 11. század Európában, de különösen a politikai szempontból széttagolt Itáliában a nagy változások idejének tekinthető. Ennek hátterében a gazdaság és a keres-kedelem fellendülése, a népességszám gyarapodása és a városiasodás áll. Bolo-gna már a 11. században a pápai és a császári hatalom közötti küzdelmek metszés-pontjába került. Tekintve, hogy e konfliktusok alapvetően jogi természetűek, azaz a pápa és közvetve az egyház érdekeit érvényesítő kánonjog és az uralkodói jogok ütközéséből, azaz a római jog preferálásából fakadtak – ezért és a városi igények miatt –, itt szükségszerűen jogi iskolák létesültek.
A jogi kérdések előtérbe kerülése Európának ezen a részén nem előzmények nélküli, hiszen Paviában, a longobárd királyság központjában már a 7. századtól fejlett kommentáló jellegű, nem intézményes joggyakorlat folyt. Ez értelemsze-rűen sok ellentmondással járt, az ismeretek továbbadása pedig a tapasztalt bírók és tanítványaik közötti kapcsolatban jött létre.
Világi részről a Barbarossa Frigyes által 1155-ben kiadott Authentica Habita (Törvény az akadémiai szabadságról) az első, egyetemalapítást ösztönző doku-mentum. Barbarossa Frigyes útban Róma felé a koronázásra, 1155-ben Bologna közelében találkozott jogtudósokkal és a diákok küldöttségével, akik azt kérték az uralkodótól, hogy biztosítsa számukra törvény útján, hogy a tanulni vágyókat sem a tanulás helyszínén, sem útközben senki se hátráltathassa szándékuk meg-valósításában. A császár törvényben ismerte el a tudományok művelésének hasz-nosságát, és védelmet ígért a kérelmezőknek. Ettől fogva a római jog professzorai és diákjai élhettek a szabad mozgás lehetőségével, védelmük érdekében a császár büntető szankciókat helyezett kilátásba azokkal szemben, akik a tanárokat vagy a diákokat tevékenységükben akadályoznák. Amennyiben ezt hatósági személy követné el, azt a császár hivatalvesztéssel sújtaná. A törvény kimondja, hogy „a tudomány jobbá teszi a világot, az alattvalókat pedig engedelmessé teszi Isten-nel és az ő szolgájával, a császárral szemben”.18 Ennek a nagyon diákbarát rendel-kezésnek a jelentősége akkor érthető meg igazán, ha tudjuk, hogy a 12. századi Európában még él az archaikus retorziós jog, amely szerint, ha például egy kölni személy Róma felé utazva Veronában adósságot hagyott maga után, akkor az őt követő, Kölnből érkező személy köteles volt ezt az adósságot megtéríteni.
A császár az itteni diákoknak a klerikusokéhoz hasonló privilégiumokat adott:
azaz azok jogsérelem esetén tanáraikhoz vagy a püspökhöz fordulhattak pana-szukkal (privilegium fori). Ez egyébként még egy Justinianus császár idejéből származó rendelkezés felelevenítését jelentette. Sajnálatos, hogy a lombard ligával
18 Idézve in: Rüegg, Walter, Hrsg. 1993, 32.
131
V. A középkor és az egyetemek világa
való háborúskodás miatt (1159–1161) ez a törvény csak rövid ideig fejthette ki áldásos hatását, mert a császár később teljesen közönyössé vált az egyetem iránt.
Egyházi részről sokat segített a bolognai egyetem létrejöttében a kiváló teoló-gus, Rolando Bandinelli kardinális pápává választása 1159-ben, aki a III. Sándor nevet vette fel. A pápa már kancellárként kapcsolatot tartott a legkiválóbb isko-lákkal, erről számos fennmaradt dokumentum tanúskodik, így a bolognai pro-fesszoroknak írt pápai levelek. Feltehetőleg ezek tartalmazzák Bologna első hiva-talos egyházi elismerését. Amikor a pápa Barbarossa Frigyes támadásai miatt 1162 és 1165 között Franciaországba menekült, ott valószínűleg megismerkedett a Regnum Francorum székesegyházi iskola működésével. Ennek köszönhető, hogy miután visszatért Itáliába, elrendelte annak az itteni rossz szokásnak a meg-szüntetését, mely szerint korábban csak egy meghatározott pénzösszeg ellenében adták meg a tanítás jogát (licentia docendi) a székesegyházi iskolák tanárai szá-mára, és az oktatásért a diákoknak fizetniük kellett, holott a tudomány Isten aján-déka, és ennek az értékét nem lehet pénzben mérni. 1173-ban az engedélyezési procedúrát a pápa már egy testületre, a káptalanra bízta, és elrendelte az ingyenes tanítást, aki pedig megsértené ezt a rendelkezést, azt a püspök minden további nélkül felmentheti tisztségéből. A III. lateráni zsinat (1179) megerősíti a korábbi rendelkezéseket, azzal a lényeges kiegészítéssel, hogy elrendeli a tanárok kártala-nítását az egyházi javakból az ingyenes oktatás miatti jövedelem elvesztése miatt.
A magánkezdeményezésre megindult bolognai jogi képzés kibontakozását elő-segítette még az a tény, hogy Bologna városa a Róma felé vezető kereskedelmi és zarándokutak metszéspontjában helyezkedik el. Bolognában már a 11. század-ban igén élénk érdeklődés támadt a jogi kérdések iránt, ennek hátterét az adta, hogy itt volt az európai kereskedelem és a bankügyek egyik központja. Szerencsés körülmény az is, hogy az olasz városállamokban a legjobb a kapcsolat a nemesek és a nem nemesek között, ugyanis a nemesség itt gyorsan alkalmazkodott a gaz-dag polgárokhoz, elismerte a kereskedelem fontosságát, és sok tekintetben már ekkor lazított a feudális előjogokon, a polgárság pedig attraktív életviteli szoká-sokat igyekezett átvenni a nemességtől. Az egyetem létrejöttét még befolyásolta az a tény, hogy itt ülésezett a császári bíróság, és annak ülnökei alkalmilag tanári szerepet is vállaltak, különösen egy Irneriusként emlegetett személy előadásai voltak látogatottak a 12. század elején.19
Az egyetem létrejöttéhez szükség volt még további híres helyi és külföldi tanárok megnyerésére. Az egyre jobb hírű oktatás a vagyonos családokból szár-mazó diákokat is az egyetemre vonzotta. Ez további fontos gazdasági tényező-nek tekinthető, hiszen fizetőképes kereslet alakult ki. Bologna város vezetőitényező-nek érdeme, hogy felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. Tehát röviden összegezve
19 Willmann, Otto, 1917, 223–227.
Az európai egyetemek története
132
megállapítható, hogy szerves fejlődés eredményeként, szerencsés belső és külső körülmények egybeeséseként, a bolognai egyetemi képzés alapjait főleg a diá-kok aktivitása és gazdasági, társadalmi és politikai érdekből létrejött szövetsége teremtette meg. Ez megnyilvánult a két diákrektor választásában, akiknek a pro-fesszorok is engedelmességgel tartoztak. A tanárok oktatásbeli mulasztását olyan szigorúan vették, hogy a köztudatba mintaként Azzo dei Porci professzor esete került be, aki – a róla terjengő híresztelések szerint – csak az előadások nélküli időszakban betegedett meg, sőt halálának időpontja is szünidőre esett.20
Az alapítás pontos dátuma a köztudatban az 1088-as évhez kapcsolódik, ennek hátterében azonban összetett történések húzódnak meg. Ezt az időpontot ugyanis valójában 1888-ban állapították meg, amikor egy, a költő Carducci által vezetett bizottság grandiózus jubileumi ünnepséget kívánt rendezni Bolognában, ahová meghívták a királyi család tagjait és több nagy egyetem rektorát. Az ünnepsé-gen főleg az olasz kultúra korai eredetét és világra való nyitottságát szándékozták demonstrálni. Ehhez nagyon jó lehetőségnek kínálkozott a hivatkozás az egye-tem alapítására és a nyolcszáz éves évfordulóra.21
Természetesen az „európai egyetemek szülőanyjának” tekintett bolognai uni-versitas alapítását csak tényekre lehetett építeni: Carducci középkor-kutatással foglalkozó barátai találtak is egy feljegyzést, mely szerint a híres Irnerius és egy Pepo nevű ismeretlen 1030 és 1080 között Bolognában jogot tanított. Napjainkra már ténylegesen is bizonyítottá vált, hogy ez a Pepo 1090 körül valóban a római jog tanára volt IV. Henrik udvarában. A jogász Odofredo (elhunyt 1265-ben) egy írásában úgy említi az egyetemet, hogy „amikor a jogi képzés Rómában visz-szaesett, akkor a törvénykönyveket először Ravennába, majd Bolognába vitték”.22 Pepónál valamivel többet tudunk Irneriusról, aki 1140 és 1146 között tanított Bolognában. Ő a pápa és V. Henrik császár küzdelmében a császár oldalára állt, és kommentálta Justinianus Corpus Iuris Civilisét, e szöveg kritikai elemzésével a jog terén körülbelül ugyanazt a hatást fejtve ki, mint ami Abélard-nak tulajdonítható a teológia területén a maga „Sic et non”-jával. Tette ezt annak ellenére, hogy nem jogász, hanem a retorika tanáraként foglalkozott jogi kérdésekkel. Irnerius tevé-kenységét négy ismert tanítványa, Bulgarus, Martinus, Jacobus és Hugo folytatta.
1130 körül az Irneriust követők, a legisták meghonosították a római jog műve-lését és oktatását, a kánonjog területén pedig itt működött 1125–1140 között egy híressé vált szerzetes, Gratianus. Ő nemcsak összegyűjtötte a zsinati és a pápai rendelkezéseket, az úgynevezett Dekralékat, hanem olyan kommentárokkal is
20 Ehlers, Joachim (1999): Paris. In: Demandt, Alexander, Hrsg. 1999, 81.
21 Rüegg, Walter, Hrsg. 1993, 24.
22 Cardini, Franco – Beonio-Brocchieri Fumagalli, M. T. (1991): Universitäten im Mittelalter. Die europäischen Stätten des Wissens. Südwest Verlag. München. 46.
133
V. A középkor és az egyetemek világa
ellátta ezeket, amelyek feloldották a különböző időszakból eredő kánonok közötti ellentmondásokat. A Concordia discordantium canonum 1140-ben jelent meg.
Ez a monumentális, 4000 fejezetből álló mű a középkor egyik legnagyszerűbb jogi teljesítménye. Erre alapozva jött létre 1160-ban Hildesheimben egy jogi tan-könyv és 1170-ben Kölnben egy jogi iskola. Bolognában tehát 1150 körül két, egy-mástól független jogi tanulmányi út nyílt, amit kombinálni is lehetett egymással.
A római jog szokványos tanulmányi ideje 8 év, a kánonjogé 6 év, s amennyiben valaki mindkét jogot tanulta, akkor a kölcsönös beszámítás miatt 10 évig tartó tanulással kellett számolnia. Természetesen a baccaleuratus vagy a doktori foko-zat megszerzése még további 5-6 évnyi tanulást jelentett.
Minden eddigi vizsgálat arra utal, hogy 1180 körül Bolognában már dokumen-táltan léteztek magánkezdeményezésen alapuló jogi iskolák, amelyekben a taná-rok honoráriumát az általuk beszedett tandíj (collectae) jelentette. Dokumentált az is, hogy 1180-1190 körül jelentős létszámbeli növekedés következett be az egye-temen, amikor váratlanul német, francia és angol diákok jelentek meg Bolognában.
Az egyetem fejlődését az egymással konkuráló olasz városok közötti verseny is befolyásolta, ugyanis a közeli Modena is egyetem alapítására készült. 1182-ben egy Pillius nevű jogász titkos tárgyalásokba kezdett az oktatás áthelyezéséről Bolognából Modenába. Ezért a bolognai városvezetés erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy erősebben kontrollálja a tanárokat, nehogy a szomszéd városba menjenek, ezért már az alkalmazásuk kezdetén megkövetelt esküvel minimum kétéves maradásra kötelezte őket. A tanárok – akik nagyrészt bolognai polgá-rok voltak – 1189-től esküvel kötelezték magukat arra, hogy nem kezdeményezik az egyetem máshová történő áthelyezését. Feltehetőleg a mozgásszabadság ilyen jellegű korlátozása késztette a bolognai diákokat arra, hogy a céhekéhez hasonló érdekvédelmi szövetségekbe tömörüljenek. Így a diákok elkezdtek nemzetek (nációk) szerint is szerveződni. Elsőnek a lombard náció alakult meg 1191-ben az élén álló vezetővel. A nációk a diákok védelmére és egymás kölcsönös segítésére alakultak meg a helyi polgárokkal és a városi hatóságokkal szemben. 1230 és 1240 között – egy hosszabb átmeneti fázist követően – kialakult a nációk szerinti szer-veződés klasszikus bolognai formája, amelynek eredményeként kezdetben lénye-gében két egyetem működött itt, mégpedig két rektorral az élén: a citramontán az olaszok számára és az ultramontán minden máshonnan érkezett diák számára.
A korabeli viszonyok összetettségét jelzi Bologna város polgárainak ambiva-lens viszonya az egyetemhez. Ugyanis hamarosan konfliktusok sora keletkezett, ilyen a diákok és a városi hatóságok közötti, a császár és a pápa közötti, a diákok és a tanárok közötti, Bologna és a szomszédos városok közötti, és a sort lehetne még folytatni. Az egyetem számára szinte mindegyik konfliktus kihívást jelentett,
Az európai egyetemek története
134
és korántsem volt mindegy, hogy az egyetem mikor és kinek a pártjára áll.23 1211-ben a város akkori podesztája, Guglielmo da Pusterla – aki egyébként a pápa által nemrégiben kiközösített IV. Ottó császár híve volt – félt attól, hogy egy konku-renciát jelentő kozmopolita közösség keletkezik a városában, ezért megtiltotta a diákoknak, hogy érdekszövetségbe tömörüljenek. A pápa viszont éppenség-gel védelmébe vette a diákokat, és exkommunikációval fenyegette meg a város magisztrátusát. 1215-ben a magiszterek lemondtak a város javára a laikus diákok feletti rendelkezésről, a klerikusok felett pedig amúgy is a püspök rendelkezett.
A város ekkor elismerte az universitast, azaz a tanárok és a diákok sajátos közössé-gét, de megtiltotta a diákoknak, hogy „összeesküvő szövetségekbe” tömörüljenek, a rektorokat pedig esküvel kötelezték, hogy útját állják az egyetem városból való elköltözésének. A diákok ezzel a megoldással nem voltak elégedettek, és 1217-ben, az akkori új pápához, III. Honoriushoz fordultak, aki felszólította a podesztát rendelkezései visszavonására, a diákokat pedig a várossal szembeni passzív ellen-állásra és szükség esetén a város elhagyására buzdította. A diákok által választott rektorok vonakodtak a magiszterekhez hasonló hűségesküt fogadni a városnak, a város viszont 1211-es és 1216–1217. évi rendelkezéseivel igyekezett visszafogni a diákok egymás közötti szervezkedését. A diákok egyébként általában megnyer-ték céljaik számára a pápákat, akik a „szabad diákok védelmezőjeként” ki akarták terjeszteni a befolyásukat ezekre a „világi” intézményekre.
A 12. században a római jog ellensúlyozásaként a kánonjog oktatása is meg-kezdődött Bolognában, mégpedig nem kisebb személyiségnek, mint Gratianus-nak köszönhetően. Az ő 1140-ben írt, röviden csak Decretumként említett mun-kája a kánonjog alapműve. Gratianus érdeme, hogy ahol ellentmondásokat vélt felfedezni, ott a normák értelme szerint (ratione significationis), az időbeli viszo-nyok érvényessége és a logikai kapcsolat alapján keresi az ellentmondások felol-dási lehetőségeit. Legnagyobb érdeme pedig a kánonjog és a teológia egymástól való határozott elhatárolása. A római jog és a kánonjog egy intézményben történő oktatása a korabeli Európában szenzációnak tekinthető, mert a régi Római Biro-dalom más területein a 6. századot követően a római jog használata még magától értetődő volt, de ez a későbbiekben kezdett feledésbe merülni, pontosabban min-denféle helyi – germán, longobárd, frank – jogszokások kezdték helyettesíteni.24
A 13. században Bologna az averroizmus egyik központjaként ismert. Ez a gondolatrendszer nem tagadja ugyan kifejezetten a halál utáni létet, de a kér-dést a filozófia hatókörén kívülinek tartja. Az ember számára a legfőbb jónak
23 Cardini, Franco – Beonio-Brocchieri Fumagalli, M. T., 1991, 49.
24 Müller, Achatz von (2007): Das nützliche Glasperlenspiel. In: Hügli, A. – Küchenhoff, J. – Mül-ler, W. (Hrsg. 2007): Die Universität der Zukunft. Eine Idee im Umbruch? Schwabe Verlag, Basel. 33.
135
V. A középkor és az egyetemek világa
a természet jóságát tekinti, és legfőbb életcélnak az igazság keresését javasolja, erre pedig kiváló lehetőség kínálkozik az egyetemen.
A diákság és a városi hatóságok közötti küzdelem viszonylag sokáig elhúzódott, közben a Bolognából elvándorolt diákok Páduában (1222) Nápolyban (1224) ala-pítottak egyetemet. Bolognában időközben a diákbarát néppárt került hatalomra.
Mindez elősegítette egy kompromisszumos megoldás létrejöttét. A város okle-vélben erősítette meg az egyetem autonómiáját, és ugyanolyan lakáskörülménye-ket, élelmiszer-ellátást, hitellehetőséget és jogi védelmet biztosított az egyetemi polgárok számára, mint amilyenben saját polgárai részesültek. Erről tanúskod-nak az 1245. évi rendelkezések, amelyek 1274–1290 között újra megerősítést nyer-tek. A város úgynevezett taxatorokat alkalmazott, akik meghatározták a diákok számára a szállásért kiszabható díjakat, és gondoskodtak róla, hogy ne alakuljon ki ezen a téren versenyhelyzet. Az egyetemi polgároknak nyújtott kedvezmények hátterében az állt, hogy ezek a diákok többnyire érett korú, előkelő származású, sokszor már hivatallal bíró, tekintélyes férfiak voltak.
Az Irnerius-tanítvány jogi glosszátorok szakmai véleménye is különbözött, különösen élesen vetődött fel ez a probléma Bulgarus és Martinus között. Bulga-rus ugyanis mereven ragaszkodott a római joghoz, míg Martinus nagyvonalúbb volt a toposzok értelmezésében. Ennek is szakítás lett a következménye, a Bulga-rus-követők maradtak Bolognában, Martinus hívei pedig Mantuába és Dél-Fran-ciaországba távoztak.25
Időközben az egyetemi polgároknak sikerült tanulmányaik szervezését magukhoz ragadniuk, ugyanis a professzorokat ők alkalmazták, éves jövedel-met állapítottak meg számukra, és pontosan előírták oktatási kötelezettségeiket.
1252-re datálódik az első ilyen jellegű leírás. Később saját érdekvédelmük érde-kében a professzorok is szövetségbe tömörültek. Mindez kezdetben a jogi képzés-hez kapcsolódott, később más, elsősorban déli területekre is átterjedt ez a szer-vezeti forma. A leendő jogászok felkészítése érdekében a városban grammatikai és retorikai képzést indítottak, valamint dictament (jogi szövegek fogalmazását), levélírást és logikát oktattak.
1253-ban IV. Ince pápa jóváhagyta az universitas scolarium statútumát. Ez elő-írta a tandíj befizetésének időpontjait és a tanárok díjazásának kötelező mértékét, az ünnepek rendjét, a tanév elején tartott disputációk szabályait és főként a punc-tát, azaz a jogi előadások időtervét, valamint a büntető szankciókat tartalmazta arra az esetre, ha valaki jelentősen eltérne ezektől az előírásoktól. 1260-tól a jogi képzéshez kapcsolódva orvosképzés is indult Bolognában, de ennek az önálló elismerésére csak 1316-ban került sor.
25 Landau, Peter (1999): Bologna. In: Demandt, Alexander, Hrsg. 1999, 67.
Az európai egyetemek története
136
Magyar szempontból fontos, hogy a Bolognában tanuló magyar (dalmát) diá-kok egyike – Paulus Hungaricus néven anyakönyvezve – a rektorságig jutott.
Magyarországi Pál később belépett a domonkos rendbe, és az ő feladata lett a magyar provincia megszervezése. Paulus Hungaricus bűnbánati kézikönyve (Summa de poenitentia) mellett megmaradtak kánonjogi jegyzetei. A két nagy kánonjogi rendszerezés – Gratianus és IX. Gergely – ideje között kiadott pápai dekrétumok gyűjteményéhez, az ún. Compilatiókhoz írt jegyzetei Magyaror-szágra vonatkozó megjegyzéseket is tartalmaznak.26 Az első magyar diák 1221-ben iratkozott be a bolognai egyetemre: Jeles Pál mesternek nevezték, aki mint
„legum doctor” tért haza, később veszprémi prépost lett. Tudásvágyát és tudo-mányszeretetét mutatja, hogy bolognai útjáról 15 jogi könyvet hozott magával, amelyeket a veszprémi könyvtár tulajdonába örökített át.27 Az Árpád-ház kiha-lásáig eltelt időben (1301) mintegy 80 diák tanult Bolognában.28 Köztük László mester is, aki esztergomi kanonok volt 1262 és 1288 között, és IV. Béla kancelláriai jegyzőjeként is szolgált, minden bizonnyal igen eredményesen, mert megmaradt végrendeletében komoly vagyonról és 18 műből álló könyvtáráról is rendelke-zik.29 Szepesi János országbíró fia még dobokai főesperesként itt vizsgázott 1385-ben, és az ultramontan diákok őt is rektornak választották. A Bolognában tanul-tak nagy hasznára lehettek, mert hazatérése után rögtön gyulafehérvári prépost, majd zágrábi püspök és végül kalocsai érsek lett.30 1463 és 1466 között nevezetes diákja volt a bolognai egyetemnek Vitéz János és a krakkói egyetemről Bolognába került Bakócz Tamás.
Összegzésként fontos annak a megemlítése is, hogy kezdetben Bolognában universitas alatt csak a diákok közösségeit értették, a professzorok ettől teljesen különálló testületbe tömörültek, ezért nevezik ezt a modellt a diákok egyetemé-nek. Bologna további sajátossága, hogy jó ideig nincs teológiai és orvosi kara sem, így a klasszikus négykarú egyetemi modellről kezdetben itt nincs szó. Bologna lakossága a 13. század közepén mintegy 20 ezer fő körül lehetett, a diákok száma megközelítőleg ezer fő körül mozgott, így érthető, hogy miért volt ilyen erős egyetempolitikai és gazdasági befolyásuk.31 A sok viszontagság és az időnkénti zavaros viszonyok ellenére Bologna tekintélye olyan nagy az egész középkorban,
26 Kódexek a középkori Magyarországon, Katalógus (1985). Kiállítás az Országos Széchényi Könyv-tárban. Budapest. 96.
27 Mihalovicsné Lengyel Alojzia: Magyar diákok az olasz egyetemi városokban 1220 és 1864 között.
In: Neveléstörténet, 2005. 3–4. sz.
28 Kósa László (2006): Magyar művelődéstörténet. Osiris Kiadó, Budapest. 159.
29 Kódexek a középkori Magyarországon, 1985, 99.
30 Tonk Sándor, 1979, 134. – Teljesebb életrajzi adatai olvashatók ugyanitt a diáknévsorban, a 864.
sorszám alatt.
31 Koch, J. W. F. (1839): Die preußischen Universitäten: eine Sammlung von Verordnungen. Berlin. 42.
137
V. A középkor és az egyetemek világa
hogy nem véletlenül járta az a szólásmondás jogászi körökben, hogy „Bononia docet”, azaz „Bologna ezt így tanítja”, amit az esetek többségében döntő érvnek fogadtak el. Az illendőség kedvéért még meg kell említeni egy másik, a maga ide-jében szintén közkeletű felfogást, amelyik éppenséggel az állandó változtatások, sőt a lázongások kiindulópontjának is tekintette ezt az egyetemet.